Felvételt hirdet az MCC Jog Szakiránya!

Interjú Kasza-Tóth Krisztinával, a Jog szakirány felelősével

Hogyan tudnád röviden bemutatni az MCC-t, mint kollégiumot?
A Mathias Corvinus Collegium már általános iskolás és középiskolás korban is foglalkozik a tehetséggondozással. A Collegium fő profilját azonban az egyetemi képzések adják. Az egyetemisták a Gellért-hegyen két fős szobákban laknak, amihez mellékhelyiség és terasz is tartozik. A kurzusok, előadások és workshopokok is ebben a kollégiumi épületben szoktak lenni.
Pontosan hogyan helyezkedik el a kollégiumon belül a Jog szakirány? Mit takar a szakirányos képzés?
Az 5 szakirány (Média, Közgazdaságtan, Nemzetközi kapcsolatok, Közép-Európa, Jog) a maguk 10-30 főjével egy-egy mikroközösséget alkotnak, de együtt teszik ki a makroközösséget, a Collegiumot. Ugyan a szakirányos képzés csak 2 éves – és a vezetőképző követi – de mindenki továbbra is kötődik a saját szakirányához. Így tulajdonképpen a Collegium szívét a szakirányok adják. A szakirányos kurzusok a diákok érdeklődése alapján indíthatók. Ha például valaki kitalálja, hogy borjogot szeretne tanulni és van még négy lelkes jelentkező, aki járna egy ilyen kurzusra, akkor a Collegium megteremti az anyagi hátteret ehhez, tehát a diákoknak képzés ingyenes. Ugyanez igaz a nyelvi kurzusokra is.
Neked milyen pluszt adott a szakirány és az MCC?
Számomra nagyon fontos volt, hogy az egyetem első éve után találjak egy közösséget, ahol hozzám hasonló érdeklődési körű, mentalitású emberekkel lehetek együtt és fejlődhetek. Azonban el akartam azt kerülni, hogy a fejlődés túlzottan jog-centrikus legyen. Félreértés ne essék, erre is van lehetőség, én azonban szeretem több szempont szerint vizsgálni a dolgokat, így kifejezetten előnyt jelent, hogy nem csak jogászok veszik körül az embert. Ezenkívül az ingyenes nyelvtanulás is hatalmas lehetőség.
Mennyire érzed nagy tehernek az egyetem mellett az MCC-t?
Számomra egyáltalán nem teher szakkollégistának lenni, sőt, ha az ember rátalál egy hozzáillő kurzusra, kifejezetten öröm, kikapcsolódás a részvétel egy kevésbé izgalmas egyetemi nap után. A hét 4-5 napjába beilleszthető a szakkollégium és marad idő a kikapcsolódásra is.
Milyen közösségi programjaitok vannak, milyen közösségnek tartod a szakirányt?
Az ember nem tud unatkozni, mindig talál valami programot akár szakirányos, akár Collegiumi szinten. Gyakran összeülünk páran filmet nézni, nagy vacsorákat tartunk, ahol közösen főzünk, mikor jobb az idő, reggeli tornákat is szervezünk, valamint az év legfontosabb Szakirányos programjai a felvételi tábor és a nyári kirándulás szoktak lenni.
Hogyan lehet jelentkezni, mit ajánlasz a felkészüléshez?
Mindenképpen ajánlott ellátogatni a február során megrendezésre kerülő felvételi előadásunkra, illetve az ahhoz kapcsolódó workshopra! Ezt követően várjuk az önéletrajzokat, esszéket a felveteli@mcc.hu e-mail címre. Az írásbeli fordulóra a Collegiumban kerül sor. Az itt kitöltendő jogi teszt általános jellegű, melyet egy IQ-teszt követ, így külön felkészülésre nincs szükség. Ha valaki eldöntötte, hogy jelentkezik, akkor ne izgulja túl – ha van egy feladat, amit nehezebbnek érez, akkor nyugodjon meg, mindenki másnak is az. Végül pedig, merjen kérdezni: alapvetően ezt minden helyzetre értem, de ha az MCC-vel/felvételinkkel kapcsolatban bármilyen kérdésük van, nyugodtan keressen minket személyesen vagy a Facebookon is. (A felvételi részleteiről honlapunkon és a felvételi Facebook-eseményén tájékozódhatsz:
Az interjút Holló Richárd készítette Kasza-Tóth Krisztinával, az MCC Jog szakirány felelősével.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.