A tárhelyszolgáltatók felelőssége

A jelen cikk egy olyan, eddig is sokat tárgyalt és vélhetőleg eztán is folyamatosan napirenden lévő kérdést hivatott a teljesség igénye nélkül vizsgálni, amely mellett aligha mehetünk el szó nélkül, ha az internet és a jog egymáshoz való viszonyának, kölcsönhatásának boncolgatása a célunk. Ez a kérdés a tárhelyszolgáltatók felelősségére, ti. annak megállapíthatóságára, illetőleg az az alóli kimentés feltételeire vonatkozik. 

A tárhelyszolgáltatók felelőssége
A tárhelyszolgáltatók felelőssége egy folyamatosan napirenden lévő kérdéskör.

A szakirodalmi kronológia tanúbizonysága szerint az, hogy az internet széles körben való elterjedése az emberi kommunikáció és a gondolatközlés szempontjából olyan jelentőségű lépés, melyhez talán csak a könyvnyomtatás feltalálása fogható, már 15 évvel ezelőtt is jól csengő közhelyszámba ment. S mint tudjuk, a közhelyek mélyen a társadalom rögvalóságából erednek, nem csoda hát, ha e ténymegállapítás napjainkra sem vesztett aktualitásából, és még mindig esszenciálisan ragadja meg ’kor’-unk számos dimenzióját (jóllehet, a képlet további cizellálása híján aligha lenne képes túllépni önmaga közhely mivoltán).

De kik is azok a tárhelyszolgáltatók?

Minden kétséget kizáróan az internet az a médium, amely a lehetőségek legszélesebb körű tárházát biztosítja a kommunikálni vágyók számára, jóllehet, e lehetőségek pontos attribútumaival egyelőre sem a felhasználók, sem a jogalkotók, sem a jogalkalmazók nincsenek még tisztában. A kellő teoretikus távolságot megtartva azonban, a tények szintjén, technikai szempontból azonban talán vázolható a szóban forgó koordinátarendszer, tény ugyanis, hogy a tárhelyszolgáltatók jól definiált pólusán elhelyezkedő résztvevői az elektronikus kapcsolatoknak.

Elektronikus kapcsolatok alatt a felhasználók egymás közötti, felhasználók és internetszolgáltatók közötti, valamint szolgáltatók és felhasználók egymás közötti kapcsolatát értjük. A közvetítő szolgáltatók, akik az internethez való hozzáféréssel és az azon elérhető szolgáltatásokkal, alkalmazásokkal kapcsolatos,

jogilag is differenciált megítélést igénylő tevékenységet végeznek,

e kapcsolatoknak kitüntetett jelentőségű résztvevői; közreműködésükre minden esetben szükség van. Tevékenységük során a hozzáférést, a puszta összeköttetést („mere conduit”), az információ átvitelét, a tárhelyet (hosting), a gyorsítótárat (caching), és a keresőszolgáltatást biztosítják a tartalom szolgáltatója számára, aki sok esetben maga a felhasználó. A szolgáltatások és a közvetítő szolgáltatók elhatárolására nézve nem létezik egységes fogalomrendszer, a szabályozás szempontjából azonban megállapíthatóak bizonyos kategóriák.

A hálózatok tulajdonosai, akik a felhasználók számára hozzáférést biztosítanak a saját hálózatukon keresztül az összes többihez, illetve az azokhoz csatlakozó számítógépekhez, az internet-hozzáférési szolgáltatók. A gyorsító-szolgáltatók a saját szervereiken a nagyobb adatforgalmat generáló szolgáltatók tartalmairól készült másolatokat tárolják és továbbítják, az adott szervert a világhálóra kapcsoló hozzáférés-szolgáltatót így megkímélik attól, hogy az összes, letöltés iránti kérelem hozzá érkezzen be. Akik pedig egy vagy több, nagy teljesítményű szerver segítségével tárhelyet, „fizikai” elhelyezést biztosítanak a honlapok, hírcsoportok, fórumok, különböző felhasználói tartalmak részére, a tárhelyszolgáltatók.

E platformok üzemeltetői a felhasználóik számára lehetővé teszik, hogy saját tartalmakat tegyenek közzé az általuk rendelkezésre bocsátott virtuális felületen, és saját profilt, képeket és filmeket töltsenek fel, melyekkel kapcsolatban azonban szerkesztői feladatokat nem látnak el, illetve előzetes ellenőrzést vagy aktív nyomon követést a legtöbb esetben nem alkalmaznak. Tevékenységüknek ez utóbbi jellegzetessége adja a tárhelyszolgáltatók kontroverziák magját: a 21. századra döntő jelentőségűvé vált ugyanis, hogy a jogellenes tartalomért ki viselje a felelősséget, a tárhelyszolgáltatók pedig – mint az az alábbiakból kiderül – e szempontból legalábbis nehéz helyzetben vannak.

A tárhelyszolgáltatók felelőssége
A tárhelyszolgáltatók felelnek a jogellenes tartalomért ?

Kioszk, vagy táncterem?

Minden olyan jogsértés, amely nyilvános közlés útján valósul meg, elkövethető az interneten is, a közzétett jogellenes tartalmakért viselt felelősség kérdése pedig az elektronikus kapcsolatok minden résztvevőjét érinti. A tartalom jogellenessége jelentheti a személyhez fűződő jogok, vagy az egyes társadalmi csoportok jogainak és érdekeinek sérelmét, de ebbe a körbe vonhatóak a vírusos szoftver terjesztése, de a szerzői jogok megsértésének esetkörei is. A tárhelyszolgáltatóknak az ilyen jogellenes tartalmakért való felelőssége a többi közvetítő szolgáltatóhoz képest igencsak bizonytalan.

A tartalomszolgáltatók, mint azt a nevük is mutatja, aktívan működnek közre a tartalom létrehozásában, a felelősségük tehát azokért ilyenformán egyértelműen megállapítható, míg a hozzáférés-szolgáltatóké, akik mindössze a felhasználókat kapcsolják az internetre távközlési hálózat segítségével, nyilvánvalóan nem.

A tárhelyszolgáltatók köztes helyzetben vannak: tárhelyet „hosztolnak” és platformot biztosítanak ügyfeleik és azok honlapjai számára – nem szerzők, de nem is egyszerű továbbítók.

A felelősség olyan speciális kötelezettség, amely a társadalmi és jogi normákkal szembeszegülő jogalanyt másodlagosan, az elsődlegesen előírt magatartás tanúsításának elmulasztása esetén terheli, vagy másképpen fogalmazva: felelősségről akkor beszélhetünk, amikor valaki megszegi egy kötelezettségét, amely pedig fennállott részére, és ezért őt felelősségre vonják. A téma ikonikus szerzője, MARTON Géza megfogalmazásában „akkor keletkezik felelősség, ha valamely kötelesség, kötelem elmulasztása, megszegése miatti következményeket kell rendezni.” A felelősség megállapíthatósága függővé van téve egy olyan kötelemtől, amelynek a megállapítás előtt létre kellett jönnie, valamint egy olyan eseménytől, amely ezt a kötelmet sérti (hiszen nem létező kötelem nem sérthető meg, a létező kötelem pedig, amíg meg nem sértették, nem von maga után semmiféle felelősséget).

A tárhelyszolgáltatók esetében a bizonytalanságot annak eldöntése okozza, hogy mi az a kötelem, vagy létezik-e egyáltalán ilyen, ami alapján ők felelősségre lennének vonhatóak, illetve az, hogy amennyiben e kötelem létét és létjogosultságát nem vitatjuk el, hol húzható meg az a határ, amelyen túllépve megállapítható a kötelem megsértésének fennforgása.

Kötelezettséget sértő esemény lehet abszolút joggal szembeni negatív kötelezettséget megszegő cselekvőség, vagy valamilyen pozitív kötelezettség megszegése. A tárhelyszolgáltatók felelősségének tárgyalásakor az elsődleges feladat nem annak tisztázása, hogy a kérdéses tartalom sértett-e egyáltalán jogot (például az abszolút jellegű személyiségi jogokkal szembeni negatív kötelezettség megszegésével), hanem az, hogy amennyiben igen, számon kérhető-e ezért a tárhelyszolgáltató, aki semmiféle szerkesztői feladatot nem lát el az általa rendelkezésre bocsátott platformon közzétett tartalom fölött. Szintén MARTON Géza fejti ki már idézett monográfiájában, hogy amennyiben a felelősség a kötelemnek az a szakasza, amely a nem teljesítés következtében áll be, azzal logikusan nem terhelhető más, mint a kötelem kötelezettje.

Mindezek tükrében nyilvánvalóvá válnak a kérdéskört kielégítően rendezni kívánók elé háruló akadályok: míg a tárhelyszolgáltatók felelősségének teljes kizárása súlyos érdeksérelmek jóvátétel nélkül maradásához, addig az idegen tartalmakért viselt felelősség túlzott áthárítása a hálózati tevékenységek indokolatlan korlátozásához vezethet. A szabályozásra irányuló megoldási kísérletek akkor lehetnek célravezetőek, ha képesek fenntartani az egyensúlyt egyrészt az illegális, káros tartalmak felderítéséhez és eltávolításához, másrészt a magánszféra és az egyént megillető egyéb jogok védelmének megőrzéséhez fűződő érdekek között.

A tárhelyszolgáltatók felelőssége
A tárhelyszolgáltatók helyzete nem is annyira egyértelmű.

A problematika által felvetett kérdésekre az Európai Unióban és az Egyesült Államokban eltérő válaszok születtek. A közvetítő szolgáltatók, és köztük a tárhelyszolgáltatók számára valószínűleg az utóbbi jogi megoldásai kínálják a legkedvezőbb körülményeket: a jelenleg hatályban lévő, tisztességes kommunikációról szóló törvény 230. §-a szerint „az interaktív szolgáltatás nyújtója és felhasználója nem tekinthető a más információ- vagy tartalomszolgáltató által nyújtott információ közzétevőjének vagy előadójának”.

E felfogás kikristályosodásáig azonban hosszú éveknek kellett eltelnie, a hagyományos jogi gondolkodás számára ugyanis, amely a kiadót, illetve a műsorszolgáltatót tartotta felelősnek a közlésekért, az interneten megjelenő jogellenes tartalmakért

a tárhelyszolgáltatók felelőssé tétele tűnt a legkézenfekvőbbnek,

hiszen a jogsértést megvalósító konkrét személy gyakran nehezen, vagy egyáltalán nem volt előkeríthető, a hozzáférés-szolgáltató felelősségre vonása pedig analógia útján sem tűnt helyes megoldásnak. A kioszk és a táncterem felelőssége között a jogsértő tartalomról való tudomás alapján különbséget tévő jogértelmezésig, melynek kulcsmetaforái jóval az információs társadalmat megelőző korokban gyökeredznek, elhíresült eseteken keresztül vezetett a jogfejlődés útja (pl.: Zeran vs. AOL129. F 3d 327, Blumenthal vs. Drudge 97 CV–1968, Stratton Oakmont, Inc. vs. Prodigy Services co.1995 WL 323710).

Az Európai Unió irányelvek segítségével kísérelte meg a közvetítő szolgáltatók felelősségi kérdéseinek rendezését, melyek megalkotása során nagyban támaszkodott az Egyesült Államok-beli szabályozásra. A 2000/31/EK irányelv célja itt is az információs társadalommal összefüggő szolgáltatást nyújtók között közvetítőként eljáró, tehát a tárhely- és az ún. „cache” szolgáltatók felelősség alóli mentesítése volt. Ennek érdekében az irányelv deklarálta, hogy mivel a szolgáltató nem köteles ellenőrizni az általa közvetített tartalmat, azért nem is tehető felelőssé, már amennyiben azt nem változtatja meg, a közzétételt nem ő kezdeményezi, és nem ő választja ki a közlésre szánt tartalom fogadóját; továbbá az olyan tárolt tartalomért sem felelős, amelynek jogellenességéről, vagy az annak alapjául szolgáló tényekről nem tud. Amennyiben pedig ilyen mégiscsak a tudomására jut, azt az ún. értesítési-eltávolítási (notice and take down) eljárást kell lefolytatnia, amelyet a világon először az amerikai szerzői jogi törvény alkalmazott.

A szabályozás a szolgáltatók relatív felelősségét határozza meg, a rendszert a könyvárusok felelősségéhez téve hasonlatossá. Az irányelv 14. cikke előírja, hogy ha az információs társadalommal összefüggő olyan szolgáltatásról van szó, amely a tartalom feletti szerkesztői befolyással bíró fél által küldött információ tárolásából áll, a tagállamoknak biztosítania kell, hogy a szolgáltatót ne terhelje felelősség a szolgáltatás igénybe vevőjének kérésére tárolt információért, azzal a feltétellel, hogy:

  • A szolgáltatónak nincsen tényleges tudomása jogellenes tevékenységről vagy információról, és – ami a kárigényeket illeti – nincsen tudomása olyan tényekről vagy körülményekről, amelyek nyilvánvalóan jogellenes tevékenységre vagy információra utalnának; illetve
  • A szolgáltató, amint ilyenről tudomást szerzett, haladéktalanul intézkedik az információ eltávolításáról, vagy az ahhoz való hozzáférés megszüntetéséről.

E rendelkezés a tartalom és az átvitel szabályozásának elválasztását biztosítja, ami az olyan tartalmakért való felelősség kizárását teszi lehetővé a szolgáltatók számára, amelyek létrehozásában nem működtek közre. A szolgáltatók, felelősségük esetén ugyanis kénytelenek lennének az összes átvitt tartalom felügyeletére, ez pedig könnyen vezethetne a jogsértőeken kívül más tartalmak korlátozásához is, ami pedig a szólásszabadság lehetséges csorbulását jelentené.

Magyarországon jelenleg az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény hivatott rendezni az interneten megjelenő életviszonyokkal kapcsolatos jogi kérdéseket, köztük a tárhelyszolgáltatók felelősségét. A törvény a 2000/31/EK irányelvet implementálta, vonatkozó szabályai, és a közvetítő szolgáltatókat megillető kimentési feltételek azonosak az ebben foglalt intézkedésekkel, melyeket a magyar bírói gyakorlat is több esetben alkalmazott eredményesen a felelősség alóli mentesség megállapításához.

Mi a konklúzió? 

Bár az elmondottak alapján akár úgy is tűnhet, hogy a tárhelyszolgáltatói felelősség kérdésköre kellően rendezett és következetes, a notice and takedown eljárás pedig mindenki számára elfogadható alternatívát kínál az esetleges konfliktusok rendezésére. Egy teljesség igényére nem törekvő, rövid terjelmű cikk aligha lehet képes akár csak töredékekben is felvillantani a konfliktusok azon bonyolult hálóját, amely a téma összetettségét adja (elég itt csak a szerzői művekért, vagy a jogsértő kommentekért fennálló tárhelyszolgáltatói felelősségre gondolni).

A helyzet azonban korántsem ennyire egyértelmű: a tárhelyszolgáltatók tevékenységi körei ugyanis folyamatosan differenciálódnak, a kezdetekkor egyértelműen meghúzható határvonal szolgáltató és szolgáltató között pedig jócskán elmosódott mára, a jogalkotó és a jogalkalmazó konzekvens útmutatására e körülmények között is minden esetben szükség van.

A cikk az Ars Boni 2016-os cikkíró pályázatára készült írás szerkesztett változata.

Dr. Török Soma

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

Források, felhasznált irodalom

VEREBICS János: Leszünk az ördög zsákmányai? A digitális vihar és a szerzői jog. Tudományos és műszaki tájékoztatás. 1999/46.
DÓSA Imre – POLYÁK Gábor: Informatikai jogi kézikönyv. Budapest, KJK Kerszöv, 2003.
BARTÓKI-GÖNCZI Balázs – POGÁCSÁS Anett: A médiatartalom-szolgáltatásnak nem minősülő internetes tartalmak szabályozása. In: KOLTAY András – NYAKAS Levente (szerk.): Magyar és európai médiajog. Budapest, CompLex, 2012.
Anne S. Y. CHEUNG: Az internetes tárhelyszolgáltatók felelőssége rágalmazási ügyekben. In medias res, 2014/1.
FÉZER Tamás (szerk.): A kártérítési jog magyarázata. Budapest, CompLex, 2010.
MARTON Géza: A polgári jogi felelősség. Budapest, KJK,1974.
BAYER Judit: A háló szabadsága. Budapest, Új Mandátum, 2005.
BAYER Judit: Személyiségjog-sértések kontra szólásszabadság a neten: eltávolítás vagy válaszadás? Médiakutató, 2003/3.
GALLY Eszter: A szolgáltatók felelőssége. In: KISS Daisy (szerk.): E-akták. Budapest, Bibó István Szakkollégium, 2003.
GYENGE Anikó: Az interneten elkövetett szerzői jogi jogsértések elleni védelem és az értesítési-eltávolítási eljárás. In: KISS Daisy (szerk.): E-akták. Budapest, Bibó István Szakkollégium, 2003.
BARTÓKI-GÖNCZY Balázs: A tárhelyszolgáltatók felelőssége a jogsértő tartalmakért – különös tekintettel a francia bíróságok gyakorlatára. IAS, 2011/3.

A képek forrásai: itt, itt és itt.

[shortstack smart_url=’http://1.shortstack.com/Rs29qP’ responsive=’true’ autoscroll_p=’true’]

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.