Illetékmentes lesz a cégbejegyzés

Még tavaly novemberben nyújtotta be a parlamentnek azt a törvényjavaslatot Lázár János miniszter, amely a közigazgatási ügyintézéshez kapcsolódó egyes illetékeket szüntetné meg. A jogszabály tervezet az állami ügyintézés reformjaként, az adminisztratív terhek csökkentése érdekében törölne el egyes állampolgárokat, illetve cégeket érintő illetékeket.

A törvényjavaslatot Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter terjesztette be

A Kormány a kérdés mögötti széles társadalmi támogatással indokolta lépését, melyet még tavaly nyári nemzeti konzultációjában térképezett fel. Az új törvény legfontosabb változtatása a korlátolt felelősségű társaság, az egyéni cég, a közkereseti társaság és a betéti társaság bejegyzésének illetékmentessé válása. Ezen kívül az egyéni vállalkozók nyilvántartásában szereplő adatairól történő hatósági bizonyítvány kiállítása is díjmentessé válna. A rendelkezésekkel a jogalkotó új vállalkozások alapítását könnyítené meg.

A törvényjavaslat a cégalapításon kívül még több, elsősorban magánszemélyeket érintő változtatást is hoz a közigazgatási ügyintézésben. Illetékmentessé válik például 65. betöltött életkor felett a magánútlevél kiállítása, az értesítési cím bejelentése a személyiadat- és lakcímnyilvántartásban, valamint az igazságügyi szakértői névjegyzékbe történő bejegyzés is.

A Kormány törvényjavaslatát az Országgyűlés megszavazta, az új jogszabály már csak a házelnök aláírására vár.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

Jegyzetek

A kép forrása: itt.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.