A jó döntések is vezethetnek rossz eredményre! – Az utólagos okoskodás torzítás normatív tanulságai

Előreláthatóság általános jogi kérdései

 Az utólagos okoskodási torzítás nemcsak az angolszász tort law vagy a műhibaperek sajátos problémája. A jogi eljárások általános természete, hogy a cselekményeket egy olyan utólagos nézőpontból kell megítélnünk, amiben már tisztában vagyunk azok kimenetelével. Csak a kaliforniai jogban szókeresés alapján az „előreláthatóság”, „előrelátás”, „előreláthatatlanság” szó és változatai 193 különböző törvény előírásaiban is megjelennek.[1] Ahhoz, hogy ezekben a jogi esetekben korrekten járjunk el, az eseményeket egy tiszta ex ante perspektívából kéne értékelnünk, ez azonban nagyon nehéz kognitív mutatvány egy ex post nézőpontból.[2]

A jogi felelősségnek a magyar jogban is sokszor központi kérdése az ex ante nézőpontból számított kockázatértékelés. A büntetőjogban ez a gondatlanság szabályainál jelenik meg, jelenlegi BTK alapján:

8. § Gondatlanságból követi el a bűncselekményt, aki előre látja cselekményének lehetséges következményeit, de könnyelműen bízik azok elmaradásában, vagy cselekménye lehetséges következményeit azért nem látja előre, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztja.

A polgári jogban pedig a kártérítési jog exkulpációs szabályaiban jelenik meg, mely a jelenlegi PTK alapján például:

6:519. § [A felelősség általános szabálya] Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól a károkozó, ha bizonyítja, hogy magatartása nem volt felróható.

6:521. § [Előreláthatóság] Nem állapítható meg az okozati összefüggés azzal a kárral kapcsolatban, amelyet a károkozó nem látott előre és nem is kellett előre látnia.

6:142. § [Felelősség szerződésszegéssel okozott károkért] Aki a szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa.

Szintén a torzítás bűvkörébe tartozik a gazdasági társaságok jogában az a jelenség, amikor a vezető tisztségviselők gyakorlatát ítéljük meg utólag.[3] Mind a hazai civiljogban, mind a büntetőjogban úgy kellene döntenünk a felelősségről, hogy elvonatkoztatunk az adott kimeneteltől. Erre azonban motivációs és egyéb kognitív akadályok miatt képtelenek vagyunk.  Például a mi volt a szerződéskötés időpontjában előrelátható, az (L) a formulából, teljesen mást jelent a szerződéskötés időpontjában, mint a károkozás után. Amennyiben a szabályozás nem igazítja ki a torzítást: a jogi rendszer az egyik oldalt a szükségesnél nagyobb elővigyázatosságra ösztönözi a piaci szereplőket, ami a hatékonyság csökkenéséhez vezet, a másik oldalt pedig a szabályozó utólagosan túlbecsüli egyes káros események bekövetkeztének a valószínűséget, és rosszul állítja be a szabályozás súlypontjait. Ráadásul kezelése hiányában a torzítás megbillenti a bizonyítási terhet is, a feleknek a szükségesnél több bizonyítékot kell szolgáltatniuk, hogy ex post meggyőzzék a bíróságot és kiigazítsák a torzítás hatását.

Normatív tanulságok és kérdések

Hogy az utólagos okoskodás torzítás elleni technikák mennyire sikeresek, arról eltérő álláspontok találhatók a szakirodalomban.[4] Úgy tűnik, a torzítást csökkentő eszközök sokszor egyáltalán nem, vagy csak nagyon alacsony hatásfokon működnek. A pszichológusok ezért inkább szkeptikusak a torzítás kiküszöbölhetőségével kapcsolatban. Az összkép alapján én mégis azt gondolom, a különböző instrukciók, amik alternatív kimenetelek kigondolását vagy megérvelését tartalmazzák, csökkenthetik a torzítást. Így például egy ügyvéd sikeresen veheti fel a küzdelmet alternatív forgatókönyvek bemutatásával, a torzítás jelenségének elmagyarázásával.[5] A bíró ugyanígy segítheti a kompenzációt saját döntéshozatala során, ha maga kitalál és megérvel lehetséges eltérő kimeneteket. Ehhez képest speciálisabb lehetőség, amit Jolls, Sunstein és Thaler műhibaperekben javasol. Amennyiben két kockázatos lehetőség közötti választásról van szó (pl. császármetszés vagy természetes szülés), az esküdtek a döntésüket csak az ex ante tények alapján hozzák meg, a kimenet ismerete nélkül, így a torzítás kiküszöbölhető lenne.[6] Ez akár bírósági rendszerben is elképzelhető, ha bizonyos ügyek ítélkezését megosztjuk két bíró között. Ez a torzításellenes technika azonban csak egyértelmű alternatívák közötti döntések esetén alkalmazható.

A kérdést nem csak eljárásjogi, hanem anyagi jogi oldalról is meg lehet fogni. Amennyiben különböző, előre legyártott, konkrét sztenderdeket alkalmazunk a felelősség megállapítására, azzal kivédjük az ex post értékelés adta kognitív torzításokat.[7] Ez azonban gyakorlati nehézségeket, jogi rugalmatlanságot, a piaci szereplők részéről pedig az elővigyázatosság csökkenését eredményezheti, mert a sztenderdek alkalmazásával automatikusan el tudják kerülni a felelősséget. USA-ban mégis vannak ilyen törvény által létrehozott biztonsági zónák, főleg a termékfelelősségi ügyekben, és sokan szeretnének bevezetni hasonlókat a műhibaperek vonatkozásában.[8]

Egy másik hasonló technika a felelősség teljes kikapcsolása bizonyos kondíciók esetén. Így például az USA-ban is életben lévő esetjogi doktrína, a Business Judgment Rule (BJR) alapján, a vállalati vezetők döntései nem vizsgálhatók a bíróság által, amennyiben a tisztségviselő megfelel bizonyos jóhiszeműségi kritériumoknak.[9] Bár praktikus lehet vezető tisztségviselők döntéseinek tartalmi vizsgálata, az utólagos okoskodási torzítás mellett nagy kockázatot rejt, mivel a vállalati vezetők döntéseiben folyamatosan kockázati trade offokat kell végezni.

Egy lehetséges megoldás még, amit az Izraeli gazdasági törvényének engednek meg meghatározott kockázatos vállalati intézkedések esetén.[10] A cég itt a döntés előtt, ex ante kérheti a bíróságot, hogy hozzon arról „ítéletet”, így a kimeneteli torzítást teljesen ki tudja kerülni a későbbi eljárás során. Ez a megoldás bár teljesnek tűnik, kiterjesztése nagyon költséges lenne. A civiljogban a fentiekkel analóg módon a felek megpróbálhatnak egyszerűen kiszerződni a torzítás hatása alól azzal, hogy ex ante megállapítanak maguknak elvárhatósági sztenderdeket és korlátokat.[11]

A normatív tanulság tehát a jogpszichológia oldaláról nem egyértelmű. A jogászi gondolkodás szempontjából mindenesetre fontos a tudatosság. Tisztában kell lennünk szerkezeti hibáinkkal. Mindig igyekezzünk a döntéshozó döntéshozatali helyzetébe belehelyezkedni, meg kell próbálni minél inkább elvonatkoztatni a kimenetektől, el kell képzelni például milyen alternatív kimenetelei lehettek volna egy adott eseménynek. Tartsuk folyamatosan szemmel: jó döntések is vezethetnek rossz eredményre!

Jelen írás egy, a jog és pszichológia kapcsolatával foglalkozó cikksorozat ötödik része. Az első részt ITT, a második részt ITT, a harmadik részt ITT, a negyedik részt pedig ITT találod.

Az eredeti cikk a Jogelméleti Szemle 2020/2. számában jelent meg a “A nagy történetmesélő – a döntéshozatal történeti modellje, utólagos okoskodási torzítás és a jogi felelősség utólagos megállapításának pszichológiai kérdései. címmel”.

Neked is van egy érdekes témád, amit megosztanál az olvasóinkkal? Küldd el nekünk elemzésedet az arsboni@arsboni.hu címre, és nyilvánosságot biztosítunk az írásodnak!

Jegyzetek

[1] Kamin, K. A., & Rachlinski, J. J. (1995). Ex post≠ ex ante. Law and Human Behavior, 19(1), 89-104. – 102.o

[2] Teichman, D., & Zamir, E. (2014). Judicial decision-making: A behavioral perspective. – 10.o.

[3] Stallard, M. J., & Worthington, D. L. (1998). Reducing the hindsight bias utilizing attorney closing arguments. Law and Human Behavior, 22(6), 671-683.

[4] Teichman, D. (2014). The hindsight bias and the law in hindsight. In E. Zamir & D. Teichman (Eds.), Oxford handbooks. The Oxford handbook of behavioral economics and the law (p. 354–373). Oxford University Press. – 364-366.o.

[5] Stallard, M. J., & Worthington, D. L. (1998). Reducing the hindsight bias utilizing attorney closing arguments. Law and Human Behavior, 22(6), 671-683.

[6] Teichman, D. (2014). The hindsight bias and the law in hindsight. In E. Zamir & D. Teichman (Eds.), Oxford handbooks. The Oxford handbook of behavioral economics and the law (p. 354–373). Oxford University Press. – 366.o.

[7] Teichman, D. (2014). The hindsight bias and the law in hindsight. In E. Zamir & D. Teichman (Eds.), Oxford handbooks. The Oxford handbook of behavioral economics and the law (p. 354–373). Oxford University Press. – 367.o.

[8] Teichman, D. (2014). The hindsight bias and the law in hindsight. In E. Zamir & D. Teichman (Eds.), Oxford handbooks. The Oxford handbook of behavioral economics and the law (p. 354–373). Oxford University Press. – 368.o.

[9] Teichman, D. (2014). The hindsight bias and the law in hindsight. In E. Zamir & D. Teichman (Eds.), Oxford handbooks. The Oxford handbook of behavioral economics and the law (p. 354–373). Oxford University Press. – 368.o.

[10] Teichman, D. (2014). The hindsight bias and the law in hindsight. In E. Zamir & D. Teichman (Eds.), Oxford handbooks. The Oxford handbook of behavioral economics and the law (p. 354–373). Oxford University Press. – 369.o.

[11] Teichman, D. (2014). The hindsight bias and the law in hindsight. In E. Zamir & D. Teichman (Eds.), Oxford handbooks. The Oxford handbook of behavioral economics and the law (p. 354–373). Oxford University Press. – 369.o.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.