Martin Schulz távozik az Európai Parlamentből

Az Európai Parlament 29. elnökének megbízatása januárban jár le, a pozíciót azonban nem pályázza meg ismételten, holott lehetősége lenne egy további ciklust kitölteni. Martin Schulz bejelentette ugyanis, hogy a német belpolitikában kíván szerencsét próbálni, azaz indulni fog a 2017 őszében tartandó parlamenti választáson.

martin_schulz

Az Európai Parlament elnökét a parlament tagjai választják meg két és fél éves ciklusra, azaz egy parlamenti cikluson belül két elnökválasztás történik. Az elnök funkcióját az EP-ben úgy kell elképzelni, mint egy megerősített házelnöki tisztséget a nemzeti parlamentekben. Amellett tehát, hogy az EP vitái és egyéb tevékenységei felett elnököl, ő reprezentálja a parlamentet az Európai Unióban és nemzetközileg is. Mindemellett az ő aláírása szükséges a legtöbb uniós jogszabály, illetőleg az EU költségvetésének hatályba léptetéséhez.

Schulz az uniós parlamentet 2012 óta vezeti, azonban a hagyományok és a pártközi megállapodások alapján a következő periódusban az Európai Néppártnak jár a pozíció. Az értesülések szerint Schulzot a francia Alain Lamassoure, illetve az ír Mairead McGuinness válthatja az elnöki székben.

A német belpolitikára átterve; a hírek szerint Schulz a kancellári tisztségre pályázik, így adott lehet egy izgalmas versenyhelyzet közte és a kereszténydemokrata Angela Merkel között. A másik feltételezhető eshetőség, hogy Sigmar Gabriel – a jelenlegi szociáldemokrata pártelnök – lesz a párt kancellárjelöltje, Schulznak pedig a külügyminiszteri poszt jutna.

Kíváncsian várhatjuk a közvélemény-kutatási előrejelzések alakulását a fejlemények tükrében.
Kíváncsian várhatjuk a közvélemény-kutatási előrejelzések alakulását a fejlemények tükrében.

,,Olyan európaikra van szükségünk, akik kiállnak az értékeik és a meggyőződéseik mellett. Védelmeznünk és erősítenünk kell azt, amit a korábbi generációk felépítettek. Nemzeti szint helyett az európai célkitűzésekért fogok harcolni.” – mondta strasbourgi sajtótájékoztatóján.

A képek forrása: itt és itt.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.