A dél-afrikai fehér népirtás kérdéséről

E dolgozat a Bird & Bird, az Új Jogtár és az Arsboni által meghirdetett 2018. évi Cikkíró Pályázat keretében született.
Szerző: Suller Zénó

Nemzetközi jogi elemzés a farmtámadások és a földkisajátítás kapcsán

Huszonnégy évvel az apartheid bukása után a Dél-Afrikai Köztársaság ismét a figyelem középpontjába került. Ma már viszonylag elterjedt nézet, – elsősorban az amerikai alt-right körökben – hogy az afrikai országban népirtás folyik a fehérekkel szemben. Ha a politikai érveket félretesszük, és kizárólag a jog szempontjából vizsgáljuk a problémakört, akkor a kérdés az, hogy valóban van-e törekvés és cselekvés a fehér lakosság fizikai megsemmisítésére, illetve, hogy ha ilyen szándék és tett van, akkor az megvalósítja-e a népirtást.

Mi az alapja a népirtástól való félelemnek?

A narratíva megjelenését két tényező befolyásolta alapvetően. A farmtámadások problémája (farm attacks), ami már az apartheid bukása óta jelen van Dél-Afrikában; és a fehérek földjének kártérítés nélküli kisajátítása, ami viszont új fejlemény.

Mielőtt ezekre kitérnék, fontos néhány háttér információ ismertetése a helyzet megértéséhez. Dél-Afrikában az 1994-es átalakulást követően is a megművelhető földterületek 72%-a a fehérek tulajdonában van,[1] miközben a lakosságnak kevesebb, mint 10%-át teszik ki. Természetesen ez az arány a gyarmatosításnak köszönhető, amit konzervált, sőt súlyosbított az 1913-as földtörvény, aminek eredményeként földet csak a fehérek tulajdonolhattak, leszámítva a megművelhető területek kb. 7%-át kitevő homeland-eket. Ide kényszerítették a fekete lakosságot, akik ezen túl nem vásárolhattak vagy bérelhettek mezőgazdasági területet. Azóta számos fölreform-terv volt, de a problémát egyik sem oldotta meg.
A marxista-rasszistának bélyegzett EFF (Economic Freedom Fighters) párt kezdeményezésére felmerült, hogy a fehérektől a földeket kártérítés nélkül kisajátítsa az állam, mivel azok nem jogszerűen kerültek a gyarmatosítók (és leszármazottjainak) tulajdonába [2]. Ennek az elképzelésnek akadálya a dél-afrikai alkotmány, aminek 25. cikke szerint a kisajátítás csak igazságos és méltányos kártérítés mellett lehetséges [3]. Ezért – immár a kormánypárt és több kisebb párt támogatásával – megindult az alkotmány 25. cikkének felülvizsgálata és a kompenzáció nélküli kisajátítás szabályozásának parlamenti kezdeményezése és megvitatása.

Ami a farmtámadásokat illeti, ha objektívan állunk a kérdéshez, akkor már azt is nehéz meghatározni, hogy mi is az a farmtámadás? A népirtást hangoztatók ez alatt azokat az erőszakos, általában fegyveres támadásokat értik, amelyeket a fehérek által tulajdonolt farmokon követnek el fekete elkövetők a fehér tulajdonosok ellen, és amelyek kimenetele gyakran halálos, és a sértett barbár megkínzásával járnak. Ezzel szemben ez csak egy szelete a mezőgazdasági művelés alatt álló területeken azok tulajdonosai vagy munkásai ellen elkövetett erőszakos bűncselekményeknek.

Karrier Kávézz velünk!

Alakítsd karriered ingyenes tanácsadásunk során!

Mi kapcsolja össze a két jelenséget?

A farmtámadások oka a fekete lakosság rasszizmusa a fehérekkel szemben, sőt szándéka a fehér lakosság módszeres kiirtására. A földkisajátítás szükségességének indoklása pedig az, hogy a fehérek nem jogszerű tulajdonosai a farmoknak, és mint ilyeneket, a jogszerű tulajdonosok – a fekete őslakosok – akár erőszakkal is visszaszerezhetik. Másképp megfogalmazva, a földreform végrehajtásával az állam bátorítja a földfoglalásokat, a kegyetlenségeket, szítja a gyűlöletet a fehérekkel szemben és a gyilkosságokat legitimálja. De tényleg alátámasztják a tények ezt a durva következtetést? A kérdés megválaszolása azért is fontos, mert ez nagyban-egészben meghatározza azt, hogy beszélhetünk-e népirtásról.

Népirtás

A népirtást a népirtás bűntettének megelőzéséről és büntetéséről szóló egyezmény [4] és a Nemzetközi Büntető Bíróság Statútuma [5] (Római Statútum) is meghatározza, mindkettő lényegében azonosan. Népirtásról azon cselekmények esetén beszélhetünk, ahol az elkövető azzal a szándékkal, hogy valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoportot részben vagy egészben megsemmisítsen, a csoport tagjait megöli, vagy súlyos testi vagy lelki sérülést okoz nekik (a többi három – életfeltételektől való szándékos megfosztás, születés-megelőzés, gyermekek erőszakos elvitele – itt nem releváns).

A népirtás mellett két „tény” valamelyikét szokták felhozni: a farmtámadások önmagukban valósítják meg a népirtást; illetve a farmtámadások az állam felbujtásával, támogatásával okoznak genocídiumot, ennek egyik megnyilvánulása a földkisajátítás. Vagyis mindkét esetben a farmtámadások alapozzák meg a népirtást, akár állami szerepvállalással, akár anélkül.

Mielőtt azonban ezeket megvizsgálnám, fontos a védett csoport kérdésének előzetes tisztázása, mivel ez mindkét szcenárióra érvényes. Tehát lehetnek-e a fehér farmerek a népirtás áldozatai? A kérdés azért releváns, mert azt senki nem állítja, hogy a fehérek, foglalkozásuktól, lakóhelyüktől függetlenül valamennyien halálos veszélynek vannak kitéve. Az állítás az, hogy a fehér farmerek vannak életveszélyben, így a látszólag egyértelmű válasz valamelyest árnyaltabb. Azért egyértelmű látszólag a válasz, mert a fehérek kétségkívül lehetnek a népirtás áldozatai, mint „faj”. Viszont, nem feltétlen a fehérek, mint olyan (ahogy azt a népirtás tényállása megkívánja) az áldozatok. Ugyanis ha a kérdést onnan vizsgáljuk, hogy a támadott csoport a korábbi apartheid rendszer haszonélvezői, akkor ez egy politikai csoport, ami nem védett a népirtás elleni egyezmény által, ahogyan a Római Statútum által sem. Ha a foglalkozás vagy vagyon szerint, mint társadalmi csoportot azonosítjuk a farmereket, ugyanez a következtetés. Ennek az oka, hogy mindkét jogforrás felsorolása kizárólagos, politikai és társadalmi csoportokat nem tartalmaz [6]. Ennek ellenére az, hogy a fehér lakosságnak csak az egyik szegmense érintett, nem jelenti azt, hogy mint „faj” nem lehetne népirtás áldozata. Ugyanis elég az, ha a védett csoport lényeges, jelentős részének a megsemmisítésére irányul az elkövető törekvése [7]. Ez a lényeges része a csoportnak nemcsak számbeliséget jelenthet, hanem a védett csoport vezetői rétegét is [8], ami esetünkben akár fenn is állhat. Ettől függetlenül, az elkövető indítéka még így is a fehér lakosság, mint olyan megsemmisítése kell, hogy legyen.

Népirtás-e a gyakori farmtámadás önmagában?

Talán azzal érdemes kezdeni, hogy nincs olyan bűncselekmény, hogy farmtámadás, ennek megfelelően nincs is pontos nyilvántartás arról, hogy a köznapi megnevezéssel farmtámadásoknak jelzett erőszakos bűncselekmények kikkel szemben, milyen indítékból, milyen gyakorisággal történnek.
Ennek ellenére sokan a meglévő statisztikák alapján (vagy éppen azok nélkül) is megállapíthatónak tartják a fehérekkel szembeni népirtást. Gyakori hivatkozási pontjuk a Genocide Watch nevű weboldal, ami a népirtás megelőzésére jött létre. Bár a portál kifejezetten kimondja, hogy Dél-Afrikában nincs népirtás [9], mindenesetre a népirtást figyelő térképén az országot úgy tünteti fel, mint ahol a népirtás tíz stádiumából már a hatodik (polarizáció) megvalósult [10]. Itt több észrevételt is kell tenni. Először is, a népirtás tíz stádiumát maga a Genocide Watch fejlesztette ki, és kifejezetten szól róla, hogy csak segédeszközként szolgál az előrejelzésre. Lényeges az is, hogy semmilyen indokolást nem helyez el a népirtást jelző térképén, így azt sem, hogy mire alapozza a hatos besorolást. Ettől fontosabb talán az, hogy maga a Genocide Watch is figyelmeztet, hogy a tíz stádium nem lineáris [11], vagyis a tíz lépés nem feltétlen egymás után következik, így az egytől tízig besoroló térképe, legalábbis erősen félrevezető.

Ezektől eltekintve, a farmokat ért támadások tényleg nem elhanyagolhatóak Dél-Afrikában, már csak azért sem, mert gyakran halálos kimenetellel és barbár brutalitással járnak együtt. De kiemelhető-e a többi erőszakos személy és vagyon elleni bűncselekmények közül. Az országban ugyanis rendkívül magas a bűnözés aránya, beleértve a gyilkosságok és egyéb erőszakos cselekményeket is. Ami megkülönböztetheti ezeket a bűncselekményeket az a rasszista indíték lehet, amennyiben ilyen fennáll. Ezt leginkább akkor lehet bizonyítani, ha kimutatható, hogy a farmtámadások nagyrészt fehérek ellen irányult. Az erőszakos bűncselekmények áldozatainak többsége a szegény fekete többség közül kerül ki [12], a gyilkosságokra levetítve a fehérek a gyilkosságok áldozatainak mindössze 1,8%-át teszik ki, miközben a lakosságon belüli arányuk kb. 10% [13]. Ami pedig a farmtámadásokat illeti, a Biztonságpolitikai Kutatóintézet szerint az áldozatok 40%-a fekete [14], tehát az áldozatok többsége valóban fehér. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a bűncselekményeknek rasszista indítéka lenne, különösen annak fényében, hogy a földek döntő többsége a fehérek tulajdonában van (különösen a nagyobb, nyereségesebb birtokok), így eleve nagyobb eséllyel lehetnek a farmtámadások áldozatai. Az indítékok kapcsán pedig egy 2003-as (tehát ma már nem feltétlenül mérvadó) állami kimutatás szerint a támadások mögött döntő többségben rablás állt (89,3%), míg a politikai, rasszista indíték mindössze az esetek 2%-ában állt fenn [15].

De még ha ez az arány változott is, és a rasszista indíték gyakoribb lett, a népirtást ez még nem alapozza meg. A gyilkosság egy egyén élethez való jogának a megtagadása, még a népirtás egy egész emberi közösség létéhez való jogának tagadása [16]. Tehát az emberölés akkor ér fel a népirtással, ha a szándék egy bizonyos csoport elpusztítására irányul [17]. Éppen azért tartalmazza a népirtás tényállása a csoport, mint olyan elpusztításának szándékát, hogy megkülönböztesse a népirtást az elszigetelt rasszista indíttatású erőszaktól [18]. A statisztikák alapján a rasszista indítékkal megvalósított farmtámadások viszont pont ilyenek, szórványosak, elszigeteltek. Ami esetleg összefoghatná őket az egy szervezett, lehetőleg állami cselekvés vagy tervezés.

Szervezett farmtámadások az állam közreműködésével

Mint láttuk a farmtámadások önmagukban nem valósítják meg a népirtást, még akkor sem, ha azok egy része esetleg valóban rasszista indíttatású. Mivel az elkövetők indítéka (népcsoport kiirtása) ritkán állapítható meg egyértelműen, ezért a körülmények, és az elkövetés módja az, ami ilyen szándékra utalhatnak. Éppen ezért a népirtás megállapításához szükséges, hogy a farmtámadások kövessenek egy bizonyos mintát. Vannak beszámolók, amik szerint szervezett, felfegyverzett csoportok intézik a támadásokat, ennek viszont más beszámolók ellentmondanak, ugyanis gyakran maga a farmer az, aki (akár egymaga) ártalmatlanná teszi és feltartóztatja az elkövetőket. Más szóval, nem egy minta látszik kirajzolódni, hanem pusztán annyi, hogy vannak jól szervezett csoportos bűnelkövetők, és vannak amatőrök.

A népirtást hangoztatók az állam közreműködését jelölik meg, mint összekapcsoló mozzanatot. Erre három érvet hoznak: a rendőrség tétlenségét, a földreformot és a gyűlöletbeszédeket. Ami a rendőrséget illeti, az állítás az, hogy hallgatólagosan támogatja a támadásokat. A beszámolók alapján viszont a rendőrség mindig kiszállt, de gyakran jelentős késéssel. Ez azonban elég egyszerűen magyarázható, ahogyan az a farmtámadásokról szóló parlamenti vitában el is hangzott: a rendőrségnek nincs elég járműve, ami pedig van, az nem alkalmas arra, hogy a nehezen járható földutakon időben elérje a rendőrőrsöktől távol eső farmokat. A felderítés nem megfelelő hatékonysága szintén általános probléma az országban.

A fehérek földjének kártérítés nélküli kisajátítása, mint népirtásra felbujtás, erősen sántít. Sokak szerint ez az illegális farmfoglalásokat támogatja. Ez kétszeresen félrevezető. Egyrészt, ha ez igaz lenne, akkor a farmtámadások indítéka nem a népcsoport kiirtása lenne, hanem egyszerű vagyonszerzés, ami kizárja a népirtás (mint speciális indíték-bűncselekmény) lehetőségét. Másrészt, a földkisajátítás parlamenti vitáján kifejezetten ki lett mondva, hogy a földkisajátítás csak alkotmányos úton történhet, és nem jelenti azt, hogy bárki önkényesen elragadhatja más földjét [19]. A fehérek földjének kisajátítása lehet, hogy tovább szítja az indulatokat a fekete és a fehérlakosság között, viszont népirtást kiáltani miatta korántsem megalapozott. Ha a Genocide Watch tízes besorolását vizsgáljuk, akkor nagy bajjal is csak a harmadik stádiumba illeszthető be, a diszkrimináció stádiumába, amely során a csoportot megfosztják jogaiktól. Viszont ez a besorolás is gyenge lábakon áll. Ugyanis ilyen jogtól való megfosztásra példa inkább a szavazati jogtól, állampolgárságtól való megfosztás. A földtől (tulajdonjogtól) való megfosztás rendkívül durva eszköz a jogalkotó kezében, de még mindig kevés a népirtás alátámasztásához.

A gyűlöletkeltéssel kapcsolatban már nehezebb a helyzet, ugyanis valóban, az apartheid rendszer bukása után sem feszültségektől mentes az együttélés. Viszont a jelenlegi államberendezkedés egyértelműen a békés együttműködés és a jogegyenlőség alapján áll. Ezt a hagyományt pedig az államgépezet nagy része képviseli és védi is. Nem igaz például, hogy az állam ne foglalkozna a farmtámadásokkal, mert az a fehéreket érinti. Már 1997 óta statisztikát vezet róla [20], programokat dolgoz ki (jórészt eredménytelenül), sőt parlamenti vitát is tartott a kérdésről [21]. Gyűlöletkelés persze van, mint szinte mindenhol a világban. Julius Malema, a már említett EFF párt vezetője (egész pontosan főparancsnoka) gyakran tesz nehezen félreérthető, és valóban gyűlölködő kijelentéseket vagy felhívásokat a fehérek ellen. A militáns párt szélsőséges retorikájával és a párttagok jellegzetes vörös munkásegyenruhájával a maga parlamenti 6%-ával valóban kihívás a dél-afrikai berendezkedésre. Viszont Malemát többször is elítélték gyűlöletbeszéd miatt, így nem állítható, hogy az állam ne védekezne a szélsőségek ellen. A népirtáshoz pedig (hasonlóan a gyilkosságokhoz) nem elégségesek a rasszista, gyűlöletkeltő megnyilvánulások. Tény, hogy a népirtást nem csak állam követheti el, hanem militáns szervezetek, sőt elméletileg akár egyének is. Viszont az állam jóváhagyása, támogatása nélkül egy működő államban gyakorlatilag nem képzelhető el népirtás megvalósítása. Az említett szervezetek, egyének csak egy összeomló államban tudnák kivitelezni a népirtás bűncselekményét.

Dél-Afrika azonban egy működő ország. Látható, hogy az állam nemhogy nem vesz részt semmiféle népirtásban, nem is támogat ilyen törekvéseket, még hallgatólagosan sem. Tagadhatatlan, hogy a farmtámadások veszélyt jelentenek a közbiztonságra, és igen, alkalmasak a fehérek és feketék közötti ellentét kiélezésére is. Ahogyan a földkisajátítás sem a békés együttélést segíti elő. Mindazonáltal a jog szerepe többek között éppen az, hogy különbséget tudjon tenni jelenség és jelenség között. Például egyszerű rasszista indíttatású emberölés és népirtás között. Ezért ahogyan az előbb említettek sem segítik elő a megbékélést, úgy a népirtás hangoztatása is csak egy újabb provokáció a feketék és fehérek együttélése ellen.

Források, felhasznált irodalom
[1]. [19]. http://www.politicsweb.co.za/documents/full-transcript-of-debate-on-effs-motion-on-ewc
[2]. http://www.politicsweb.co.za/documents/malema-and-the-section-25-land-debate-full-transcr
[3]. Constitution of The Republic Of South Africa Art. 25 (2-3)
[4]. Convention on the Prevention and Punishment of the Crime of Genocide Art. II
[5]. Rome Statute of the International Criminal Court Art. 6
[6]. [7].[17]. M Boot: Genocide, crimes against humanity, war crimes : nullum crimen sine lege and the subject matter jurisdiction of the International Criminal Court, Intersentia, 2002
[8]. A Cassese (szerk): The Rome Statute of the International Criminal Court: a commentary, Oxford University Press, 2002
[9]. http://genocidewatch.net/2015/08/19/white-genocide-is-not-underway-in-south-africa/
[10]. http://genocidewatch.net/alerts-2/interactive-map/
[11]. http://genocidewatch.net/genocide-2/8-stages-of-genocide/
[12]. https://www.hrw.org/reports/2001/safrica2/Safarms7.htm
[13]. [14]. [21]. http://www.politicsweb.co.za/documents/farm-murders-are-not-ordinary-crime–pieter-groene
[15]. https://africacheck.org/factsheets/factsheet-statistics-farm-attacks-murders-sa/
[16]. UN General Assembly Res. 96 (I) 11 December 1946
[18]. W Schabas in Triffterer(szerk): Commentary on the Rome Statute of the International Criminal Court, C.H. Beck/Hart/Nomos 2008
[20]. https://africacheck.org/factsheets/factsheet-statistics-farm-attacks-murders-sa/

Tetszett a cikk? Olvasd el a többi népszerű pályaművet is applikációnk segítségével!

[shortstack smart_url='[shortstack smart_url=’https://1.shortstack.com/pJ14Jh’ responsive=’true’ autoscroll_p=’true’]

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

MEGOSZTÁS