Gondolatok a Cozma-ügy margójára

„Ön szerint milyen üzenete, milyen üzenetértéke van annak, amikor egy világklasszis sportoló, Marian Cosma gyilkosainak ítéletét másodfokon egy bíró életfogytiglan helyett 18, 20 év helyett 8 évre mérsékli? (Moraj a kormányzó pártok padsoraiból.) Ez mit üzen vajon?”

Az alábbi kérdést Mirkóczki Ádám (Jobbik) országgyűlési képviselő vetette fel az országgyűlés 2012. május 7-i ülésén, Orbán Viktor (Fidesz) miniszterelnöknek címzett azonnali kérdésre adott képviselői viszontválaszában. Már önmagában az megér egy misét, hogy hogyan is folyhat a vita a törvényhozásban, egy egyedi bírósági ügyben hozott ítéletről. Nem az igazságszolgáltatásról általában, hanem egy konkrét ügyről, tekintet nélkül a sajtó és a közvélemény fokozott érdeklődésére.

navranagy

De az igazán meghökkentő a miniszterelnök reakciója volt. Viszontválaszában a látszatra kényesen ügyelve így fogalmazott: „most azt mondanám önnek, legszívesebben négyszemközt, hogy egyetértek önnel, egyetértek azzal a véleménnyel, amit elmondott, de nem tehetem meg nagy nyilvánosság előtt, ezért ezt most nem teszem, tekintettel arra, hogy ha Magyarország miniszterelnöke bármely egyedi bírósági döntést kritika alá von, akkor nem jár el helyesen, mert az a képzet alakul ki, mintha az igazságszolgáltatásra nyomást kívánna helyezni a magyar kormány, ami nem áll szándékunkban, de nem azért, mert elégedettek vagyunk egyébként azokkal az ítéletekkel, amelyek születnek.”

Ha a konkrét ügyben „nem is vonta kritika alá” a Győri Ítélőtábla döntését az ország miniszterelnöke, az azért jól látszik, ha a sorok között olvasunk, hogy nem volt elégedett a bíróság döntésével. És mivel ez világosan kiderül, mégiscsak felmerül az emberben a külső (burkolt) befolyás, az igazságszolgáltatásra történő nyomásgyakorlás lehetősége.

Pláne ha a közigazgatási és igazságügyi miniszter levélben fordul, a legfőbb bírósági szerv, a Kúria elnökéhez, melyben a bíróságok ítélkezési gyakorlatának felülvizsgálatát kezdeményezi. A három hatalmi ág viszonylatában igencsak megkérdőjelezhető, amikor a végrehajtó hatalom egy minisztere, az igazságszolgáltatás első emberének a bírói ítéletek ellentmondásosságát, enyheségét veti fel és kéri a „bírói gyakorlat következetesebbé, és a társadalom elvárásaival nagyobb összhangot mutatóvá tételére.”

“Sajnos a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által is tapasztalható módon egyes ítéletek nyomán jelentős társadalmi felháborodás látszik kibontakozni azok túlzottan enyhe, vagy bíróságonként nem következetes volta miatt. Engedje meg, hogy felhívjam a figyelmét e társadalmi felháborodás lehetséges következményére: a büntető igazságszolgáltatásba vetett állampolgári bizalom megrendülésére” A miniszter idézett szavai azért is meghökkentők, mert az Alaptörvény nem csak a bírói függetlenség elvét (és ehhez kapcsolódóan az ítélkezési tevékenységben való utasítás tilalmát) mondja ki, hanem azt is világosan leszögezi, hogy a Kúria feladata a jogalkalmazás egységének biztosítása és a bíróságokra kötelező jogegységi határozatok meghozatala.

Ezek tükrében nem is meglepő, hogy a közigazgatási és igazságügyi miniszter levelére a Kúria elnöke, Darák Péter elutasító választ adott. „Ha az élet elleni bűncselekmények ítélkezési gyakorlatának vizsgálatát a Kúria büntetőkollégiumának vezetője vagy más, törvény által indítványozásra jogosított (például a legfőbb ügyész) kezdeményezi, úgy ezt a Kúria elnöke megfontolja. Eddig azonban ilyen kezdeményezés nem érkezett egyetlen erre jogosulttól sem.” Világos szavak ezek a Kúria elnökétől, melyek fehéren feketén kimondták, hogy Navracsics Tibor nem kérhet ilyesmit a legfőbb bírósági szerv vezetőjétől.

A 2012. május hónapban kelt közleményében a „főbíró” sem ment el szó nélkül, az igazságszolgáltatás függetlenségének/ befolyásolásának kérdése mellett. Egyrészt mert mint hangsúlyozta, a Kúriának nincsenek és nem is lehetnek eszközei egy jogállamban az alsóbb fokú bíróságok ítélkezésének befolyásolására. Másrészt mert fontos, hogy a bírónak a “Döntését sem a közhangulat, sem más, az eljárás keretein kívüli körülmény ne befolyásolhassa. Ha pedig egy bíró mégiscsak hibát követne el, annak orvoslására kizárólag az eljárási törvényekben szabályozott módon kerüljön sor.”

Különösen az eddig leírtak tükrében figyelemreméltó, hogy a Cozma-ügyben döntést hozó három bírói fórum, három-féle ítéletet hozott. A nagy média-érdeklődés, a társadalmi felháborodás és az eddigiekben kifejtett külső nyomás ellenére is elgondolkodtató, hogy az egyes bírói fórumok ítéletei között, mind a minősítés, mind a büntetéskiszabás tekintetében hogyan lehetnek ekkora különbségek. Elég ha csak azt említjük meg, hogy míg az első fokú bíróság az I. és II. rendű vádlottaknak életfogytig tartó szabadságvesztést, addig a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla, majd a Kúria is „mindössze” 18 évi szabadságvesztést szabott ki. Az pedig különösen érdekes, hogy a III. rendű Sz. Iván vádlott első fokon 20 év, másodfokon 8 év, míg jogerősen 13 év szabadságvesztést kapott.

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy ez minek tudható be. Ha a választ akarjuk megtalálni, akkor a bíróságok eltérő jogi minősítéseit kell megvizsgálni. A Cozma-ügyben, ugyanis nem az volt a kérdés, hogy kik a sértettek, vagy hogy kik az elkövetők. Arra kellett fényt deríteni, hogy Marian Cozma halálát, és a másik két sportoló sérüléseit mely elkövetők cselekményei okozták és hogy az elkövetők szándéka mire is terjedt ki.

Az elsőfokú ítélet életfogytig tartó szabadságvesztést kiszabó része az első-, és másodrendű vádlottak esetében azért volt helytelen (és jogszabálysértő) mert az több emberen elkövetett emberölés kísérleteként minősítette tettüket. Mind a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla, mind később a Kúria ezt tévesnek ítélte.

Ez azért fontos, mert a Btk. 166 § (2) alapján a több emberen elkövetett emberölés akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is sújtható. Mivel a Btk. 17 § (1) szerint „A kísérletre a befejezett bűncselekmény büntetési tételét kell alkalmazni.”, ezért a gyakorlatban a kísérlet pont olyan, mintha tényleg elkövették volna a cselekményt.  Szóbeli indokolásában a Kúria nem véletlenül emelte ki, hogy ahhoz, hogy megállapítható legyen a több emberen elkövetett emberölés kísérlete, egy elkövetőnek egy embert meg kellett volna ölnie és legalább egy további emberölést meg kellett volna kísérelnie. Ilyen elkövető pedig nem volt.

Az Ítélőtábla azonban mégsem erre hivatkozott, hanem arra, hogy nem volt akarategység az elkövetők között, így nem lehet több emberen elkövetett emberölés kísérletéről beszélni. Így az első rendű vádlott esetében egyrendbeli emberölésnek és egy-egy rendbeli társtettesként, illetve bűnsegédként elkövetett testi sértésnek, míg a másodrendű vádlott esetében egyrendbeli emberölés kísérletének és kétrendbeli testi sértésnek, míg a harmadrendű vádlott esetében háromrendbeli testi sértésnek minősítették az elkövetett cselekményeket. Ennek megfelelően az első és másodrendű vádlottnál halmazati büntetésként maximum 20 év volt kiszabható, így könnyen belátható, hogy a 18 éves szabadságvesztés teljesen reális, kevésnek pedig egyáltalán nem mondható.

A harmadrendű vádlott esetében a 8 éves börtönbüntetést 13 évre változtatta a Kúria, ami szintén minősítésbeli eltérésnek tudható be. A Kúria ugyanis Sz. Iván cselekményét bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettévé minősítette át. A kérdéses cselekmény, a Marian Cozma sérelmére elkövetett bántalmazás volt. A harmadrendű vádlott ugyanis hiába követett el önmagában „csak” testi sértést vele szemben, valójában az emberölést segítette elő. Ugyanis a már sérült Cozma figyelmét megosztotta és kevesebb esélyt hagyott a késsel rátámadó, ölési szándékkal támadó első és másodrendű vádlottakkal szembeni védekezésre. Tehát az emberölés szempontjából bűnsegéd, vagyis részes volt. Nem meglepő tehát, ha öt évvel súlyosabb büntetést szabott ki a legfelsőbb bírói fórum, hiszen nem csupán testi sértést, hanem bűnsegédként emberölést is megvalósított a harmadrendű vádlott.

Ha mérlegre tesszük a Cozma-ügyet, megállapítható, hogy a magyar igazságszolgáltatás kiállta a függetlenség próbáját, de sajnálattal kell leszögeznünk, hogy a számos eljárási hiba mellett, súlyos anyagi jogi tévedéseket is elkövetett a bíróság. Az ilyen hibák pedig a bíróságba vetett társadalmi bizalmat rombolják, különösen az ehhez hasonló, nagy médiaérdeklődés kísérte ügyekben.

Weidinger Péter

***

(A cikk a www.origo.hu, www.index.hu, www.mno.hu, www.complex.hu, www.hvg.hu és www.parlament.hu oldalak alapján készült.)

A kép forrása: http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=550262

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.