A „Kétfarkú Kutya” kálváriája

Döntött a Kúria, mégis bejegyezhető a Magyar Kétfarkú Kutya Párt.

Lex Futballhuligán – veszélyben az alapjogok

A köztársasági elnök előtt a sporttörvény módosítása, amely komoly alkotmányossági aggályokat vet fel a személyes adatok kezelése terén. Vajon aláírja vagy vétót emel Áder János?

A tagállami érdekek és az Európai Unió

2014. július 3-4-én nemzetközi konferenciát tart az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Lendület-HPOPs kutatócsoportja.

A második Orbán kormány jogalkotási statisztikája

Közel 47%-kal több törvény, 12%-kal több kormányrendelet, és mintegy 50%-kal nagyobb terjedelmű joganyag jelent meg a 2010-2014-es kormányzati ciklusban, mint az azt megelőző 2006-2010-esben.

Adókedvezmény „hétköznapi” betegeknek is

Bizonyos feltételek esetén a beteg magánszemélyt adókedvezmény illeti meg. Ennek mértéke a minimálbér öt százaléka, azaz havi 5075 forint. Az érintett magánszemély a „jóváírásra” a betegségről szóló orvosi igazolás birtokában jogosult. Anélkül csak az igényelheti, aki rokkantsági járadékban részesül, vagy akinek fogyatékossági támogatásra való jogosultságát külön jogszabály alapján megállapították.

Jogalkotási törvény: előrelépések és diszfunkciók

Melyek a jogalkotási törvény erősségei és hiányosságai? Hogyan kapcsolódik mindez az angol futball-huliganizmushoz?

Veszélyezteti-e az internetes szólásszabadságot az AB kommentekkel kapcsolatos határozata?

Cikkünkből megtudhatják, hogy valóban veszélybe sodorja-e az Alkotmánybíróság legutóbbi döntése a hazai szólásszabadságot.

Bankjegyeink és érméink – 90 éves a Magyar Nemzeti Bank

Feltűnt már, hogy a bankjegyeinken aláírások is vannak? Miért vannak ott? Hogyan történik az érmék kibocsátása? Ezeket a kérdéseket is megválaszoljuk a Magyar Nemzeti Bank 90. születésnapjának alkalmából készült írásunkban.