Tejhab-háború: az „alultöltött” latték pere a Starbucks ellen

A Starbucks került ki győztesen egy, az Egyesült Államokban ellene indított perben, miután a szövetségi bíróság elutasította a felperesek keresetét januárban. A kereset szerint a kávézólánc megrövidítette a fogyasztókat azzal, hogy „alultöltötte” a lattékat és mokkákat és ezzel a tejköltségeken spórolt.

A Starbucks törzsvendégei elég tudatosak tudnak lenni, ha a napi megszokott kávéjukról van szó. Ezt bizonyítja az a csoportper is, amelyet a cég fogyasztói indítottak amiatt, hogy a kávézólánc megrövidíti őket a gözölt tej mennyiségével. A keresetlevél szerint a „Starbucks lattéit egységesen alultöltik az előírt receptet követve. Az alultöltéssel, és ezáltal a fogyasztók megrövidítésével a Starbucks milliókat spórolt az eladott terméken és jogtalanul gazdagodott azáltal, hogy többet számolt fel a termékekért, mint amennyit ténylegesen nyújtott.fogyaszt

A csoportper alapjául szolgáló kereseti kérelemben a felperesek csalás és hamis reklám címén azzal támadták a társaságot, hogy a 12-, 16- és 20 unciás kávékba körülbelül 25%-kal kevesebb töltenek és ezzel meg nem határozható károkat okoznak a fogyasztóiknak.

A kávézólánc azzal védekezett, hogy a csészéik nagyobb mennyiséget képesek befogadni, mint ami az itallapon szerepel, és a „fill-to” jelzések csupán a baristákat segítik abban, hogy mennyi hideg tejet töltsenek a mérőpoharakba, ugyanis a tej mennyisége a gőzölés során megnövekedik.

Cikkíró Pályázat

Van egy érdekes témád?

Ez most nem egy évfolyamdolgozat, hanem az Arsboni ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Cikkíró Pályázata!

Az ügyben tartott tárgyaláson a szövetségi kerületi bíró elutasította a keresetet, mivel bizonyíték hiányában nem volt megállapítható, hogy a Starbucks becsapja a vásárlóit a túl kicsi poharaival, a baristák által használt mérőpoharakon túl alacsonyan elhelyezett jelzésekkel és a baristák spórolásra utasításával, így például azzal, hogy mintegy negyedhüvelyknyi (6,35 mm) hely marad az italok teteje és a poharak széle között.

Yvonne Gonzalez Rogers bírónő álláspontja szerint a felperesek nem tudták alátámasztani, hogy a latték kevesebb mennyiséget tartalmaznak, mint amit a Starbucks itallapja mutat.

„Nincs olyan ésszerű fogyasztó, aki abba a tévedésbe esne, hogy a latték esetében – amelyek presszókávéból, gőzölt tejből és tejhabból készülnek – a tejhab nem része az ital mennyiségének.”

– érvelt a bíróság, azt pedig a kérelmet benyújtók is elismerték, hogy a hab egy lényeges összetevője az italoknak. Tehát a kaliforniai székhelyű bíróság elutasította azt a kereseti kérelmet is, mely szerint a lattékhoz és a mokkákhoz adott tejhab nem számít bele az ital reklámozott mennyiségébe.

2016-ban amerikai bíróságok szintén elutasítottak két keresetet, amelyek azzal vádolták a Starbucks-ot, hogy becsapja a jeges italokat vásárló fogyasztóit. A hasonlóan a mennyiségekre fókuszáló perben a bíróság kimondta, hogy egy ésszerű fogyasztó felmérheti, hogy a jég is az ital mennyiségének részét képezi.

Forrás: Starbucks Wins ‘Underfilled’ Lattes Lawsuit; Starbucks wins dismissal in U.S. of underfilled latte lawsuit
Kép forrása: itt.

Papp Dorottya

Papp Dorottya

Jogi diplomáját 2018-ban kapta meg az ELTE ÁJK-n. Egyetemi tanulmányai alatt aktívan részt vett a Kar tudományos és közéleti életében, 2012 ősze óta a Bibó István Szakkollégium tagja, a Magyar Állam- és Jogtörténeti, valamint később a Közigazgatási Jogi Tudományos Diákkör tagja. A 2015/2016 tanév őszi szemeszterében az Université Catholique de Lyon jogi karán tanult Erasmus ösztöndíjasként. Szakmai gyakorlatát a Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának egyik közigazgatási jogi tanácsánál teljesítette, 2018 tavaszán pedig a Católica Research Centre for the Future of Law lisszaboni kutatóintézetben gyakornok.

Papp Dorottya

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.