A legális hálapénz

Ha végeznénk egy reprezentatív felmérést, a felmérésben résztvevők válaszaiból a következőket szűrhetnénk le: a hálapénz kérését és elfogadását elveti, de egyet ért abban, hogy az egészségügyben mindennapi jelenségnek számít, szükségesnek tartja a borravaló mibenlétét, felszámolására oly kevés esélyt lát.

A legális hálapénz
A hálapénz évtizedek óta vitatéma a magyar egészségügyben

Arra, hogy helyesli-e az egészségügyi dolgozók (jogellenes) magatartása és a korrupció fogalma közé történő egyenlőségjel tételét, nem lehet könnyen választ adni. Egy 2010-ben készült kutatás szerint a válaszadók kevesebb, mint felének voltak negatív tapasztalatai, míg a válaszadók több mint fele abszolút pozitívan, avagy semlegesen áll hozzá az egészségügyi borravalóhoz.

A hálapénzről általában

2014-ben a magyar lakosság 8,2 milliárd forintot fordított hálapénzre. Összességében,

a legtöbbet kórházi orvosok kapták,

utánuk következtek a házi- és szakorvosok, a fogorvosok, végül az ápolók, orvosi asszisztensek, és a műtősök. Blasszauer Béla meggyőződése, hogy a korrupció már az egészségügyet is annyira megfertőzte, hogy az emberen végezhető kísérlethez elengedhetetlen engedélyeket is könnyedén meg lehet vásárolni az elbíráló etikai bizottságoktól.

A hálapénz és az azt körülölelő büntetőjogi dogmatika különösen érzékeny társadalmunkban, hiszen annak ellenére, hogy az orvosok életeket mentenek, könnyen kimeríthetik a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.). 291. § (1) bekezdését,

a passzív vesztegetés bűntettét.

Ha a pénzügyi jogot eddig a sötét oldallal azonosítottad, nem vagy egyedül. De itt az idő, hogy átértékelj mindent, amit az adótanácsadásról tudni véltél!

Mivel a jogtalan előny kérése, illetve elfogadása is a Btk. XXVII. Fejezetének részét képezik, a védett jogi tárgy nem más, mint a pártatlanságba vetett bizalom. Álláspontom szerint ezen túlmenően az orvos jogellenes magatartása távolról, de mégis veszélyeztetheti bizonyos körülmények fennforgása során az emberi életet, testi épséget és egészséget, hiszen egy motiválatlan, gondatlan doktor könnyen félrediagnosztizálhat.

Akik nem tudják igénybe venni a magánklinikák nyújtotta kényelmet, azok számára maradnak a közkórházak, egészségügyi (köz)intézmények. A mai magyar átlagos rezidensi, orvosi, főorvosi, ápolói fizetésekhez képest a betegeknek nem szükséges nagyon a zsebük mélyére nyúlniuk ahhoz, hogy a várólistán (pl. szervátültetés, protézis) előrébb kerüljenek.

Hónapok, évek telhetnek el, mire valaki új szervhez juthat,

hosszú-hosszú órákat kell várni egy Sürgősségi Osztályon, miközben a szűnni nem akaró fájdalom kínozza a mihamarabb gyógyulni vágyót.

A hálapénz alapproblémája

Gellér Balázs 2014. április 1. napján kelt levelében a Legfőbb Ügyész állásfoglalását kérte ki annak a kérdésnek az eldöntéséhez, miszerint az utólag elfogadott, de előre nem kért előny lehet-e jogtalan, azaz kimeríti-e a vesztegetés elfogadása tényállását egy orvos. Nem vitatható, hogy a társadalom egésze és a jogalkotó

a hivatalos személytől szigorúbban számon kéri az elvégzett tevékenységét, mint egy orvostól,

még akkor is, ha ez a büntetési tételeken nem látszik. A kapzsiságtól elvakított közhivatalnok a közérdek ellenére fogja felhasználni azt a hatáskört, amelyet a közhatalom ruházott őrá, míg a tiltott ajándékozás, illetve annak elfogadása más módon és kevesebb határozottsággal veszélyezteti a védett jogtárgyat.

Györgyi Kálmán érvelésével látszólag szembe megy az az eseti döntés, amely kimondja, hogy a „hálapénz az a juttatás, amelyet az egészségügyi szolgáltatás igénybevételét követően a beteg vagy hozzátartozója hálája, köszönete jeléül a szolgáltatásban közreműködő egészségügyi dolgozónak önként nyújt.” A kulcsszó a „követően”.

A legális hálapénz
A hálapénz legnagyobb hányada az operációkat végző orvosokhoz kerül

Úgy gondolom, hogy az előre nyújtott előny nem feleltethető meg kategorikusan a jogtalan voltával, ebből következően a vesztegetés tényállásszerű magatartásával. A mérce nem az időbeliség kell, hogy legyen, hanem a nyújtó, illetve kérő (elfogadó) célzata, azaz, hogy kötelességszegően járjon el az orvos, amiért cserébe ellenszolgáltatást ígérnek, adnak, vagy

az orvos ellenszolgáltatás nyújtásához köti hivatásszerű tevékenységének elvégzését,

végrehajtását. Nem tartom problémának, hogy a passzív vesztegetés elfogadásának megvalósulásához a jogalkotó nem rögzíti a kötelességszegést, hiszen a jogtudományban és a bírói gyakorlatban kimunkált felfogás az előnyt éppen azért nevezi jogtalannak, mert annak megszerzésére nincs az elkövetőnek érvényes jogcíme, ami utal a kötelességszegésre.

Az idézett elvi bírósági határozatnak megfelelően a szolgáltatás igénybevételét megelőzően önként nyújtott vagy felajánlott előny – véleményem szerint – csak abban az esetben büntetendő, ha azt azért adják, hogy a beteg jogellenes módon előnyösebb helyzetbe kerüljön (előnyösebb helyzetbe hozza magát) más betegekhez képest, s ezt az elhatározását az egészségügyi dolgozó támogatja, elősegíti, azaz kötelességszegő magatartását áruba bocsájtja. Nem lehet jelentőséget tulajdonítani annak, hogy az egészségügyi dolgozó mikor fogadja el az előnyt. Nem tartom helyesnek a döntés logikáját, miszerint a Kúria vélelmezi – ez olvasható ki a határozatból -, hogy az előre adott előny kizárólag jogtalan lehet.

Újra hangsúlyozom, a kérdés az, hogy az előnyt adót, illetve kérőt milyen célzat vezérli.

Nem lehet vesztegetésnek ítélni azt a cselekményt, ami nem törvényellenes.

Ha a hivatalos személy már teljesítette azt a feladatát, aminek teljesítése miatt vesztegetni próbálták, nem valósulhat meg a Btk. 293. § (1) bekezdése. Angyal szerint csak akkor nem állapítandó meg az aktív vesztegetés bűntette, ha az előnyt adó vagy ígérő már tudomással bírt a cselekmény foganatosításáról.

Mt. kontra Btk.

A Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 52. § (2) bekezdése mondja ki, hogy „a munkavállaló a munkáltató előzetes hozzájárulása nélkül harmadik személytől díjazást a munkaviszonyban végzett tevékenységére tekintettel nem fogadhat el, vagy nem köthet ki.” A gyakorlatban úgy kívánta a jogalkotó megoldani a hálapénz körüli égető talaj problematikáját, hogy a munkáltatót – például a kórházigazgatót – felhatalmazta, hogy az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatában kvázi foglaljon állást, és döntse el, hogy legalizálja-e az előnyt, avagy sem, előbbi esetben húzza meg az értékhatárt. Ekképpen állhatott elő az a – már-már – tragikomédiába torkolló dogmatikai rendszer, amelyben

ugyanazon szinten álló jogszabály alkotott büntethetőséget kizáró okot,

ezzel kvázi leépítve az állam büntetőjogi igényét. Summázva, amit az egyik törvény tilt, azt a másik engedélyezheti. Ez abszolút szembe megy a jogrendszer egységének elvével.

„Az üzleti szokások alapján a munkavállaló munkaviszonya teljesítése során harmadik személytől különféle anyagi juttatás elfogadására kaphat ajánlatot. Ennek, továbbá

a köznyelvben „borravalónak” vagy „hálapénznek” nevezett juttatás elfogadásának tilalmát mondja ki

a 52. § (2) bekezdés azzal, hogy a tilalom alól a munkáltató felmentést adhat. A felmentés történhet oly módon is, hogy az általában kisebb összegű, szokásosnak tekinthető ajándék elfogadását engedi csak meg (e mondat szerint – amivel Gellér is érvelt – a munkáltató bármilyen, a Btk. vesztegetési tényállásába illő elkövetést dekriminalizálhatja, hiszen a „történhet olyan módon is” gumiszabály minden határozottságot és konkrétumot mellőz [a szerk.]). Ilyen felmentés esetén viszont a munkavállaló munkabére nem csökkenthető arra tekintettel, hogy ezen felül – az említett módon – egyéb juttatásban részesül.” Talán nem esem túlzásba, ha kijelentem, hogy a munkáltató normatív utasításként kiadott állásfoglalását, engedélyét az Mt. jogszabállyá felminősítette.

Gellér fontos és helytálló megállapításai a következők voltak: a) ha elfogadjuk az Mt. jogszabályi engedélykénti minőségét,

a munkavállaló arra is utasíthatná a munkavállalót, hogy csak díjazás ellenében végezze el munkáját

(pl. szülés levezetése); b) minden vesztegetési cselekményt legálissá minősíthetne; c) ebből kifolyólag a jogtalan előny fogalmához kimunkált bírói gyakorlat értelmét veszítené, mivel nemcsak a kisebb ajándékok, apróságok lennének jogtalan jelző nélküliek, hanem minden más; d) az Mt. nem tesz különbséget az előzetesen vagy utólagosan elfogadott előny között. Hollán megjegyzi, hogy az Mt. szerinti értelmezés csak akkor lenne elfogadható, ha a védett jogi tárgy a munkáltató érdeke lenne.

A kúriai döntés legfőbb megállapítása az, hogy a hálapénz elfogadása (amennyiben az nem kötelességszegés honorálása) még akkor sem minősül vesztegetésnek, ha az Mt. 52. § (2) bekezdésén alapuló munkáltatói engedély hiányzik – ennek kizárólag munkajogi vetületei lehetnek. Az EBH-t hatalmas mérföldkőnek tartom, teljes mértékben megoldotta a Kúria a kialakult inverzitást, és végre kijelölte azt az irányt, amit a jogalkalmazóknak követniük ajánlatos minden egyes egyedi ügy vizsgálatakor.

Végre alkotott egy olyan jogi definíciót, aminek hiányára már az Alkotmánybíróság is felhívta a figyelmet: precíz megfogalmazás nélkül nem lehetett népszavazást tartani arról a kérdésről, hogy

az egészségbiztosítás egészségügyi szolgáltatásaiért kötelező legyen-e hálapénzt fizetni,

mivel „a választópolgárok nem lehettek tisztában azzal, miről is döntenek.” Rögzítette azonban, hogy a „nem jogi kötelezettségből, de kényszerből, az ellátások nyújtásával összefüggésben adott juttatás nem minősül hálapénznek az orvosi hivatás gyakorlása szempontjából, a jogi kötelezettségként jelentkező fizetési kötelezettség pedig már nem hálapénz.” Üdvözlésem ellenére szólnom kell azonban néhány problémáról is.

A döntés kritikája

Mindenekelőtt nem tartom szerencsésnek a döntésben szereplő „juttatás” fogalomhasználatot. Ezt csak részben korrigálja a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja.) 1. számú mellékletének 7.2. pontjára történő hivatkozás, amely szerint adóköteles a magánszemély által, hálapénz címén megszerzett vagyoni érték.

A legális hálapénz
Vajon megszűnik-e valaha a hálapénz intézménye?

A korrupciós deliktumok „jogtalan előny” tényállási elemének használatával a jogalkotó célja az volt, hogy ne csak a vagyoni értékekkel bíró (jogtalanul nyújtott, kért, ígért) dolgokat büntesse, hanem azokat a szolgáltatásokat is, amelyek nem feltétlenül fejezhetők ki értékben. Habár mindezekből nem következik, hogy pl. egy szexuális jellegű felajánlás „kimeneküljön” az elkövetési tárgy köre alól, hiszen a Btk.-beli tényállás mint jogszabály az elsődleges jogforrás, mégis jobbnak találtam volna az immáron következetes terminológia folytatólagos használatát.

Feleslegesen tartom a Kúria döntésének indokolásában felhívni az Szja.-t, annak levezetéséhez, hogy a hálapénz – a borravalóhoz hasonlóan – egy bevétel, tehát vannak olyan esetei, amikor nem minősülhet jogtalan előnynek. Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy

a jelentéktelenebb ajándékok (pl. virágcsokor, csokoládé, kávé) alkalmatlanok vesztegetésre,

a célzott kötelességszegés kiváltására természetüknél fogva képtelenek. Célszerűbbnek találtam volna, ha a Kúria kissé pontosítja a jogtalan előny kategóriáját, ugyanis, példának okáért néhány kg hús első olvasatra alkalmatlan a kötelességszegés kiváltására, de ha azt ismétlődően, rendszerességgel nyújtják, már beleesik az alkalmasság körébe, így a tényállási elemek köre teljes lesz.

Ha a döntésben leírtakat veszem alapul, előállhat a következő – teljes mértékben reálisnak tekinthető – példa. Egy beteg mindig ugyanannál a 2-3 főből álló orvosi körnél kap ellátást. Olyan betegségben szenved, amelynek eredményes kezeléséhez szükséges a heti rendszerességgel történő vizit. A páciens – a Kúria határozatához hűen – a szolgáltatás igénybevételét követően, önként minden egyes alkalommal 10.000 forintot nyújt át hálája jeléül. Egy idő után – bízva az ismételt hálapénzben –

automatikusan soronkívüliséget biztosítanak számára az orvosok.

Felmerül a kérdés, hogy a bizakodásból, reménykedésből fakadó különleges elbánás nem sérti, vagy veszélyezteti a pártatlanságba vetett bizalmat? Ugyanis, ha a kezelőorvos sem kifejezetten, sem utalva, célozgatva nem kér jogtalan előnyt, azonban a soronkívüliséget csak azért biztosítja, mert a kettejük között kialakult gyakorlatból következtet a majdani hálára, a védett jogi tárgy veszélyeztetettsége már nem is tűnik olyan távolinak.

Ugyanezen gondolatmenetet követve, az előbb felhozott esetben, a visszajáró beteg akkor is megvalósítja a vesztegetést, ha – tekintettel az orvosok és a páciens között kialakult szokásra -, előre oda adja az előnyt? A döntés szerint – elvileg – lehetséges.

Összegzés

A Kúria megalkotta a hálapénz (büntető)jogi fogalmát, így a továbbiakban okafogyottá vált az addig létező (pl. Orvosi Etikai Kódexben található) definíciók relevanciája, ami abszolút a jogbiztonságot erősíti. A Kúria pontot tett azon kérdés eldöntésének végére, hogy a jogalkalmazó mégis mit kezdjen a már hivatkozott Mt. rendelkezéssel. Pontosan körül lett határolva az a magatartás, aminek tanúsítása nem jogellenes, ha az ember háláját kívánja kifejezni, viszont a „követően” szóhasználat – mint látható – újabb bizonytalanságokat vet fel, ezért tanácsos lett volna azt elhagyni.

A cikk az Ars Boni 2016-os cikkíró pályázatára készült írás szerkesztett változata.

Szabó Zsolt

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

Források, felhasznált irodalom
Baji-Gulácsi: A helyzet változatlan. Egészségügyi Gazdasági Szemle, 2012/4. sz. 32-34. o.
http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/stattukor/halapenz.pdf 2016. 10.29.
Blasszauer Béla: Korrupció az egészségügyben. Belügyi Szemle, 1998/10. sz. 93-94. o.
http://www.shp.hu/hpc/userfiles/geller/magyar_rezidens_szovetseg_allasfoglalas_kerese_2014._04._01..pdf 2016. 10.15.
Angyal Pál: Hivatali és ügyvédi bűntettek és vétségek. Attila-nyomda, Budapest, 1943. 72. o.
EBH2015. B.27.
Ott István: A Kúria ítélete hálapénz ügyben, JeMa, 2015/3. sz. 50. o.
Györgyi Kálmán: Orvosi hálapénz és büntetőjogi felelősség. Magyar Jog, 1998/9. sz. 757. o.
Vö. EBH1999. 18., EBH1999. 533. „gyógykezelésének befejezése után.”
Lsd. Gellér Balázs: A magyar büntetőjog tankönyve. Általános tanok. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2008. 164-166. o. Vö. Belovics Ervin: A jogos védelem kialakulásának új rendszere a magyar büntetőjogban. Kriminológiai Tanulmányok, OKRI, 2013/50. sz. 201. o.
A Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 52. §-hoz fűzött miniszteri indokolása.
Hollán Miklós: A gazdálkodó szervezettel kapcsolatos passzív vesztegetés az új büntető kódexben. Magyar Jog, 2014/2. sz. 115. o.
EBH2015. B.27.
99/2007. (XII. 6.) AB hat.
ABH 2007, 815, 818.
Hollán Miklós: Adalékok a hálapénz büntetőjogi fogalmához. JeMa, 2015/4. sz. 28. o.
BH2004. 6.

A képek forrásai: itt, itt és itt.

Tetszett a cikk? Szavazz rá a lenti alkalmazásban!

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.