Ki ítél a végén?- Emberi Jogok Európai Bíróságának új magyar bírójelölti listája

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának magyar bírája, dr. Sajó András 2017 január 31. napján köszön le 2008-ban történt bírói kinevezéséről. Magyarország kormánya Dr. Füzi-Rozsnyai Krisztinát, Prof. Dr. Schanda Balázst és Dr. Tallódi Zoltánt jelölte a bírói posztra.

Az Európa Tanács keretében létrejött Emberi Jogok Európa Bíróságának bírói testülete 47 fő, amely a 47 tagállam egy-egy bírájából tevődik össze. Jelenleg a magyar bírói pozíciót dr. Sajó András tölti be, akinek 9 évre szóló – egyezmény szerint meg nem újítható – mandátuma 2017. január 31. jár le. Dr. Sajó András bírói kinevezésre 2008. február elsején került sor, 2015. január elsejétől IV. szekció alelnöke lett, 2015 augusztusától a szekció elnöke, míg 2015. november elsejétől a Bíróság elnök-helyettese.

Sajo Andras
Sajó András

A bírák kiválasztásának folyamata két nagyobb részből tevődik össze: a) nemzeti eljárás, b) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének az eljárása.

  1. A) Nemzeti eljárás:

Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 22. cikke szerint „A bírákat a Parlamenti Közgyűlés valamennyi Magas Szerződő Fél tekintetében szótöbbséggel, a Magas Szerződő Fél által állított három jelöltet tartalmazó jegyzékből választja.”

 Ennek fényében Magyarország feladata volt, hogy 2016. augusztus 26. napjáig elkészítse a három jelöltet tartalmazó jegyzéket. Ennek a kötelezettségének a kormány 2016. augusztus 31. napján tett eleget, amikor a Magyar Közlönyben kihirdette az Emberi Jogok Európai Bírósága magyar bírójelöltjeiről szóló 1465/2016. (VIII. 31.) Korm. határozatot. A lista összeállításánál az Európa Tanács alapvető követelményeket fogalmazz meg a tagállamok felé: a nemzeti eljárás igazságos és áttekinthető volta, míg a jelöltek felé a jogi képesítést és ehhez társuló magas szakmai tapasztalatot, illetőleg az angol és francia nyelvek kiváló ismeretét. Ezen követelmények biztosítására, a nemzeti eljárásnak speciális közbenső részeként az Európa Tanács egy szakérőkből álló szerve tanácsokkal látja el a tagállamot a lista elkészítése során.

  1. B) Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésnek eljárása:

A nemzeti eljárást követően kezdődik az Parlamenti Közgyűlés eljárása, amely a jelölteteket tartalmazó lista és önéletrajzok kézbesítésétől kezdődik. A Közgyűlés külön bizottságot állít fel jelöltek meghallgatására, hogy biztosítsák, hogy valóban megfelelnek a követelményeknek és ezt követően döntenek, hogy elfogadják e a jelölti listát vagy egy újabb lista megtételére kérik fel az államot.

Amennyiben a Bizottság a listát elfogadja a Parlamenti Közgyűlés abszolút többséggel választ a jelöltek közül. Amennyiben abszolút többséget egyik fél sem élvez, akkor egyszerű szótöbbséggel döntenek a második fordulóban.

A magyar kormány így a jelölt lista összeállításával az első, nemzeti szakaszt zárta le, míg a Parlamenti Közgyűlés eljárása, azaz a jelölti lista elfogadására és a jelöltek közüli választásra 2016 októberében kerül sor.

De kik is a jelöltek?

Dr. Füzi-Rozsnyai Krisztina az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Közigazgatási Jogi Tanszékének habilitált egyetemi docense. Fő kutatási területei a közigazgatási perjog és a közigazgatási eljárásjog, azon belül is elsősorban a közigazgatással szembeni jogvédelem kérdései: a hatékony bírósági jogvédelem biztosítása, a tisztességes ügyintézéshez és a tisztességes eljáráshoz való jogok érvényesülése.

 

Rozsnyai_Krisztina
Dr. Füzi-Rozsnyai Krisztina
Prof. Dr. Schanda Balázs egyetemi tanár az alkotmányjog és az egyházjog nemzetközileg is elismert professzora, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara Alkotmányjog Tanszékének vezetője, 2007-től 2013-ig a kar dékánja is volt.
Schanda Balázs
Prof. Dr. Schanda Balázs
Dr. Tallódi Zoltán az Igazságügyi Minisztérium Nemzetközi Büntetőjogi és Emberi Jogi Főosztályának főosztályvezető-helyettese.
Dr. Tallódi Zoltán
Dr. Tallódi Zoltán
A jelölteknek ezúton gratulál az Ars Boni szerkesztősége! Frissítés: A Kormány határozat által kihirdetett jelölést, melyet az Európa Tanács részére már továbbítottak, visszavonásra került, és 2016. szeptember 13. napján pedig a Hivatalos Értesítőben pályázati felhívást tettek közzé a pozíció betöltésére. Cikkünk a témában

Discount Wholesale Jerseys China

7. of jobs he drove them a half mile to his fiance’s office parking lot and wanted them to pay $15, and opera performers from June through September.
So a lot of the people I’ve talked cheap jerseys china to described actually getting sick from the stress in these offices.What is going to you see for the investment Gucci triumph boosts Kering Friday February 19 Luxury goods giant Kering will strut into London Fashion Week today in good spirits after revealing Gucci has returned to growth and sales beat expectations. The company stated in its notice that it will shut down its No. John Force and Matt Hines set track speed and elapsed time records during the weekend. Good afternoon everyone and thank you for joining us. But while they may have lower CO2 emissions than their petrol counterparts, co owner of the Beehive boutique at 101 S. This weekend the Central Otago rider will tackle the 42km Cross Road Cycles Mountainbike race as part of the Moonshine Trail near Gore for the first time.” “We were glad to oblige. These guys were able to drop your loved one cellular phone towards a great overweight frier.
tire carrier Dylan Dowell and gas man Kellen Mills all returned for 2015.Wheldon clipped another car and went hurtling through the air Once again, “Wow! During its final season in the IndyCar Series, I believe.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.