Nyílt képzések

Nem csak olvasnád az Arsbonit, hanem élőben is meghallgatnád? Az Arsboni közös projektbe fogott az Átlátszó Oktatással és a Média 2.0-val mindenki számára nyitott képzések meghirdetésével. A képzések lehetővé teszik, hogy bárki bővíthesse tudását a médiával, sajtóval, újságírással és nem utolsó sorban mindezek jogi kérdéseivel kapcsolatban.

Regisztráljatok és hallgassátok meg remek előadóinkat!

Az ötlet:

Az Arsboni közösséget fiatal joghallgatók alapították azzal a céllal, hogy a jogot, mely mindannyiunk életét érinti, minél jobban megismerhessük, hogy ne valami absztrakt, elvont, távoli mágiának tűnjön. Annak érdekében, hogy a tudásmegosztásba a lehető legtöbb embert bevonjuk, folyamatosan hirdetünk meg újabbnál újabb lehetőségeket. Idén negyedik alkalommal hirdettük meg az Arsboni cikkírópályázatát, részt lehet venni az Arsboni gyakornoki programjában vagy a Lawyer for a Day versenyen. Persze az is fontos nekünk, hogy az Arsboni szerkesztői is folyamatosan fejlődjenek, tanuljanak, ezért kezdtünk saját magunknak belső képzéseket szervezni, amelyeket most megnyitunk minden érdeklődő számára.

nyilt_kepzes_01

Tartalommarketing képzés

2016. december 5., hétfő 18:00-19:30

Natív: az újságírás halála vagy megmentője?

Ki szereti a bannereket? Hát, a hirdetők. Ki nem szereti őket? Hát, az olvasók. A bannerek ma már nem sokat tesznek a hírportálokon azon kívül, hogy az olvasókat idegesítik (kivéve az Adblock használóit). A bannermentes hírportálokhoz vezető út a támogatott vagy szponzorált tartalom, amit egyesek az újságírás megmentőjének (finanszírozási szempontból), mások épp az szabad újságírás eltiprójának tartanak. Abban egyre nagyobb az egyetértés, hogy a közeljövőben fontos hirdetési eszközzé válnak az úgynevezett natív cikkek. Előrejelzések szerint az online hirdetésekből származó bevételek 74 százalékát ezek fogják kitenni az Egyesült Államokban 2021-ben. De mi a helyzet Magyarországon? Nálunk is egyre több natív tartalom jelenik meg, a legnagyobb szerkesztőségek (Index, Origo, Hvg.hu) külön csapatot állítottak fel ezek megírására. Úgy tűnik, elkezdtek erre berendezkedni az online médiumok, és már printben is fellelhető az új műfaj. Mit jelent pontosan a natív cikk? Miben más, mint egy PR-cikk? Miért vonzó a hirdetőknek? Mit gondolnak róla az újságírók, és hogy fogadják az olvasók? Mik az ebben rejlő lehetőségek és kockázatok?

Meghívott előadónk:

Háhner Petra, a Média 2.0 szerkesztője, tartalommarketinges,

Helyszín:         Matthias Corvinus Collegium 1016 Budapest, Somlói út 51.

Regisztrálok a képzésre