A GC Summit színfalai mögött Orbán Miklóssal

Szeretnéd megtudni, mit is jelent pontosan a GC Summit? Milyen kihívásokkal kell szembenézniük hazánkban a jogtanácsosoknak? Október 5-én Budapesten rendezik meg a GC Summit konferenciát, amelyre az egész régióból érkeznek jogtanácsosok. A két napos rendezvénysorozat kapcsán az érdeklődőknek lehetőségük nyílik előadásokon részt venni, de a kapcsolatépítés, valamint a szakmai fejlődés sem maradhat el.

Az alábbiakban olvasható interjút a CEE Legal Matters készítette Orbán Miklóssal a budapesti rendezvényről. Cikkünk ezen angol nyelvű interjú fordítása. Az eredeti interjút ezen a linken érhetitek el.

Az elmúlt három – a budapesti, az isztambuli, valamint a varsói – regionális csúcstalálkozó sikerén felbuzdulva, a CEE Legal Matters bejelentette, hogy megrendezi első nemzeti találkozóját, a magyar GC Summit-ot. A konferencia elnökével, az Orbán és Perlaki Ügyvédi Társulás partnerével, Orbán Miklóssal beszélgettek.

CEELM: Mi ragadta meg legelőször a figyelmét a csúcstalálkozóval kapcsolatban, és miért döntöttek úgy, hogy az Orbán és Perlaki Ügyvédi Társulás is részt vesz a szervezésben?

Orbán Miklós: Nagyon tetszett az az ötlet, hogy egy helyi csapat szervezheti meg a konferenciát. Az ehhez hasonló eseményeket általában nemzetközi cégek rendezik, akiknek nincs helyismeretük vagy gyakorlatuk, ezért sokszor előfordul, hogy más rendezvényeik célkitűzéseit vetítik ki rájuk. Itt van egy nagyszerű csapat a közép- és kelet-európai régióból, akiknek

mélyreható ismereteik vannak a helyi és a regionális jogi piacról, igényeikről.

Amellett, hogy a konferencia rendezője, egyben előadója is. Miért választotta az „Innovatív megoldások jogtanácsosoknak Magyarországon” témát?

A jogi piac és a jogi hivatás egy hatalmas változáson megy keresztül. Ehhez hasonló folyamatok ritkán történnek – talán százévenként egyszer-kétszer. Az, ahogy a jogászok ügyvédi irodákban és jogi osztályokon dolgoznak, nem változott sokat az elmúlt évtizedekben, kivéve hogy számítógépeket használunk írógépek helyett, illetve e-maileket írunk a korábbi levelek helyett. Azonban a mostani kihívások alapjában véve változtatják meg azt, ahogy jogászként, ügyvédként dolgozunk: egyáltalán jogászoknak vagy más végzettségű embereknek kell-e végezniük az adott feladatokat, szükséges-e automatizálnunk egyes folyamatokat, hol akarunk mesterséges intelligenciát alkalmazni stb. Sok közép- és kelet-európai jogászt ez a folyamat még nem érintett személyesen, de Nyugat-Európában és az USA-ban már láthatóak a hatásai, és csak idő kérdése, hogy minket is elérjen.

Csupán a technológiai fejlődés vagy más befolyásoló tényezők is elősegítik ezt a jelenséget?

Van egy innovációs hullám, amelyet a digitalizálás váltott ki, és érintett majdnem minden területet a gyártástól a kereskedelemig. Ennek következtében nyomás nehezedett a jogi piacra, hogy innovatív megoldásokkal szolgáljon a minél olcsóbb és hatékonyabb működésre. Vannak azonban más hajtóerők is. Egyre nagyobb az igény az átláthatóság, valamint a pénzügyi központú üzleti menedzsment iránt, amihez

egyre szélesedő beszámolási kötelezettségek is társulnak a vállalatok oldaláról.

Anélkül, hogy túl sok mindent elárulnánk, mire számíthat azt, aki részt vesz az előadásán?

Főleg egy áttekintésre: hol tart ezt az átalakulás, mire számíthatunk, valamint mik a lehetséges módjai annak, hogy okosan használjuk ki ezt a folyamatot.

A programokat tekintve mely témákra kíváncsi a leginkább?

Talán meglepő, de az üzleti versenyképesség és az etika közötti egyensúlyozásról szóló vitára. Ez egy örökzöld téma, és magam is éreztem minden nap, amikor jogtanácsos voltam. Jogtanácsosként nem ér téged az a luxus, hogy távolságot tarts az ügyfeledtől, ugyanis az maga a vállalat, aminek részese vagy. Azt várják tőled, hogy megtaláld a jogi kereteket az üzleti stratégiához, azonban néha neked kell lenni annak, aki behúzza a kéziféket. Hol van a határ az üzleti szempontok és a jogszabályoknak való megfelelés között? Ez nem egy könnyű kérdés.

Ha választania kellene, melyik részét várja leginkább a konferenciának?

A kávészüneteket. Ekkor van esélyed olyan emberekkel beszélgetni, akik hozzád hasonló helyzetben vannak. Erre valóak a konferenciák: szocializálódni, gondolatokat megosztani, valamint kapcsolatokat építeni.

A konferencia programjáról itt tájékozódhattok.

A kép forrása: itt.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.