Bérunió az Európai Unióban?

Napjaink politikai beszédterében egyre gyakrabban tűnik fel az európai „bérunió”, mint újkeletű „integrációs” célkitűzés. Habár az európai bérunió kezdeményezése jelenlegi állapotában még csak tisztán politikai természetű törekvésnek mondható, szükségesnek éreztem feltárni annak jogi karakterét, valamint azokat a jogi lehetőségeket, illetve buktatókat, amelyek a kezdeményezés megvalósulását, esetleg elbukását okozhatják. Elemzésem fókuszpontjában az uniós joganyag, és az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) által kifejlesztett ítélkezési gyakorlat áll.

  1. A KAMPÁNYNYILATKOZAT

A bérunió-kampány egy „európai polgári kezdeményezés” nevű eljárás keretein belül került elindításra. A projekt mögé eddig nyolc tagállam sorakozott fel, mindegyikük a 2004-es, ún. „keleti” bővítés óta tagja az Uniónak. Bulgária, Horvátország, Észtország, Magyarország, Lettország, Lengyelország, Románia, valamint Szlovákia közösen alapított civil bizottságot a petíció előmozdítása érdekében. Közös deklarációjukban rögzítették, hogy a kampány célja egy valóban egységes Európai Unió előmozdítása, ahol a történelmi okok folytán hátrányokat szenvedett, sorsközösségben egzisztáló kelet-középeurópai társadalmak anyagi értelemben a nyugati tagállamokhoz érhessenek fel. Tarthatatlannak és az Európába irányuló illegális migrációhoz hasonló súlyúnak minősítik az Unión belüli „munkaerő-elszívási” hatást, mivel az többek közt családok elszakításához, munkaerőhiányhoz vezet a fenti országokban. A kezdeményezők szerint ideje, hogy az Uniós fogyasztási árak kiegyenlítése után a bérek is egy szintre kerüljenek, úgy, hogy ennek érdekében ne kelljen a kelet-középeurópai munkavállalóknak nyugati tagállamokban munkát vállalniuk.[i]

  1. MIT JELENT A BÉRUNIÓ?

2.1 A bérunió politikai és jogi karaktere

Az egyenlő munkáért egyenlő bért alapelv értelmezési kerete nemzetközi és uniós jogi szinten leginkább az egyenlő bánásmód dimenziójában keresendő. Habár a bérunió-kampány szervezői egyelőre konkrét jogi javaslatokkal nem éltek a cél megvalósításának lehetséges módjaival kapcsolatban, a kezdeményezés mottója egyértelműen az egyenlő bánásmód elvére utal. Az óriásplakátokon is hirdetett aláírásgyűjtés egyik vezérmondata szerint „Mindenki a szülőföldjén boldogulhasson.”. E célkitűzés világossá teszi, hogy a bérek egységesítését nem a szabad munkaerőáramlás keretein belül képzeli el a bérunió-kezdeményezés. Épp ellenkezőleg: A bérunió egy bérfelzárkóztatási célú szabályozás lenne, amely a kelet-középeurópai tagállamok munkavállalói számára biztosítana a nyugati tagállamokban már meglévő bérszínvonalat, okafogyottá téve számukra a külföldi munkavállalást. Az ötlet több kérdést is felvet, így például azt, hogy pl. az Unió tagállamaiban foglalkoztatott harmadik országbeli munkavállalók a kedvezményezetti körhöz tartoznának-e? Az sem egyértelmű, hogy mely tagállam(ok) minimálbére lenne a viszonyítási alap az egységes európai (minimál) béreknél.  További érzékeny problémát vet fel az is, hogy hat tagállam jogrendszere a belső jogában sem alkalmazza a minimálbér intézményét.[ii] Kérdéses az is, hogyan lenne áthidalható az a tény, hogy a bérrögzítést kezdeményező államok közül néhány máig sem tagja az euróövezetnek.

 

2.2 Bérunió egyenlő bánásmód alapján?

A nyilvánvalóan közgazdasági természetű bonyodalmakat számos jogi kérdés is színesíti. Az európai bérunió az egyenlő bánásmód elvéből táplálkozik, azon azonban jóval túlmutat. A bérunió ötlete azonban nem csak az azonos multinacionális cég különböző tagállamokban működő leányvállalatainál foglalkoztatott munkavállalók béreinek kiegyenlítésére vonatkozna. A bérunió ezt túlnőve, földrajzi alapon terjesztené ki az egyenlő bánásmód jegyében az egyenlő bérezést az EU egész területére. Míg a nők és a férfiak egyenlő munkáért egyenlő bérezése adott munkahelyen kötelezi a munkáltatót, addig a bérunió széleskörű gazdasági, politikai integrációt igénylő folyamat. A bérunió-kezdeményezés szerint egy meghatározott bérszintet minden tagállami munkáltató köteles lenne kifizetni a munkavállalóknak tekintet nélkül arra, hogy az adott dolgozó nő vagy férfi, egyenlő vagy egyenlő értékű munkát végez-e, esetleg van-e más védett tulajdonsága. Emiatt véleményem szerint a bérek uniós egységesítését nem lehet értelmezni az egyenlő bánásmód követelményrendszerén belül. Minőségében tehát mást, és vitathatatlanul többet ígér a bérunió, mint a munkavállalók nemi, vagy akár állampolgársági alapú megkülönböztetése.

  1. A BÉRUNIÓ A RELEVÁNS UNIÓS SZABÁLYOZÁS TÜKRÉBEN

3.1 Díjazás a Szerződésben

Az EU-nak nincsen tisztán munkajogi természetű szabályanyaga. A releváns elsődleges szabályozás a Szerződés X. címében, Szociálpolitika címen szerepel. A 151. cikk kimondja, hogy az Unió és a tagállamok közösen törekednek többek között a foglalkoztatás, az élet- és munkakörülmények javítására, a szociális partnerek (szakszervezetek) közti párbeszéd elősegítésére, a tartósan magas foglalkoztatás elérésére, stb. A 153. cikk (az EKSz. korábbi 137. cikke) kimondja, hogy a fenti célok elérése érdekében az Unió támogatja és kiegészíti a tagállamok tevékenységét különböző területeken, mint pl. munkafeltételek, munkavállalók szociális biztonsága és védelme, vagy a férfiak és nők piaci esélyegyenlősége. Kiolvasható tehát, hogy a fentiek szabályozása megosztott hatáskör az Európai Unió és tagállamai közt. Habár a díjazás alapvető munkafeltételnek minősül, a 153. cikk (5). bekezdése leszögezi, hogy a cikk rendelkezései a díjazásra, az egyesülési jogra, a sztrájkjogra, valamint a kizárás jogára nem alkalmazhatók. A díjazásra vonatkozó kivétel a bérunió sorsa szempontjából rendkívül komoly jelentéssel bír: A munka díjazásának meghatározására nincsen az Uniónak hatásköre.

4. A BÉREZÉS KÉRDÉSE A BÍRÓSÁG JOGGYAKORLATÁBAN

4.1 A „Del Cerro Alonso-ügy”

Kijelenthető, hogy a díjazás kérdése a tárgyalt jogesetekben valamilyen diszkriminációs vitában jelent meg. Ennek ellenére a bérszintek meghatározásával a Bíróság – igaz, érintőlegesen – de foglalkozott már. Kiválóan tükrözi ezt a „Del Cerro Alonso-ügy”[iii] 2007-ből. Az előzetes döntéshozatali eljárásban az ítélet 40. pontja rögzíti az azóta is folyamatosan hivatkozott tételmondatot, amely szerint „[…] ami az EK 137. cikk (5) bekezdésében (A ma hatályos EUMSz. 153. cikk (5) bekezdése) foglalt kivételt illeti, annak indoka az a tény, hogy a bérszintek meghatározása nemzeti szinten a szociális partnerek szerződési szabadsága körébe, illetve a tagállamok hatáskörébe tartozik e tárgykörben. E körülményekre való tekintettel a közösségi jog jelenlegi állapotában célszerűnek tűnt kizárni a harmonizációból a bérszintek meghatározását.”

4.2 Az „Impact-ügy”

Az egy évvel későbbi „Impact-ügyben”[iv] hozott ítélet gyakorlatilag visszautal a Del Cerro Alonso-ügy hivatkozott pontjára. Mindamellett a 35. pont világosan kimondja, hogy a díjazási kivételről szóló bekezdést úgy kell értelmezni, hogy az az Európai Közösség jogalkotó hatáskörét zárja ki a közösségi minimálbér meghatározása tárgyában. A díjazásra vonatkozó tilalom olyan intézkedésekre irányul, amelyek a Közösségen belül a díjazásba való közvetlen közösségi jogi beavatkozásoknak számítanak. Ilyennek tekinthető a 124. pont értelmében a munkabérek, vagy a tagállami munkabértételek egységesítése, illetve a közösségi minimálbér bevezetése. A Testület ellenben úgy vélekedik, hogy nem közvetlen beavatkozás az, ha munkafeltételeken belül akár a díjazási kérdésekre vonatkozóan is jogot alkot az Unió. Így például az uniós jog előírhatja a tagállamok számára, hogy a határozott idejű munkavállalók tekintetében a megkülönböztetés tilalmát a díjazás tekintetében is alkalmazzák. Kiemelendő, hogy az ilyen jogalkotás is csak az „egyenlő” díjazás előírására szorítkozhat, a konkrét bérezés számszerű megállapításától az Unió joga mindig is tartózkodott. Jól látszik a fentiekből, hogy a béruniót a Bíróság is külön kategóriaként értelmezi, és a díjazásba való közvetlen közösségi jogi beavatkozásnak tekinti.

4.3 A „Specht-ügy”

Újabban a 2014-es „Specht-ügy”[v] kapcsán mutatott rá a gyakorlat, hogy az egyenlő bánásmódról szóló irányelvben előírt díjazási feltételek nem összetévesztendők a díjazás mértékének előírásával.[vi] Előbbiek ugyanis alkalmazási feltételeknek minősülnek, és nem közvetlenül a díjazás mértékének megállapítására irányulnak. Jelen ügy tárgya a német közszolgálati rendszer besorolási és fizetési fokozataira vonatkozó díjazás összege, amelyet a hatáskörrel rendelkező német szervek határoznak meg, rájuk nézve az Unió semmilyen hatáskörrel nem bír. Rögzíthető tehát, hogy az Unió a közszférát is kizárja a bérmértékek meghatározása, illetve egységesítése tekintetében.

5. VÉGKÖVETKEZTETÉSEK

5.1 Az uniós acquis védelme

Álláspontom szerint a kizárt hatáskör egyik oka elsősorban az Unió alapvetően liberális gazdasági modelljében keresendő. A Szerződés 119. cikk (1) bekezdése kimondja, hogy az Unió gazdaságpolitikája a tagállami gazdaságpolitikák összehangolásán, a belső piacon, és a közös célkitűzéseken alapul, mely a szabad versenyen nyugvó nyitott piacgazdaság elve szerint működik. Az egységes (belső) piac feltételezi a négy alapszabadság (áru, személyek, szolgáltatások, tőke) meglétét. A személyek szabad mozgása esetünkben a munkavállalók szabad mozgását jelenti. Egy esetleges bérunió felállításával valóban versenyképesebb jövedelem maradna a kelet-középeurópai tagállamok munkavállalóinál, ami egyben gazdaságélénkítő hatással is bírna ebben a régióban. Ahogy arra már utaltam, nem titkolt szándéka azonban a bérunió-kezdeményezésnek, hogy a bérek egységesítésével protekcionista módon „otthon tartsa” a fenti tagállamok dolgozóit, ily módon érdektelenné válna számukra a külföldi munkavállalás. Egy ilyen mértékű mobilitáscsökkenés egyrészt kiüresítené az egyik uniós alapszabadság tartalmát, másrészt gazdaságilag is hátrányosan érintené az Unió többi tagállamát, amelyek szakképzett munkaerőhiányban szenvednek bizonyos ágazatokban.

Másfelől a tőke, valamint a letelepedési szabadság is komoly csorbát szenvedne a bérrögzítéssel. A nagyvállalatok természetszerűleg azokban a tagállamokban telepednek le, és végeznek gazdasági tevékenységet, ahol számukra a legkedvezőbbek a feltételek. Ilyen feltételnek minősülnek a munkabérek, adók, járulékok, egyéb költségek, stb. A letelepedni kívánó társaságok nyilván mind abban érdekeltek, hogy a fenti költségek mindegyike a lehető legalacsonyabb legyen. Egyes óriáscégek adott tagállamban történő letelepedésért maguk a tagállamok is versenyeznek, pl. társasági adókedvezményekkel. A rögzített bérek nyomán nem csak a vállalatok letelepedési hajlandósága csökkenne, hanem versenykorlátozó hatások is megjelennének.

5.2 Szuverenitás és szubszidiaritás

Szorosan a kizárt hatáskörhöz kapcsolódik az adópolitika jelensége is, ugyanis az teljes egészében nemzeti hatáskör a mai napig. A munkabértételek jelentős részét adók, járulékok, egyéb közterhek alkotják, melyek mértéke dinamikusan változik, valamint eltér a különböző tagállamokban. A bérunió létrehozásánál tehát szükségszerűen beleavatkozna az Unió a tagállamok nemzeti költségvetésébe, amely egyértelműen a szubszidiaritás elvének sérelmét jelentené.

5.3 Összegzés, kitekintés a jövőre

A fentiek nyomán úgy látom, hogy gazdasági, jogi, és politikai akadályok egyaránt a bérunió-kezdeményezés ellen hatnak. Habár kétségkívül kívánatos, és erkölcsi szempontból igazságosabb is lenne a bérek európai szintű egységesítése, valóban helyesen fogalmaz a Bíróság, amikor rögzíti, hogy az EU jogának jelenlegi fejlődési szintjén célszerű kizárni a bérek meghatározását.  Habár ez a mondat nem zárja ki egy jövőben még létrehozható béruniót, egy nemzeti hatáskörben tett bérfelzárkóztatási stratégiát könnyebben és hamarabb megvalósíthatónak tartok. Annál is inkább, mivel a bérszakadék-jelenség nem csak az Unió „keleti” és „nyugati” tagállamai között megfigyelhető, hanem – pl. hazánk esetében – az országon belül is, Budapest és vidék vonatkozásában.[vii] Mindemellett az aktuális Uniós stratégiák sem utalnak egy esetleges bérunió felállítására. A Bizottság egy 2017. áprilisában közzétett javaslatában kijelenti, hogy a munkavállalóknak joguk van a tisztességes megélhetést biztosító, méltányos bérekhez. Emellett rögzíti, hogy megfelelő minimálbéreket kell megállapítani, és meg kell akadályozni, hogy a munkavállalók szegénységben éljenek. A bérek megállapítását viszont továbbra is a nemzeti gyakorlatnak megfelelően, átlátható és kiszámítható módon kell megállapítani, tiszteletben tartva a szociális partnerek autonómiáját.[viii] A bérunió-koncepció tehát, bármennyire is alkalmas össztársadalmi konszenzus teremtésére, sajnos kevés eséllyel száll harcba az Uniós szintű elismerésért.

Ez a cikk egy hosszabb, azonos címet viselő tanulmány kivonata.

dr. Buzási Vendel

Jegyzetek

[i] A Bérunió-kampány hivatalos weboldalán közzétett nyilatkozat https://www.wageunion.eu/en/our-declaration  (letöltés ideje: 2017. 07. 29.)

[ii] Az Eurostat minimálbérekre vonatkozó 2016. januári statisztikái – Dánia, Olaszország, Ciprus, Ausztria, Finnország és Svédország jogrendszere nem ismeri a nemzeti minimálbért. http://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/Minimum_wage_statistics/hu (letöltés ideje: 2017. 08. 10.)

[iii] lsd. az Európai Unió Bíróságának C-307/05 sz. ügyben hozott ítéletét http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=62800&pageIndex=0&doclang=HU&mode=req&dir=&occ=first&part=1&cid=878121 (letöltés ideje: 2017. 07. 29.)

[iv] lsd. az Európai Unió Bíróságának C-286/06 sz. ügyben hozott ítéletét http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=71395&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=637559 (letöltés ideje: 2017. 07. 29.)

[v] Lsd. az Európai Unió Bíróságának a C‑501/12–C‑506/12., C‑540/12. és C‑541/12. sz. egyesített ügyekben hozott ítéletét – http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=153813&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=1133693 (letöltés ideje: 2017. 07.30.)

[vi] A Tanács 2000/78/EK irányelve (2000. november 27.) a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról

[vii] Cikk a magyarországi bérszakadékról (KSH-táblázatok) http://www.portfolio.hu/gazdasag/munkaugy/orult_kulonbsegek_vannak_a_budapesti_es_a_videki_berek_kozott.244528.html (letöltés ideje: 2017. 08. 27.)

[viii] lsd. Európai Bizottság – Javaslat a szociális jogok európai pillérének intézményközi kihirdetésről 6. a; b; c) – Brüsszel, 2017. 04. 26. COM(2017) 251 final http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=CELEX:52017DC0251 (letöltés ideje: 2017. 08.30.)

Irodalomjegyzék:

INTERNETES FORRÁSOK

  • Fábián Adrián – „Bürokráciacsökkentés, avagy tényleg aktagyár-e a közigazgatás?” c. előadás – 2016. március 1., Pécsi Tudományegyetem FEEFI Aula – 21:30 https://www.youtube.com/watch?v=3Nl55TrzYSc&t=1s (letöltés időpontja: 2017. 08.10.)

SZAKIRODALOM

  • Zaccaria Márton Leó tanársegéd, PhD – Az egyenlő munkáért egyenlő bér elv megjelenése és alkalmazása az Egyenlő Bánásmód Hatóság gyakorlatában, tekintettel az európai bírósági és kúriai joggyakorlatra (2015) Debrecen – 1-60; 5.

JOGSZABÁLYI HIVATKOZÁSOK

  • Az Európai Parlament és a Tanács 211/2011/EU rendelete a polgári kezdeményezésről
  • 2000. évi LVII. törvény a férfi és női munkaerőnek egyenlő értékű munka esetén járó egyenlő díjazásáról, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1951. évi 34. ülésszakán elfogadott 100. számú Egyezmény kihirdetéséről https://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0000057.TV
  • EUMSz 157. cikk (3) bekezdése
  • Egyezmény 3. cikk
  • A Bizottság jelentése a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló, 2006/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (átdolgozott szöveg) alkalmazásáról
  • A Tanács 2000/78/EK irányelve (2000. november 27.) a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról
  • A Tanács 97/81/EK irányelve (1997. december 15.) az UNICE, a CEEP és az ESZSZ által a részmunkaidős foglalkoztatásról kötött keretmegállapodásról; A Tanács 1999/70/EK irányelve (1999. június 28.) az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról; Az Európai Parlament És a Tanács 96/71/EK irányelve (1996. december 16.) a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről
  • A 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 151. § (1) bekezdése https://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1200001.TV
  • 430/2016. (XII. 15.) Korm. rendelet a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantál bérminimum megállapításáról.
  • A Tanács 97/81/EK irányelve (1997. december 15.) az UNICE, a CEEP és az ESZSZ által a részmunkaidős foglalkoztatásról kötött keretmegállapodásról 4. cikke.
  • A Tanács 2000/78/EK irányelve (2000. november 27.) a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról

AZ EURÓPAI UNIÓ BÍRÓSÁGÁNAK ÍTÉLETEI

A cikkben hivatkozott jogszabályokat a Jogtár segítségével dolgoztuk fel.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.