Vigadva sír? – reflexió néhány közjogi kérdésre

Kisütött a nap, beköszöntött a nyár. Nemsokára itt az ún. „uborkaszezon”. Ezzel együtt a közjogi intézményrendszer folyamatosan működik: népszavazási kezdeményezések buknak el és maradnak talpon; a jogalkotás sem pihen; demonstrációk sora éri egymást; felpörögni látszik az EU jövőjéről szóló vita; időközben Magyarország EU tankönyvekbe kerülő eredményt ért el: még soha egyetlen tagállam ellen sem kezdeményezte az Európai Parlament az ún. 7. cikk szerinti eljárást – csak hogy néhány eseményt említsek. Az alábbiakban olyan témákra szeretnék reflektálni, amelyek a közvetlen demokrácia működésével állnak összefüggésben.

1. Az első téma a népszavazás ereje/hatása, de még inkább a népszavazással történő „fenyegetésé”. A képviseleti demokrácia működése viszonylag egyszerű képleten alapul: megválasztunk, tulajdonképpen megbízunk néhány képviselőt, akik majd döntenek helyettünk. Ez a principal-agent jellegű viszony a szavazók, mint megbízók oldalán egészen nagy ellenőrzési problémákkal, költségekkel jár. Nincs túl sok garancia arra, hogy a képviselő a mi preferenciánkat fogja majd érvényesíteni, már csak azért sem, mert a sok ezer szavazó sokszor ezer féle érdeke széttartó struktúrájú lehet. Ennek kivételes korrekciójára alakult ki a népszavazás intézménye: ilyenkor a megbízók visszaveszik a döntés jogát, amihez a megválasztott képviselőknek tartaniuk kell magukat.

Két közgazdász mindezt úgy modellezte, hogy a jól informált, homo oeconomicus szavazó bizonyos preferenciáinak feltételezése mellett különbséget tettek a kötelezően kiírandó és a polgárok által kezdeményezhető népszavazások között. Tételezzük fel, hogy a medián szavazó ideális esetben 100 egységnyi pénzt költene autópályára, de 0 és 200 egység közti ráfordítás ugyanannyi elégedettséget okoz neki. Ha a kormány minél több pénzt szeretne autópályára költeni, és népszavazás tartása kötelező, akkor a kormány jól felfogott érdeke az lesz, hogy ne lépje túl a 200 egységnyi pénzköltést az adott jószágra, e fölött ugyanis a kötelező népszavazás felülírná az elképzeléseit.

A helyzet kicsit más a polgárok által kezdeményezhető népszavazások esetében. Ebben az esetben választópolgári oldalról mérlegelni szükséges a népszavazás megszervezésével járó energiaráfordítást és költségeket is (sok aláírást kell összegyűjteni, addig sem lehet iskolába/munkába járni, hideg van stb.), ami hozzáadódik a 200 egységnyi tűréshatárhoz, vagyis a választók valószínűleg valamivel több, mint 200 egység fölött is elfogadják a döntést. Mi történik azonban, ha a képviselők a választók által elképzelhető pénzmennyiség többszörösét költenék egy bizonyos jószágra? Valószínűleg megszólalna a tudatos választóban a vészharang.

Ha a pénzügyi jogot eddig a sötét oldallal azonosítottad, nem vagy egyedül. De itt az idő, hogy átértékelj mindent, amit az adótanácsadásról tudni véltél!

Úgy tűnik, a NOlimpia idején ez a „papírforma” érvényesült. Az olimpia megrendezésének gondolata nagyon népszerűnek volt mondható a lakosság körében, egészen addig a pontig, amíg a szavazók kellően informálttá nem váltak a költségeket érintően. Mindezt jól jelzi a népszavazás kiírásához a szükségesnél jóval több összegyűjtött aláírás, amely kimondatlanul is alapvetően az ellenző tábor oldaláról érkezett. Az eredményt már ismerjük: a döntéshozók léptek, a korrekció a ténylegesen végigfuttatott népszavazás nélkül is beállt: a pályázat visszavonásra került.

2. Népszavazási kezdeményezés adja a második témát is: a miniszterelnökök által kitölthető mandátumok maximalizáslásának kérdését. Függetlenül a kérdés népszavazás szabályainak való megfelelőségétől, és a szabályozás alaptörvényi, vagy törvényi szintre tartozásától, a felvetés közjogi értelemben kifejezetten érdekes. A hazai közjogi szabályozás már ismer ilyen limitet, mégpedig az államfő esetében. E tisztség vonatkozásában a mandátum egy személy általi betölthetőségének a korlátozása világszerte elterjedt. A helyzet ugyanakkor mégis az, hogy az elnöki rendszerekben, például az Egyesült Államokban ennek jóval nagyobb jelentősége van, és kérdés, hogy a többnyire parlamentáris rendszereket működtető Európában, miért nem merült fel ennek a szabálynak a funkció szerinti transzplantálása. Amíg ugyanis az Egyesült Államokban az elnök a végrehajtó hatalom feje, addig itthon – és többnyire egész Európában – ezt a funkciót de facto a miniszterelnök gyakorolja. A rendszerek eltérő logikájának az ekvivalencia jegyében tehát az felelne meg, ha inkább a miniszterelnöki pozícióhoz kapcsolódna term limit. Persze egy ilyen szabály a legkiválóbb politikusokat is érintené, ezzel együtt a kormányfők pozícióhoz fűződő kognitív viszonya az új feltételhez idomulna: tudnák, hogy legfeljebb két ciklusnyi idő áll a rendelkezésükre ahhoz, hogy maradandót tudjanak alkotni.3. A közvetlen demokrácia egy másik korrekciós mechanizmusának a békés gyülekezéshez való jogot tekinthetjük. A hazai demonstrációs kultúra változatos képet mutat: a ’90-es években a rendszerváltás „megélését” biztosította és sokáig az erőszakmentesség konszenzus volt. A 2000-es évek során elterjedtek a konfrontatív jellegű gyűlések, rendszeressé váltak a demonstrációkkal szemben kialakuló ellentüntetések, a tiltakozók és rendfenntartók közötti rendszerváltáskori partnerség pedig megszűnni látszott. 2010 óta egy gyülekezési jogi szempontból nyugodtabb korszak következett, a demonstrációk újabb jellemzőjeként talán az emelhető ki, hogy a gyülekezők sokkal tudatosabban hivatkoznak alapvető jogaikra, és emellett sokszor szándékosan építenek a gyülekezések zavaró jellegére is. A „jogtudatos gyülekezéseket” persze lehet „ejnye-bejnyézni” a tartalmuk alapján, ezzel együtt a jelenséget az alapjogaikkal tudatosan élő polgárok megnyilvánulásának tekinthetjük, ami mindenképpen üdvözlendő.

Idén egy újabb műfaji sajátosságot figyelhetünk meg a hazai tiltakozási kultúrában. Gyülekezési jogi szempontból ismét felfokozottabb időszakban élünk, amikor korábban nem ismert, de legalábbis itthon még nem honos gyülekezési típusok jelentek meg, mint a vicctüntetés vagy a „nemzeti goa”. Az úgynevezett vicctüntetés alatt nem a hatóság megtévesztésével rendezendő hamisan bejelentett célú tüntetésekkel találkozhatunk, hanem iróniával, amely mint esztétikai minőség átlényegíti a gyülekezések konfrontatív jellegét, és a közügyekben aktív, cselekvő polgár „vigadva sír” új életérzését hozta el.

4. És végül még egy utolsó, a közveten demokráciához csupán távolról kapcsolódó kérdést említek. Az Eötvös Csoport egyik alkalommal a speciális, korrupcióellenes ügyészségek helyességéről szervezett beszélgetést. A konklúzó sommás volt: nincs szükség rá, hanem eljárási szabályokkal kell biztosítani a meglévő rendszer megfelelő működését. Elfogadva az eljárási megoldás lehetőségét is, illetve belátva azt is, hogy a vitában bemutatott román példa fűnyíró elve egészen szomorú eseteket is produkál (így például jómagam is kifejezetten sajnáltam a csíkszeredai polgármester meghurcoltatását, és nagyon örültem annak, hogy az eljárás sikertelensége után a csíkszeredai választóközösség is így érzett), mégsem látnám ennyire elvetendőnek egy ilyen intézmény felállítását. Egyrészt a speciális ügyészség léte serkentőleg hathat a hatóságok produktivitására. (Lényegében hasonló hatása lenne a Eurojust Európai Ügyészséggé történő átalakításának is.) Ezenfelül pedig, ami a demokrácia működése szempontjából még lényegesebb, a román példa azt mutatja, hogy egy ilyen intézmény működése a napi hírek folyamatos tematizálása révén igencsak hozzájárul a társadalom korrupcióérzékenységének növeléséhez. Gondoljunk csak arra a sürgősségi kormányrendeletre, amely a korrupcióval kapcsolatos bűncselekmények szabályozását kívánta enyhíteni. Az eredmény ismert: a gyülekezési jog működésbe lépett, tízezrek vonultak az utcára, a jogszabályt visszavonták, vagyis a korrekciós mechanizmus működött.

***

Ha nem szeretnél lemaradni további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon!

Jegyzetek

Képek forrása itt, itt és itt.

Orbán Endre

Orbán Endre

A PPKE-JÁK-on szerzett summa cum laude minősítésű jogi diplomát, ahol jelenleg PhD hallgató, kutatási területe az államszervezet és a vertikális hatalommegosztás. A 2013-ban a European Master of Law and Economics programban vett részt a Hamburg Universität, illetve a mumbai Indira Gandhi Institute of Development Research égisze alatt.

Orbán Endre

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.