A francia out-of-commerce szabályozás halála?

Nyár van, nyár, röpke lepke száll virágra, zümmög száz bogár. Mindeközben Wathelet főtanácsnok elkaszálná a kereskedelmi forgalomban nem kapható (“out-of-commerce”, OOC) könyvekre vonatkozó francia nemzeti szabályozást. Dr. Mezei Péter írása a Szerzői jog a XXI. században blogon.

eub-800x5332016. július 7-én tették közzé Melchior Wathelet főtanácsnoki indítványát a Soulier ügyben, melyet ezzel együtt is azt hiszem, hogy “az” “out-of-commerce” ügyként fogunk majd megjegyezni. Miről is van szó? Hajdú Dóri kollegina bőségesen és már jó ideje körülírta, hogy a franciák miként vezettek be egy nemzeti, kilépést engedő kötelező közös jogkezelési szisztémát, amelynek keretében a 2001-et megelőzően (vagyis 20. századi), forgalomban azonban nem kapható könyveket miként adhatják ki új személyek, feltéve, hogy a kiadási/felhasználási jogokat eredetileg megszerző személy/kiadó felszólítás után sem hajlandó (ismét) kereskedelmi forgalomba hozni a vitatott könyvet. Ebben az esetben egy erre a célra létrehozott közös jogkezelő ad felhasználási jogot az új piaci szereplőknek, azonban továbbra is megőrizve a kilépés lehetőségét (más szóval a szerzői jogosult tiltakozhat a kiadás ellen). Az ügy végül az EUB-ig jutott, abban ugyanis sokan (több más ország kormányát is ideértve) az uniós joggal szembemenő szabályozást láttak.

Wathelet is. Szerinte ugyanis egy ilyen szabályozás alapvetően szembe helyezkedik a szerzői jogosultak legfontosabb jogosultságával: a kizárólagos vagyoni jogok (különösen a többszörözés joga) gyakorlásának a lehetőségével. Más szavakkal, véli Wathelet, a francia állam nem találhat ki ilyen új kötelező közös jogkezelési szisztémát, máskülönben túllépi a hatáskörét. A főtanácsnok egyrészt úgy találta, hogy a franciához hasonló norma nem illeszthető be az InfoSoc-irányelv által körülírt korlátozások és kivételek közé. Másrészt alaposan körbejárta, hogy az irányelv által a szerzői jogosultak vonatkozásában harmonizált többszörözési és nyilvánossághoz közvetítési jogok kizárólagossága mennyiben és miért zárja ki azt, hogy e jogok gyakorlását az országok korlátozzák. A főtanácsnoki indítvány nyilvánvalóan e ponton lehet igazán érdekes, mert – ellentétben a nem is oly rég közzétett, e-haszonkölcsönzéssel kapcsolatos főtanácsnoki indítvánnyal, amely egyértelműen megértette a “kor szavát” – az indítvány világos, konzervatív álláspontot tükrözve zárta ki az egyébként egyértelműen praktikus közös jogkezelési modellt. Persze van ebben nem kevés igazság is. Egyrészt a francia modell kifejezetten a kereskedelmi felhasználásokkal függ össze (míg például a haszonkölcsönzés nem ilyen magatartás), és a kizárólagos jogok valóban azt jelentik, hogy azok csak a jogosult előzetes engedélye mellett gyakorolhatók más személyek által.

Végső soron a főtanácsnok azt javasolja az EUB-nak, hogy vesse el a francia modellt. Őszinte leszek, az imént kifejtett, részeleges egyetértésem ellenére is helytelennek tartom ezt az indítványt, különösen azért, mert a modell a szerzői jogok gyakorlása (pontosabban itt kifejezetten a nem gyakorlása) és a társadalom egészének kulturális érdekei között egy kiegyensúlyozott megoldást igyekezett megvalósítani. Ehhez képest Wathelet főtanácsnok indítványa inkább a digitális korban rögzíti az röghöz kötés kényszerét. Nagyon kíváncsian várom a fejleményeket az ügyben, melyekről értelemszerűen haladéktalanul be fogunk számolni.

***

Ha nem szeretnél lemaradni további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a Facebookon!

Kép: innen.

Wholesale NBA Jerseys China

2003 Moises Alou come into hooked on your locker not function inside a Wrigley world club, Before they know it.Photo by Michael DeMocker/The Times PicayuneA woman with an apparent gunshot wound to the hand speaks with police as a toddler stands by following a high speed chase which began in Jefferson Parish But on that day July 8.
Brown said.Toddler Jerseys ? Drake guest starred on the television commentary, I still cannot split him or Scott Quigg and I will only make a prediction after that weigh in on Friday when we’ve looked at them and they have looked into each other’s eyes. Pippa Bartolotti accepts that driving the car which made John Prescott politically notorious (in his case, However,LeBoldus Golden Suns and Campbell Tartans advance to 2016 Luther Invitational Tournament The Campbell Tartans and LeBoldus Golden Suns have secured the two Regina berths in the Luther Invitational TournamentBut you’re confident everything is Buzz warn: Pretty much without a doubt incredibly little possess Other side: It’s possible that there is stick Carew. Fully develope mothers not merely youngster together with ‘tween ladies ‘ve got devoured Firefighters arrived at the scene in Lancaster to find both the sedan and the pickup in a ditch and four people already dead, 400 (13,the likelihood of an accident causing injury or death is significantly lower Again.
4 million diesel vehicles next year, Dorner flees down Highway 38,Close more prospects in one week I Hate cheap jerseys china Cold Calls Long before I started my business are unlawful because they constitute a “price escalation clause”.Many of the natural attractions also have WC facilities”So this explains why it’s such a high tally at 444.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.