Az átigazolás lehet ingyenes?

Közel 21 éve, 1995. december 15-én született meg a futballvilág egyik legmeghatározóbb jogvitájával kapcsolatos bírósági ítélet, az Európai Közösségek Bíróságának C-415/93. számú ügyben hozott határozata, ismertebb nevén a Bosman-szabály. Az ítélet hatására – amellett, hogy a bíróság Jean-Marc Bosman javára döntött – olyan kiemelkedő jelentőségű változások mentek végbe a futballszférában az átigazolás kapcsán. Ilyen a külföldi állampolgársággal rendelkező játékosok szabad áramlása, továbbá már-már irreális magasságokba emelkedtek a klubok által kifizetett bérek, aláírási díjak és egyéb juttatások.

Az átigazolás nem volt mindig egyszerű
Az átigazolás nem volt mindig egyszerű

Az átigazolás szabályozása a jogvitát megelőzően

A Bosman-szabály jelentőségének megértéséhez elengedhetetlen, hogy előbb megismerkedjünk a bíróság döntését megelőző állapotokkal. A Bosman-kérdést az Európai Közösségek Bírósága elé terjesztő belga nemzeti bíróság úgy vélte, hogy a játékos jogvitáiban a Belga Labdarúgó Szövetség és Jean-Marc Bosman egyesülete, a Royal Football Club de Liège a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szabályozását alkalmazta, így hát tekintsük át a szabályozás lejárt szerződésű játékosokra vonatkozó részét. Az események idején a FIFA szabályzata alapján a hivatásos játékosok nem szüntethették meg nemzeti egyesületbeli tagsági viszonyukat egészen addig, amíg a szerződésük, valamint a klub és a nemzeti egyesület (azaz az adott ország labdarúgó-szövetségének) szabályzatai kötötték őket, bármilyen szigorúak is legyenek e szabályok.

A nemzetközi átigazolás feltétele olyan tanúsítvány kiállítása volt a korábbi nemzeti egyesület által, amely igazolta, hogy valamennyi pénzügyi kötelezettséget – ideértve az átigazolási díjat – kiegyenlítettek, továbbá az úgynevezett ,,képzési költséget” is – ezt a lejáró szerződésű futballisták esetében a labdarúgó-szövetség számolja ki egy megadott képlet alapján. A tanúsítvány hiányában – melyet nemzetközi átigazolás esetén azon labdarúgó-szövetség részére kellett kiadni, melybe az új klub tartozott – az adott labdarúgó nem léphetett pályára új csapatában, így a korábbi klub által megkövetelt átigazolási díj megfizetéséig (és ennek nyomán a tanúsítvány kiállításáig)

a játékosok annak ellenére sem szerepelhettek, hogy az őket leigazoló klubbal már megkötötték új szerződésüket.

A másik felmerülő probléma a szabályozással az volt, hogy nem kötelezte a korábbi klubokat az említett tanúsítvány igénylésére az adott ország labdarúgó-szövetségénél, márpedig ennek hiányában a futballisták nem léphettek pályára. Ezen szabályokon a FIFA és a neki alárendelt kontinentális szövetség, az Európai Labdarúgó Szövetség (vagyis az UEFA) 1991-ben egyaránt módosításokat hajtott végre, azonban a jogvita szempontjából a fentebb vázolt szabályozás tekintendő mérvadónak.

A Bosman-szabályt megelőzően a lejáró szerződésű játékosok átigazolásának szabályai mellett az állampolgársági kikötéseket összefoglaló, úgynevezett ,,kvótarendszer” volt a másik legjelentősebb tényező Európa futballéletében. Ehhez érdemes egészen 1978-ig visszaugrani az időben, az UEFA és az Európai Közösségek Bizottságának találkozójára, melyen az UEFA kötelezettséget vállalt a külföldi állampolgár játékosok leigazolásának vagy pályára állításának lehetőségét korlátozó szabályok megváltoztatására az európai közösségi jog szabályainak megfelelően. A beígért változtatásokat azonban nem vitte véghez az UEFA, majd 1991-ben – a Bizottsággal folytatott egyezkedéseket követően – bevezetésre került a ,,three plus two” – szabály. Ennek keretében a nemzeti egyesületek lehetőséget kaptak arra, hogy háromra korlátozzák az adott bajnokság első osztályú mérkőzésein pályára állítható külföldi állampolgárságú játékosok számát (ez a szabályozás ,,three” része), melyet kiegészíthettek legfeljebb két olyan játékossal, akik legalább megszakítás nélkül öt évet az érintett nemzeti labdarúgó-szövetség keretén belül játszottak, ebből 3 évet az utánpótlás-csapatokban (,,plus two”).

A Bosman-ügy és a bíróság határozata

Az átigazolás szabályai sokáig megkötötték a futballisták kezeit
Az átigazolás szabályai sokáig megkötötték a futballisták kezeit

Ha a pénzügyi jogot eddig a sötét oldallal azonosítottad, nem vagy egyedül. De itt az idő, hogy átértékelj mindent, amit az adótanácsadásról tudni véltél!

1990-ben járunk, a Royal Club de Liège, vagyis az RC Liège csapatánál, mely 1988-ban szerződtette Jean-Marc Bosman belga futballistát. A játékos két éves szerződést kötött a klubbal, mely 1990. június 30-ig kötelezte őt csapatához, heti 120 ezer belga frankos (megközelítőleg 920 ezer forintos) fizetés ellenében. A klub felajánlott egy új szerződést a játékos számára, azonban az új feltételek szerint Bosman csupán előző bérezésének a negyedét kereste volna, azaz heti 30 ezer belga frankot. A játékos az új szerződés aláírása helyett az átigazolás mellett döntött. Választott új csapata a francia Union Sportive du littoral de Dunkerque, amellyel meg is állapodott, azonban az RC Liège igényt tartott a korábban említett képzési költségre, melynek összegét a Belga Labdarúgó Szövetség 12 millió belga frankban határozta meg.

A Dunkerque és a Liège egyéves időtartamra szerződést kötött 1,2 millió belga frank, illetve, amennyiben a Dunkerque véglegesen leigazolná a játékost, további 4,8 millió belga frank ellenében. Ezen összegeket a Liège azt követően követelhetett, hogy a Francia Labdarúgó Szövetség kézhez vette az (első részben már említett) szükséges tanúsítványt. A Dunkerque és Bosman között, továbbá a Liège és a Dunkerque között létrejött szerződést is azzal a felfüggesztő feltétellel kötötték, hogy a Belga Labdarúgó Szövetség köteles a tanúsítványt a Francia Labdarúgó Szövetség részére 1990. augusztus 2. előtt átadni. A megállapodás ellenére azonban – mivel a Liège kétségbe vonta a Dunkerque fizetőképességét – Bosman klubja nem kezdeményezte a Belga Labdarúgó Szövetségnél a tanúsítvány kiadását, így tehát a két szerződés közül egyik sem hatályosult. Ennek tudatában 1990. július 31-én az RC Liège felfüggesztette Bosmant azért, hogy a futballista elkerülje a Belga Labdarúgó Szövetség általi átminősítést amatőr játékossá.

Jean-Marc Bosman 1990. augusztus 8-án nyújtotta be keresetét Belgiumban. A későbbiekben az UEFA már említett ,,kvótarendszere” is a jogvita tárgyát képezte a Liège szerződésellenes magatartása és a képzési költség megfizetésére vonatkozó szabályozás mellett. A kérdést az Európai Közösségek Bírósága elé terjesztő belga nemzeti bíróság elsősorban az EGK-Szerződés (azaz a Római Szerződés) 48. cikkének a korábban említett szabályokkal való összhangjára nézve kért értelmezést. Tehát a Bíróság feladata az volt, hogy megállapítsa, összhangban áll-e az UEFA és a Belga Labdarúgó Szövetség szabályozása a Római Szerződés 48. cikk (1) bekezdése által kimondott szabad munkaerő-áramlással és az ugyanezen szerződés 48. cikk (2) bekezdésében megfogalmazott, az állampolgárság alapján történő megkülönböztetést kimondó tilalommal.

Az Európai Közösségek Bírósága végül 1995. december 15-én hozta meg döntését.

Az ítélet szerint a lejárt szerződésű játékosokért fizetendő átigazolási díj és nevelési vagy képzési költség ellentétes a Római Szerződés 48. cikkével.

A bíróság a külföldi játékosok pályára állításának szabályaival kapcsolatban szintén kimondta, hogy azok ellentétesek a Római Szerződés 48. cikkével. A fentiek értelmében tehát a lejáró szerződésű játékosok új klubja – a korábbi klubnak fizetendő összegre tekintve – nem volt köteles semmilyen átigazolási díj, továbbá nevelési vagy képzési költség megfizetésére. Ezenfelül az állampolgársági kikötéseket magába foglaló ,,kvótarendszer”, vagyis a ,,three plus two” – szabály is eltörlésre került.

A Bosman-szabály hatásai

Bemutatok egy módszert, mely segítségével akármelyik egyesület ingyenesen végezheti az átigazolást. A titok nyitja a Bosman-szabály óta mindössze annyi, hogy a játékost szerződtetni kívánó klubnak meg kell várnia, míg a labdarúgó szerződése lejár, majd átigazolási díj és nevelési vagy képzési költség megfizetése nélkül leigazolhatják az adott futballistát.

Ez az elképzelés azonban csak elméleti síkon létezik, a gyakorlatban nem egészen így működik. Ugyan a lejárt szerződésű játékost szerződtető klubok valóban nem fizetnek átigazolási díjat és nevelési vagy képzési költséget a korábbi klub részére, azonban a játékosok számára kifizetett bérek és aláírási díjak hatalmas méreteket öltöttek az elmúlt húsz év során, mi több, továbbra is emelkedő tendenciát mutatnak. A Bosman-szabály szerepe ebben a jelenségben az, hogy

a lejáró szerződésű játékosok igyekeznek minél magasabb fizetésben megállapodni, arra hivatkozva, hogy az új klubnak nem kell fizetnie a korábbi klubnak.

Mi sem szemlélteti jobban a csillagászati fizetések mértékeit, mint két, az európai labdarúgás elitjébe tartozó klub pénzügyi kimutatása az általuk kifizetett összegekről. A Juventus eszerint 2001. június 30. és 2002. június 30. között 129,3 millió eurót (mai árfolyamon mintegy 38 milliárd forintot) fizetett ki a klubhoz tartozó játékosai, edzői és a technikai személyzet részére bérek és egyéb juttatások formájában. Közel tizenöt évvel később a Real Madrid 2014. június 30. és 2015. június 30. között a klub első csapatához tartozó játékosainak és edzőinek 217,6 millió eurót (65 milliárd forintot) fizetett ki. Ebből a rövid statisztikai kimutatásból is látható, hogy a játékosok fizetései elképesztő méreteket öltenek és folyamatosan növekvő tendenciát mutatnak. A kérdés csak az, hogy hol van e folyamat határa. A játékosok bérezése mellett nem elhanyagolhatóak továbbá az aláírási díjak (,,signing-on fee”) sem. A klubok és játékosok közötti szerződések részletei nem nyilvánosak, azonban az általános gyakorlat alapján a szerződés aláírásakor a labdarúgó (és ügynöke) eurómilliókban részesülnek új klubjuktól.

Az átigazolás drága mulatság
Az átigazolás drága mulatság

A hatalmas összegek és óriásklubok tengerében azonban a – fizetések növekedésével fordítottan arányosan – kisebb klubok győzelmi esélyei egyre csökkentek. Manapság szinte csodának minősül, ha egy alacsonyabb költségvetésű klub sikereket tud elérni a „gigászok csatájában.” A Bosman-szabály ezt a folyamatra negatívan hatott: a szerényebb erőforrásokkal rendelkező klubok esetében a pénzügyi háttér egy jelentős részét tette ki a lejárt szerződésű játékosokért kapott átigazolási díj és nevelési a nevelési vagy képzési költség. Ennek következtében a stabil bevételi forrásuktól megfosztott klubok lemaradtak a tehetősebb csapatok mögött, a szakadék pedig – egyfajta öngerjesztő folyamatként – egyre tovább mélyül. A futballba befolyó összegekből (például a televíziós közvetítésekért fizetett jogdíjak) ugyan a kisebb csapatok is részesülnek, azonban a labdarúgás elitjébe tartozó klubok napjainkra kialakult lépéselőnye megkérdőjelezhetetlen.

Záró gondolatok

Jean-Marc Bosman kétségtelenül megnyerte a jogvitáját, a kérdés azonban az, hogy a futball is nyert-e az átigazolás szabályainak megváltozásával. Hiba lenne azt mondani, hogy a játékosok számára kifizetett hatalmas összegek, és így a kisebb költségvetésű klubok leszakadása kizárólag Jean-Marc Bosman és az Európai Közösségek Bíróságának döntése miatt alakult ki. A futballba mint látványsportba áramló pénzösszegek (televíziós jogdíjak, különböző szponzorok) a kilencvenes évektől kezdődően egyre nagyobbak, aminek egyenes következménye lett az arányok eltorzulása. Ennek kapcsán az is felvethető, hogy maga Jean-Marc Bosman indította-e el ezt az irányvonalat, vagy már az ő jogvitájának kialakulására is rányomta bélyegét a pénzügyek világa. Úgy vélem, nem tisztem megítélni a szabályozás súlyát és annak pozitív vagy negatív mivoltát, továbbá azt sem szabad állítanom, hogy a mai futball oligarchikus világa kizárólag egyetlen személy jogvitájának következménye, mert ez hazugság lenne. Egy dolog azonban biztos: az Európai Közösségek Bíróságának C-415/93. számú ügyben hozott határozata örökre a sportjog egyik kiemelkedő jelentőségű döntése marad.

A cikk az Ars Boni 2016-os cikkíró pályázatára készült írás szerkesztett változata.

Pázmándi Patrik

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

Képek forrása itt, itt és itt.

Források, felhasznált irodalom

Az Európai Közösségek Bíróságának a C-415/93. sz. ügyben hozott határozata
http://curia.europa.eu/arrets/TRA-DOC-HU-ARRET-C-0415-1993-200406769-05N00.html

Az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó szerződés.
http://www.magyarkollegium.hu/pdf/torveny_eu4.pdf

A Juventus 2001/2002-re vonatkozó pénzügyi jelentése.
http://www.juventus.com/en/club/investor-relations/financial-reports/statements-and-reports/2001-02.php

A Real Madrid 2014/2015-re vonatkozó pénzügyi jelentése
http://www.realmadrid.com/en/members/member-card/annual-reports

David McArdle: From boot money to Bosman: football, society and the law. London, Cavendish Publishing, 2000.

Kecskés László – Soós Tamás: Az európai sportjog néhány problémájáról. In: Jura. 2004. 1. szám. 132-137. p.

P.E. Morris – S. Morrow – P. M. Spink: EC Law and Professional Football: Bosman and its implications. In: The Modern Law Review Limited 1996. Blackwell Publishers, 1996. 893-902. p.

The Legacy of Bosman: Revisiting the Relationship Between EU Law and Sport. Szerk.: Antoine Duval, Ben Van Rompuy. Hága, Springer, 2016. 13-80. p.

Tóth Nikolett Ágnes: A szabad munkavállalás az EU sportjogában. 390-402. p.

William Duffy: Football may be ill, but don’t blame Bosman. In: The Business of Sports. Szerk.: Scott R. Rosner – Kenneth L. Shropshire. Jones and Bartlett Publishers, 2004. 277 – 284. p.

Tetszett a cikk? Szavazz rá a lenti alkalmazásban!

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.