Elnőiesedett a jogász szakma! – Hol vannak a férfiak?

Amikor az első magyar ügyvéd hölgy, Ungár Margit letette az utolsó vizsgáját 1928-ban, a vizsgálóbizottság elnöke azzal dicsérte meg, hogy „férfiasan beszélt”. Ez volt...

Sólyom László, az ELTE ÁJK oktatói és a Jogtudományi Intézet is a CEU mellett

Az elmúlt napokban számos egyetemi oktató, kutató és véleményformáló állt ki a kormányzat törvényjavaslata ellen.

A blockchain és a GDPR kollíziója?

Vajon a GDPR rendelkezései és a terjedő tendenciát mutató blockchain technológia működési alapelve összhangba hozható-e?

Ügyvéd nélkül, a Chatbox segítségével perelhető akár 25.000 dollárra is az Equifax

Az Equifax több mint egy hónapot várt arra, hogy beismerje az adatlopást.

Az EU szerződés 7. cikke – valóban atomfegyver?

Az elmúlt években a 2010-ben Magyarországon bekövetkezett politikai fordulat következtében került az európai és a hazai közvélemény érdeklődésének fénykörébe az EU szerződés 7. cikke.

Egy újabb föderáció?

Véget érhet Ciprus kettéosztottsága? Kedd óta ismét tárgyalnak a felek.

Jog, nyelv, TransLegal – ilyen volt a X. Lawtech Meetup

A jog és az informatika kapcsolata iránt érdeklődők közel másfél éve követhetik nyomon a lawtech aktualitásait és ennek kihívásait. Április 10-én elérkeztünk a tizedik,...

Légy a jövő jogásza – tudd meg mi kell hozzá!

A Wolters Kluwer által készített A jövő jogásza 2019 felmérés szerint a szektor átalakulása, elkerülehetlen. A technológia be fog törni a jogi piacra is.