Hova tovább Uber és Airbnb? – A sharing economy kihívásai és szabályozása

A magyar állam és az Uber közötti harc nemrég lépett egy új fázisba, több hír szól arról, hogy a cég az Európai Bizottsághoz fordult az úgynevezett „betiltás” után. Az Ars Boni is már kétszer foglalkozott a témával elemző módon, itt és itt. Most is érdemes mélyebbre menni. Egészen pontosan hol és milyen problémákat gerjeszt a „közösségi” vagy „megosztó” gazdaság? Mik lehetnének a jogi megoldások?

A sharing economy eredetileg egy olyan üzleti modell, gazdasági és szociális tevékenység, amelyben az áruk vagy szolgáltatások cseréjét a felek egymással „megosztva” végzik, legtöbbször online felületen keresztül fizetve, a klasszikus kereskedő-fogyasztó viszonyokat felrúgva (de a szolgáltató ma már sok esetben üzletszerűen végzi a tevékenységét). A tőke ilyen formában történő megosztása, a rövidtávú szolgáltatás, az online fizetés és értékelés jellemzik. Sok különböző megoldás létezik, de alapvetően ezek alapján működik a leginkább ismert Uber vagy Airbnb is. Ugyanígy gyakori jelenség az is, hogy ezek a piaci szereplők gyakran nem egy addig ismeretlen területet, piacot nyitnak meg, hanem egy már létezőre törnek be és forgatják fel azt, sokszor erős (és sokszor megalapozott) indulatokat és aggodalmat gerjesztve. Jó példa az Uber és a taxis személyszállítás ellentéte. Ezek az indulatok is nagy szerepet játszhatnak abban, hogy több helyen be is tilthatják vagy akár már be is tiltották ezeket a szolgáltatókat.

Talán a betiltás nem is a legjobb kifejezés arra a helyzetre, ami számunkra is ismerős. Magyarországon a 2016. évi LXXV. törvénnyel az Ubert nem a klasszikus értelemben tiltották be, hanem lehetővé tették az ideiglenes hozzáférhetetlenné tételét egyes feltételek fennállásakor, ezek után pedig önállóan kivonult az országból. Ez is mutatja azt, hogy milyen komplex helyzet alakult ki, amivel érdemes foglalkozni. Ráadásul magyar válasz csak egy megoldás a sok közül. Dr. Andreas Geiger szerint az utóbbi években megindult egy bátor jogalkotói tendencia, ami végül az egész ipart le fogja fedni és az online szereplők nagy részét érinteni fogja (Microsoft, Google, Facebook, Amazon, Yahoo, Apple, Uber, Dropbox és az összes többi).

A jogi gondok a következő területeken jelennek meg:

• Az új üzleti modellek nehézkesen illeszthetőek bele a jelenlegi üzleti szabályozási keretekbe, sok a nehezen kezelhető, úgynevezett „szürke tér”, ahol a régi szabályok nehézkesen alkalmazhatóak, de nem alkalmazásuk pedig jogellenesnek minősíthetőek
• Munkajog, különösen amiatt, hogy elmosódnak a határok a klasszikus munkaadó-munkavállaló és a független szerződéses vagy egyéni vállalkozói viszonyok között, továbbá a szociális védelmet nehezebb biztosítani, a munkaidő is teljesen rugalmas, a díjazás pedig nem állandó
• Adójog, mivel a tevékenység, az adófizetés és az adóköteles jövedelem nehezen beazonosítható, újszerű visszaélések jelentek meg, enyhébb az adózási kényszer, lazább az adózási fegyelem
• Versenyjog, mivel az ilyen platformok gyorsan tesznek szert erőfölényre, könnyen korlátozhatják a versenyt, az internetes hálózattal trösztösödhetnek, a tranzakciók egyes oldalait manipulálhatják, pl. az árképzésnél, a rendelkezésre álló adatok alapján diszkriminatív magatartást tanúsíthatnak
• Egyes specifikus jogterületek, mint például a taxikra vagy lakásokra vonatkozó szabályok esetén kikerülhetik a piacra történő belépés feltételeit, vitát gerjesztenek, hogy egyáltalán meg kell-e felelniük ezeknek
• Fogyasztóvédelmi jog, az értékelési rendszereknél, illetve a szolgáltatást igénybe vevők esetén az olyan szabályozások, amelyek direkt a fogyasztók védelmét szolgálják ugyanúgy kikerülhetők, például a korábbi minőségi feltételek, amelyeknek a régi szereplők meg kell, hogy feleljenek
• A biztosítási jog területén, különösen a szállítási szolgáltatások által generált szituációknál megkérdőjeleződik, hogy vajon az ilyen helyzetekre vonatkoztathatóak-e a szabályok (és hogy mely szituációkban kell fizetni)
• Vanessa Katz elemzésében még emberi jogi problémákat is felsorol, mivel a sharing economy platformok sok esetben nem felelnek meg a minimális követelményeknek, például a mozgáskorlátozottak esetében a klasszikus közlekedési eszközöknél már megoldott, hogy igénybe tudják venni, míg egy car-sharing platformnál ez teljesen esetleges. Vagy amikor egyes felhasználók azért nem jutnak megfelelő kiszolgáláshoz, mert a profilukon látszik a bőrszínük
• Adatvédelem, mivel a közösségi gazdaságban szereplő cégek hatalmas adatmennyiséghez jutnak (big data), amelynek nem megfelelő felhasználása egy idő után sérelmes lehet az ügyfelek számára, visszaélésekre ad lehetőséget
• A felelősség nehezen megállapítható az egyes online platformoknál, esetenként kell mérlegelni, hogy az adott szolgáltató mennyiben nyújt tényleges szolgáltatást: csak közvetítő? Esetleg már mellékes, járulékos szolgáltatást nyújt? Vagy teljes mértékben ő az, akitől az ügyfél hozzájut az „áruhoz”? Ugyanis abban az esetben, ha egy online platform passzív tevékenységgel csak tárhelyet szolgáltat, akkor mentesülhet a felelősség alól jogsértés esetén. Ez csökkentheti a felhasználók bizalmát.

A jogi megoldási lehetőségek is sokfélék, különösen, hogy nemzetközi, országos és helyi szinteken is aktívak a jogalkotók, a sharing economy résztvevői pedig természetükből adódóan határokon átívelően folytatják tevékenységüket. Az első és nyilvánvaló lehetőség az ilyen szolgáltatások betiltása. Aztán lehetséges lenne a jelenlegi szabályok felülvizsgálata és az új jelenséghez történő hozzáigazítása. Végül pedig teljesen különálló szabályozás is lehetséges, az, hogy a közösségi gazdaságra szabottan alkossunk meg új törvényeket. Logikus következtetésnek tűnik, hogy a közérdek védelme egy ilyen új jelenségnél csak új (vagy újraszabott), megfelelően rugalmasra alkotott törvényekkel lehetséges.

Az Európai Bizottság egyértelműen a felülvizsgálat, a türelmes ellenőrzés és a kivárás mellett foglalt állást nemrég. A bizottsági közlemény szerint ösztönözni kell a szereplőket arra, hogy bátran vegyenek részt a megosztó gazdaságban, és miután megtörtént a revízió, következetesen lehet alkalmazni a jogszabályokat, lehetőleg egységes európai menetrend szerint. A dokumentum a teljes tiltást ultima ratióként említi, amihez akkor kell nyúlni, ha már semmilyen más eszköz nem működik és a jogos közérdeket kell megvédeni.

Két következmény már most jól látszik: az említett szabályozási hullám már megindult, erre óriási igény is van. Viszont ez egyáltalán nem egységes. Az Európai Unió Bírósága és a Bizottság most már lépéskényszerben van. A Bizottság a panasz miatt, a Bíróság pedig a spanyol bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés, a C-434/15. számú ügy miatt. Így a lehetőség a megfelelő megoldásra előttünk áll. Az biztos, hogy Pandóra szelencéje már kinyílt: a sharing economy itt van és itt is marad. Nekünk pedig ki kell hoznunk belőle a lehető legtöbbet.

Darvas Tamás

***

A cikk az Ars Boni gyakornoki program keretében született.

Jegyzetek