Állatokat sem szabad olyan országnak kiadni, ahol megkínoznák őket

Az Európai Bíróság friss döntése alapján az EU állatvédelmi előírásai az EU-n kívülre szállított állatokra is vonatkoznak. A német hatóságok tiltották meg, hogy élő marhát szállítson egy cég Kazahsztánba: 7000 kilométert utaztak volna az állatok, megfelelő számú és idejű pihenő nélkül. A Bíróság helyben hagyta a német határozatot.

A német hatóságok az állatoknak a szállítás és kapcsolódó műveletek közbeni védelméről szóló 2005/1 EK rendelet értelmezését kérték a Bíróságtól. A kérdés az volt, hogy a rendelet szabályai vonatkoznak-e az Unió területéről induló, de azon kívüli szállításra is, tehát tulajdonképpen az, hogy a rendeletnek van-e területen kívüli hatálya?

szarvasmarha

Az állatokat Németországból szállították volna Kazahsztánba Lengyelországon, Fehéroroszországon és Oroszországon keresztül. A körülbelül hétezer kilométeres és kilenc napos út során az állatokat csak Fehéroroszországban pihentették volna.

A német hatóságok megtagadták a vámengedélyt a szállítótól. Csak akkor adták volna meg a szállításhoz való hozzájárulást, ha az útitervet több pihenővel egészítik ki. A szállítmányozó cég, a Zuchtvieh-Export Gmbh a bíróságon támadta meg a döntést, többek között azzal érvelt, hogy kifejezetten káros lenne, ha az állatokat több helyen is pihentetnék az EU-n kívül. A cég szerint „harmadik országokban nincs elég olyan, egészségügyileg és technikailag jól ellátott hely, ahol az állatokat pihentetni lehetne, ami a sérülések és fertőzések esélyét növeli”. Oroszországban ráadásul – érvelt a cég – kifejezetten tilos az állatokat leszállítani a kamionokról, hogy azok pihenni tudjanak.

A Bíróság szerint a rendelet hatálya a Közösségen belül induló, de azon kívül végződő szállításokra is kiterjed. Ezt támasztja alá, hogy a rendelet meghatározása szerint az állatok „szállítása” alatt nem csak az EU-n belüli szállítást kell érteni, hanem az azon kívülit is. A bíróság szerint a rendeletet az EU-n kívüli szállításra is alkalmazni kell, hiszen a rendelet kifejezetten foglalkozik a Közösség területének elhagyásával, amikor meghatározza a „kilépési hely” fogalmát.

Mindezek alapján a tagállami hatóságok saját maguk dönthetik el, hogy hogyan értékelik a harmadik országok infrastruktúráját és ez alapján milyen feltételek mellett adnak engedélyt az exportra. A hatóságoknak joga van olyan feltételeket szabni, amelyek az út teljes időtartama alatt garantálják, hogy a szállítmányozás megfeleljen a rendelet előírásainak, írja a UK Human Rights Blog.

*

Kép: innen.

*

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.