A jogi osztályok és a felelősség kérdései

A jogi osztályoknak kiemelkedő szerepe van a felelősség szempontjából kritikus esetek felismerésében és megfelelő kezelésében. Milyen esetekben veszik igénybe külső szakértők tudását? Mikor merülhet fel a felelősség kérdésköre, és a szerződés management során ezeket hogyan lehet kezelni? Hogyan mutat a GDPR a felelősség irányából? A Legal Festen dr. Nádasdy Zoltán és dr. Sieber-Fazakas Eszter, a Noerr munkatársainak előadásából kiderül.  

Egy szerződés szövegezése során nem csupán a jogszabályoknak történő megfelelés elve a jelentős. Sokkal inkább egy olyan feladatként érdemes elképzelni, ahol az egyik oldalon a jogi megfelelés, a másik oldalon pedig az üzleti szempontok érvényesítése van jelen. A cél pedig az, hogy a termék, azaz a szerződés a jogi megfelelés mellett maradéktalanul kiszolgálja az üzleti élet jelenségeiből fakadó igényeket is. A jogi osztályoknak pedig egyik kiemelkedő feladata ebben a folyamatban a felelősségi körök értelmezése, s átvitele a szerződés szövegébe, s ennek a megfelelő véghezvitele kulcsfontosságú lehet  akár üzleti, akár egy jövőbeli jogvita elrendezése során. Az előadás során fény derül arra, hogy külsős szakértőként a Noerr munkatársai hogyan tudják levenni a terhet a vállalatok jogi osztályainak vállairól a felelősségi kérdések meghatározásának folyamata során. A felelősség kérdése belekóstol számos jogterületbe, avagy jogintézménybe, mint például a termékfelelősség, a termékbiztonság, a már említett szerződés management, illetve az előadók nem fogják elkerülni a legaktuálisabb kihívások boncolgatását, melyeket a GDPR, illetve a kiberbiztonsági kérdések generáltak.

Az eseményen a Noerr jogászai, Nádasdy Zoltán és Sieber-Fazakas Eszter fogja körbejárni a témakört. Zoltán diplomáját Szegeden szerezte, majd további tanulmányokat folytatott a német kereskedelmi joggal kapcsolatban. Karrierjét kizárólag nemzetközi ügyvédi irodákban töltötte. 2009 óta tagja a Noerr csapatának, immáron partnerként. Szakterületei közé tartozik az ingatlanjog, környezetjog, társasági jog, és a kereskedelmi jog. Eszter Passauban végezte az egyetemet, így nem meglepő, hogy Németországban is folytathat ügyvédi tevékenységet Magyarország mellett. LLM képzést Ausztráliában teljesített, Sydney-ben. 2008-ban csatlakozott a Noerrhez, jelenleg ügyvédként dolgozik az irodánál. Szakterületei közé sorolható a szerződési jog, a felelősségi jog, az IT jog, és a munkajog.

Nádasdy Zoltán és Sieber-Fazakas Eszter

A regisztrációhoz csupán Arsboni Karrier profilodra van szükséged. Bejelentkezés után már a kosaradba is rakhatod az előadást! Amennyiben nincsen még fiókod nálunk, regisztrálj csupán két perc alatt.

A jogi osztályok szerepe a felelősségi kérdések kezelésében

Hogyan lehet levenni a terhet a jogi osztályok válláról, és együttműködéssel segíteni őket az üzleti célnak megfelelő jogi megoldás megtalálásában?

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.