Arsboni a XXXIII. OTDK-n

Március utolsó napjaiban Miskolc rendezte meg a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekcióját. Az egyetemi jogásztársadalom legnagyobb eseményén több mint harminc tagozatban ötszáznál is több hallgató vett részt, versenyzőként vagy opponensként. Az előadókon, konzulenseken és zsűritagokon kívül az Arsboni is képviseltette magát Miskolcon. Rövid beszámolónk következik.

A XXXIII. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójának idén a Miskolci Egyetem adott otthont

Az Arsboni másodszor képviselte magát kollektívan az OTDK-n. Folyóiratunk azonban nem csak megfigyelőként, a jövő tehetségeinek feltérképezésének céljából volt jelen Miskolcon, hanem támogatóként is segítette az esemény megrendezését. Különdíjat ajánlottunk fel 50.000 forint értékben a jog és innováció témakörében írt legjobb dolgozat számára, valamint három publikációs lehetőséget is biztosítottunk a jog és digitalizáció témájában írt kiváló tanulmányok számára. Különdíjunkat Labancz Andrea nyerte el, aki az innovatív gyógyszerek szabadalmának gazdaságra gyakorolt hatásairól írt dolgozatában.

Végighallgattuk az összes előadót, az Agrárjogi Tagozattól egészen a Római Jogi Tagozatig. A több mint harminc helyszín esetében ez nem volt könnyű feladat, így komoly szervezőmunkára volt szükségünk. Az Arsboni operatív központja Németh Márton vezetésével végezte ezt a munkát, Molnár Benedek és Molnár Kristóf segítségével.

Nem csak hallgatóságként voltunk jelen a prezentációkon, az Arsboni csapata versenyzőkkel, opponensekkel és felkészítőkkel is képviseltette magát az OTDK-n. Büszkén jelenthetjük be, hogy az Arsboni család egy első, egy harmadik helyet és több különdíjat hozhatott haza Miskolcról.

Bazánth Barbara, Mordivoglia Clióval társszerzőként megnyerte a Nemzetközi Jogi Tagozatot, a határon átnyúló víztartó rétegek jogi helyzetéről szóló dolgozatával. Perge László szerkesztőnk harmadik helyet szerzett a Fogyasztóvédelmi jogi és Versenyjogi Tagozatban, a tisztességtelen és megtévesztő kereskedelmi gyakorlatokról szóló dolgozatával.

Bazánth Barbara a Nemzetközi Jogi Tagozatban első helyezést szerzett

Különdíjat kapott Balogh Norbert, volt gyakornokunk, külső munkatársunk, akinek a politika prezidenciálódásáról írt dolgozatát díjazta az Igazságügyi Minisztérium. Milánkovich András szerkesztőnk a Bibó István Szakkollégium igazgatójaként hat első helyezésnek és több további díjnak örülhetett.

A díjazottokon kívül opponenseinkről sem szabad elfeledkeznünk. Darvas Tamás szerkesztőnk a Polgári Jogi Tagozat kereskedelmi jogi altagozatában, Papp Dorottya szerkesztőnk a Közigazgatási Jogi Tagozatban, Csigi Ádám gyakornokunk a Jog- és Állambölcseleti Tagozatban, míg Szalai Flóra volt gyakornokunk az Alkotmányjogi Tagozatban opponált.

Különítményünk azonban nem csak a versenyen nyújtotta a maximumot, a hivatalos program utáni szórakozásban is az élen jártunk, megmutattuk, hogyan bulizik egy fiatalos, nyitott, vezető magyar jogi portál.

A háromnapos esemény minden pillanata, történése egyedi hangulatot árasztott magából, olyat, amilyeneket egyedül a kis, családias nyári fesztiválokon érezhet az ember. Az OTDK egy külön életérzés, ha egyszer átéli az ember, utána garantáltan újra és újra szeretné. 2019-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem fogja rendezni a konferenciát.

Mi biztosan ott leszünk!

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

Jegyzetek

A kép forrása: itt.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.