Amit nem lehet elég korán elkezdeni – a bűnmegelőzés fontossága

Vajon milyen életutak vezetnek leginkább a fiatalkori bűnözéshez? A magyar
igazságszolgáltatás megfelel-e mindenben a New York-i Egyezmény előírásainak? Erre keresem a választ cikkemben.

A gyermek-és fiatalkori bűnözés végállomása a börtön, és a szabadságelvonás, mint az
alkalmazható legsúlyosabb szankció csak végső eszköz lehet. Hogy ez valóban így legyen, a
bűnmegelőzésnek fontos szerepe van. Milyen élettörténetek azok, amelyek a bűnözés
világába vihetik a gyermekeket? Csemáné Dr. Váradi Erika: A gyermek-és fiatalkori bűnözésről szóló előadásában négyféle életutat ír le.

Az első a teljes érzelmi elhanyagolás, azaz, amikor a gyermeket a családjukban teljesen
elhanyagolják. Ezt okozhatják a szülők munkája, a pénztelenség, az alkoholizmus, pszichés
betegségek, alacsony iskolai végzettség. A gyermek teljesen egyedül érzi magát, egyedül
marad a kudarcélményeivel, melynek feldolgozásához nem kap külső segítséget. Csavarogni kezd, hasonló fiatalokhoz csapódik, ahol úgy érzi, odafigyelnek rá, ebből eredően akkor is vállalja a csoport sajátos normáit, ha azokkal nem is ért egyet.

A második életút az agresszív, erőszakos család, ahol mind a gyermekbántalmazás, mind a
partnerbántalmazás előfordul. Ezek a gyerekek az iskolában agresszíven viselkednek
társaikkal, hiszen otthonról ezt a mintát hozzák.

A harmadik a váltás a fiatal életében, amelyre az a jellemző, hogy a gyermek élete első
szakaszát egy túlkorlátozó, akár testi fenyítéseket is alkalmazó apa uralja, akitől a gyermek
retteg. Az apa hirtelen meghal, amely jelentős változást hoz a gyermek életébe. Légüres térbe kerül, ő is hamar elkezd csavarogni, nem jár iskolába, amiből egyenes út vezet a rossz társasághoz. Ez általában egy garázda, bűnelkövető életmód kialakulását eredményezi.

A negyedik, de egyáltalán nem elhanyagolható életút a mélyszegénység, amely komoly
problémákat okoz a családon belül. A gyermek az iskolába kerülve erőszakos, agresszív
magatartást tanúsít, amely mögött itt is a szülői minta áll. A gyermek kudarcélménye
állandósul, mivel nem figyelnek rá, nem segítenek neki, ő is elfordul az iskolától, a többi
pedig ugyanúgy alakul, mint a fentebbi életutak esetén.

Számtalan kriminológiai kutatás állítja, hogy a gyermek- és fiatalkori bűnözés kapcsán a
család szerepe kiemelkedő. A gyermek-és fiatalkori bűnözés megelőzése és csökkentése a
Társadalmi Bűnmegelőzés Nemzeti Stratégiájának egyik prioritása, melynek érdekében
jelzőrendszerek fejlesztését, szakemberek képzését, gyermekek erkölcsi értékrendjének
fejlesztését, a veszélyeztetett helyzetben lévők segítségét, a fiatalkorú elítéltek társadalomba való integrálását célozza.

Amennyiben a család képtelen kezelni, vagy éppen generálja a gyermek magatartászavarait, akkor a gyermek nem sajátítja el a társadalom által elvárt értékrend kialakításának alapjait: a szociális érettséget és kompetenciát. [1] Ekkor szükséges a reszocializáció. Popper Péter óta tudjuk, hogy a reszocializáció a rehabilitáció és a reintegráció folyamatából áll. A rehabilitáció során már a zárt intézeti keretek között arra kell törekedni, hogy az elkövető szellemi, lelki, testi állapota javuljon, de legalábbis ne romoljon, hiszen a bűnismétlés veszélye ezzel csökkenthető. A reintegráció komplex munka, amely az elkövető társadalomba való visszailleszkedését célozza. [2]

A reszocializáció nemzetközi követelmény is. Az ENSZ és az Európa Tanács több
dokumentumban is megfogalmazta a fiatalkorúakra vonatkozó speciális elbánás alapelveit.
Elsőként az 1985-ös Pekingi Szabályokat [3] kell megemlíteni, hiszen ez a dokumentum teljesen átfogóan foglalkozik a fiatalkorúak bűnözésével és a büntető igazságszolgáltatással.

Az ENSZ közgyűlése által 1989. november 20-án elfogadott gyermekek jogairól szóló
Egyezmény ugyancsak foglalkozik a bűnelkövető fiatalokkal. Az Egyezmény garantálja a
gyermekek jogait szabadságuktól való megfosztásuk esetén. Az Egyezmény 37. Cikke az
alábbiak szerint rendelkezik:

A gyermeket nem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó büntetésnek, vagy
bánásmódnak alávetni. Kizárja a halálbüntetést, az életfogytig tartó szabadságvesztést a
fiatalkorú elkövetőkkel szemben. Az Egyezmény kiemeli, hogy a gyermeket törvénytelenül
vagy önkényesen ne lehessen megfosztani a szabadságától, emellett hangsúlyozza, hogy a
szabadságvesztés büntetés kiszabására csak végső esetben kerülhet sor, amennyiben ez
elkerülhetetlen, úgy a gyermeket minden esetben el kell különíteni a felnőttektől a
fogvatartás teljes ideje alatt.

A 37. Cikkben megfogalmazott követelmények alapjában véve jól érvényesülnek a
jogalkalmazásban, azonban ki kell térni a 37. Cikk b) pontjának második fordulatára, azaz
arra, hogy gyermeket törvénytelenül vagy önkényesen ne fosszák meg szabadságuktól. „ A
gyermek őrizetben tartása vagy letartóztatása, vagy vele szemben szabadságvesztés-büntetés kiszabása a törvény értelmében csak végső eszközként legyen alkalmazható a lehető legrövidebb időtartammal.”

Az ún. Pekingi Szabályok [4] 19. szakasza szerint „A fiatalkorú zárt intézményben való
elhelyezése mindig csak utolsó intézkedés legyen és csak a legrövidebb időtartamra
történjen.” Ennek indoka az, hogy számos káros hatás éri a fiatalkorút zárt intézetben történő elhelyezés esetén, amin még az emberséges bánásmód sem tud segíteni. A Btk. ugyan összhangban van az Egyezménnyel és a minimum-követelményekkel is, az utóbbi években csökkent a bíróságok részéről a végrehajtandó szabadságvesztések kiszabása, azonban a fiatalkorúakkal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetések végrehajtásakor fellépő atrocitások aggályokkal töltik el az embert. A legnegatívabb hatások ugyanis a fiatalkorúakat a büntetés végrehajtása során éri, méghozzá a zárkatársak részéről.

Ismerve a hazai börtönviszonyokat ennek megoldása egyelőre lehetetlennek tűnik, hiszen nincsenek olyan zárkák, ahová a bántalmazott fiatalkorú el tud vonulni. Ismeretes a Bv. tv. legfrissebb módosítása, amely bevezette a kártalanítást az alapvető jogokat sértő elhelyezés körülményei miatt, így jelenleg Magyarországon globális probléma a büntetés-végrehajtási intézetek túlzsúfoltsága, amely a tervezett börtönépítések nyomán talán megoldódik majd, de a BVOP tájékoztatása szerint, amennyiben felépülnek az új épületek, akkor is 100%-os lesz a telítettség – a jelenlegi adatokat figyelembe véve – a mostani 140% helyett. Így nyilvánvaló, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek nem tudják kezelni ezt a problémát.

Meglátásom szerint a fiatalkorú bűnelkövetőkkel – amennyiben zárt intézeti elhelyezésüket az elkövetett bűncselekmény indokolja – szemben alkalmazott előremutató szankció a
javítóintézeti nevelés, hiszen ott komoly munka folyik annak érdekében, hogy a javítóintézeti nevelésre ítéltek fejlődjenek, a zárt intézetben történő elhelyezés káros hatásainak maximális csökkentése érdekében.

Most térjünk át az Egyezmény 40. cikkére:

Az Egyezmény a fiatalkorú elkövetőkkel szembeni büntetőeljárások kapcsán számos olyan
követelményt támaszt a részes államokkal szemben, amelynek a hatályos jogszabályaink
megfelelnek. A teljesség igénye nélkül: ilyen az ártatlanság vélelme, a törvényes képviselő
rövid határidővel törtnő értesítése, az eljárás gyorsasága, a független és pártatlan bíróság, az eljárás során a gyermek mindenek felett álló érdekének szem előtt tartása az eljárás
valamennyi résztvevője részéről, az önvádra kötelezés tilalma, a kérdezéshez,
észrevételezéshez való jog, a jogorvoslati jog, az ingyenesen igénybe vehető tolmács,
valamint a magánélet tiszteletben tartása az eljárás minden szakaszában, továbbá a
büntethetőség alsó korhatárának szabályozása.

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. év C. törvény és a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény nagyobb részben eleget tesz az Egyezményben foglalt előírásoknak, azonban számos kérdést felvet a 40. Cikk érvényesülése, először is azt, hogy szükség lenne-e külön fiatalkorúak bíróságára? A bírósági gyakorlat szerint büntető ügyszakban dolgozó bírák automatikusan kijelölést kapnak arra, hogy fiatalkorúak ügyeiben is eljárhassanak, ehhez semmiféle speciális tudást, rátermettséget nem vizsgálnak. A fiatalkorúak érdekét szolgálná, ha lenne olyan bíróság, illetve bíróságokon tényleg csak fiatalkorúak ügyeit tárgyaló bíró(k), hiszen az időszerű ítélkezés az, amely bármiféle nevelő hatást tud kiváltani.

Szükséges lenne továbbá a fiatalkorúak ügyében eljáró valamennyi hatóság (rendőrség,
ügyészség, bíróság) részéről olyan szakemberek képzése, akik a fiatalkorúakkal kapcsolatban speciális szakmai ismereteket, módszereket tanulnak, ismeretük lenne a pszichológia, nevelés-módszertan és kriminalisztikai oldalról egyaránt.

Az ún. Pekingi Szabályok alapján szükség lenne külön kódexre, amely a fiatalkorúak
igazságszolgáltatására vonatkozik. A külön kódexbe nem csupán az anyagi jogi, hanem a
speciális eljárásjogi, büntetés-végrehajtási normák, a gyermekvédelmi szankciók, valamint a rájuk vonatkozó szabálysértési jogi rendelkezések is bekerülhetnének.

Záró gondolatként fontos leszögezni, hogy a büntetés-végrehajtásnak nyitnia kell a társadalom felé, biztosítani kell a normalizációt. A szakembereknek és a büntetés-végrehajtásban dolgozóknak fel kell készülniük a szakmailag, ismerniük kell a hatékony módszereket. Széles körű szakmai együttműködésre van szükség, magas szintű képzésre e területen, a résztvevők részéről pedig teljes elhivatottságra. Ugyanakkor a társadalomnak is fel kell ismernie a felelősségét a fogvatartottakhoz való hozzáállás és a büntetés-végrehajtást segítő szakmák támogatása terén.

Végezetül egy idézet:

„Falak és rácsok mögé tenni az embereket és keveset vagy semmit nem tenni a
megváltoztatásuk érdekében olyan, mint megnyerni egy csatát, de elveszteni a háborút. Rossz. Drága. Értelmetlen.”
Warren Burger, a Legfelsőbb Bíróság elnöke (USA, 1984)

dr. Bicskey Eszter
bírósági titkár, fiatalkorúak szakjogásza

A cikkben hivatkozott jogszabályokat a Jogtár segítségével dolgoztuk fel.

Jegyzetek
Források:

[1] Szegál Borisz: A szocializáció és reszocializáció a börtönben, In Börtönügyi Szemle, 2007/3. szám,
BVOP, Budapest
[2] Popper Péter: A kriminális személyiségzavar kialakulása, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970
[3] ENSZ Közgyűlésének 1985. november 29-i ülésén, a 40/33/1985. számú határozatával elfogadott
minimum szabályai a fiatalkorúak igazságszolgáltatására
[4] 40/33. ENSZ minimum-követelmény szabályai a fiatalkorúak igazságszolgáltatási rendszeréről

Képek forrása: itt, itt és itt.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.