“Annyiszor hívtak engem már ügyvéd úrnak, hogy össze sem bírnám számolni” – interjú Puskás Gergellyel

Az Utcajogász önkéntesei hajléktalan embereknek nyújtott ingyenes jogsegély szolgáltatással foglalkoznak. Egy éve a főváros mellett már Pécsen is jelen vannak, és éppen új tagokat keresnek. A helyi kihívásokról, az utcajogászi hivatásról, Pp.-ről és végrehajtási jogról, valamint a jövőbeli tervekről is beszélgettünk Puskás Gergellyel, a pécsi Utcajogászok önkéntesével.

Fotó: Molnár Bence

Hogy kerültél jogi pályára?

Ez egy olyan dolog, amit én is sokszor megkérdezek magamtól. Családomban van jogász, sokat jártam be bíróságra emiatt. Egy olyan légkört láttam ott, amiből arra jutottam, hogy ez egy komoly munka, de láttam benne egy tartást is, amire azt mondtam, igen, itt el tudom képzelni magamat. Negyedéves gimnazistaként úgy döntöttem, hogy megjelölöm az ÁJK-t. Egy kicsit hirtelen elhatározás alapján, de azért nem teljesen alaptalanul. Vannak olyan ismerőseim, akik már 4 éves koruk óta jogászok akarnak lenni. Na, én nem ilyen vagyok.

Ha valaki Utcajogász szeretne lenni, melyek azok a jogterületek, amelyek a leginkább fontosak?

Elsőre azt mondanám, hogy mindegyik. Büntetőjog feltétlenül szükséges, ráadásként a szabálysértés felé kell kikacsintgatni. Polgári joggal sem árt tisztában lenni. Az eljárásjog is nagyon hasznos. Ezek alapján láthatod, hogy elsősorban a felsőbbévesek élveznek előnyt, de el lehet jönni elsősként is, volt is, aki így kezdte. Nem mondom, hogy problémája lett volna ebből, voltak területek, amiket nem ismert, de kisegítettük. De érdemes olyan jogterületeket is kiemelni, amikkel nem igazán foglalkoznak az egyetemen, például a végrehajtást. A törvényi szint alatt lévő jogszabályokat sem árt bogarászni, gondolok itt rendeletekre, önkormányzati rendeletekre.

Említetted, hogy vannak olyan területek, amiket az egyetemen nem is nagyon tanítanak, tehát a munka elkezdése előtt szükség lehet valamilyen képzésre. Ezt hogyan oldjátok meg?

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a fővárosból lejönnek a budapesti utcajogászok, és képzéseket tartanak nekünk. Annak idején, a legelején is így volt, akkor két részletben, tömbösített jelleggel foglalkoztunk ezekkel a jogterületekkel. Azonban

nem csak joganyagokat veszünk át, hanem egyfajta mentalitást is,

élethelyzetszerű szituációs gyakorlatok is vannak. Ilyenkor még érintetteket is bevonnak a képzésbe, és így szimulálunk helyzeteket. Mi történik például, ha belénk kötnek, hogyan érdemes reagálni, viselkedni.

Érdekes, hogy Budapesten kívül csak itt, Pécsen van utcajogász csapat. Mi ennek az oka?

Nyilvánvalóan az egyetem miatt, mert Pécs azért egyetemváros néven fut. Van pécsi kötődésű utcajogász, ez is biztosan sokat segített. Valamint együttműködünk az AVM-mel (A Város Mindenkié – hajléktalan emberek jogaiért küzdő aktivista csoport), ahol erős a pécsi vonal, ők is kezdték el ennek a rendszernek a kialakítását.

Mennyire volt nehéz az indulás? Voltak-e falak, amikbe beleütköztetek?

Voltak falak, mindig is voltak, jelenleg is vannak. Az egyik ilyen mindig a létszám. Jelenleg konkrétan két és felen vagyunk. Négyen álltunk neki, egyből hárman lettünk egy Erasmus-út miatt, majd jött egy új tag, aztán hirtelen ismét csak ketten lettünk. Van olyan is, hogy közbejön valakinek egy államvizsga, és amiatt esik ki a munkából. Az indulásnál sokat köszönhettünk az AVM-nek, mert a villamost a Ferencesek templománál ők szerezték. Ami minden szempontból egy főnyeremény volt. Most azonban át fogunk költözni a Lánc utcához.

Tehát akkor költözés lesz?

Igen, októberben át fogunk költözni. Van egy épület, ami ideiglenesen még gyermekotthon is volt, és nagyon profilba vág. Sok ott az érintett. Lesz elvileg sátor is, megállítótábla is, úgyhogy könnyen ránk fognak tudni találni, ha minden jól megy.

Fotó: Molnár Bence

A rátok találás egy kulcsszó. Egy ilyen speciális célcsoport esetében hogyan sikerül elérni az érintetteket? Nyilván a hagyományos eszközök, mint TV, internet kevésbé működnek.

Szórólapozunk. Ezen kívül a szóbeszéd is nagyon fontos, ennek óriási értéke van, főleg, ha egy elégedett ügyfél adja tovább a hírt. Aztán az AVM is segít nekünk becsatornázni embereket. Még az ellátóintézményekben is híre ment a tevékenységünknek. Ugyanakkor nem mondanám, hogy az utóbbi 4 hónapban tele lettünk volna ügyfelekkel, szóval ez teljesen változó.

Ha a hajléktalan emberek helyzetét nézzük, mit érzékelsz Pécsen?

Természetesen a Blaha aluljáró szintjét nem ütjük meg, de ha végigsétálsz a Belvárosban, biztosan fogsz találkozni valakivel. Az interneten szokott is lenni ezzel kapcsolatban felháborodás, mert ugye a komment az névtelen. Történelmi belváros, rontják a látképet. Néha kéregetnek is hangosan, amiből szabálysértési ügy is lehet, és már jöhetnek is hozzánk. Ugyanakkor a pesti Rákóczi térhez hasonló hajléktalan-tankcsapdát szerencsére még nem helyeztek el nálunk sehova se.

Milyen konkrét számokkal kell tisztában lennünk?

Ha a lakásszegénységben élőket is hozzávesszük, akkor többezres számra kell gondolni. Az eloszlás nem egyenlő. Nagyon sokan a külvárosi részeken élnek. Itt, a Belvárosban harapnak erre, kevesebben is vannak.

Ha viszonyítani akarnánk más városokhoz, akkor javult szerinted a hajléktalan emberek helyzete itt, Pécsen, az Utcajogásznak köszönhetően?

Nem érzem, hogy a globális problémán tudtunk volna segíteni, de mikroszinten mindenképpen. Helyre tudtuk rakni valakinek az ügyes-bajos dolgait, el tudtunk magyarázni neki egy problémát, ami szerintem igenis nagyon sokat számít. Azt, hogy összességében javult-e a hajléktalan emberek helyzete, nem tudom megmondani. Próbálok visszaemlékezni, de szerintem inkább romlott.

Ebből a magas számból körülbelül mennyien kerültek már kapcsolatba veletek?

Húsz százalékot mondanék, akik hallottak már rólunk. Ha azokat kéne összeszámolnom, akikkel ténylegesen, személyesen találkoztunk már, akkor körülbelül 100 fő.

Mennyire érzitek azt, hogy a hajléktalan emberek esetében falakba ütköztök? Passzívak, nem kérnek a segítségetekből?

Vannak itt is falak. Például múltkor fel kellett volna adni egy tértivevényes levelet, ami alapjában véve nem egy bonyolult probléma, de aztán az első alkalom után megszakadt a kapcsolat, és nem is hallottunk többet az ügyfélről. Amúgy akkor van a legnagyobb probléma, ha folyamatosan vissza kéne jönnie az érintettnek. Mivel nincs telefon, ezért tényleg csak úgy működik a kapcsolattartás, hogy találkozzunk két hét múlva. Aztán vagy eljön, vagy nem. Egyszer csak elvesztik az érdeklődésüket.

Mik a legtipikusabb kérdések, amikkel hozzátok fordulnak?

Végrehajtási kérdések. Tehát elárverezik a lakásomat, mi lesz most velem. Aztán szabálysértések. Sokan jönnek azzal, hogy segítsünk nekik igényelni önkormányzati bérlakásokat. Ilyenkor beadványszerkesztést is elvállalunk, megírjuk nekik a papírokat. Volt olyan is, hogy ellátóintézményre érkezett panasz. Súlyosabb büntetőügy is lett volna, de azt nem tudtuk elvállalni.

Hogyan képzeljünk el egy szituációt, amikor találkoztok egy hajléktalan emberrel? Bizalmatlanok veletek?

Nagyon sok fajta ember létezik. Van olyan, akinél egy hatalmas gát van, tehát még a problémáját sem tudja elmondani. Én ugyanakkor úgy gondolom, az a jó jogász, aki a bonyolult problémákról is közérthetően tud beszélni.

Ez ilyen szempontból egy nagyon jó próbatétel.

Egyszerűbb persze, ha irattal jönnek, mert akkor hamar kiderül, ha nem ugyanazt mondja, mint ami le van írva. Ha a bizalmat nézzük, akkor ismét utalnék az AVM-re, mert sokan már általuk be vannak csatornázva, ezért nem is olyan bizalmatlanok. Vannak mindig visszatérő emberek is, velük abszolút nincs probléma. Van, aki egyből belevág a mondandójába, és sokszor még azt sem tudjuk, mi is a probléma konkrétan. Ezért úgy gondolom, ezek a gyakorlati helyzetek nagyon sok profitot tudnak adni, például leendő ügyvédeknek is. Összességében nem szokott nagy bizalmatlanság lenni, de ez elsősorban a mi feladatunk, hiszen a mi dolgunk, hogy ne legyen probléma a kommunikációval.

A jogászokkal szemben van a társadalomban egyfajta bizalmatlanság. A hajléktalan emberek esetében is lehet érezni a negatív sztereotípiák jelenlétét?

Néhányan még azt sem értik, hogy joghallgatók vagyunk. Annyiszor hívtak engem már ügyvéd úrnak, hogy össze sem bírnám számolni. De nem érezném összességében negatívnak a megítélést. Elvárásaik azért mindig vannak, sokszor nem is tudunk nekik segíteni, maximum tovább tudjuk az ügyeiket irányítani. De sokat javít a jogászokról kialakított képükön, ha azt jegyzik meg, hogy leültünk vele beszélgetni, meghallgattuk a problémáját, és nem azt, hogy elküldték a hivatalból, szóba sem álltak vele. Megint azt tudom csak mondani, hogy mi kicsiben tudunk segíteni.

Szokott lenni visszacsatolás, egy-egy sikeres ügy után?

Igen, mindenképpen. A legjobb az volt, amikor

egyszer valaki felhívott, hogy istenem megkaptam az önkormányzati bérlakást.

Annak én is nagyon örültem, mert tudtam neki segíteni. Olyan is van, hogy hoznak magukkal valaki mást, ezáltal is terjed a hírünk. Új emberek esetében általában meg is szoktam kérdezni, honnan hallottak rólunk. A visszacsatolás az egyik dolog, ami miatt megéri ezt csinálni, mert ugyan kis dolgok ezek, de az adott személyeknek óriásiak. És ha szociálisan kellően érzékeny vagy, akkor neked is nagyon sokat tudnak ezek a dolgok jelenteni.

Említetted, hogy kevesen vagytok. Most is éppen kerestek embert. Hogyan tudtok utánpótlást szerezni?

Mi is az egyetem egyik szemináriumáról jutottunk ide. Fél éves önkénteskedést lehetett ott vállalni, minimális kreditért. Sajnos nem lehet olyan jól egyetemen tagokat találni, mint szeretnénk. Elsősorban ez a munka szociális érzékenység kérdése. Olyan embert kell találni, akiben ez megvan. Egyszer például beengedtek minket szociális jog órára, ahol voltak bent negyvenen. Elmondtuk a bemutatkozásunkat, de egy kérdést sem kaptunk. Senkit sem érdekelt. Ennek ellenére törekszünk. Amikor nem keresünk tagot, akkor is keresünk tagot.

Van az egyetemen olyan tanszék, oktató, aki segíti, támogatja a munkátokat?

A polgári jogi tanszék családjogi csoportja. Nekik is köszönhetjük, hogy idetaláltunk, hiszen a korábban említett szemináriumot ők működtetik. Van az alkotmányjogi tanszékről is egy tanárnő, aki szimpatizál velünk. Vannak támogatók, de egyetemen belül nincs még akkora ismertségünk.

Milyen rendszerességgel vagytok kint, hány emberrel szoktatok kapcsolatba kerülni?

Kéthetente szoktunk ügyfélfogadást tartani. Vannak törekvések, hogy ez hetente legyen. Amikor elkezdtük, alkalmanként 2-3, havi szinten 7-10 emberrel kerültünk kapcsolatba. Voltak olyanok is, akik nem hajléktalanok voltak, hanem csak idevágó kérdésük volt, például az önkormányzati bérlakás igényléssel kapcsolatban. Télen többen jöttek. Most például, a nyári szünetben, sokkal kevesebben.

Ha meglátnak titeket a villamosnál járókelők, hogyan viszonyulnak hozzátok és a munkátokhoz?

Alapvetően közömbösnek mondanám őket. Ránk néznek, majd tovább néznek. Már megint kint van valami, gondolják. Ugyanakkor volt olyan is, hogy odajött hozzánk valaki, beszélgettünk egyet, majd szórólapot is elvitt az illető. Leginkább a saját tágabb környezetemben érzem, hogy sikerült valamin változtatni, és máshogy tekintenek erre a társadalmi rétegre, mint előtte. A mi kis mikroszintünkön, úgy érzem, tudunk a helyzeten javítani.

Mi volt a legkülönlegesebb eset, amivel szembekerültetek a munkátok során?

A legelső ügyünk már egy igazi gyomros volt. Szülőtartásról volt szó. Jött egy idős hölgy, aki elmondta, hogy utcára fog kerülni. Van két gyermeke, de nem tud velük kapcsolatot teremteni. Azt nyilván nem mondta, milyen múltbeli sérelmeik voltak egymás között. Az nagyon durva volt. Végül bírósági ügy is lett belőle, amit a pártfogó ügyvéd vett át tőlünk. De volt olyan is, hogy egy cukrász jött, és elmondta, milyen brutális adósságcsapdába került, és hogyan semmizték ki egy manufaktúra éléről. Néztem az iratokat, amiket magával hozott egy nagy dossziéban, és 1989-90 volt a dátumuk. Már sárgultak a lapok.

Volt például egy hétgyermekes anya kilakoltatásával kapcsolatos ügy is.

Azt mondjuk pont a budapestiek vitték. A kilakoltatások mindig nagyon durvák. Egyszer még olyan is előfordult, hogy olyan ügyfelek érkeztek, akik azt állították, hogy a szomszéd önkényesen lakoltatta ki őket, és a bútoraikat felgyújtotta. Ez egy nagyon bonyolult ügy volt, elkezdtünk a dolgok mélyére ásni, de sajnos megszakadt a kapcsolat végül az ügyfelekkel.

Az ilyen ügyeknél nem csak jogászi képességekre van szükség, hanem pszichológiai, szociológiai ismeretekre is. Fel tudtak titeket készíteni, hogy mire is számíthattok?

Lejöttek a budapestiek, és nagyon jó képzést tartottak. Egy AVM aktivista kidolgozott módszereket, amikkel a szituációs játékokban sokat tudott nekünk segíteni. Az is sokat számított, hogy már eleve a szemináriumról, a gyermekotthonból jöttünk. Az is felkészített minket valamilyen szinten. De kellően nem lehet erre rákészülni. Az egész munkában a legdurvább rész azonban az, amikor hazamész, és másnap reggel ismét beugrik a személyes sors, tragédia, és elkezdel rajta újra agyalni, mit is lehetne csinálni.

Fotó: Molnár Bence

Ha üzenned kéne a joghallgatóknak, akik olvassák az interjút, mit emelnél ki a munkátokból? Miért érdemes hozzátok csatlakozni?

Aki eljön ide, az biztosan nem kávét fog főzni. Nagyon értékes tapasztalatokat lehet itt gyűjteni. Ha komolyan áll a dologhoz, akkor olyan emlékeket szerezhet, amikre élete végéig emlékezni fog. Hogyan lehet ezt a társadalmi réteget megszólítani, megismerni, mi is folyik a valóságban. A legmélyebb részekre is lemenni. A munkánk nagyon sok jogterületet átölel, olyanokat is, amiket az egyetemeken meg sem említenek. Ezt a leendő munkáltatók is értékelni fogják. Volt például egy utcajogász, aki elment dolgozni egy ügyvédi irodához, ahol meglepődtek a főnökei azon, hogy ő mennyire keni-vágja a végrehajtást. Amit ugye itt szedett magára. Aki még nem döntötte el, milyen jogterületen szeretne elhelyezkedni, annak csak ajánlani tudom az Utcajogászt, mert nagyon sok mindenre rá lehet itt látni. Emellett pedig napi szinten kerülsz emberekkel kapcsolatba, amiről a jogászi szakmának valójában kellene szólnia. Ez nagyon mély víz.

Aki ki akarja magát próbálni, az itt biztosan ki fogja tudni.

Ha ráadásul még szociálisan is eléggé érzékeny, akkor a leendő hivatását is megtalálhatja.

Az egyetem abszolút elmélet, ez pedig kőkemény gyakorlat. Hogyan lehet ezzel a hirtelen váltással megbirkózni?

Abszolút meg lehet. Nem egyszerű, de itt van egy segítőkész csapat, aki támogat, így nem kell magányos farkasként küzdeni. Aki ezt a lépést már egyetemistaként meg tudja lépni, az később nagyon nagy előnyben lesz a többiekkel szemben, amikor egy komolyabb munkahelyen kell majd beilleszkedni.

Mi a közös bennetek, mint csapatban?

Szeretünk emberekkel foglalkozni. Nem ijedünk meg, ha a velünk szemben ülő nálunk nehezebb sorsú. Éretten tudunk problémákat kezelni, együttműködni. Emellett a legtöbben nem a hagyományos jogászi munkahelyeken képzeljük el a jövőnket. A magunk kis módján próbálunk segíteni olyan problémákon, amiket fontosnak gondolunk. Lokálisan próbálunk tenni valamit. Ha ez egy valódi munkahely lenne, akkor szerintem mi lehetnénk a nagybetűs álommunkahely.

Mik a terveitek, céljaitok 2018-ra?

A mostani tevékenységeinket magasabb szinten szeretnénk végezni, több emberrel, gyakrabban. Ha tudnánk rotálni a tagokat, az nagyon jó lenne. A budapesti utcajogászoknak vannak kisokosai, amikből ide is jó lenne gyártani, és egy pécsiesített verziót kihozni. Jelenleg a jogsegélyre koncentrálunk. Ezt szeretnénk minél hatékonyabban, jobban űzni.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.