Vissza a jövőbe II., avagy hogyan ragadtak a felvételi ponthatárok 2016-ban

Előző cikkünkben beszámoltunk arról, hogy a 2016-ban bevezetni szándékozott felsőoktatási felvételi ponthatárok január 1-ével hatályba léptek. A problémát az Oktatásért Felelős Államtitkárság is észlelte, az online médiában megjelenő hírekre a következőképpen reagáltA kodifikációs hibát észrevettük, és a Magyar Közlöny 2013. január 7-én megjelent 3. számának utolsó oldalán helyesbítettük“. A problémát az jelenti, hogy egy kodifikációs hibát a kormányzat törvényellenes jogalkotási eljárással szándékozott kijavítani, amelyhez így semmilyen joghatás nem fűződik. A továbbiakban azt mutatjuk be, hogy miért a 300 illetve 260 pontos minimum ponthatárok tekintendők továbbra is hatályosnak.

backto

Helyesbítésre – egyéb eljárási szabályok megtartása mellett – kizárólag az alábbi feltételek együttes fennállása esetén van lehetőség:
a) a jogszabály Magyar Közlönyben megjelent szövege eltér a jogszabály aláírt szövegétől (amelyet a jogalkotó elfogadott, és amit mi látunk), és
b) a jogszabály nem lépett még hatályba.

A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet január 1-jén hatályba lépett (az elírás miatt a ponthatárok emelkedését okozó módosító paragrafusok szintén), ezért a helyesbítés – megjelenésekor, január 7-én – már hatályba lépett jogszabály megváltoztatására irányult. A jogalkotási törvény illetve az AB vonatkozó gyakorlata alapján hatályba lépett jogszabályok vonatkozásában kizárólag jogszabály-módosítással orvosolható a hiba. Hiába jelent meg tehát a helyesbítés a felsőoktatási minimum pontszámokkal kapcsolatban, az nem alkalmazható, és mint nem létezőt, figyelmen kívül kell hagyni, mert a jogalkotási eljárás súlyos megsértését jelenti.

Ez a magyarázata, miért szerepel az interneten elérhető jogtárakban az eredeti, hibás változat. A január kormányzati helyesbítést, mivel ahhoz nem fűződik semmilyen joghatás, helyesen nem vezették át.

Cikkíró Pályázat

Van egy érdekes témád?

Ez most nem egy évfolyamdolgozat, hanem az Arsboni ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Cikkíró Pályázata!

A jogszabályokban található elírások, tévedések esetén fontos ezeknek gyors és pontos korrekciója, ezt a kívánt célt azonban csak megfelelő eszközökkel lehet elérni egy jogállamban. Rossz módszer alkalmazása esetén a hiba folytán kialakult bizonytalanság csak tovább mélyül.
A helyesbítést ugyanakkor kezdetektől fogva túlnyomórészt hibásan, a jogszabályok és a jogalkotási eljárás megkerülésére használta a jogalkotó (a jelenséggel foglalkozó tanulmányunkat itt olvashatja el). Ennek oka egyszerű: egy törvényben fellelhető hiba sokkal gyorsabban változtatható helyesbítéssel, mint egy, a Parlamenthez benyújtott módosító javaslattal, mely utóbbi napokkal, akár hetekkel is elhúzhatja a korrekció átvezetését. Egy jogállamban ugyanakkor nem kerülhetőek meg a jogállamiság játékszabályai, az Alkotmánybíróság már 1990-ben így foglalt állást [12/1990. (V. 23.) AB határozat] a kérdésben: helyesbítést csak kézirathiba esetén (pl.: helyesírási hiba, nyomdahiba) lehet alkalmazni, kodifikációs tévedés kézirathibának nem minősíthető, annak orvoslása csak a jogszabály módosításával történhet. Ezzel ellentétes gyakorlat kialakítása sértené a jogbiztonság elvét és a jogalkotás alapvető szabályait, ráadásul rontja a kodifikációs tevékenység presztízsét is.

Egy későbbi határozatában az AB ismételten megállapította [33/2008. (III. 20.) AB határozat], hogy a helyesbítés formájába burkolt módosítás, mint helyesbítés nem alkalmas azon cél megvalósítására, amely csak módosítással érhető el, így ebben az értelemben a helyesbítéshez nem fűződik joghatás. Mivel a helyesbítés szabályait tételesen nem rögzítették sehol, a szabályozatlanságból eredő hiány miatt az Alkotmánybírósság megállapította a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet, és kötelezte az Országgyűlést a szabályozás pótlására. Ezen kötelezettségének a helyesbítés tételes szabályozásával az Országgyűlés az új jogalkotási törvényben [2010. évi CXXX. törvény] tett eleget, világosan rögzítve az alkalmazhatóságának jogi korlátait.

A jogalkotónak még rengeteg ideje van, hogy a saját maga alkotta törvény rendelkezéseit betartva, a rendelet módosításával megszüntesse ezt a lehetetlen állapotot, amit az ellentétes értelmezések és a helyesbítés többféle megítélése csak még bonyolultabbá tesz. Elengedhetetlen, hogy jogszabályoknak megfelelő korrekció mielőbb megszülessen, hogy a felvételi ponthatárokat közös, szakmai párbeszéd, ne pedig jogszabályhelyek bogarászása határozza meg.

*

Kép forrása: http://almost.thedoctorschannel.com/wp-content/uploads/2013/11/original.jpg

*

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a  facebookon.

Mátyás Ferenc

Mátyás Ferenc

Jogász, 2009-ben végzett az ELTE ÁJK-n, ahol 2013-ban az Alkotmányjog Tanszék keretein belül a PhD képzésben abszolutóriumot szerzett. Fő kutatási területe az alkotmányjog, ezen belül is a jogalkotás.

Mátyás Ferenc

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.