A kitagadási okok tartalma az új Polgári Törvénykönyv tükrében

E dolgozat a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda, az Új Jogtár és az Ars Boni jogi folyóirat által kiírt 2014. évi cikkíró pályázat keretében született.

Szerző: Csitei Béla

A pályamű az új Polgári Törvénykönyvben szereplő egyes kitagadási okok mibenlétének kifejtésére tesz kísérletet. Elsősorban a jogbiztonság követelményének érvényesülését szem előtt tartva megpróbálom a törvényi szabályozásból adódó általános kereteket meghatározni. Ebből kiindulva, a gyakorlati élet tükrén keresztül igyekszem megvilágítani az egyes kitagadási okok valódi, pusztán a törvény szövegéből nem megfogható mivoltát. Mindeközben olyan kérdéseket érintek, minthogy kit terhel a bizonyítási kötelezettség, vagy hogy miből is áll az örökhagyó általi megbocsátás.

A legfőbb megválaszolandó kérdés az, hogy a törvényi kitagadási okok esetről esetre történő értelmezésével a bírói gyakorlat a végrendelkezési szabadság kiterjesztése vagy korlátozása mellett foglal-e állást. Minthogy a jogalkotó látható módon az előbbi lehetőség mellett teszi le voksát, kérdés, miként fog a bírósági esetjog alkalmazkodni a kodifikáció hallgatólagos szándékához. A pályázat terjedelmi korlátait figyelembe véve – a számos kitagadási ok közül – az érdemtelenség, valamint az örökhagyó sérelmére elkövetett bűncselekmények kerülnek csak bemutatásra.

1. Érdemtelenség

A kitagadási okok között első helyen a kettős szabályozás alá eső érdemtelenség szerepel. Az érdemtelenség szabályozásának speciális mivoltát az adja, hogy a Polgári Törvénykönyv az öröklésre való érdemtelenséget egyszersmind kiesési okként is megjelöli, ezáltal garantálva az érdemtelen személy öröklési igényétől történő biztos elvágását.

Kutatás a jogi munkaerőpiacról

A kitöltők között a nyertes választása szerint kisorsolunk 4 db Szigetjegyet, egy 75.000 Ft-os IKEA utalványt vagy egy 75.000 Ft-os Repjegy.hu utalványt!

Minthogy az érdemtelenség egyben az öröklésből történő kiesést a törvény erejénél fogva lehetővé tevő körülmény, annak kizárólagos eseteit a Polgári Törvénykönyv taxatíve felsorolja. A hatályos Polgári Törvénykönyv alapján az alábbi személyek érdemtelenek az öröklésre:

• Aki az örökhagyó életére tör.

• Aki szándékos eljárásával az örökhagyó végakaratának szabad nyilvánítását megakadályozza, a végakarat érvényesítését meghiúsítja vagy ezek valamelyikét megkíséreli.

• Aki a hagyatékban való részesülés céljából az örökhagyó után törvényes öröklésre jogosult vagy az örökhagyó végintézkedésében részesített személy életére tör.

Mint ahogyan az látható, az érdemtelenségi okok részben olyan helyzeteket ölelnek fel, ahol az örökhagyó nincs abban a helyzetben, hogy az öröklésre jogosultat kitagadja. Erre kerülhet sor például akkor, amikor a törvényes örökös leszármazó a hagyaték mihamarabbi megszerzése érdekében meggyilkolja felmenőjét, vagy annak tudatzavarát kihasználva azt számára kedvező végrendelet tételére sarkallja. A jogalkotó az ilyen esetek elkerülése érdekében nyújt védelmet az örökhagyó számára.

Az érdemtelenségi okok másik csoportját azon körülmények teszik ki, melyek fennforgása esetén a végrendelkező maga is élhet a kitagadás eszközével. Az érdemtelenség külön kiesési okként történő szabályozása ezen helyzetekben az érdemtelen személlyel szemben elhelyezkedő örökösöknek kedvez, hiszen külön végrendeleti kitagadás hiányában maguk is rámutathatnak az érdemtelen magatartásra a később felmerülő jogviták során.

Az érdemtelenségre csak az a személy hivatkozhat, aki az érdemtelenség sikeres bizonyítását követően maga örökölne, vagy valamely végintézkedési kötelezettségtől vagy tehertől mentesülne. Míg tehát kitagadás esetén a törvény az örökhagyó szabad belátására bízza, hogy az kitagadja-e törvényes örökösét vagy sem, addig érdemtelenség fennforgása során büntetésül maga helyezkedik szembe az érdemtelenséget megalapozó magatartást tanúsító személlyel. Ennek oka egyrészt az örökhagyó adott helyzetben fennálló végintézkedési képességének hiánya, másrészt az érdemtelenségi magatartások olyan súlyos mivolta, amely megalapozza a magasabb szintű törvényi védelmet.

Az érdemtelenséget ugyanakkor az örökhagyó – valamint az a személy, aki ellen az adott magatartás irányult – ugyanúgy megbocsáthatja, akár a kitagadást megalapozó cselekményt; ebben az esetben az érdemtelenség a későbbiekben nem vehető figyelembe. Mint a kitagadást megalapozó magatartás, mint az érdemtelenség megbocsátására vonatkozóan a törvény nem tartalmaz alaki követelményeket. Korábban volt olyan magánjogi tervezet, mellyel szemben még kritikaként fogalmazták meg a kifejezett nyilatkozat helyett az egyszerű megbocsátás igényét. Habár a mindennapi élet követelményeinek az egyszerű megbocsátás lehetősége kedvez, a kifejezett formában megjelenő akaratnyilatkozatok jelentős mértékben megkönnyíthetnék a bizonyítási kötelezettséggel terhelt örökösök helyzetét.

A leírtakból következik az is, hogy míg a kitagadás alkalmazásának során a kitagadó saját erkölcsi mércéje, személyes értékrendje során dönt a potenciális örökösök kiesésének kérdéséről, addig érdemtelenség esetén – minthogy az érdemtelen személy kieséséről a törvény gondoskodik – a valódi fokmérő a társadalmi norma, a közösség értékítélete. Nem véletlen tehát, hogy az érdemtelenségi okok kiesési okként az örökhagyó külön rendelkezése hiányában is hatnak, ugyanakkor mégsem képzik a végintézkedési szabadság korlátját, hiszen az érdemtelenséget eredményező magatartásokat az örökhagyó, ill. a sérelmet szenvedett személy is megbocsáthatja. Mindazonáltal az örökhagyónak – ha szándékával megegyezik – célszerű kitagadnia érdemtelen örökösét, hiszen kitagadás hiányában az érdemtelen személlyel szemben elhelyezkedő örökösöket terhelné az érdemtelenséget eredményező magatartás bizonyítása.

Az érdemtelenségi okok a már említetten kívül még egy további szempont szerint is csoportosíthatóak: vagy az örökhagyó, vagy a hagyatékból részesülő személyeket sértő magatartásokat szankcionálják. Az egyes érdemtelenségi okok közös vonása azonban, hogy csak a más személyekkel szembeni cselekményekre hivatottak bizonyos módon reflektálni; a potenciális örökös önromboló, becstelen életvitele csak kitagadást tesz lehetővé.

Minthogy a jövőbeli örökös erkölcstelen életvezetésével ugyanakkor az örökhagyóra is rossz fényt vetít, valamint – többek között alkoholizmus, vagy akár kábítószer-függőség esetén – a hagyaték későbbi sorsát is veszélyezteti, a társadalom morális értékítéletéhez mérten indokolt lehetne az érdemtelenségi okok bővítése. A kodifikátor vélelmezhetően az ezekben az esetekben amúgy is fennálló kitagadási lehetőséget szem előtt tartva tekint el ettől a lehetőségtől. Az érdemtelenségi okok ilyen módon továbbra is főként azokban az esetekben biztosítják a törvényes örökösök kiesését, mikor a végintézkedés formájában érvényesíthető kitagadás megtételére nincs lehetőség.

Minthogy az érdemtelenséget eredményező cselekmények összességét a törvény kizárólagos formában sorolja fel, a kitagadási okként érdemtelenséget megjelölő végintézkedések érvényességének megállapítása – a kitagadási okok többségéhez viszonyítva – könnyebb feladat a jogalkalmazás számára. Lényeges azonban, hogy érdemtelenséget csak a lehetséges örökös olyan magatartása eredményezhet, melyet az öröklés megnyílása előtt valósított meg. A kitagadás érvényességéhez szükséges, hogy az örökhagyó annak okát végintézkedésében pontosan megjelölje. Nem érvényes tehát a kitagadás, ha a végintézkedésben megjelenik az örökhagyó kitagadásra irányuló szándéka, de a törvényi kitagadási okok közül a végrendelkező egyiket sem jelöli meg, mint a kitagadás alapjául szolgáló körülményt. Így érvénytelen volt a kitagadás abban az esetben, mikor az örökhagyó leányainak kitagadására irányuló szándékát megjelenítette végrendeletében, de a törvényi kitagadási okok helyett az általa kitagadni szándékozott törvényes örököseivel szemben folytatott bírósági végrehajtást jelölte meg.

Ha a kitagadás okát az örökhagyó megjelölte, annak valódiságát a jogvitában álló feleknek bizonyítaniuk kell. Az általános bizonyítás azt terheli, akinek a per során érdekében áll, hogy a bizonyítandó tényeket a bíróság igaznak ismerje el. Ennek megfelelően kitagadás esetén – főszabály szerint – a kitagadott köteles igazolni, hogy a megjelölt kitagadási ok valótlan. Ha az érdemtelenséget nem kitagadás formájában jelölik meg, hanem arra a hagyaték megnyílását követően hivatkoznak, annak fennállását az arra hivatkozó örökösnek kell bizonyítania.

Mindenekelőtt az a személy lesz érdemtelen az öröklésre, aki az örökhagyó életére tör. A Polgári Törvénykönyv megfogalmazása alapján a támadásnak olyannak kell lennie, mely az élet kioltására alkalmas. Ennélfogva nem tekinthető az örökhagyó élete elleni támadásnak, ha a vele szembeni védekezés érdekében örököse gázfegyvert ragad magához, ill. annak használatával fenyeget. A törvényi szabályozás alapján már az élet elleni támadás kísérlete is elégséges az érdemtelenség létrejöttéhez. Hasonló módon érdemtelenné válik az örökös, ha az örökhagyót végakaratának szabad kinyilvánításában szándékos magatartásával megakadályozza, ill. a végakarat érvényesítését meghiúsítja vagy ezek közül bármelyiket megkísérli. Ebbe a csoportba tehát kétféle cselekmények sorolhatóak: azok, melyek a végintézkedés szabad létrejöttét célozzák befolyásolni vagy megakadályozni, valamint azok, melyek a végintézkedés létrejöttét követően igyekeznek annak érvényesülését meggátolni. A cselekmény kísérlete – a befejezett cselekménnyel azonos módon – már önmagában is alkalmas az érdemtelenség kiváltására. A végakarat elleni támadást – az élet elleni támadáshoz hasonlóan – az örökös csak szándékosan követheti el; szándéka ki kell, hogy terjedjen a végintézkedés magakadályozására. Végül érdemtelenséget eredményez az is, ha a törvényes örökös saját öröklési igényének előmozdítása érdekében bármely törvényes vagy végrendeleti örökös életére tör. Akárcsak az előző két esetben, jelen helyzetben is csak a szándékos, egyben az élet kioltására alkalmas magatartás tekinthető az érdemtelenség kiváltására alkalmas magatartásnak. A kísérlet és a befejezett cselekmény azonos elbírálás alá esik. Külön feltétel, hogy a további örökösök sérelmére elkövetett cselekménynek meghatározott célzattal kell bekövetkeznie: a támadást megvalósító személy szándéka saját örökösi pozíciójának biztosítására kell, hogy irányuljon.

 2. Az örökhagyó sérelmére elkövetett bűncselekmény

A hatályos Polgári Törvénykönyv szabályai alapján az örökhagyó kitagadhatja törvényes örökösét abban az esetben is, ha az örökös az örökhagyó sérelmére – érdemtelenséget még nem eredményező – egyéb bűncselekményt követ el. Minthogy egyes, az örökhagyó sérelmére elkövetett bűncselekmények kitagadás hiányában is érdemtelenséget eredményeznek, az örökhagyó sérelmére elkövetett cselekmények és az érdemtelenség egyes esetei szoros kapcsolatban állnak egymással.

A kitagadási ok szabályozása jelentős változásokon esett át az új Polgári Törvénykönyv keretei között. Míg az 1959. évi IV. törvény az örökhagyó sérelmére elkövetett súlyos bűncselekmények vonatkozásában tette lehetővé a kitagadás alkalmazását, addig a hatályos kódex elhagyja a „súlyos” jelzőt, ezáltal konkretizálva a kitagadást biztosító cselekmények pontos körét, egyszersmind növelve a kitagadást megalapozó magatartások halmazát. A korábbiakban tehát a bírói gyakorlat volt köteles meghatározni a kitagadási ok tényleges terjedelmét. Azt, hogy mi számít súlyos bűncselekménynek, a bíró esetről esetre, a tényállásnak megfelelően mérlegelte; súlyos bűncselekmény lehetett akár bűntett és akár vétség is. Habár az új Polgári Törvénykönyv tükrében – jelen esetben – a „súlyos” megjelölés mélyrehatóbb vizsgálata értelmét veszti, a későbbiekben az nagy szerephez fog jutni az örökhagyó rokonainak, házastársának vagy élettársának sérelmére elkövetett bűncselekmények tekintetében. Mint az látható, a jogalkotó elsősorban a tényállások pontos és bizonytalan megjelölésével, azok halmazának szűkítésével és bővítésével tudja az örökhagyó rendelkezési szabadságát befolyásolni.

A végintézkedés terjedelmének másik fő paraméterét majd az határozza meg, hogy a kodifikátor a kik sérelmére megvalósított bűncselekmények elkövetőivel szemben teszi majd lehetővé a kitagadás eszközének alkalmazását. A Büntető Törvénykönyv szabályainak megfelelően a bűncselekményeket ma is bűntettekre és vétségekre oszthatjuk fel; mint az örökhagyó ellen irányuló bűntettek, mint az azt sértő vétségek alkalmasak arra, hogy az örökhagyó törvényes örökösét kitagadhassa. Szintén a büntető kódex normáihoz igazodóan akár szándékos, akár gondatlan cselekmények kitagadási okot képezhetnek. Vannak olyan bűncselekmények, melyek az elkövetésüket követően egyszerre több kitagadási okra történő hivatkozást is lehetővé tesznek. Többek között ide tartoznak a már említett – egyben érdemtelenséget eredményező –, az örökhagyó élete ellen intézett bűncselekmények. A törvényes tartási kötelezettség elmulasztása egyben az örökhagyó sérelmére elkövetett súlyos bűncselekménynek is minősül.

A továbbiakban érdemes egy pillantást vetni a kitagadási ok bizonyításának menetére. A bírósági gyakorlat természetesen jelen helyzetben is az általános bizonyítási teher klauzuláját veszi alapul, a bűncselekmény valódiságának bizonyítását azonban a kitagadni kívánttal szemben örökölni kívánó örökös feladatává teszi. Az említett bekezdés ilyen módon történő értelmezése valójában indokolt, hiszen egy bűncselekmény megtörténte jóval könnyebben bizonyítható, mint annak az ellenkezője. Persze mindemellett nem lehetetlen, hogy maguk a kitagadott felperesek igyekezzenek minél gyorsabban tisztázni helyzetüket, saját érdekükből is gyorsítva az amúgy is elhúzódó hagyatéki tárgyalások menetét. Az örökhagyó által hivatkozott bűncselekmény megtörténtét valakinek azonban feltétlen bizonyítania kell. Pusztán a végrendeleti kijelentés bizonyítékul nem fogadható el, annak valódiságát egyéb bizonyítékok felhasználásával kell megállapítani. A bíróság gyakran vizsgálja meg az említett sérülésekről készült látleleteket; emellett kimondottan jelentős szerep juthat az egyes tanúvallomásoknak a bizonyítás menetében.

A kitagadási ok alkalmazását érintő egyik legnagyobb problémát feltehetőleg az jelenti, hogy az örökhagyó az esetek jelentős hányadában nincs tisztában a Büntető Törvénykönyv normáinak még számára releváns részével sem. Ebből következően a végrendelkező – bűncselekmény elkövetésére hivatkozva – sokszor úgy igyekszik kitagadni törvényes örököseit, hogy tényleges, a Büntető Törvénykönyv által büntetendő bűncselekmény nem valósult meg. Az örökhagyó sérelmére elkövetett bűncselekmény tehát csak abban az esetben teszi lehetővé a törvényes örökös kitagadását, ha a bűncselekmény elkövetése ténylegesen is megállapítható. Ha utólag kiderül, hogy a vád tárgyává tett cselekmény nem bűncselekmény, az a kitagadás alapjául nem szolgálhat. Sok esetben maga az örökhagyó indít eljárást az esetleges jogsértést elkövető örökösével szemben. Ha a nyomozóhatóság az eljárást megszünteti, az adott cselekmény elkövetésére történő utólagos hivatkozás nem eredményezheti a törvényes örökös kitagadását.

Források, felhasznált irodalom:
[1.] Bozóky Alajos: Adalék a köteles rész kérdéséhez. In: Jogtudományi Közlöny, 1878/20. sz., 162. o.
[2.] Dernburg Henrik: Vélemény a magyar örökjogi törvényjavaslatról. In: Jogtudományi Közlöny, 1888/6. sz., 50. o.
[3.] Teller Miksa: A kitagadási okok lényeges kiterjesztése a Mjtj.-ban. In: Jogtudományi Közlöny, 1929/2. sz., 15. o.
[4.] Világhy Miklós: Öröklési jog. Budapest, 1987., Tankönyvkiadó, 18. o.
[5.] Weinmann Fülöp: Észrevételek az általános magánjogi törvénykönyv tervezetének az „öröklési jogot” tárgyazó részére. In: Jogtudományi Közlöny, 1882/39. sz., 306. o.
[6.] Weinmann Fülöp: Észrevételek az általános magánjogi törvénykönyv tervezetének az „öröklési jogot” tárgyazó részére. In: Jogtudományi Közlöny, 1882/43. sz., 344. o.
[7.] A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény
[8.] A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
[9.] A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény
[10.] A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 164. § (1) bek.
[11.] PK 83. számú állásfoglalás
[12.] Pfv. V. 23.991/1997.
[13.] Pfv. V. 21.842/1996.
[14.] P.20.834/2008/23. szám (Győri Törvényszék)
[15.] Pf.III.20.258/2009/21. szám (Győri Ítélőtábla)
[16.] Pf.II.20.530/2011/7. szám (Szegedi Ítélőtábla)
[17.] 1.P.20.441/2010/45. szám (Szegedi Törvényszék)
[18.] 1.Pf.20.032/2012/4. (Fővárosi Ítélőtábla)
[19.] …P…./2005/52. (Fővárosi Bíróság)

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.