Arsboni a Károlin!

Idén először az Arsboni is részt vett a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi kara által minden évben megrendezésre kerülő tréning héten, ahol a hallgatók az általuk választott előadásokat hallgathatták meg. A résztvevők hasznos tanácsokat kaphattak a hatékony tanulással, karrierjük építésével kapcsolatban, és bepillantást nyerhettek a jogászság jövőjébe az Arsboni jóvoltából.

Az előadássorozat első felvonásában Mórocz Kata tréner – aki egyébként a Youth Trainers Academy nemzetközi trénerképző akadémia képzett trénere, és a World Coaching Organsation által képzett coach – választ adott olyan fontos kérdésekre, mint például: Hogyan motiváld magad a tanulásra? Hogyan oszd be az idődet, és készíts olyan tanulási tervet, ami mellett a hobbijaidra is jut időd? Hogyan tanulsz igazán hatékonyan? Milyen tanulási módszerek vannak?

A második órában – teltházas előadás keretében – szintén Kata a karrierépítés rejtelmeibe kalauzolta el a hallgatóságot, amit akár már az egyetemi évek alatt meg lehet kezdeni. Többek között szó volt arról is, hogy saját magunk megismerése milyen módon segíthet minket a megfelelő munka megtalálásában, és hogy a diploma kézhezvételekor már konkrét elképzelésekkel kerülhessünk ki a munkaerőpiacra.

A harmadik előadásban az Arsboni közösségé volt a főszerep, ahol Molnár Benedek beszélt arról, hogy a jövő jogászai milyen kihívásokkal fognak szembenézni, illetve betekintést adott a lawtech világába is. Ezek után Rácz Ildikó, és Nagy Péter a kar PhD hallgatói, és az Arsboni szerkesztőségi tagjai beszéltek az Arsboni közösségi életéről, az abban rejlő lehetőségekről, és bíztattak mindenkit hogy ők is csatlakozzanak!

Mindhárom esemény jól sikerült, és nagy érdeklődésre tartott számot! Mindeközben a hallgatók egész nap az Arsboni standjánál is feltehették kérdéseiket, és tájékozódhattak a programokról. A pozitív visszhang jól mutatja, hogy a hallgatók érdeklődnek a jövőjük iránt.

Tanulástechnikai tréningsorozat

Mórocz Katával

Az EXAM FRIGHT KILLER tréning célja, hogy hatékony tanulóvá tegyen titeket. Olyan tippeket, trükköket és tanácsokat kaptok, amelyek segítenek abban, hogy kihozzátok magatokból a maximumot.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.