A kettős adóztatást elkerülő egyezmények meghaladottságáról

E dolgozat a Bird & Bird, az Új Jogtár és az Arsboni által meghirdetett 2018. évi Cikkíró Pályázat keretében született.
Szerző: Dr. Asztalos Roland

Valóban szükséges-e a kettős adóztatás teljes körű korlátozása?

A kettős adóztatás tilalma/elkerülése már-már alapelvi szintű elvárásként jelenik meg a társadalom és az egyének részéről az állam(ok) irányába, hiszen igazságtalan lenne az, hogy az egyszer megszerzett bevétel/jövedelem után többször adózik ugyanazon (természetes vagy jogi) személy. Dolgozatom a jogi személyekre koncentrál, pontosabban arra, hogy az egyezményeket hogyan használják ki a cégek a székhelyük vonatkozásában.
A kettős adóztatást elkerülő egyezmények nemzetközi szintű egyezmények, államok közötti megállapodások. Ezek általában bilaterális – két állam közötti – egyezmények. A kettős adóztatást elkerülő egyezmények célja hogy a tőke szabad áramlása és az adók teljes körű beszedése és maximalizálása közötti ellentmondások feloldása. Az egyezmények mintájául szolgáló, az OECD által megalkotott ún. Modellegyezmény célja annak meghatározása, hogy a megszerzett egyes jövedelmek és vagyontömegek vonatkozásában melyik államot illesse meg az adóztatás joga. A Modellegyezmény az egy személy több államban adóköteles jövedelmének és vagyonának tükrében rendezi a kérdést, a gazdasági értelemben megjelenő kettős adóztatást nem rendezi a Modellegyezmény.
A kettős adóztatás két állam kapcsolatában merül fel; jogi értelemben véve az alábbi három esetkör minősül kettős adóztatásnak:
„1. amennyiben két állam adófizetésre kötelezi ugyanazt a magánszemélyt a világ bármely helyéről származó összes jövedelme vagy vagyona után;
2. ha egy személy az egyik államban belföldi illetőségű, miközben jövedelme a másik államból származik, vagy ott van vagyona, és mindkét állam adót vet ki az ilyen jövedelemre vagy vagyonra;
3. ha mindkét állam ugyanazt a személyt – aki egyik szerződő államban sem belföldi illetőségű – adófizetésre kötelezi az egyik államban keletkező jövedelme vagy birtokolt vagyona tekintetében.”

A kettős adóztatás elkerülését kritizáló szakirodalmat (honos és nemzetközit egyaránt) kutatásaim során csekély mennyiségűt leltem, ezért részben a meglévő, kis számú szakirodalom, részben pedig saját feltételezéseim, a fentebb leírtak alapján vonom le ebben a cikkben következtetéseimet.

A kettős adóztatás tilalma egy alapelv, melyet a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények testesítenek meg. Azonban már most fel kell tenni a kérdést: Valóban szükséges-e a teljes körű korlátozás, ezzel támogatva az adóelkerülést?

A kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények égisze alatt számos társasság működik, melyek közül több a visszaélés szándékával választ olyan államokat, melyek egyezményei már meghaladottak a XXI. század globalizációs elvárásainak tükrében, így számos kedvező lehetőség adott az adóelkerülésre. Semmiképpen nem nevezhető adóoptimalizálásnak Ciprus vagy Málta választása, hiszen a fentebb leírtak vonatkozásában kijelenthető, hogy a két állam valamelyikében történő cégalapítás nem feltétlenül jogkövető magatartás.
A kettős adóztatás elkerülésének eredeti célja meglátásom szerint a jó szándék és a gazdasági, befektetési bizalom megőrzése. De milyen bizalmi helyzet az olyan, amely során csak az egyik fél jár el jóhiszeműen, míg a másik a rosszhiszemű magatartás tanúsításával visszaél jogaival, azaz az adóelkerülés útjára lép. Az offshore és az adóelkerülő tevékenység bizonyítása igen nehéz, már maga a napvilágra kerülés is magában nehéz. Ha valami kiderül, az megítélésem szerint akkor történik, ha belső információ jut napvilágra (példának okáért a panamai ügyekben), vagy rendkívül alapos, nemzetközi összefogáson alapuló hatósági ellenőrzés történik. Nem sok példa van egyikre sem, de ami van, ahogy szokás mondani: „az nagyot szól”.
Visszakanyarodva tehát a kettős adóztatást elkerülő megállapodások kritikájára: szükséges kimunkálni egy olyan rendszert, ahol a tisztességes jogkövető személyt – függetlenül attól, hogy természetes vagy jogi személye-e – ne érje sérelem, ha az ilyen egyezmények esetleg nem lennének. Ezek az egyezmények ugyanis meglátásom szerint többet ártanak a fehérgazdaságnak, mint amennyi hasznot hoznak, a gazdasági bizalom ugyanis a tisztességes gazdasági szereplők esetében egyezménytől függetlenül megvan, hiszen tevékenységük és pénzügyeik nyomon követhetők. Kétséges megítélésű az, hogy valakiben csak akkor van bizalom, ha védve van az esetleges adófizetési kötelezettségek alól. A jogkövető magánszemélyek vonatkozásában az egyezmények hasznát és védelmét nem vitatom, de a gazdasági társaságok tekintetében – főleg ahol felmerül a külhoni telephely megléte – az egyezmények vonatkozásában felülvizsgálat lenne szükséges.

Az említett egyezményeket az offshore jellegű társaságok miatt kell felülvizsgálni, és szükséges lenne egy nemzetközi, de lehetőleg akár egy uniós szempontrendszer felállítása, amely alapján azok a társaságok és természetesen tulajdonosaik kikerülnének az egyezmények védőhálója alól, akikkel kapcsolatban bebizonyosodik, hogy tevékenységük offshore jellegű. Tehát azon vállalkozások, akik bármely szempont alapján megvalósítják, vagy közreműködnek offshore jellegű tevékenység végzésében, azokra a megállapítás pillanatában nem vonatkozna a kettős adóztatást elkerülő egyezmények hatálya. Azért azt a kifejezést használom, hogy offshore jellegű, mert egyre inkább megfigyelhető, hogy például Máltán és Cipruson nincsen hivatalosan offshore támogatás, offshore tevékenység. Az más kérdés, hogy kvázi van, hiszen az adókedvezmények – melyek adott esetben csak külhoni vállalkozást illetnek meg – teljes körű megléte esetén a 2002-es adóreform előtti állapotokhoz jutunk vissza.
A fenti problémára azonban lehet választ adni és megoldással szolgálni. Szerencsére erre az államok vezetői és az OECD is rájöttek, így a kritikai megközelítésemet – mind a hazai, mind a nemzetközi szakirodalom hiányában – csak a megoldástervezetekkel és a Modellegyezmény 2014. július 15-én elfogadott felülvizsgálatának elfogadásával tudom alátámasztani, ezzel igazolva azon állításomat, hogy ezeket az egyezményeket nem lehet csak pozitív szemszögből megközelíteni.

Karrier Kávézz velünk!

Alakítsd karriered ingyenes tanácsadásunk során!

A kritikai megközelítést és a változási igényeket három dolog indikálhatta: az első, a 2008-2009-es pénzügyi-gazdasági válság és az azt követő „helyreállítási munkálatok”. A második indikátor a ciprusi, máltai és panamai botrányok napvilágra kerülése, a harmadik indikátor pedig a gazdasági társaságok mélyreható monitoringozása. Bár megjegyzem, az OECD és a G20-ak a jelenlegi változtatási terveket a 2008-2009-es válságot követő megváltozott társadalmi elvárásokkal indokolják.
Teszem fel a kérdést mégis, a változások – értem én, hogy nemzetközi környezetben lassan követik egymást a folyamatok – miért csak a kirobbant panamai offshore botrányokat követően tűnnek felgyorsulni?
Sajnos a Modellegyezmény módosítása nem konkrétan az adóelkerülés elleni eszközök kidolgozására és azok fejlesztésére koncentrált, hanem csupán egy értelmezést elősegítő módosításról tudunk beszélni, tehát úgy tűnik, hogy nemzetközi szinten sem érdek – egyelőre – a cégek székhely-mobilizálási trükkjei elleni küzdelem.

Jómagam is arra a következtetésre jutottam, hogy a bilaterális egyezmények felülvizsgálata elkerülhetetlenné válik előbb vagy utóbb, és remélvén a panamai botrányok hatását, ezek mielőbb be is következnek. Számos tervezet van születőben annak érdekében, hogy az egyezmények védelmét ne tudják rosszhiszeműen kihasználni a gazdasági társaságok. A tervezetek közül a legkiemelkedőbb – és véleményem szerint is a legelfogadhatóbb – az, hogy a jelenlegi közel 100 kettős adóztatást elkerülő egyezményt egy nemzetközi egyezménybe foglalnák bele a részes államok, ezzel szabva gátat a nemzetközi offshore, illetve offshore jellegű tevékenységeknek. Meglátásom szerint további lökést adhat a gazdaság fehérítésének, ha az egységes egyezménybe belefoglalnák az olyan cégek ellenőrzésének lehetőségét, melyek külföldi telephellyel rendelkeznek. A közös adóellenőrzésnek a célja egyértelmű: nyilvánvalóan visszatartó ereje lenne annak a ténynek, hogy létezik egy nemzetközi adóellenőrző szerv. Ezen ötlet vonatkozásában ugyanakkor kiemelendő, hogy az adózással kapcsolatos szankciók kiszabásánál és az adóbeszedés jogánál az államok szuverenitása érvényesülne.

Tartom magamat ahhoz az állásponthoz, hogy nagyban lehetne könnyíteni a helyzetet, ha a székhelyáthelyezés lehetősége – persze a megfelelő ellenőrizhetőséggel és adminisztrációval – nyitva állna a cégek számára, és nem kéne élniük – természetesen a jogkövető magatartás vélelmének fennállásával – a már általam vázolt kvázi székhelyáthelyezés kényszerével.

Források, felhasznált irodalom
– CSABAI RÓBERT: A kettős adóztatás elkerülésének módszerei az OECD Modellegyezményben (Számvitel, Adó, Könyvvizsgálat, 55. évfolyam, 2013, 2. szám
– http://kftkreator.hu/malta.htmlű
– http://profit7.hu/ado-penzugy/veget-vetnenek-a-multik-nemzetkozi-adomutyizasanak

Tetszett a cikk? Szavazz rá a lenti alkalmazásban!

[shortstack smart_url='[shortstack smart_url=’https://1.shortstack.com/pJ14Jh’ responsive=’true’ autoscroll_p=’true’]

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

MEGOSZTÁS