Szükség van-e az élelmiszerpazarlás jogi szabályozására?

Az élelmiszerpazarlás a modern élet szövődményeként keletkező új probléma, mellyel napjainkban sokat foglalkozik az Európai Unió és az egyes tagállamok is. Érthető, hiszen az emberi fogyasztásra szánt teljes élelmiszertermelés mintegy harmadát pocsékoljuk el évente.

A termelői és fogyasztói lánc minden lépcsőjén keletkezik hulladék. Ez azt jelenti, hogy évente 173 kg ételhulladékot termelünk fejenként. Ezek kezelése és ártalmatlanítása 170 millió tonna szén-dioxid kibocsátásával jár,1 így nyilvánvaló, hogy a képviselők nagy része arra törekszik, hogy ezeket a számokat csökkentsék, így több uniós fellépés volt már ez ügyben, ám egyelőre, tagállami szinten csak kettő reagált: Olaszország és Franciaország, akik konkrét törvényeket fogadtak el ez ügyben.

A francia Nemzetgyűlés 2015. május 27-én egyhangúan szavazta meg az élelmiszerpazarlás csökkentését célzó jogszabályt, melynek keretében a 400m2 vagy annál nagyobb alapterületű kereskedelmi egységek és bevásárlóközpontok az eladatlan (de fogyasztásra még alkalmas) élelmiszereit nem semmisítheti meg. Arra kötelezi őket, hogy ezeket hasznosítsa újra, vagy az arra akkreditált szervezetek között ossza szét. Továbbá azokat a termékeket, amelyek emberi fogyasztásra alkalmatlanok, állati eledelként, takarmányként vagy biomassza formájában kell hasznosítani. Az elképzelés szerint súlyos pénzbírsággal, akár 75.000€-val és akár 2 év börtönbüntetéssel is büntetnék a jogszabályt be nem tartókat.2

Hazánk az uniós élelmiszerpazarlók listáján a tizenkettedik helyet foglalja el, ami azt jelenti, hogy a kidobott élelmiszer egy lakosra jutó évi mennyisége 170-175 kilogrammot nyom,1 tehát kétségkívül ezeket a számokat csökkenteni kell. Ám itthon sem ismeretlen az a gyakorlat, hogy élelmiszerláncok karitatív szervezetekkel – például a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel – működnek együtt a fent említett cél érdekében. Ezt azonban ma önkéntesen teszik, és egyelőre nem tudni, miként befolyásolná működésüket, ha kötelező jelleggel kellene gondoskodniuk a lejárat előtti élelmiszerek hasznosításáról.5 Ezért érdemes feltenni a kérdést, hogy szükség van-e élelmiszerpazarlást törvény által szabályozni hazánkban?

Magyarországon csaknem minden negyedik ember, a teljes lakosság 23,8 százaléka tartozik a tartósan éhezők közé, ebből 25-50 ezer gyermek.4 Azzal, hogy a nagyáruházak szerződést kötnének szervezetekkel a lejárt szavatosságú termékek átvételéről és szétosztásáról, valószínűleg ezen statisztikai adatok csökkentését segítenék elő. Emellett marketing szempontból növelné ezen áruházakban a fogyasztást, hisz barátságosabb szemmel tekint a fogyasztó olyan bevásárlóközpontokra, melyek nem csak kapzsi módon kereskednek, hanem foglalkoznak azokkal is, akik a vásárlásban nem tudnak aktív módon részt venni.

Kétségtelen, hogy a törvény meghozatalával egyszerűbbé válna a „szemét” tárolása, hisz ami a boltoknak a szemét nagy részét jelenti (el nem adott élelmiszer), az másnak a napi étkezését biztosítaná, tehát ezzel a szemét mennyisége csökkenne.

Nem beszélve arról, hogy a francia törvény eredményeként a szervezetek évi plusz 30.000 € értékű élelmiszert tudnak begyűjteni majd szétosztani, valószínűleg Magyarországon sem lenne ez másképp. Viszont, ahogy ez az üzleti életben lenni szokott, ami valamelyik félnek bevételt, az a másiknak kiesést eredményez a költségvetésben. Gondoljunk csak bele, a téren ülő kéregető bácsi összegyűjt 700 Ft-ot egy nap alatt, amit később zsömlére és felvágottra költ, viszont a törvény egy lehetséges hatása, hogy többé nem költi el az adott boltban, hanem sorban áll a szervezetnél, hogy ingyen jusson hozzá az adott élelemhez. Továbbá a rászorulók nem helyes definiálása ahhoz vezethet, hogy egy idő után olyan emberek is ezt a segélyformát választják, akik nem lennének feltétlenül jogosultak az adott juttatásra, tehát hosszútávon az egyes áruházláncokban ez a fogyasztás és a vásárlók számának csökkenését idézné elő.

Fontos ételhigéniai szempontból is megvizsgálni a kérdést. A törvény szerint itt azokról a termékekről lenne szó, melyeknek a “szavatossági ideje” már lejárt, ez azt jelenti, hogy a lejárati dátum után az élelmiszer már nem a legjobb minőségű.1 Tehát az áruházban már eltöltött x napot-hetet, majd ahogy közeledett a lejárati dátum egyszer – kétszer leárazták, senki sem vette meg, majd a fogyasztásból kivonták. Ez azt az üzenetet közvetítené, hogy a középosztálynak már nem jó, ők ne egyék meg, de a szegényeknek még odaadható, ki tudja, hogy milyen betegséget kapnak el ezzel, ingyen kapják, örülni fognak neki. Belátható, hogy ez nagyon rossz mentalitás! Mi alapján határozza meg bárki is, hogy melyik társadalmi rétegnek milyen típusú élelem jusson? Adakozni nem csak rossz minőségű ételből lehet.

Ez az eljárás (élelmiszerek összegyűjtése,szerződés karitatív szervezetekkel, tárolás, elszállítatás) bizonyára több problémát okoz a boltoknak, mint az egyszerű konténerbe helyezés és megsemmisítés, így a törvényt megszavazó Franciaországban is gyakran öntenek klórt és savat a kidobott ételekre, hogy azok az „emberi fogyasztásra nem alkalmas” minősítés kapják, így kerülve el az említett bonyolult procedúrát.

Emellett egy nagyon fontos dolgot felejtene el a jogalkotó: Az élelmiszerpazarlás vádjával az áruházak csak 5%-ban érintettek, legnagyobb részben (53%-ban) e bűntettet mi magunk fogyasztók követjük el a saját háztartásunkban, mi magunk vagyunk a legnagyobb élelmiszerpazarlók.3

Az Országgyűlés már dolgozott ki határozati javaslatot ez ügyben6, de nagyobb előrelépés az áruházak és a szervezetek szabad együttműködésén kívül még nem történt. Uniós szinten sem értek el nagyobb eredményeket: több képviselő is felszólalt már ez ügyben és különböző bizottsági jelentések7 is születtek az élelmiszerpazarlás megfékezése érdekében.

Összefoglalva, egy ilyen törvénnyel rengeteg rászorulón lehetne segíteni ma Magyarországon és ennek fontosságát nem is kívánom bővebben kifejteni¹, viszont a statisztikai adatok is azt igazolják, hogy egy ilyen törvény nem a globális probléma országos szintű megoldását szolgálná. Ahhoz, hogy az élelmiszerpazarlást csökkentsük, mi magunknak, fogyasztóknak kéne a szokásainkon változtatni.

Ádám Krisztina

Jegyzetek

[1]Eurobarometer, az EP Kutatószolgálata, FAO: Ételhulladék-hegyek termelődnek az EU-ban évente

http://www.europarl.europa.eu/news/hu/headlines/society/20170505STO73528/elelmiszer-pazarlas-az-eu-ban-a-szamok  15-05-2017

2KKI Elemzések Fejérdy Gergely: Franciaország az élelmiszer-pazarlás ellen E-2015/21. Külügyi és Külgazdasági Intézet, 2015   http://kki.hu/assets/upload/21_KKI-elemzes_FRA_pazarlas_Fejerdy_20150601.pdf  Külügyi és Külgazdasági Intézet, 2015

3Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság: Jelentéstervezet az „Erőforrás-hatékonysági kezdeményezés: az élelmiszer-hulladékok mennyiségének csökkentése, az élelmiszer-biztonság javítása” című kezdeményezésről (2016/2223(INI)) http://www.europarl.europa.eu/meetdocs/2014_2019/plmrep/COMMITTEES/ENVI/PR/2017/01-23/1112200HU.pdf 2016.12.08.

4Világgazdaság 2016. 10. 18. http://www.vg.hu/kozelet/tarsadalom/megdobbento-a-magyarok-negyede-ehezik-476815/

5Agrárszektor.hu Hírek – Élelmiszerpiac – Itt az új terv – Tovább szorongatná a kormány az üzletláncokat

http://www.agrarszektor.hu/elemiszerpiac/itt_az_uj_terv_tovabb_szorongatna_a_kormany_az_uzletlancokat.5760.html 2016.02.15.

6 http://www.parlament.hu/irom40/05080/05080.pdf

7 Európai számvevőszék: Különjelentés: Az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem: az Európai Uniónak alkalma nyílik az élelmiszer-ellátási lánc erőforrás-hatékonyságának javítására, 2016 http://www.eca.europa.eu/Lists/ECADocuments/SR16_34/SR_FOOD_WASTE_HU.pdf

A képek forrásai: itt, itt és itt.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.