„A kilencvenes évek egy forradalmi időszak volt, a hajnali négyig való munka normál történet volt” – Interjú dr. Berethalmi Péterrel

Már szegedi gyerekként is jogásznak készült, majd Budapestre kerülve az ország egyik legnívósabb nemzetközi ügyekkel foglalkozó irodájához került, amely mellett huszonöt sikeres év után is kitart. Dr. Berethalmi Péterrel, a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda irodavezető partnerével beszélgettünk Londonról, New Yorkról, a koronavírusról és még sok minden másról.

Hogyan került kapcsolatba a jogászsággal, mindig is ügyvédnek készült?

Nekem mind a két szülőm jogász volt, szegedi kisvárosi ügyvédek voltak a szocializmusban. Ez a minta a pályaválasztásomat is meghatározta. Elvégeztem a jogi egyetemet, közben pedig azon gondolkoztam, akarom-e azt a pályát, ami ott Szegeden várhat rám. Hamar rájöttem, hogy nem ez lesz az én utam. Azért azt meg kell említeni, hogy pár évvel voltunk csak a rendszerváltás után, az ügyvédség még egészen más képet mutatott. 

Az egyetemi évekből van-e olyan oktató, aki mély benyomást tett Önre?

Trócsányi László tanított, aki később a kollégám is lett. Ő egy színfolt volt az egyetemen. Pestről járt le, mindig öltönyben. A megjelenése, a tanítási stílusa, az egész felfogása teljesen más volt, mint a többieké. 

A jelenlegi jogi képzésnek melyik az a része, ami Ön szerint változtatásra szorulna?

Ami nagyon hiányzik, az a gyakorlatias oktatás. Hiányzik a jogszabályok kutatása, a jogesetekkel való munka az egyetemekről. Még mindig a bifláztatás megy. Amikor kijön valaki öt év tanulás után egy diplomával a kezében, az első félév azzal telik, hogy meg kell tanulnia azt a szisztémát, ahogyan mi ezekhez a jogi problémákhoz hozzáállunk. Az angolszász képzések ezeket is sokkal jobban csinálják. Ott, ha valaki kijön az egyetemről, sokkal praktikusabban áll csomó mindenhez, fel sem merül benne kérdésként, hogy egy ügyvéd-ügyfél viszonylatban mik az alapvető dolgok, amikre oda kell figyelni. Szerintem jelenleg túlzottan nagy a gap a valós jogászi tevékenység és az egyetemet végzettek tényleges tudása között.

Mit tanácsolna a joghallgatóknak, hogyan fejlesszék magukat az egyetemi évek alatt?

Abszolút ajánlom mindenkinek az egyetem alatti gyakornoki lehetőségeket. A koronavírus alatt ez talán nehezebb, de fontos, mert olyan szakmai tapasztalatot lehet szerezni, ami a gyakorlathoz kötődik, és így csökkenti a fennálló szakadékot a gyakorlat és az akadémiai oktatás között.

Ön miután elvégezte az egyetemet, hol kezdte a karrierjét?

Egy egyéni ügyvédnél. Akkor az még kvázi reformnak számított, hiszen 1994-ben ugyan már voltak, lehettek ügyvédi irodák, de szegedi viszonylatban a legtöbben még ügyvédi munkaközösségben dolgoztak. A főnököm egy relatíve modern egyéni ügyvédnek számított a városban, találkoztam már társasági jogi ügyekkel is.

Aztán váltott a Shell-hez. Hogyan jött ez a döntés?

Gondoltam egyet, és felköltöztem Budapestre, majd a Shellnél kezdtem el dolgozni. Nem ismertem még senkit se a városban, de az volt a célom, hogy egy nemzetközi vállalat életébe beleláthassak. Az egyetemi évek alatt Szegeden sok külföldi barátom és ismerősöm volt, már akkor eldöntöttem, hogy ebben a közegben szeretnék később is mozogni. Sosem gondoltam, hogy örökre ott fogok maradni, de arra tökéletes volt, hogy a saját bőrömön megtapasztaljam, milyen egy vállalati kultúra.

1996-ban került a Nagy és Trócsányihoz. Mi vezetett a váltáshoz?

Jelentkeztem egy angliai több hónapos ösztöndíjprogramra, ahova a jelentkezőket egy, az Ügyvédi Kamara által kordinált  bizottság bírálta el. A bizottságnak volt legalább húsz tagja, köztük Zamostny Zsolt is, akkor Nagy és Trócsányis partner. Ő jött oda hozzám, hogy nem lenne-e kedvem náluk dolgozni. Igent mondtam, így amint visszajöttem Angliából, már a Nagy és Trócsányinál kezdtem. Akkor még csak négy éve létezett az iroda, de gyorsabban mozgó időket éltünk, mint ma, gombamód nőttek ki ügyvédi irodák a semmiből, de azért kevés olyan volt, amelyik nemzetközi módon működött. Recepció, titkárnők, igényes megjelenés, külföldi ügyfelek, ilyesmi. Az NT ilyen volt. A szegedi ügyvédkedéshez képest ez nyilván nagy váltás volt, de az angolszász tanulmányútam alatt hetekig angol ügyvédi irodákban ültem, így mégsem ért váratlanul a dolog. 

Milyen volt a kilencvenes években, az ügyvédi irodák első „fénykorában” dolgozni?

Más idők voltak. Már régebben is beszéltem erről egy-két helyen, hogy az egy forradalmi időszak volt. A hajnali 3-4-ig való munka normál történet volt, kis túlzással hónapokon keresztül dolgoztunk így, de rengeteg hétvégét is bevállaltunk. Nyilván most is van olyan, hogy sokat kell dolgozni, de az ilyen munkatempót rendszeresítve már nem annyira tolerálnák az emberek. Nem volt egy egyszerű időszak, de jó tanulóidő volt sok szempontból. 

A sok munka meghozta a gyümölcsét. Gyorsan megmászta a ranglétrát.

1996-ban kezdtem a Nagy és Trócsányinál, és relatíve hamar, 2001-ben lettem partner. Aztán 2005-ben jött a managing partneri pozíció, ami azért nem teljesen ugyanazokat a feladatokat, hatásköröket jelenti minden irodában. Szerintem egy Lakatos Péternek vagy Szecskay Andrásnak más a szerepe a saját irodájában, mint nekem volt 2005-ben az NT-ben. Ugyanakkor az iroda menedzselése, a munkáltatói jogok gyakorlása, az irodaház üzemeltetése, a marketing és még más egyéb hasonló dolgok már a kezdetektől fogva hozzám tartoztak, így szépen lassan belenőttem ebbe a pozícióba.

A Nagy és Trócsányi egy nagy iroda. Milyen nehézségekkel jár egy ekkora csapat vezetése?

Egy önálló irodaházban vagyunk, amit mi üzemeltetünk, tehát az ezzel kapcsolatos összes feladat úgymond rám hárul. Emellett egy differencia a többi hasonló irodához képest, hogy nálunk praxis csoportok nem működnek nagyon rendszerszerűen, így nekem kell ellátnom az összes nem partner jogász jövedelmére, bónuszaira, előmenetelére vonatkozó döntési feladatot, akkor is, ha nem az én szakmai területemhez tartoznak. 

Hogyan képzeljük el a munkaszervezést a Nagy és Trócsányinál, ha nem practice groupokban?

Ezt a kérdéskört évek óta masszírozzuk, hogy jó-e így, vagy sem. Az elmúlt években azonban azt tapasztaltuk, hogy nagyon sokan kifejezetten azért jöttek hozzánk, mert nálunk nem kerültek be egy meghatározott group-ba a kezdetek kezdetén, majd ragadtak ott bent évekig. Nálunk van egy olyan szemlélet, hogy mindent meg kell tudni oldani. Nyilván pár év után már egyre jobban elmennek a kollégák egy irányba, és lehet látni, ki az, aki peres, kicsoda munkajogos, vagy ki foglalkozik főleg adatvédelemmel. Ezek a dolgok végül organikusan kialakulnak, de a lehetőséget megadjuk mindenkinek, hogy belekóstoljon az elején mindenbe, mert azt tapasztaltuk, hogy ezt szeretik az ügyvédjelöltek.

Többször is megfordult külföldön, először Londonban szerzett tapasztalatot. Mit adott ez az út Önnek?

Az angolszász jogrendszer nagyon más, mint a miénk, úgyhogy abban mindenképp sokat segített, hogy alapszinten megértsem a common law működését, valamint belelássak abba, hogyan dolgozik egy angol ügyvéd. Nyilván nem lettem pár hónap alatt brit ügyvéd, de ha hetekig bejársz egy angol solicitor ügyvédi irodába és jobban megismered a barristerek világát, az egy nagyon izgalmas és hasznos tapasztalat.

Látott különbséget egy akkori angol és magyar ügyvéd munkamorálja, munkavégzése között?

Akkor, a kilencvenes évek közepén, 10-15 olyan iroda volt Magyarországon, ahol nemzetközi sztenderdek szerint dolgoztak az ügyvédek. Az ő munkájuk és a londoniaké között nem volt nagy különbség. Nyilván az ügyvédség többi része között óriási szakadék tátongott. A jogrendszerek és a jogi kultúra alapvetően más a két országban, így az a mód is, ahogy az angolok találkoznak egy ügyféllel, viccelnek, vagy éppen nem viccelnek vele. A munkaórák magas száma akkor nemzetközi trend volt, így a hajnalig való munka náluk is elterjedt volt, főleg Amerikában. Azt kell mondjam, hogy a Nagy és Trócsányinál egy napom nem nagyon tért el attól, amilyen egy angol irodában lett volna akkor.

New Yorkba hogyan került később?

A Nagy és Trócsányinál volt nekünk egy laza szövetségünk egy amerikai irodával, ennek a keretében rendeltek ki az ottani managing partner mellé, akivel aztán két hónapig dolgoztam együtt, ő látott el feladatokkal folyamatosan.

Milyen élmény volt New Yorkban dolgozni?

Elmondhatatlan. Iszonyú újdonság volt minden. Londonban addigra már rengetegszer megfordultam, de Amerika azért teljesen más volt. A kiutazásom előtt mindenféle horror sztorit hallottam, utcai lövöldözésekről, emlékszem, a taxissal is arról beszélgettem, hogy lőnek-e az utcán. New York akkor még egészen más volt, mint most. 2001. szeptember 11. után a város nagyon sokat változott ebből a szempontból is. Pár évvel ezelőtt voltunk a családdal újra kint, és döbbenten tapasztaltam, hogy sokkal softabb lett az egész város. Most már nem érzed azt, hogy ha végigmész a Sixth Avenue-n, akkor az egyik utcasarkon be fognak rántani. Sokan azt mondják, hogy unalmasabb lett New York. Nekem inkább bejön ez a változás.

Londonnal később is kapcsolatba került, egy posztgraduális képzés kapcsán. Hogyan jött az ötlet? 

Ezt a képzést long-distance módon csináltam. Az én életemből kimaradt korábban, hogy ösztöndíjjal vagy szülői támogatással külföldön tudjak tanulni. Ugyanakkor mindig is szerettem volna elvégezni egy posztgraudális képzést, így jött az ötlet 2010-ben, hogy belevágjak. Az elején nem volt egy egyszerű menet a dolog, mert akkor már gyerekeim voltak, így úgy kellett tanulnom, hogy ők ott rohangáltak körülöttem a lakásban. Sose gondoltam volna, hogy így is lehet tanulni, de hamar kiderült, hogy mégis lehet. Az elején még kivágtak szinte minden vizsgáról, mert nem voltam felkészülve az angolszász képzési rendszerre, és a magyar bebiflázós módon adtam vissza a tananyagot, ami ott nagyjából egy elégtelen jeggyel ért fel. Nagyon érdekes volt, hogy mennyivel másként oktatnak Angliában. Idővel meghozta az eredményét a befektetett munkám, a jegyeim és én is sokat fejlődtünk. Siker lett a vége, a kezdeti nehézségek abból adódtak, hogy egy teljesen más oktatási rendszerből jöttem. Az LLM-eket csak ajánlani tudom mindenkinek, akár long-distance módon is.

Melyik ügyére tekint vissza a legbüszkébben eddigi pályafutásából?

Talán azt mondanám, amikor az MKB Bankot kiírták értékesítésre, és mi képviseltük az egyik amerikai pályázót, aki végül nem nyert. Át kellett világítani a teljes MKB Bankot, végig kellett csinálni az egész tárgyalási folyamatot. Nyolc, tíz emberrel dolgoztam együtt éjjel-nappal az ügyön. Nem csak a szakmai része miatt volt különleges az ügy, hanem a munkaszervezés komplikáltsága miatt is, hiszen ennyi embert nem könnyű egyszerre mozgatni.

A koronavírus mennyire változtatta meg a munkájukat?

A legfőbb változás, hogy az iroda nagy része home office-ból dolgozik nálunk. A kollegáimmal videón keresztül érintkezünk többnyire, ami meglepően jól működik. 

A csapat összetartása szempontjából sem okoz fennakadást a home office?

De, ez nyilván egy nehezebb kérdés. A tavaszi időszakban, egészen nyárig külön-külön csapatokban hetente egy-másfél órát beszélgettem a kollégákkal. Most ősszel ez egy kicsit változott. Bennük is meg van az igény, hogy videón keresztül tartsuk a kapcsolatot. Összességében viszont nem jelentett gondot a kérdés, inkább azt érzékeltem, hogy sok kollégámnak optimálisabb ez a fajta munkavégzés, jobban tudnak úgy dolgozni, ha a feladataikat saját maguk ütemezhetik, akár nappalra, akár estére. Szerintem a home office a vártnál sokkal jobban működik, az emberek hatékonyabbak is tudnak lenni a segítségével.

Akkor a járvány vége után is tervezik megtartani heti pár napban?

Rengeteget gondolkoztunk ezen tavaly, és tesszük még mindig a kérdésben. Az biztos, hogy idén marad a home office, mert a járványhelyzet nem elég jó még. De hogy örökre maradunk-e ebben a struktúrában, tehát kvázi rugalmas munkahelyeink lesznek-e, azt sem zárnám ki. Szerintem sokan gondolkodnak most ebben.

Arra már kitért korábban, hogy régebben jóval többet dolgoztak az ügyvédek, mint manapság. Nyilván egy irodavezetőnek most is sok a munkája. Hogyan tudja összeegyeztetni a munkát a magánéletével?

Szerencsére össze tudom egyeztetni. Különösebb hobbijaim nincsenek, de amíg lehetett, rendszeresen éltük az értelmiségi életünket. A Zenekadémiára, a Müpába, színházba, könnyűzenei fesztiválokra is jártunk. Emellett rendszeresen sportolok. 

Milyen sportot gyakorol?

Crossfit edzésekre járok, de a járvány miatt most nyilván nem lehet. Reményeim szerint lassan vissza lehet majd menni valamikor. Ha végszóként még egy tanácsot adhatnék a fiataloknak, akkor az a rendszeres testedzés, testmozgás lenne. Azt ne hanyagolják el.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.