A pótmagánvád útvesztői

Vajon létezik megoldás arra, ha a nyomozó hatóság vagy az ügyész olyan döntést hoz, amely az eljárás megszüntetéséhez vezet, azonban a sértett továbbra is ragaszkodik álláspontjához? A válasz, hogy létezik, méghozzá a pótmagánvád intézménye. Kérdés azonban, hogy mire szolgál, ki lehet pótmagánvádló, miként alakulnak az eljárási szabályok és legfőképp az, hogy milyen problémák vetődnek fel a szabályozás kapcsán.

Mint tudjuk, a bíróság az ítélkezés során vád alapján jár el, és tény az is, hogy vádmonopóliumával összefüggésben ezzel a váddal – a közvádas eljárásokban – az ügyész rendelkezik. Ez a monopolhelyzet azonban ahhoz vezethetne, hogy a sértett más módon nem tudná igénybe venni a bírósági utat, kizárólag az eljáró ügyész álláspontjától függne az eljárás lefolytatása vagy megszüntetése. Esetenként olyan ügyek nem juthatnának el a büntető bíróság elé, amelyek megnyugtató lezárására annak állásfoglalása nélkül nagy valószínűséggel nem kerülne sor. Az ügyész vádmonopóliumának korrekciójaként alkották meg a pótmagánvád intézményét, amely lehetővé teszi, hogy bíróság döntse el az ügyet akkor is, ha a közvádlónak eltérő volt az álláspontja. A továbbiakból azonban kitűnik, hogy bár az intézmény jó célt szolgál, nem szolgálja azt kellőképpen, hiszen hiányoznak a pontos jogszabályi rendelkezések.

SZÜKSÉG VAN AZ ÜGYÉSZ VÁDMONOPÓLIUMÁNAK KORREKCIÓJAKÉNT A PÓTMAGÁNVÁD INTÉZMÉNYÉRE ÉS SZÜKSÉG LENNE ANNAK MEGFELELŐ SZABÁLYOZÁSÁRA IS.

Ki lehet pótmagánvádló? 

Pótmagánvádlóként sértett léphet fel. Sértett az, akinek a jogát vagy a jogos érdekét a bűncselekmény sértette vagy veszélyeztette. Arról azonban ez a fogalom nem árulkodik, hogy a sérelemnek vagy a veszélynek közvetlennek kell e lennie, esetleg értelmezhető-e tágabban is a sértetti minőség. Akkor sem szűkíthető le az a kör, hogy mely bűncselekmények esetén van lehetőség pótmagánvádlóként fellépni, ha a bűncselekmény fogalmát vizsgáljuk, hiszen minden bűncselekmény feltételez valamilyen jogsértést vagy veszélyeztetést. Az viszont, hogy a büntetőeljárásról szóló törvény megkülönböztet magánvádlót és pótmagánvádlót már szolgálhat kiindulási pontként.

Ésszerű, hogy magánvádra üldözendő bűncselekmények esetén magánvádnak van helye, a pótmagánvád intézménye pedig közvádra üldözendő bűncselekményekkel összefüggésben vehető igénybe. A Kúria 1942/2009. számú büntető elvi határozata alapján tovább szűkül a kör, de figyeljünk csak oda a legelső szóra! „Általában kizárt a pótmagánvád, ha az adott bűncselekmény alapvetően az állami, társadalmi vagy gazdasági rendet sérti vagy veszélyezteti, s a természetes vagy jogi személyt érintő jogsérelem csupán áttételesen következik be. Ez a helyzet a hamis tanúzás bűncselekménye esetén is, ezért pótmagánvádlói fellépésre ilyenkor nincs lehetőség (Be. 53. §, Btk. 238. §).” A 90. BK vélemény szintén magába foglalja, hogy a sérelemnek vagy a veszélynek a sértettre konkretizáltnak és közvetlennek kell lennie, valamint feltételként határozza meg, hogy a törvényi tényállás passzív alanyt vagy eredményt tartalmazzon. A véleményben ezen kikötések előtt is szerepel az „általában” kifejezés, így itt sem állítanak fel átléphetetlen korlátokat.

Összességében tehát azt tudjuk, hogy pótmagánváddal (általában!) az a sértett élhet, akinek jogát vagy jogos érdekét olyan közvádra üldözendő bűncselekmény veszélyeztette vagy sértette, méghozzá a leggyakrabban közvetlenül, de bizonyos esetekben csupán áttételesen, mely bűncselekménynek van passzív alanya, esetleg nincs passzív alanya, de a tényállás eredményt tartalmaz. Felteszem tehát a kérdést. Egyértelmű, hogy mely konkrét bűncselekmények esetén léphet fel pótmagánvádló és mely bűncselekmények azok, amikor erre nincs lehetőség?

BIZONYTALANSÁG VESZI KÖRÜL AZ INTÉZMÉNYT MÁR OTT, AHOL GYÖKEREZNIE KELLENE.

Úgy gondolom, hogy az, hogy ki léphet fel pótmagánvádlóként, nem vethetne fel kételkedést a jogalkalmazás területén, hiszen ennek tisztázására a jogalkotás hivatott. Ha taxatív felsorolás nem is alkalmazható, ennél sokkal több iránymutatással kellene szolgálnia. Szükség van a sértett fogalmának konkretizálására, annak ki kell fejeznie, hogy a szűkebb, vagy a tágabb értelmezésnek ad teret. Ha a sértett fogalma nem változna – csupán a pótmagánvád intézményének problémáit figyelembe véve – meg kellene alkotni a pótmagánvádló fogalmát. Végül pedig, ha közvetlen és közvetett sértett között különböztetünk, akkor el is kell határolni azokat, valamint ha a sérelemnek vagy a veszélyeztetésnek nem minden esetben kellene a sértettre nézve közvetlennek lennie, meg kell határozni, hogy mikor alapozhatja meg a jogsérelem áttételes bekövetkezése is a pótmagánvádlói minőséget. Mindez az egységes jogértelmezés érvényesülését biztosítaná.

A pótmagánvád a gyakorlatban 

A jogalkalmazás nem engedheti meg magának, hogy az alapján döntsön, mennyire kedvel, vagy épp nem kedvel egy jogintézményt. Pótmagánvád esetében azonban nem árulok el nagy titkot azzal, hogy nem a bírák kedvence. A vádindítványok befogadása terén nagy a jogbizonytalanság, a bírói gyakorlat eltérő. A 2007-2008 években jogerősen befejezett ügyek alapján 2009-ben országos vizsgálatot folytattak le a pótmagánvádas eljárások ítélkezési gyakorlatának tárgyában. Megállapították, hogy a pótmagánvádas ügyeket átlagosan 55%-ban utasították el a bírák, különböző okokra hivatkozva. A legtöbb ilyen eset a fővárosban történt, ahol ez a mérték 87%-ra tehető. Az indítványok sikertelensége természetesen visszavezethető a hatályos jogi szabályozásra.

A VÁDINDÍTVÁNYOKAT A BÍRÁK GYAKRAN ELUTASÍTJÁK. A 2007-2008-AS ADATOK ALAPJÁN EZ AZ ARÁNY ÁTLAGOSAN 55%-RA TEHETŐ.

A vádindítványok elutasításának jogcíme túlnyomó részt a kellékhiányos, ill. nem törvényes vád. Eljött tehát a pillanat, amikor az ügyvédek tevékenységére nézünk kissé neheztelve, hiszen a jogi képviselő közreműködése épp amiatt kötelező, hogy ezt nagyrészt kiküszöbölje. Egyet kell, hogy értsek azzal a nézettel, melyet Habony János állapított meg: „a pótmagánvád alapján folytatott büntetőeljárásokban a jogi képviselők nem nyújtanak hatékony segítséget ügyfeleiknek. Erről az elutasítások nagy száma árulkodik.” Persze ők sincsenek egyszerű helyzetben, nehéz megfelelni olyan előírásoknak, melyekkel a joggyakorlat is küzd, azonban kétségtelen, hogy szakszerűségükkel javíthatnának az említett statisztikán.

Kiemelném, hogy a pótmagánvádló vádindítványának tartalmaznia kell azokat az indokokat, amelyek alapján a nyomozást megszüntető határozat ellenére indítványozza a bírósági eljárás lefolytatását. Ennek hiányában a bíróság a leggyakoribb elutasítási jogcím alapján elutasítja azt. Miért van erre szükség? Azzal, hogy valaki pótmagánvádlóként jogosult a vádindítvány benyújtására és ezt meg is teszi, már egyértelmű, hogy a hatóság döntésével nem ért egyet. Miért kellene keresnie mindazt, ami ezt megalapozza? Célja, hogy a bírósági eljárást lefolytassák, melyben a vádat ő maga – jogi képviselő közreműködésével – képviseli és nem az ügyészség döntésének bírálata. Aránytalan terhet ró ez a sértettre, főleg, hogy a bíróság kezében van az ezzel összefüggő elutasítási ok.

A PÓTMAGÁNVÁDLÓ INDOKOLÁSI KÖTELEZETTSÉGE EZEK ALAPJÁN SZÜKSÉGTELEN.

Tegyük fel azt, hogy minden nehézség ellenére a pótmagánvádas eljárást lefolytatja a bíróság…

MA pótmagánváddal kapcsolatos további aggályok

A pótmagánvád terjedelme szigorú keretek között mozog, míg a közvádas ügyekben a vád kiterjesztésére széles körben van lehetőség. Ha ez még nem ijesztett volna meg bennünket, akkor nézzük a bizonyítás kérdését. A közvád mellett a bíróságnak széleskörű bizonyítási lehetősége és kötelezettsége van, míg a pótmagánvád esetén sem lehetőség és főként kötelezettség nem áll fenn. Egy sajátos helyzet alakul ki, melyben keveredik a polgári jogi bizonyítási kötelezettség és a büntető ügyekre irányadó hatósági bizonyítási kötelezettség.

A MÁR EMLÍTETT ORSZÁGOS VIZSGÁLAT ALAPJÁN, AMENNYIBEN A VÁDINDÍTVÁNYT NEM UTASÍTOTTÁK EL, A BÜNTETŐELJÁRÁSOK EREDMÉNYEKÉNT 80%-BAN ANNAK MEGSZÜNTETÉSÉRE VAGY FELMENTŐ ÍTÉLET MEGHOZATALÁRA KERÜLT SOR.

Összegzésként megállapítható, hogy a pótmagánvád intézményére szükség van az ügyész vádmonopóliumának korrekciójaként, azonban a gyakorlatban számos probléma vetődik fel. Az említett nehézségek csupán kis szeletét képezik azoknak, melyekre érdemes figyelmet fordítani, de ennyiből is megállapítható, hogy a pótmagánvád törvényi szintű, pontos szabályozására van szükség. Nem tartható fenn az a bizonytalan állapot, mely az intézményt a hatályos szabályozásból gyökerezve körülveszi. További feladatunk az, hogy érdeklődve várjuk az új büntető eljárási törvényt, és annak a felmerülő kérdéseket tisztázó megoldásait. Hogy erre tényleg igény legyen, egy másik 2009-ben megállapításra kerülő statisztikai adattal zárnám a gondolatmenetet:

2007-2008. ÉVEKBEN LEGALÁBB 51 OLYAN VÁDLOTT BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGÉT ÁLLAPÍTOTTÁK MEG A BÍRÓSÁGOK, AKIK MEGMENEKÜLHETTEK VOLNA A FELELŐSSÉGRE VONÁS ELŐL, AMENNYIBEN A SÉRTETT NEM VEHETTE VOLNA IGÉNYBE A PÓTMAGÁNVÁD INTÉZMÉNYÉT.

A cikk az Ars Boni 2016-os cikkíró pályázatára készült írás szerkesztett változata.

Czotter Regina

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

Képek forrása itt, itt és itt.

Tetszett a cikk? Szavazz rá a lenti alkalmazásban!