Őrült elnökök, akikhez képest Donald Trump konszolidáltnak tűnik

Ma délután kiderül, ki lesz Magyarország köztársasági elnöke az elkövetkező öt évben. Az országgyűlési képviselők két jelölt közül választhatnak majd, hatalmas izgalmakra azonban nem kell számítanunk, Áder János győzelmére valószínűleg még Majtényi László is nyugodt szívvel feltenné teljes vagyonát. Azért, hogy mégse maradjunk izgalmak nélkül, az összehasonlítás kedvvért összegyűjtöttünk a világból hat olyan elnököt, akik már korántsem voltak ennyire egyszerű esetek. Sokuknál bizony még egy savköpő menyét is racionálisabb politikusnak tűnne. Erősen szubjektivizált tartalom következik.

Kim Dzsong Il, aki saját bevallása szerint feltalálta a hamburgert

Francisco Macias Nguema

Az afrikai államférfi 1968-ban lett Egyenlítői Guinea elnöke. Nguema első dolga volt, hogy betiltsa az „értelmiségi” szó használatát, iskolákat zárasson be és írástudókat utasítson ki az országból. Az elnök édesapja kuruzslóként praktizált, így nem meglepő, hogy Nguema később nem csak kórházak bezáratásával bővítette meglévő portfólióját, hanem a kenőanyagok használatát is megtiltotta az erőművekben. E lépését azzal indokolta, hogy mágikus energiáival saját maga is képes működtetni az hőerőművet. Óriási meglepetésre a terv bebukott, Guinea fővárosa pedig sötétségbe borult.

Nguema igazi egyéniség volt: marihuánából készült speciális italokat fogyasztott, képzeletbeli barátaival vacsorázott, és nemlétező ellenfeleket likvidált. Nguema 1971-ben kijelentette, hogy rajta kívül nincs más isten a földön, majd váratlanul elhunyt, miután mágikus energiái csődöt mondtak, egy kivégzőosztag golyóinak eltérítése közben.

Saparmurat Niyazov

Niyazov nem csak Türkmenisztán, egyenesen az Élet elnöke volt. A posztszovjet ázsiai világ legikonikusabb figurája átnevezte a hónapokat és a napokat, általa kreált nevekre cserélve az elavult addigi beosztást. Niyazov még a kenyeret, mint kifejezést is megváltoztatta, édesanyjának nevére cserélve azt.

Türkmenisztán ura nem csak a politikában jeleskedett, irodalmi babérokra is tört, megírta a Lélek könyve című munkáját. Az alkotás hatalmas hatást gyakorolt az ország életére, a dzsámikban a Koránnal egyenértékű műként ismerték el, még a türkmén jogosítvány megszerzésének is előfeltételévé vált. A könyvet nekünk is érdemes lehet beszereznünk, mert Niyazov elmondása szerint, aki háromszor végigolvassa, az garantáltan a mennybe jut. Ha a paradicsomba még nem is, az űrbe már eljutott a nyomtatott verzió, miután 2005-ben a földönkívüliek számára is küldött egyet a lelkes elnök.

Francois Duvalier

Papa Doc, aki voodoo mágiával gyilkolta meg Kennedyt

A nagyközönség által csak „Papa Doc”-ként ismert haiti elnök a fekete mágia és a voodoo nagy szakértője volt. Duvalier önálló vallási irányzatot alakított ki, saját nevét helyettesítette be az imák szövegeibe. A lejtmenet 1959-ben kezdődött számára, amikor súlyos szívrohamot kapott és kilenc órát kómában töltött. Miután magához tért, első dolga volt, hogy kiadja átmenetileg előnybe került riválisának körözési parancsát. A hatóságok hiába kutattak Barbot után, nem találták, így Papa Docnak azt mondták, a politikus egy fekete kutyává alakult át. Duvalier ezután elrendelte az országban az összes fekete kutya kivégzését. Papa Doc nevéhez olyan egyéb sikerek fűződnek még, mint egy 100%-kal megnyert elnökválasztás, valamint John F. Kennedy meggyilkolása voodoo mágiával. Ezt még ő ismerte el, pár nappal halála előtt.

Kim Dzsong Il

Észak-Korea vezetője 1998-ban apjától vette át a hatalmat. Az új vezér első lépései közé tartozott, hogy építsen egy várost a két Korea között elhelyezkedő demilitarizált övezetbe. Az épületekben senki sem lakott, csak falakból és ablakokból álltak, egyetlen céljuk a dél-koreaiak provokálása volt. Kim rendkívüli képességekkel megáldott ember volt, nyíltan bevallotta népének, hogy ő találta fel a hamburgert, de azt is elismerte, hogy a golf történetének legnagyobb játékosa is ő. Észak-Korea vezetője nagy rajongója volt a James Bond filmeknek, azokat műfajilag a dokumentumfilmek közé sorolta be. Nem is meglepő, hiszen emberfeletti képességei már a kezdettől nyilvánvalóak voltak, miután születésének pillanatát dupla szivárvány köszöntette.

Rafael Trujillo

A Dominikai Köztársaság vezetője azon kevés államférfi közé tartozik, akik több szavazatot tudtak begyűjteni egy választáson, mint ahány szavazópolgár összesen szerepelt a nyilvántartásban. Trujillo igazi családcentrikus ember volt: hároméves kisfiát ezredessé léptette elő – stratégiai tehetségének köszönhetően -, míg lányát egy 30 millió dollárból megrendezett eseményen koronáztatta királynőnek. Feleségével sem kivételezett, az ő érdekében komoly kampányt folytatott, hogy irodalmi Nobel-díjhoz juttassa. Trujillo az ország összes hidát, utát és hegyét saját magáról nevezte el, éppen időben, hiszen 1961-ben egy fegyveres csoport meggyilkolta, míg családját kitoloncolta az országból.

Rodrigo Duterte

Rodrigo Duterte, aki három millió drogfüggőtől szabadulna meg minél hamarabb

Listánkat egy jelenleg is hivatalban lévő elnökkel zárjuk. A Fülöp-szigetek államfője az új világrend első számú harcosa, napi szinten ejt halálos sebeket a politikai korrektségen. Nyilatkozataiban megpengette már, mennyire boldog lenne, ha országának 3 millió drogfüggőjével úgy bánhatna el, mint Hitler a zsidókkal, de aziránti sajnálatát is kifejezte már, hogy a Fülöp-szigeteknek még nem jutott Hitler. Bezzeg Németországnak igen. Emellett nevezte már nyilvánosan egy szajha fiának Barack Obamát, de a pápa is megkapta már tőle ugyanezt a jelzőt. Duterte rendszeres haszonélvezője a Viagrának, míg egyik nagy álma az, hogy jet skizés közben lengethesse országának lobogóját. Ikonikus megnyilvánulása volt még, amikor kijelentette, az ő országában mindenki nyugodtan elfelejtheti az emberi jogokat.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

Jegyzetek

A képek forrásai: itt, itt és itt.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.