A szabadságvesztés végrehajtása Magyarországon

E dolgozat a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda, az Új Jogtár és az Ars Boni jogi folyóirat által kiírt 2014. évi cikkírópályázat keretében született.

Ha Önnek tetszik ez az írás, támogassa szavazatával, hogy az megnyerhesse az 50 000 Ft értékű közönségdíjat!

Szavazáshoz
1. Lépjen az Ars Boni pályázati felületére (itt)
2. Kattintson a Bejelentkezés Facebookon keresztül gombra a pályázati alkalmazásba bejelentkezéshez (amennyiben korábban még nem jelentkezett be)
3. A Tetszik gombra kattintva kedvelje az Ars Boni jogi folyóirat facebook oldalát
4. Válassza a menüsor Szavazás menüpontját
5. Kattintson a kiválasztott írás alatt található Szavazok! gombra

***

Szerző: Rákóczi Dóra

A börtön nem egy épület, ahol gonosztevőket tartanak elzárva. A börtön egy intézmény, amellyel a társadalom tükröt állít magának. A börtönben sorsokat őriznek.” A téma azért jelentős napjainkban, mert korunk bűnelkövetési palettája rendkívül széles: a megélhetési bűnözéstől a csekélyebb súlyú lopásokon át, egészen az aljas indokból elkövetett emberölésig terjednek a cselekmények, miközben egyre többet hallunk arról, hogy a feljelentési hajlandóság csökkenése ellenére is Európa-szerte magas a börtöntársadalom. A lakosság nagy része úgy véli, hogy a szabadságvesztés a legméltóbb büntetés a súlyos bűncselekmények esetén, azonban ők keveset tudnak a hazai börtönállapotokról.

Pályakezdőként egy nemzetközi irodában?

❓ De melyikben? ❓ Hogy válasszam ki? ❓ Hogy tudok jelentkezni, ha épp nem hirdetnek állást? ❓ Melyik jogterület való nekem? ❓ Mit mondjak, ha a bérigényemről kérdeznek? ❓ Milyen szinten kell lennie az angolomnak? ❓ Tényleg napi 12 órát kell dolgozni?❓

A börtönhelyzetet megismerve, az sem meglepő, hogy a fogvatartási intézetek valójában csak a jobb vagyoni helyzetben lévőknek elrettentő. Nem véletlen tehát, hogy a bűnismétlők számára nem riasztó a hulló vakolat, a változó minőségű, de mégis napi háromszori étkezés és a néhány négyzetméteres élettér, hiszen a téli fagyoskodásnál és az éhhalálnál mégiscsak jobb a fűtött cella. A büntetés célja kezdetben a bűnelkövetőnek a társadalomból való kizárása volt. Mára ez a nézet átalakult az átnevelésre és a reszocializációs törekvésre.

Mivel a bűnelkövetők mobilitása a közlekedés és a telekommunikáció fejlődésével folyamatosan nőtt a bűnözés sem maradt az egyes országok határain belül. Ennek hatására az országos rendőrkapitányságokon túl létrehoztak egy nemzetközi szervezetet Interpol és egy európait Europol néven, amelyek jelentős szerepet vállalnak a nemzetközi bűnüldözésben. A szabadságvesztés a halalábüntetés eltörlése óta a legsúlyosabb és leggyakrabban alkalmazott büntetési nem. Bár a halálbüntetés visszaállításának igényéről gyakran hallunk az eltörlés indokai ma sem hagyhatók figyelmen kívül. Az abolicionistáknak az a véleményük -és az eltörlés oka is volt-, hogy a halálbüntetés alaptörvény ellenes, ráadásul nem reparálható, azaz a büntetés végrehajtása után már nem állítható vissza a tévedésből hozott ítélet előtti állapot.

A szabadságvesztést büntetés-végrehajtási intézetben kell letölteni, amit gyakran azonosítanak a börtönnel, pedig a börtön mellett fogház és fegyház fokozat létezik. Magyarországon 32 „börtön” működik, valamint két speciális intézet, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet és a tököli Büntetés-végrehajtás Központi Kórháza. A két speciális intézetre azért volt szükség, mert a betegek társadalomtól elszigetelése nem vezetett eredményre, így a „bolondok” is kikényszerítették a maguk intézettípusát. Az intézetek összkapacitása 12335, a fogvatartottak száma azonban eléri a 16400-at, így a telítettség 133% körüli. A fogvatartás körülményeit az Uniós csatlakozás óta az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága is szabályozza (Rec (2006) 2. számú ajánlás). Magyarország megpróbál megfelelni az előírásoknak és ez sokszor sikerül is, de a túlzsúfoltság és az anyagi lehetőségek miatt ez elég nehéz. Az elítélteket fő szabály szerint egyedül kell elhelyezni, viszont ez a gyakorlatban szinte megoldhatatlan, mivel a régi intézetekben a sokszemélyes zárkák a jellemzők. Pálhalmán harmincszemélyesek is megtalálhatók még, de országszerte a négyfős zárkák a legjellemzőbbek. A többi tagállamban kevesebb gondot okoz a túlzsúfoltság, sőt vannak országok, ahol 50%-os kihasználtsággal működnek a büntetés-végrehajtási intézetek.

Hazánkban meg kell felelni az elválasztási körülményeknek is, így a gyengébbek védelme érdekében külön kell választani a nőket a férfiaktól, a felnőtteket a fiatalkorúaktól és az elítélteket az előzetes letartóztatásban lévőktől, a fertőző betegeket az egészségesektől. Külön cellába kerülnek a dohányzók és a nem dohányzók, valamint a bűntársak. A 18 év alatti fiatalkorúakat a gyermekek jogairól szóló nemzetközi egyezmény alapján kifejezetten a nekik kialakított intézetekben kell elhelyezni. Sokan azt gondolják, hogy az a legjobb megoldás, ha a bűnelkövetőt elszigeteljük a külvilágtól, de jogaik és fejlődésük érdekében lehetővé kell tenni, hogy minél gyakrabban kommunikálhassanak a hozzátartozókkal, védőkkel. A rokonok közül két felnőttet és két gyereket fogadhatnak egy időben havi egy alkalommal. Más a helyzet az uniós tagállamokban: Svédországban például a fogvatartottak abban a különleges helyzetben vannak, hogy ellenőrzés nélkül telefonálhatnak, a látogatókat a saját szobájukban fogadhatják, a németeknél a látogatók a fémkereső kapun történő áthaladás után korlátlanul találkozhatnak családtagjaikkal. A kapcsolattartás csomagok és levelek útján is megvalósulhat.

A csomagküldés a börtönélet egyik legérdekesebb része a civileknek. A börtönszemélyzetnek viszont kevésbé, mert napi nyolc órát töltenek a beküldött csomagok átvizsgálásával, mivel a hozzátartozók nagyfokú kreativitást mutatnak. Az ellenőrzés a biztonságot szolgálja és azért fontos, hogy tiltott tárgyak ne kerüljenek be a fogvatartottakhoz, mivel rendszeresesen találnak a levelekben kést, gyógyszert, konzervben, porkávéban nyugtatót. Az aprólékos vizsgálat során – az írószereket szétszedik, a tubusokat felvágják, a zsebrádiókat technikus vizsgálja át, csomagvizsgáló gépet, kábítószer-kereső kutyát alkalmaznak – találtak már szappanban is mobiltelefont.

Egy CPT jelentés alapján a fogvatartottakat napi nyolc órában zárkán kívül kell foglalkoztatni, így a magyar bv. intézeteket is úgy kell kialakítani, hogy legyenek szabadidő eltöltésére, sportolásra, látogatásra alkalmas helyiségek. Az hiányosság, hogy sok épületben nincs konditerem, de a fogvatartottak így is találnak lehetőséget az edzésre: összegyűjtik a hideg élelemként kapott konzerveket, és azokkal súlyzóznak. A kisállat-terápia a hosszú ideig tartó magányt hivatott enyhíteni. A szabadidő eltöltése nem mindig jelent szórakozást, ugyanis tanulni is lehet az intézetekben. Az iskola elvégzéséről kapott igazolásban nem szabad feltüntetni a megszerzés helyét, ezzel is segítve, hogy a későbbiekben ne érje őket hátrány. De a társadalom tagjai nem nézik jó szemmel, hogy a fogvatartottak az ő pénzükön tanulnak, miközben sokaknak ez a lehetőség a szabad életben nem adatik meg. Az intézetekben könyvtárak is működnek, a könyvállományt évről-évre gyarapítják, mégis időről-időre a legnépszerűbb kötete a Bűn és bűnhődés.

Az elítéltek bv. intézetben való ellátása magában foglalja az élelmezést, a ruházatot, a tisztálkodás lehetőségét. Napi háromszori étkezést kell biztosítani, amiből egyszer meleg ételt kell adni. Az étkezésre fogvatartottanként napi négyszáz forint jut. Az ivóvíz-hozzáférés azonban korlátlan. Szükség van arra is, hogy minden intézetnek legyen általános orvosa. Régi tapasztalat, hogy az ellátás szintje mindig meghaladta a szabad társadalom ellátásának színvonalát. Az orvosnak a testi egészségre kell figyelmet fordítania, de tekintettel kell lennie a mentális egészségre is. Ennek ellenére előfordulnak öngyilkosságok a börtönben. A fogorvos intézetenként hetente egyszer rendel, az egészségmegőrzéshez szükséges ellátás ingyenes, a fogpótlást a fogvatartott költségére végzik. A hosszabb idejű szabadságvesztésüket töltők díjazás ellenében, szervezett keretek között munkát végezhetnek. Munkadíjuk a szabad munkavállalók legalacsonyabb jövedelmének 1/3-a. Ausztriában viszont 60-90%-a, öt díjazási fokozatban. A társadalom tagjai szerint az elítélteknek dolgozniuk kell, de többségük nem adna pénzt a munkáért, inkább az eltartásukra fordítanák, és többen a munkát sem hat órában maximálnák, hanem egész nap dolgoztatnák őket. Ez viszont nem felelne meg az uniós követelményeknek. Akik dolgoznak, szívesen teszik, de nem a munka öröme miatt, hanem mert gyorsabban múlik az idő. Dániában a fogvatartottak munkacsoportokban dolgoznak, így ott létrehoztak építőcsoportot és kertészkedők csoportját is. Franciaországban olyan munkaerőpiaccá váltak a börtönök, ahol a magánvállalkozók kínálnak munkákat. Hollandiában a szabadulás után segítenek abban, hogy a volt elítéltek munkához jussanak. Németországban társas vállalkozást hoztak létre külső cégekkel, és a munka elvégzésére ösztönözték a rabokat Romániában fogvatartottaknak számos lehetőségük van az intézményen kívüli munkavállalásra is. Angliában nincs ekkora jelentősége a munkáltatásnak, míg Belgiumban nem a munkát tartják a legjobb megoldásnak.

A fiatalkorúak számára külön intézetet hoztak létre. A büntetés-végrehajtásnak itt csak két fokozata van, és a huszonegyedik életévükig lehetnek itt az elítélt fiatalok. A legnagyobb különbség a „felnőtt intézetekhez” képest, hogy az oktatás nem mint lehetőség jelenik meg, hanem 16 éves korig kötelező. A női elkövetőket vizsgálva egy kutatás arra jutott, hogy a bűncselekmény elkövetése előtt nem éltek anyagi biztonságban, legtöbbjük munkanélküli volt, és az alacsony iskolázottságuknak is szerepe volt a bűnözésben, Európa-szerte kevés a női büntetés-végrehajtási intézet, mivel a fogvatartottak száma 12%, ezért szinte mindenki a lakóhelyétől távolra kerül, ez pedig jelentősen megnehezíti a kapcsolattartást.

Hazánkban a női fogvatartottak többségét Kalocsán őrzik. A legjelentősebb probléma és a lehetséges megoldások Magyarországon a legnagyobb gondot jelentő kérdés a túlzsúfoltság, amelynek okai a századforduló előtti, elavult intézetek, valamint hogy fejlesztésre csak kevés anyagi forrás jut. Az uniós tagállamok egyetértenek abban, hogy a börtönnépességet nem lehet nullára csökkenteni, de el kellene érni azt, hogy mindenhol az optimális szinthez közelítsenek. Előfordul, hogy korlátozni kell, vagy le kell állítani a befogadásokat, és listát készíteni azokról, akiknek a szabadon hagyása nem jelent további veszélyt a társadalomra. Az egyik lehetséges megoldást a hollandok álmodták meg, így ők a hosszabb tartalmú büntetések helyett rövid tartamú szabadságvesztést alkalmaznak, és ez idő alatt próbálják „megnevelni” az elkövetőt. E megoldásnak az az előnye, hogy nem válik az életük részévé a fogság és nem jelennek meg azok a hátrányok, amelyek a hosszabb idejű szabadságvesztés három szakaszában. A túlzsúfoltság megszüntetésének másik módját dolgozta ki Belgium, amikor bevezette az elektronikus felügyeletet. A szükséges feltételek a lakhely kijelölésére, hogy az elítéltet ne zárják ki az intézkedés alkalmazhatóságából, legyen tartózkodási címe, adja az előzetes beleegyezését, valamint legyen lakása és telefonja. Akkor alkalmazható, ha ezeken kívül még az ítélete sem haladja meg a három évet.

Egy újabb lehetőség a Public Private Partnership (társadalmi privatizációs partnerségnek nevezzük az állami szervek és a magánszektor együttműködését), avagy a börtönprivatizáció. Alkalmazása hazánkban más területeken sem túl elterjedt, elsősorban Nyugaton már a büntetés-végrehajtásban is jól működik. Nálunk attól félnek, hogy alkalmazásával magánbörtönök jönnének létre, és kicsúszna az irányítás állam kezéből. Mindezek ellenére Tiszalökön 2007-ben sikerült megépíteni magántőke bevonásával a 700 ember befogadására alkalmas intézményt, amelyben a magánosítás az üzemeltetésre is kiterjed. A szombathelyi intézetet pedig magántőkéből újították fel. Régóta alkalmazható, eredményt azonban nemigen mutató megoldások a pénzbüntetés és a közérdekű munka. Jelentős fogvatartotti létszám csökkenésre azért nem számíthatunk, mert kevés a munkalehetőség, akinek pedig munkát tudnának biztosítani, ők is inkább „leülik”, azaz a bíróság a közérdekű munkát fogházban letöltendő szabadságvesztésre változtatja.

A pénzbüntetés anyagi szempontból próbálja visszatartani az elkövetőt a bűnismétléstől, de az állampolgárok anyagi lehetőségei miatt a büntetés sokszor behajthatatlan. Végül meg kell említeni a mediációt, azaz a tettes és áldozat közötti kiegyezést. Egy mediátor (közvetítő) elősegíti a felek közötti kommunikációt, és mindkét fél részére előnyös egyezséget kínál. Persze „aki tíz éve zsebel a villamoson, azt a mediáció nem fogja megváltoztatni”, az első bűntényeseknél azonban érhető el eredmény. Eredményes tárgyalás esetén az eljárás gyorsabbá, olcsóbbá tehető, valamint a tettes számára elkerülhető a szankció. Az előnyök elsősorban társadalmiak, mert csökkenti az igazságszolgáltatás költségeit (1/4-ére), nem lesz szükség a drága intézeti fogva tartásra (elítéltenként és naponta mintegy 8000Ft), valamint közelebb hozza egymáshoz a polgárokat, elősegíti a toleranciát, a tettes elkerüli a börtön káros hatásait. A mediáció ellenzői kifejtik, hogy ily módon a gazdagok megvásárolhatják büntetlenségüket, de az a jellemző, hogy a sértettek csak a valódi megbánást fogadják el. Az Uniós államok és mi magyarok is igyekszünk megfelelni a követelményeknek. Azonban a bűnelkövetők akármennyire is bűnösök, nagy részüknek joga van egy új esélyhez. Nem árt szem előtt tartanunk, hogy az ő életüket is jelentősen befolyásolják a „mindennapi örömök és kudarcok”, a nevelők önmagukban nem elegendők ahhoz, hogy a visszaesést megelőzzék, mivel a társadalmi elutasítás biztos út egy újabb bűncselekmény elkövetéséhez.

A cél az lenne, hogy a szabad társadalom tagjai megértsék: az elítéltek többsége nem azért követi el a bűncselekményt, hogy az ő adójukból börtönben töltse élete jó néhány évét, és éppen ezért a civileknek is segíteniük kellene a társadalomba való visszailleszkedésüket, hogy egy múltbeli rossz döntésükért ne kelljen megbélyegzettként élniük a szabadulásuk után. A társadalom tagjainak be kellene mutatni a jelenlegi állapotokat, hogy megismerjék a valódi körülményeket, mivel kevesen tudják, hogy a bv. intézetek nagy része még felújításra szorul, és a felújított épületek sem európai színvonalúak. A bűnözőket sokan rossz embernek tartják, és a cselekményük súlyától függetlenül általánosítanak. Az viszont eszünkbe sem jut, hogy karácsony előtt nem egy fogvatartott ajánlja fel a megmaradó konzerveit a szegényeknek, vagy például árvíz idején a maguk módján segítik a rászorulókat. A bűnözés elleni fellépés hathatós összefogást kíván, nemcsak az igazságszolgáltatás szervei között, hanem a társadalom tagjaival is.

Szigorú jogalkotás és magas színvonalú rendőri munka mellett javulhatna a közbiztonság. Mindehhez persze újból meg kell szerezni az állampolgárok bizalmát, főként abban a kérdésben, hogy érdemes feljelentést tenni. Az állam feladata az, hogy az európai ajánlásokat követve minél jobbá, elviselhetőbbé tegye a börtönéletet, építsen új intézeteket a túlzsúfoltság megszüntetésére, valamint olyan törvényeket alkosson, amelyekkel minél inkább visszaszoríthatóvá válik a bűncselekmények elkövetése. Végezetül egy fogvatartott szavai, amelyekből kiderül, hogy milyen célt kellene maguk elé tűzniük, amivel csökkenhetne a visszaesések száma: „A börtön érzéketlenné tesz, de rákényszerít, hogy észrevegyük, mi a legfontosabb. A család és a hűség. Mi, elítéltek tudjuk, hogy a börtönben egyik sem létezik. Tehát ne menekülj az elől, akivé váltál – elítélt. Fogadd el, fejlődj tőle, és többé nem veszted szem elől az igazi értékeket.”

*

Vókó György: Magyar büntetés-végrehajtási jog

Vókó György: Európai büntetés-végrehajtási jog

Vókó György: Új európai börtön szabályok és magyarázatuk

Orbán Károly: Börtönvilág Recommendation Rec (2006) 2 of the Committee of Ministers to member states on the European Prison Rule

Lőrincz József: Büntetőpolitika és börtönügy

Tikász Sándor: A PPP-munkáltatás tapasztalatai a Tiszalöki Országos Bv. Intézetben.

Joanna Weschler: The Human Rights Watch Global Report on Prisons USA

Gilányi Eszter: Barabás A. Tünde: Börtön helyett egyezség?

Fahidi Gergely: Kárpótlás börtön helyett: békítő tárgyalás Papp Gábor: A prizonizációs jelenségek elméleti héttere – kritikai megközelítésben.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.