A haldokló méltósága: Az eutanázia jogi és erkölcsi megítélése Magyarországon

Az eutanázia témája egyre inkább előtérbe kerül a modern egészségügyi szolgáltatások terén. Bár több fejlett országban már törvényileg szabályozott keretek között elérhető az eutanázia, Magyarországon továbbra is heves viták övezik ezt a témakört. Az eutanázia számos etikai, orvosi és jogi aspektust vet fel, amelyek alapvetően határozzák meg a hazai hozzáállást és a vonatkozó jogszabályi környezetet.

Az utóbbi időben Magyarországon ismét felélénkült a vita az életvégi döntések témakörében dr. Karsai Dániel ügye kapcsán. Az alkotmányjogász, akit ALS-sel, egy ritka betegséggel diagnosztizáltak, az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult abban a reményben, hogy a Bíróság lehetőséget biztosítson neki és sorstársainak, hogy maguk dönthessenek az életük végéről. Az ALS (Amiotrófiás Laterálszklerózis) ugyanis egy olyan, központi idegrendszert érintő gyógyíthatatlan megbetegedés, amely kivétel nélkül mindig halálhoz vezet. Általában hosszú hónapokig tartó mozgásképtelenséget és ágyhoz kötöttséget eredményez a halál bekövetkezését megelőzően, amely minden esetben fulladás. Az ALS betegségnek más a jogi relevanciája az eutanázia körében, mint más betegségeknek. A beteg a betegség lefolyása alatt teljesen mozgásképtelenné válik és ezáltal saját testébe zárva kell leélnie a hátralévő életét, miközben az elméje tiszta marad. Ez a fajta kiszolgáltatottság nagy szenvedést okoz a betegnek, amelyen segíteni nem lehet, csak megrövidíteni a szenvedést. Magyarországon azonban az eutanázia tiltott, és a Büntető Törvénykönyv büntetni rendeli azokat is, akik segítséget nyújtanak külföldi eutanázia megszervezésében. Ezen cselekedet a törvény alapján az öngyilkosságban való közreműködés tényállását valósítja meg. Mindezek következtében az ügyvéd csak nagyon korlátozottan hozhat életvégi döntéseket szülőhazájában.

Holott az élethez való jognak része kellene legyen, hogy dönthetünk az életünk végéről. Nem kötelezhetnek arra, hogy egy számunkra már értelmetlen, méltóságtól megfosztott életet éljünk.

De mi is pontosan az eutanázia?

 Az eutanázia olyan orvosi eljárás vagy gyakorlat, amelynek során a gyógyíthatatlan, szenvedő beteg kívánságára, a szakemberek mesterségesen beavatkozva rövidítik meg a beteg életét, annak érdekében, hogy megszüntessék a fájdalmat és a további szenvedést, amelyet a betegség idézett elő.  Az orvos célja, hogy a beteg szenvedéseit megrövidítse és ezt azáltal tudja megvalósítani, hogy a halálba segíti a beteget. Mivel a kifejezés orvosi szemszögből nem pontos, ezért a szakemberek már nem használják a passzív és aktív eutanáziára vonatkozó kifejezéseket.

A világon néhány országban legális az eutanázia, és sok esetben az emberek összefogása kényszerítette a hatóságokat arra, hogy tegyék lehetővé ezt a jogot azok számára, akik gyógyíthatatlan betegségben szenvednek és elviselhetetlen fájdalommal kell megküzdeniük. A legalitás ellenére minden országban szigorú feltételeknek kell eleget tenni, ha valaki ezt az utat választja. Hollandia a világ első országaként engedélyezte a kegyes halál alkalmazását, de részletesen előírja, hogy milyen esetekben és milyen módon segítheti halálba az orvos a gyógyíthatatlan, szenvedő beteget. Belgium követte Hollandia példáját, és legalizálta az eutanáziát. Legutóbb pedig Spanyolország és Portugália lépett erre az útra.

Az eutanáziával gyakran összemossák az asszisztált öngyilkosságot, pedig a különbség, hogy az asszisztált öngyilkosságnál a beteg kérésére az orvos halált okozó anyagot ír fel, illetve nyújt át a betegnek, de azt a beteg saját magának adja be, így a beteg maga idézi elő a halálának bekövetkezését az orvos közreműködésével. Ez az eljárás engedélyezett olyan országokban, mint Svájc, ahol az orvos közvetlenül nem idézheti elő a beteg halálát, de kezébe adhat halálos dózisú gyógyszert, amelyet a páciens, ha véget akar vetni kínjainak, saját döntése szerint bevehet. Németországban vagy Olaszországban is hasonló a helyzet, az orvos itt is segíthet a szenvedő beteg öngyilkosságának elkövetésében.

Az életfenntartó vagy életmentő kezelés visszautasításának fogalmát sokszor szinonimaként használják a passzív eutanáziával, viszont a passzív eutanázia kifejezést a szakemberek ma már nem használják. Az életfenntartó vagy életmentő kezelés visszautasítása azt jelenti, hogy ha a beteg olyan súlyos, gyógyíthatatlan betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül, megfelelő egészségügyi ellátás mellett is halálhoz vezet, akkor a beteg visszautasíthatja a kezelést a betegség természetes lefolyását lehetővé téve. Ilyen lehetőséget kínál Magyarország a gyógyíthatatlan betegei számára.

 Legális-e az eutanázia bármilyen formája hazánkban?

Magyarországon mind az asszisztált öngyilkosság, mind az eutanázia bűncselekménynek minősül. A Btk. rendelkezései alapján a törvény büntetni rendeli azokat is, akik közreműködnek a gyógyíthatatlan betegek eutanáziájának megszervezésében. Hazánk jelenleg egyetlen legális lehetőséget biztosít annak érdekében, hogy az ember élete végéről maga dönthessen. Ez a lehetőség az életmentő, illetve életfenntartó ellátás visszautasításának joga, amelynek szabályait az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény biztosítja. Az ellátás visszautasításához való jog az Alaptörvényben biztosított élethez és emberi méltósághoz való jogra, azon belül a méltósághoz való jogból eredeztethető önrendelkezési jogra vezethető vissza, amelyet az Alkotmánybíróság széles körű védelemben részesít. Az önrendelkezési jog határai nem objektívek, ebből kifolyólag jelentek meg az eutanáziával kapcsolatos elméleti ellentétek, illetve konfliktusok. Az egészségügyi törvény kimondja, hogy a személyek önrendelkezési joga csak az egészségügyi állapotuk miatt és a törvényben meghatározott esetekben és módon korlátozható. Sokan úgy vélik, hogy az önrendelkezési jognak magába kellene foglalnia az eutanáziát is, amely lehetőséget nyújtana arra, hogy a jogalany rendelkezhessen a saját haláláról. Ezt az álláspontot képviselte a világ talán legismertebb ALS-betege, Stephen Hawking is:

„Úgy gondolom, hogy azoknak, akik gyógyíthatatlan betegségben szenvednek és nagy fájdalmat élnek át, meg kellene adni a jogot, hogy eldönthessék, véget vetnek-e saját életüknek, és azoknak, akik segítenek nekik, mentesnek kellene lenniük a büntetés alól.” 

Hogyan lehet érvényre juttatni a döntési jogosultságunkat Magyarországon?

Az egészségügyi törvény kimondja, hogy az életmentő, illetve életfenntartó kezelés visszautasítása akkor lehetséges, ha a beteg olyan súlyos kórban szenved, amely gyógyíthatatlan és az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül, megfelelő orvosi ellátás mellett is halálhoz vezet. A gyógyíthatatlan beteg két lehetséges úton teheti meg a kezelést visszautasító nyilatkozatát.

Az első esetben az érintett már a kórházban tartózkodik, és még cselekvőképes. Ebben az esetben a jogosultnak meg kell felelnie a törvényben leírt szigorú követelményeknek, miszerint a visszautasítást közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban, illetve a beteg írásképtelensége esetén két tanú együttes jelenlétében kell megtennie. Ezen nyilatkozatot rögzíteni kell az egészségügyi dokumentációban, amelyet a két tanú aláírásával hitelesít. Ez a fajta visszautasítás azonban csak akkor érvényes, ha a nyilatkozatot megelőzően egy háromtagú orvosi bizottság – amely a kezelőorvosból, egy azonos szakterületen praktizáló, de a beteg kezelésében nem résztvevő orvosból, illetve egy pszichiáterből tevődik össze -, megvizsgálja a beteget és írásban nyilatkozik arról, hogy a beteg a döntését a következmények tudatában hozta meg. A beteg a nyilatkozatát követő harmadik napon két tanú előtt ismételten kifejezi a visszautasításra irányuló akaratát. A cselekvőképtelen beteg, a korlátozottan cselekvőképes kiskorú és a cselekvőképességében az egészségügyi ellátással összefüggő jogok gyakorlásában részlegesen korlátozott beteg az egészségügyi törvényben meghatározott képviselője által teheti meg a kezelést visszautasító nyilatkozatot. Ebben az esetben az egészségügyi szolgáltató köteles a beleegyezés bírósági pótlását kérvényezni.

A másik lehetőség az „élő végrendelet” tétele, amelyre még egészségesen is lehetőségünk van. Bárki, aki cselekvőképes, és úgynevezett előzetes egészségügyi rendelkezés formájában előre, közokiratban, közjegyző hitelesítésével rendezheti a jövőben előforduló esetleges cselekvőképtelensége esetére az egészségügyi nyilatkozatait. Ebben a dokumentumban rendelkezhetünk arról, hogy a jövőben felmerülő gyógyíthatatlan betegségünk esetén mely kezeléseket és beavatkozásokat utasítjuk vissza. Az előzetes rendelkezésben helyettes döntéshozó kijelölésére is lehetőség van arra az esetre, ha a nyilatkozattevő a betegsége következményeképpen cselekvőképtelenné válna. A kijelölt személy lesz az, aki ebben az esetben dönthet a beteg helyett az ellátásának visszautasításáról. A helyettes döntéshozó esetében nincs szükség a bíróság pótló nyilatkozatára. Nincs ilyen lehetősége a cselekvőképtelen, illetve az egészségügyi ellátással összefüggő jogok gyakorlása tekintetében részlegesen korlátozott betegeknek, ők nem tehetnek érvényesen előzetes egészségügyi rendelkezést, a cselekvőképesség hiánya ugyanis semmisségi oknak tekinthető.

A szabályozás lehetőséget teremt arra, hogy bárki biztosítsa saját akaratának érvényesülését abban az esetben is, ha a jövőben elvész a cselekvőképessége.

A jogintézmény nemzetközi gyakorlata bizonyítja az „élő végrendelet” hatékonyságát és aktualitását. Magyarországon kívül is megfigyelhető az itthoni szabályozásnál sokkal szélesebb körben érvényesülő előzetes rendelkezések jelentős elterjedése.

Lehetséges a változás hazánkban?

Az eutanázia jövőjével kapcsolatban nehéz pontos választ adni, mivel a témával kapcsolatos vélemények és érdekek között nagy a szakadék. Karsai Dániel betegsége miatt sokakban felmerült a kérdés, hogy az ügyvéd lehet-e az a szikra, aki miatt az eutanázia szabályozása megváltozik hazánkban. Karsai Dániel azonban veszített Strasbourgban, így egyelőre úgy tűnik, a közeljövőben Magyarországon nem változik semmi. Ha egyszer a magyar Országgyűlés mégis úgy döntene, hogy szélesebb körben engedélyezi az életvégi döntéseket, az sem lenne egyszerű. Sokan úgy gondolják, hogy az eutanázia magyar szabályozásának megváltoztatása ingoványos terület, mivel a saját élet feletti rendelkezés nem terjed ki arra, hogy valaki más – akár orvos – vessen véget az életünknek, vagy hogy az eutanázia engedélyezése visszaéléseknek adhatna teret. A visszaélések megakadályozása további jogi, etikai és erkölcsi kérdéseket vetne fel, és esetlegesen szabályozási nehézséget okozhatna. Az én személyes véleményem azonban az, hogy az embert önrendelkezési joga alapján megilleti a döntési jogosultság az életével kapcsolatban minden területen, ennek értelmében lehetőséget kellene adni, hogy az élet végéről is az a személy dönthesse, aki azt az életet végig élte.

Ez a cikk az Arsboni 2024. tavaszi gyakornoki programjának keretében készült.

Források

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.