Bárkit jogásszá tesznek az algoritmusok?

A fizikai munka egy jelentős részét már megörökölték tőlünk a gépek, de mi a helyzet a szellemi munkával és azon belül konkrétan a döntéshozatallal? Képes egy algoritmus úgy dönteni, mint ahogy egy ember döntene, és ha igen, akkor az biztosan egy helyes döntés lesz? Milyen hatással van a technológiai fejlődés a jogászi szakmára?

A hétköznapi életben, amikor valamilyen döntést gyorsan kell meghoznunk, azt általában rohanva és nem elegendő információra alapozva tesszük. Ez hatványozottan igaz a jogi munkában meghozott döntésekre. A határidők kötnek, de bizonyos emberi korlátainkat nem vagyunk képesek átlépni, bármennyire igyekszünk is. Ilyen helyzetekre alakult ki a heurisztika. A heurisztika során felhasználjuk a korábban megszerzett tapasztalatokat és azok alapján igyekszünk az ismétlődő sémák felismerésével megoldani a feladatot. Különböző tudományok tapasztalt szakértői, például a gyakorlott jogászok azért képesek jobb döntéseket hozni, mert nem csak hogy nagyobb a felhalmozott anyagi tudásuk, de munkájuk során sokkal több tapasztalatot is gyűjtöttek már, mint mások, és emiatt kifejlődött bennük az a képesség, hogy felismerjék a szembetűnő jellegzetességeket az ismétlődő sémák között.

Nem mindig vezet azonban átütő sikerhez a heurisztika alkalmazása. Gyors és helyes megoldás helyett gyakran idegenkedéssel találjuk szemben magunkat, amit azokkal az információkkal kapcsolatban érzünk, amelyek nem passzolnak a prekoncepciónkhoz. Nem is beszélve az előítéletekről, elfogultságról és vakfoltokról, amik tovább nehezítik döntésünket.

Vakfolt és mesterséges intelligencia

Mit is értünk vakfolt alatt, amikor egy döntés meghozataláról beszélünk? Arról van szó, hogy mint ahogy a szemünkben lévő vakfoltunk az elérhető információval kiegészíti azokat a részeket, amiket nem látunk, ugyanúgy a heurisztikánál is hasonló folyamat zajlik le az elménkben. Legtöbbször ez jól működik. Néha viszont nem. Néha látunk olyan dolgokat, amik valójában nincsenek ott, máskor meg olyan dolgokat nem látunk, amik a valóságban ott vannak.

De mi a helyzet akkor, ha egy mesterséges intelligencia hozza meg helyettünk a döntést? Az az igazság, hogy a jogászok munkáját segítő (helyettesítő?) algoritmusok ma már sok esetben hasonlóképpen működnek, mint az emberi heurisztika.

Egy-egy döntési helyzetben a gépek a vonatkozó szabályokat – induktív módon – a megfigyelt magatartásokból következtetik, nem pedig az előre beléjük táplált programokból.

Ez azt jelenti, hogy a gépek képesek a tanulásra, méghozzá a gyors tanulásra és nem csak egy pályakezdő jogásszal, de akár egy sokat tapasztalt profival is képesek felvenni a versenyt, ha döntéshozatalról van szó.

A technológia ilyen jellegű fejlődése magával hordozza azt a jelenséget, hogy a gépek nem csupán a jogászok állandó munkatársaivá váltak, hanem ezen túl tágra nyílt a jogi ipar kapuja egy sor más profi és félprofi, nem jogász szakember előtt is. Megdőlni látszanak az olyan mítoszok, mint hogy „a jogászok munkája személyére szabott”, „csak jogászok képesek jogi ügyekkel foglalkozni” vagy például, hogy „minden jogeset teljesen egyedi”. A jogászi büszkeség által tüzelt jogász – nem jogász világnézetet az az interdiszciplináris megközelítés kezdi felváltani, hogy

sokféle profi és félprofi szakember tudására van szükség, amit a technika segítségével fel lehet használni komplex (üzleti) kihívások megoldására.

Ebből az következik, hogy a jog többé már nem kizárólag a jogászoké.

A komplexebb tudásé a jövő?

Tehát a technológia megváltoztatta a jogi szolgáltatásnyújtás gazdasági modelljét, és hatással van a jogászok és nem jogászok közötti munkamegosztásra is. Korábban a jogászok végigkísérték az esetet az elejétől a végéig. Mostanra azonban különváltak a megoldandó esetek azon szakaszai, amikhez még mindig elengedhetetlen a jogi szakértelem, azoktól a szakaszoktól, amiket más szakterületek ismerői is meg tudnak oldani, ha közösen dolgoznak, és kihasználják a modern technika nyújtotta segítséget.

Ez viszont azt is jelenti, hogy a munka azon szakaszában, ahol szükség van a jogászok szakértelmére, a jogászoknak együtt kell tudni dolgozni más szakterületek képviselőivel, és jól kell tudniuk használni a munkájukat segítő technológiát, hogy a lehető legjobb módon oldják meg a feladatot. Ehhez ismerni kell a technológia jogi szolgáltatásokban betöltött szerepét és tisztában kell lenni többek között alapvető üzleti, projektirányítási és adatelemzési ismeretekkel is. Legalábbis a munkaerőpiac ezt követeli meg a jogászoktól.

A jogi képzés ma – nem csak Magyarországon – jogszabályspecifikus. A jogszabályokat ismerni szükséges, de nem elégséges ahhoz, hogy valaki profivá váljon. A munkaerőpiac viszont profikat keres. A munkaerőpiac által megkövetelt készségeket a legtöbb esetben munka közben sajátítják el a jogászok. Ennek viszont nem örülnek az ügyfelek és a megrendelők. Az ő szemszögükből érthetetlen, hogy miért az ő pénzükön tanulja meg egy már diplomás jogász azt, amit szerintük az egyetemen kellett volna megtanulnia, még mielőtt munkába állt volna.

Az egyetemi oktatás és a piac igényei között tátongó szakadék abból ered, hogy

a jogászképzés alatt minimális vagy egyáltalán semennyi hangsúlyt nem fektetnek azokra a határterületekre, amelyek az üzleti világgal, a mérnöki tudományokkal és az informatikával közösek.

A jogot ezektől a tudományágaktól és az ezeket tanuló diákoktól elzárva oktatják, a hagyományokat túlzottan ápolva és nagyon óvatosan, apró lépésekben közelítve az innováció felé.

Ahhoz, hogy a jogászok ebben az algoritmusok hatására megváltozott új munkarendben is helytálljanak, szükséges minél hamarabb elsajátítani a piac által megkövetelt készségeket. Más esetben – kis túlzással – egy a számítástechnikát jól kezelő mérnök vagy közgazdász nem lesz többé rászorulva a jogászok segítségére.

Hiba lenne azonban kijelenteni, hogy a jogászok munkája teljesen pótolható gépek által. Egyrészt a gépeknek is vannak vakfoltjaik, bár azok teljesen másfélék, mint az emberi heurisztikából eredő vakfoltok. Másrészt

azokból az algoritmusokból, amikkel mi napi szinten kapcsolatba lépünk, hiányzik a „folyékonyság”, a rugalmasság ahhoz, hogy nüanszokkal és finomságokkal is képesek legyenek foglalkozni.

Egyelőre. Mindenesetre az ember két legnagyobb gyengeségében, az idővel való gazdálkodásban és a kognitív teherrel való boldogulásban a gépek már meghaladtak minket. Továbbá mellettük szól még, hogy amíg ők egyre gyorsabbak és olcsóbbak lesznek, ugyanez nem mondható el az emberi erőforrásokról.

Támogatónk

Ez a cikk az Arsboni Gyakornoki Programjának keretében készült, melyet a Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda támogat.

A képek forrása: itt, itt és itt.

*** Wulters Kluwer logo A Jog és Innováció rovat támogatója a Wolters Kluwer

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.