Az új Ptk. dologi joga: az alapok változatlansága és a változások záloga

Menyhárd Attila az ELTE-ÁJK Jogi Továbbképző Intézete által szervezett előadás-sorozat keretében mutatta be, hogy az új Ptk. dologi jogában mi változik és mi marad változatlan.

Az 1959-es Ptk. dologi joga alapjaiban nem tükrözte a szocialista berendezkedést, nem az akkori tulajdoni viszonyokra volt modellezve. Előző polgári törvénykönyvünk az 1900-as évek első felében zajló kodifikációs kísérlet eredményeinek továbbvivője, dologi jogi szabályozása magasan absztrahált. Ez az oka, hogy ezen a területen nem volt szükség az alapok megújítására. A módosítások célja a pontosítás és a gyakorlati igényeknek való jobb megfelelés volt. Menyhárd elmondta, hogy az Ötödik könyv tisztán „magyar termék”, az új Ptk. dologi jogában nincsenek import-jogintézmények. A könyv szövegezői a kodifikáció során első lépésként a szabályozási csomópontokat tisztázták. Öt dogmatikai döntés határozta meg a dologi jog szerkezetét.

a_dolog

A dologi jogok felosztása: tulajdonjog és korlátolt dologi jogok

A kodifikáció során nem merült fel a dologi jogok jogrendszerünkben klasszikus felosztásának megváltoztatása. Az új Ptk. is a teljes, absztrakt és abszolút tulajdonjog és az idegen dologbeli jogok kettősében csoportosítja a dologi jogokat.

A tulajdonjog tárgyainak köre

Az 1959-es és az új kódex is dolgokon fennálló tulajdonjogot tételez, dolgok alatt főszabályként birtokba vehető testi tárgyakat értve. Menyhárd elmondta, hogy ebben a kérdésben intenzív változtatási nyomás nehezedett a szövegezőkre. Volt olyan álláspont, amely a forgalomképes jogokat, követeléseket, szerződési pozíciókat beillesztette volna a dologi jog keretei közé. Az ehhez szükséges változtatás egyik útja a dologfogalom tágítása, másik módszere a tulajdonjog dolgokon túli kiterjesztése lehetett volna. A dogmatikailag és jogtechnikailag lehetséges bővítés mellett valóban hozhatóak kézenfekvő és praktikus érvek. Ilyen például, hogy a dolgok egyes jellemzőivel bizonyos forgalomképes jogok vagy a kft. üzletrésze is rendelkeznek. Az új. Ptk. mindezek ellenére nem nyúlt a megszokott kategóriákhoz. Ezzel kapcsolatban Menyhárd megjegyezte, hogy „mindig érdekesebb valamit beleírni a törvénybe és örülni az újításnak, mint a régi megoldás megtartása mellett érvelni”.

Bár bizonyos jogok, követelések vagy szerződési pozíciók mutatnak a dolgokkal közös vonásokat, ez nem jelenti azt, hogy minden egyes ilyen vagyoni pozíció minden egyes aspektusában dologként viselkedne. Ezért a meghatározás kiterjesztése nem lehetséges egyetlen jogalkotói tollvonással, ahhoz rengeteg összefüggést kellett volna átgondolni és szabályozni. A bővítéssel járó bonyodalmak felülmúlják az abból nyerhető előnyöket, ezért döntöttek a szerkesztők a dolog fogalmának változatlanul hagyása mellett.

A tulajdonjog tárgyát képező dolgok legfontosabb jellemzője, hogy forgalomképesek és átruházhatóak. Forgalomképesség és átruházás szempontjából jelentős különbség van dolgok, valamint jogok, kötelezettségek és szerződési pozíciók között. Míg a dologátruházás a kötelmi kötelező ügylet + dologi rendelkező ügylet képlete szerint zajlik, addig például a jogoknál értelmezhetetlen a dologi ügyletet megvalósító birtokátruházás. Forgalomképességben is különbség van a dolgok és a többi vagyoni értékű pozíció között. A rendkívül sokféle alanyi jog forgalomképességét ugyanis nem lehet egyetlen általános szabállyal megteremteni, az az adott jog tartalmától, így a jogot konstituáló – rendszerint a Ptk.-n kívüli – jogszabálytól függ. Ezért a jogok forgalomképességére maximum egy egészen általános, az őket létrehozó normákra utaló szabály lenne alkotható. Egy ilyen „kiutaló generálklauzulás” megoldás gyakorlati haszna csekély, nem volt tehát indokolt eddigi tulajdoni tárgyaink bővítése.

Azt persze látni kell, hogy a két fenti döntés inkább elvi, mintsem gyakorlati jelentőségű. A jogok, kötelezettségek és szerződési pozíciók – bár sem dolgokká, sem tulajdonjogi tárgyakká nem váltak – természetesen nem rekednek kívül a vagyoni forgalmon, idegen dologbeli jogok alapíthatóak rajtuk, átruházásuk szabályait pedig a kötelmi könyvben megtaláljuk.

Az ingók átruházásának szabályai 

Az új Ptk. fenntartotta a magyar jogrendszerben hagyományos kétmozzanatú, jogcímes-tradíciós megoldást. Így a tulajdonjog megszerzéséhez továbbra is átruházásra irányuló szerződés vagy más jogcím és ingóknál birtokátruházás (az 1959-es Ptk. szóhasználatában: átadás), ingatlanoknál pedig ingatlan-nyilvántartási bejegyzés szükséges. Előző polgári törvénykönyvünk hallgatott az átadás jogi természetéről, nem tisztázta, hogy ügyletről vagy reálaktusról van-e szó. Ez a szabályozási bizonytalanság a joggyakorlatban is problémákat okozott, szükség volt tehát pontosításra. Az új kódex az ügyleti jelleg mellett döntött, azzal, hogy a birtokátruházásra a szerződés létrejöttére és érvénytelenségére vonatkozó szabályokat rendelte alkalmazni. Az ingó dolgok feletti tulajdonjog a jogcímként szolgáló kötelmi kötelező ügyletet követő dologi rendelkező ügylettel, a birtokátruházással száll át. A birtokátruházás jogcímes ügylet, érvényességének feltétele a kötelmi ügylet érvényessége, az érvénytelen jogcím a birtok átruházását is érvényteleníti, az önmagában nem képes átvinni a tulajdonjogot.

A zálogjog megújítása és a fiduciárius biztosítékok tilalma

A hitelbiztosítékok kiemelkedő jelentőségét az adja, hogy – mint ahogy elnevezésük is mutatja – a gazdaság motorjához, a hitelhez kapcsolódnak. Az új Ptk. a biztosítéki szabályozásban fontos változásokat hozott, melyek a zálogjog „importálásával” a dologi jogban is megjelennek.

Elméleti és gyakorlati szempontból is jelentős újítás a fiduciárius hitelbiztosítékok kitiltása jogrendszerünkből. Március 15-e után pénzkövetelés biztosítása céljából tulajdonjog, más jog vagy követelés átruházása, vételi jog alapítása semmis. A tilalmat a kötelmi könyv mondja ki, azonban az a legfontosabb dologi biztosítékhoz, a zálogjoghoz kapcsolódása miatt a dologi jogban sem megkerülhető.

Menyhárd felhívta a figyelmet arra, hogy a fiduciárius hitelbiztosítékok megtiltása jogpolitikai döntés volt, dogmatikailag nem levezethető ennek a biztosíték-típusnak a semmissége. Mi volt tehát a jogpolitikai indok? A fiduciárius hitelbiztosítékok azért voltak problematikusak, mert általuk a biztosítéki cél nem ilyen célra szánt és nem ilyen céllal szabályozott jogintézményekkel is megvalósítható volt. Elérhetőek voltak egyrészt a biztosítékként kialakult és erre tekintettel szabályozott jogintézmények (pl.: zálogjog, kezesség), másrészt az elsődlegesen nem biztosítékként funkcionáló, de ilyenként is használt fiduciárius ügyletek (pl.: biztosítéki célú tulajdonátruházás/engedményezés). A tradicionális hitelbiztosítékok szabályozása megfelelő egyensúlyt teremt az adós, a biztosított hitelező és a többi hitelező érdekei között. A nem biztosítéknak szánt, de biztosítékként (is) alkalmazott fiduciárius ügyletek szabályai nem biztosítják és nem is kívánják biztosítani ezt az érdekegyensúlyt. A biztosítéki megoldások párhuzamossága és főként a nem „célszerűen” használt jogintézmények esetében a hiányos garanciák jogalkalmazási bizonytalanságokat okoztak (gondok a végrehajtás során, visszaélés az elégtelenül védelmezett adósi vagy a csupán kötelmi eszközökkel biztosított hitelezői helyzettel). Ezt a párhuzamosságot és a vele járó bizonytalanságokat kívánta kivezetni a hitelbiztosítéki jogból az új Ptk.

A nyilvántartások

A dologi jogok in rem hatálya elképzelhetetlen ezen jogok publicitása nélkül, a publicitást pedig a megfelelő nyilvántartások biztosítják. Nyilvántartási szempontból a vagyonelemek négy csoportba oszthatók: ingatlanok, lajstromozott ingók, lajstromozott jogok és az ebbe a három kategóriába nem tartozó „egyebek”. Az új Ptk. fontos nóvuma a hitelbiztosítéki nyilvántartás és változtak az ingatlan-nyilvántartásra vonatkozó szabályok is.

Az ingatlan-nyilvántartás anyagi jogát az új Ptk. beemelte az Ötödik könyvbe, míg az alaki rendelkezéseket továbbra is külön törvény tartalmazza. A szabályozás kettéosztása nem járt érdemi, tartalmi változásokkal, annak ellenére, hogy a kiinduló elképzelés a közvetlen bírói kontroll bevezetése volt. Pontosított az új szabályozás a jóhiszeműség és a jóhiszemű jogszerzés feltételein, melyek a közhitelesség és a jogvédelmi funkció szempontjából kiemelkedően fontosak.

A hitelbiztosítéki nyilvántartás sokáig a dologi jog cliffhangere volt, szabályozását és megalkotását a jogalkotó finoman szólva sem kapkodta el. A róla szóló törvény ugyan 2013 végére elkészült, az azt végrehajtó KIM rendelet viszont csak a 2014. március 13-ai Közlönyben jelent meg, így a részletekről a hatályba lépés előtti utolsó pillanatokig csak találgatni tudott a jogász szakma. Egyedül a nyilvántartás vezetését (az eredeti tervek ellenére) magának sikeresen kilobbizó Magyar Országos Közjegyzői Kamara nem találgatott. A MOKK időben megkapta a szükséges információkat, megrendelte a megfelelő szoftvereket, így március 15-én a jogszabályok késlekedése ellenére az új Ptk.-val együtt startolhatott (ha nem is minden funkciójával) a HBNY is. Menyhárd sajnálatosnak tartotta, hogy a megvalósuló nyilvántartás az eredeti elképzelésekkel ellentétben nem ingyenes, ráadásul kevésbé látszik rugalmasnak és hozzáférhetőnek, mint ahogy azt kitalálói szerették volna.

*

kép forrása: http://popcorn.blogin.hu/files/2012/04/dolog6-1024×680.jpg

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.