Munkakeresés a jogi egyetem után? Erre az öt dologra lesz szükséged

Ha azon bátor lelkek közé tartozol, akik érdeklődnek a jogi egyetem után, vagy akár azok közé, akiket már szerencsés módon felvettek, akkor a munkaerőpiac elég sivárnak tűnhet. A csökkenő foglalkoztatási rátát nézve és a negatív visszhangokat hallva (a jogi egyetemek a végüket járják) sokkal inkább azzal a kérdéssel találkozhatsz, hogy ’Biztos vagy benne?’ mint, hogy izgatott jókívánságokkal lássanak el.

Azonban az igazi kérdés, amit a joghallgatónak fel kell tennie nem az, hogy fog-e munkát találni, hanem az, hogy hogyan. Hosszú ideje folyik vita a diplomaszerzést követő karrierelvárásokról, azonban mindannyian egyet érthetünk abban, hogy a diploma megszerzése nem az egyedüli feltétel a munkavállaláshoz.

Gyakorlati képzés, speciális készségek

Ügyfélként és munkáltatóként mindenki a leghatékonyabb (költséghatékonyabb) utat keresi, minél kisebb költséget akarnak vállalni a munkahelyi képzésekből. Már nem azt a világot éljük – ami a szüleink esetében volt – hogy a diploma megszerzésével egyidejűleg már ügyvédjelöltként dolgozhatunk. Ma már úgy kerülnek ki a fiatal jogászok a munkaerőpiacra, hogy rögtön gyakorlatot is várnak tőlük.

A gyakorlati tapasztalat az interjúkban és az ügyfelekkel való interakciókban nyújt segítséget, mindemellett segít fejleszteni a gyakorlati problémamegoldást és helyzetelemzést. Az ügyfelekkel és adott szituációkkal való találkozással vegyített gyakorlati oktatás, ami erősíti a szükséges készségeket, mára már elég elterjedt a gyakorlatban. Ennek a lehetőségnek számos megjelenési formája van: belső jogi gyakornokként, egy ügyvédi irodában pár hónapon vagy héten keresztül való gyakornokként, stb. való munkavégzés.

De az osztálytermekben való gyakorlati tapasztalatszerzés is egyre közkedveltebb. Tehát, hogy maximalizálni tudd a befektetett időt, koncentrálj a készségek fejlesztésére és a tapasztalatokra. A jogászi élet sokkal inkább szakosított, mint valaha, és egy olyan jelölt, aki egy adott szakterületen releváns gyakorlattal jelentkezik, ki fog emelkedni a társai közül. Akár ügyvéd lesz valaki, akár fogyasztói érdekképviselő, vagy vagyonkezelési tanácsadó, a tapasztalatszerzés lehet a legjobb felkészülés a karrierépítésre.

Fejlett készségek a jogászkodás mögött

Nézzünk szembe a tényekkel: amikor valaki egy betöltetlen pozícióra jelentkezik, nem ő lesz az egyetlen jelölt. Számos más személy mellett kell kiállni, akik azonos képesítéssel rendelkeznek. De az azonos diplomával és minősítéssel végzettek közül az egyéni kompetenciák fogják segíteni a kiválasztást.

A munkáltatók olyan személyeket keresnek a csapatukba, akik értéket visznek a vállalathoz a jogi tudás mellett. A készségek, akárcsak az üzleti tervek fejlesztése, az érzelmi intelligencia, az olvasás, a finanszírozási szisztéma megértése, a project management mind-mind olyan kritikus speciális tudás, ami a legtöbb frissen végzett jogászból hiányzik. Az egyetemen belüli, vagy külső képzések lehetőségének keresése az, ami fejleszteni fog és növeli a lényeges készségek színvonalát. Ez az, ami emelni fogja a munkaerő-piaci értékedet.

A változó jogi gondolkodás

A visszaeső munkaerő egyik tényezője, hogy sok jogász és jogi egyetem változatlan jogi környezetben maradt. A munkaszerzésben nagy jelentősége van annak, hogy aktuálisak és naprakészek legyünk.

Tágan értelmezve: rá kell érezni és érteni kell a jogászi szakma és a speciális gyakorlati terület kapcsolódási pontjait. Szűken értelmezve: a végzett jogásznak azt kell kitalálnia, hogy ő hogyan fog illeszkedni egy globális, technológia által befolyásolt karrierbe.

Mára vége már azoknak a napoknak, amikor a jogi munkák kizárólag az ügyvédi irodai munkára, az közszolgáltatásokra, a kormányzati, vagy non-profit szektorra korlátozódtak. A fiatalok lehetősége abban áll, hogy abban a teljes kontextusban képezzék magukat, ahol a jogi végzettségüket bármilyen formában hasznosítani tudják. Az egyetemen megszerzett tudás, speciális készségekkel párosítva még több ajtót fog kinyitni.

Egy összpontosított terv, és egy stratégia

Amikor először szóba kerül, hogy a diplomaszerzést követően a joghallgatónak munkát kell szereznie, a legfontosabb annak felismerése, hogy aktívak legyenek és ne passzívak. A jelenlegi gazdasági helyzetben a munkalehetőségek általában nem mennek házhoz, kifejezetten igaz ez a jogi szakterületen. A kihívásokkal teli piacon való navigáláshoz szükség van egy összpontosított tervre és stratégiára, hogy a legjobb pozícióban helyezkedjenek el.

A kulcs egy jól kidolgozott terv, amit már az egyetem évei alatt el kell kezdeni. Kapcsolatépítés a professzorokkal, Karrier Irodákkal, mentorok keresése, ez mind egy tudatos joghallgató életének fontos sarokköve. A munkakeresés első időszakában természetesen az a legfontosabb, hogy kitaláld, milyen típusú munkát szeretnél végezni és mi az, amit semmiféleképpen. A tervben pontosan ki kell jelölni az ehhez szükséges készségeket és tapasztalatokat.

Második lépésként el kell kezdeni megvalósítani a tervet: a kitűzött tapasztalatokat elérni, gyakorlati helyeket felkeresni, és a személyes kapcsolatokat fejleszteni. Át kell gondolni a tanévek és a nyári szünidők leghatékonyabb hasznosítását.

Végül pedig rá kell lépni a karrier és a munkavállalás felé vezető útra. Ha jól haladtál a kijelölt úton, erre az időszakra már kifejlett interjúzási készségekkel rendelkezel, valamint ismered a potenciális munkáltatókat és kikristályosodott motivációs levéllel és önéletrajzzal rendelkezel.

Egy erős, jól felépített hálózat

Mindenki milliószor hallotta már, hogy amikor munkát kell keresni csak az számít, hogy kit ismersz és milyen kapcsolatokat építettél ki korábban. Van benne igazság, hiszen egy jól felépített szakmai hálózat nélkülözhetetlen a sikeres karrierhez. Vegyél részt minél több egyetemi rendezvényen, hallgatói gyűlésen, tanulmányi üléseken és csatlakozz kapcsolódó szakmai szervezetekhez. A jogi szakmában közhelynek számít ugyan, de igaz, hogy a betöltetlen álláshelyek csupán 40%-a kerül ki a nyilvános hirdetések közé. Ezért is kell kialakítanod a saját kapcsolati hálózatodat.

Összegezve, a jólöltözöttség és a jogi diploma nem elég, egyéni és speciális készségekre van szükség ahhoz, hogy a többi jelölt közül kiemelkedj az értékeiddel.

Rácz Ildikó

***

Ha szeretnél az egyetemi évek után könnyebben elindulni a munkaerőpiacon, vagy éppen pont az álláskeresés idegőrlő időszakában vagy, akkor segítségedre lehetünk! Regisztrálj az Arsboni ősszel indulő Karrieroldalára, és kezdd el építeni Te a saját jövődet!

Jog. Karrier. Arsboni.

A cikk eredeti, fordítás előtti formájában itt olvasható. A kép forrása: itt.

Készen állsz az álláskeresésre?

Személyre szabott CV tanácsokkal és a legjobb állásajánlatokkal várunk.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.