A technológiai függőség, ami romba dönti az online vitarendezést?

Elsőre azt gondolhatnánk, azáltal, hogy a technológia egyre jobban átszövi életünk minden aspektusát, magától értetődővé válik a jogviták online rendezése is. Azonban a technológiához fűződő viselkedési függőség megakadályozhat minket ebben.

A függőséget okozó technológia, az okostelefonoktól a közösségi médiáig, áthatja a modern életet. 2024-ben világszerte több mint 6,8 milliárd okostelefon-felhasználó van, és becslések szerint 6,3%-uk szenved telefonfüggőségben.

A viselkedési függőség esetén az érintettek nem valamilyen kémiai anyagtól, hanem egy viselkedési mintázattól függenek, általában az emberi élet alapvető velejárója, szükséglete területén, mint például a munka, a játék, az evés vagy szexualitás. A technológiával összefüggő viselkedési függőség a telefonfüggőség mellett megjelenhet a számítógépes játékok, az online szerencsejáték, a közösségi média vonatkozásában is.

Az internetes játékfüggőség és a heroinfüggőség között számos hasonlóságot fedeztek fel a kutatók: több hasonló klinikai tünetet váltanak ki, e két függőség azonos agyi struktúrákban és funkciókban okoz károsodást, és több azonos, a függőséghez kapcsolódó idegi körben (kognitív kontroll, a jutalom-előrejelzés és élvezet, a motivációs hajtóerő és jelentőség-hozzárendelés, illetve a tanulás és memória hurkaiban) széles körű és fokozott aktivitást idéznek elő. Mindezek ellenére még mindig nem veszik elég komolyan a technológiához kötődő viselkedési függőséget. Ezt jól mutatja a Youtube legnépszerűbb videóinak a listája is, ahol legnézettebb videó még mindig a Baby Shark Dance, de a top 10-ből 5 célközönsége kifejezetten a kisgyerekek. Azok az emberek, akik már óvodás koruk előtt is naponta órákig nézik a „Busz kereke csak körbe forog” című dal végtelenített animációját a Youtube-on, még erősebben kitettek a technológia függőségnek egész életükben.

A technológiához fűződő viselkedési függőség (vagy technológiai függőség) felismerése és kordában tartása már csak azért is kifejezetten nehéz, mert egy sor egyéb kötelező tevékenységünk a munkától kezdve a számlabefizetésig a számítógéphez és/vagy telefonhoz köt minket, amely eszközök végtelen lehetőséget kínálnak az időnk elpocsékolására. Jelen sorok írása közben is legalább 20 clickbait hír kísértett meg, pedig csak a böngészőmben megnyitottam egy új lapot a levelezőm eléréséhez.

Kutatások igazolják, hogy a kognitív képességeink csökkenek, és észlelési problémák növekednek az egyre fokozódó technológiai függőség miatt. Az emberi észlelés és visszaemlékezés egyébként is erősen korlátozott, érzelmek által befolyásolt és önigazolásra törekvő, a kognitív képességeket, különösen a megszakítás nélkül figyelmünk időtartamát (attention span) pedig még tovább rombolja a folyamatos ingergazdag környezet. Az amerikaiak 24 óra alatt átlagosan 10 percenként veszik elő a telefonjaikat, még akkor is, ha tudják, ez kizökkenti őket a munkából és aláássa a hatékonyságukat. A közösségi média platformok speciális felépítése és jutalmazási rendszere kényszeres használatra ösztönzi a felhasználókat, naponta több órára is lekötve őket. További hatása, hogy a társadalom szorongóbbá és paranoiásabbá vált, mint azelőtt.

Életünk egyre több aspektusa helyeződik át az online térbe abból kiindulva, hogy így modern társadalmunk által könnyebben hozzáférhetővé válik, gyorsabbak és hatékonyabbak lehetünk, hogy több idő maradjon az igazán fontos dolgokra az életben. Ezen szempontok is közrejátszottak abban, hogy a vitarendezés egyre több formája érhető el online.

Az online vitarendezés egy rendkívül tág fogalom. Egyes online vitarendezési mechanizmusok pusztán online környezetbe ültetik a hagyományos eljárásokat, míg mások az eljárások lényegét megőrizve, de azokat újra strukturálva mélyrehatóbban kihasználják a technológia által nyújtott lehetőségeket, de akár új típusú, a hagyományos vitarendezésben ismeretlen folyamatokat is bevezethetnek a vitarendezés innovatív megközelítésére.

Az online vitarendezés az alternatív vitarendezésben jelent meg először, és még napjainkban is nagyobb a súlya itt, mint az állami bíróságokon, még akkor is, ha egyre inkább növekvő tendencia mutat a digitális igazságszolgáltatás kiterjesztése irányába. Az ilyen jellegű törekvések hátterében túlnyomó többségben szükségszerűségi szempontok (pl. személyes találkozás nem kivitelezhető) állnak, vagy a hatékonyság növelése (több ügy kevesebb energiabefektetéssel rendezhető) és költségek csökkentése (pl. nem kell a mediációhoz drága irodákat bérelni és fenntartani) motiválják. A gyakorlatba átültetéssel további előnyöket is realizálhatnak, pl. kényelmesebb és hozzáférhetőbb eljárás az ügyfelek számára.

Kétségtelen, hogy az online vitarendezésben alkalmazott technológia befolyásolja a vitarendezést és az abban résztvevő felek viselkedését, magatartását.

Az alkalmazott technológia meghatározza, mikor és milyen módon kapcsolódunk be az eljárásba, hogyan fejezzük ki magunkat, és hogyan értesülünk a másik fél gondolatairól.

A különböző kommunikációs csatornák választása, a valós idejű vagy aszinkron kommunikáció, maga az interfész, amelyen navigálnak a felek, valamint az online vitarendezési mechanizmusban alkalmazott algoritmus „önállósága” mind hatással vannak a vitarendezési eljárásra és annak eredményére.

A fenti állítást az alábbi példákkal tudom érzékeltetni. Egy magánjellegű vita hevében olyan dolgokat is a másik fejéhez vághatunk, amit nem vagy nem éppen úgy gondoltunk. Ha írásban kommunikálunk, és nem kényszerülünk azonnali válaszadásra, lehetőségünk adódik nyugodt(abb)an értelmezni a másik fél mondandóját, meggondoltan reagálni rá. Ez a fajta távolság előremutató lehet az alternatív vitarendezésben, különösen a mediációban.

A technológiával szorosabb kapcsolatban áll annak az ügyvédnek esete, aki egy filternek köszönhetően kiscica képében jelent meg egy texasi bíróság online tárgyalásán. Noha még a nemkívánatos filter eltávolításán dolgozva is biztosította az eljáró bírót, hogy készen áll folytatni az eljárást, a magabiztosságát és meggyőzőképességét minden bizonnyal negatívan befolyásolta a technikai fiaskó.

Minthogy az online vitarendezés (azaz valamennyi, technológiailag támogatott vitarendezési forma) olyannyira tág fogalom, e cikk témakörét illetően is szűkítésre szorul, hiszen egészen másként mutatkozik a technológiai függőség hatása a különböző vitarendezési mechanizmusokban.

Az online vitarendezésnek azon fajtái tekintetében, ahol az eljárás szóbelisége megmarad, csak éppen a személyes fizikai jelenlét tűnik el, különösen érdekes a technológiai függőség vizsgálata. Ilyen eljárás az állami bíróság és az alternatív vitarendezés körében is lehetséges, gondoljunk csak egy bírósági online távmeghallgatásra, vagy az online békéltetésre, ahol kép- és hangfelvétel biztosításával egyidőben kommunikálnak a felek.

S bár a megszokotthoz képest eltérő módon avagy kommunikációs médiumon keresztül kommunikálnak az online mediációban a felek, a hagyományos mediációhoz hasonlóan ugyanúgy kiemelt jelentőségű az eredményes kommunikáció, az egymásra koncentrálás és az érzelmi megértés.

A folyamatos koncentráció ugyanakkor lényegesen nehézkesebb az online környezetben, mint ugyanabban a teremben egymással szemközt ülve.

Az online mediációt nyújtó cégek kifejezetten javasolják a résztvevőknek, hogy csendes és zavartalan helyről jelentkezzenek be jó internettel kapcsolattal és fülhallgatóval (a visszhangozást elkerülendő). Mindez valóban alapfeltétele az online találkozóknak, azonban a problémának csak a technikai oldalát érinti.

Az online mediációba számítógépről, tabletről vagy telefonról bekapcsolódva nő a távolság a felek között, nehezebb észlelhető a metakommunikáció (ez a túlfűtött vitákban még akár előnyös is lehet), kevesebbet látunk a másik félből, nem tudjuk, ő mit néz vagy lát, szemkontaktust nem lehet felvenni (, és szerintem éppen emiatt az online meghallgatás soha nem is fogja teljes egészében felváltani a tárgyalótermi bírósági meghallgatást). Ehhez hozzáadódik, hogy az online megbeszélések résztvevői akaratlanul is a saját kameraképüket ellenőrzik a képernyőn, ahelyett, hogy a másikat figyelnék, kényszeresen aggódva attól, mi lóg be a háttérből, nem látszódnak-e „túlságosan” is. Mivel internetkapcsolat szükséges az online mediációhoz, az egyéb, akkor épp nem szükséges értesítéseket, riasztásokat, felugró üzeneteket külön kellene kiiktatni, hogy ne vonják el a figyelmet, ez az opció azonban a technológiai függőség miatt valószínűleg fel sem merül. Ezek az értesítések elterelik a figyelmet, kizökkentenek a másikra figyelésből, így valamennyi biztosan elvész az átadni kívánt üzenetből. A folyamatos digitális terhelés hatására csökkent figyelmi idő megnehezíti a koncentrálást, vagyis a résztvevők még akkor is elkalandoznak, ha épp nem kapnak zavaró üzenetet.

Az online vitarendezésnek tehát alkalmazkodnia kell ahhoz a digitális valósághoz, ahol a kognitív és érzelmi képességeket egyre inkább befolyásolja a technológia.

Az online vitarendezés kontextusában a technológiai függőség tehát alááshatja a vitarendezési folyamatok hatékonyságát. Látható, hogy a megszokott vitarendezési metódusok online környezetbe való átültetése nem feltétlenül visz közelebb a „hatékonyabb, gyorsabb, olcsóbb” megoldáshoz. Ahhoz, hogy az online vitarendezés valóban átütő eredményt érjen el, el kell szakadnia a hagyományos módszerektől, hogy biztosítsák, a vitában résztvevő fél valóban átlátja, megérti a szóban forgó kérdést, és a szükséges ismeretek birtokában átgondolt választ tud adni, és megfontoltan dönt.

Ebben kulcsfontosságú jelentősége lehet az aszinkron típusú online vitarendezési mechanizmusoknak, ahol a felek maguk osztják be az idejüket, és hogy mikor foglalkoznak az online vitarendezéssel, anélkül, hogy az üzenet kézbesítésével számottevő idő telne el (szemben a hagyományosan postán küldött felhívásokkal). Az aszinkron kommunikáció akkor működhet jól az online vitarendezésben, ha a rendszer segít a félnek „visszahelyezkedni” a vitás kérdéshez: rövid, lényegre törő összefoglalót kap az addig tisztázott tényekről, ellentétes álláspontokról, vitás kérdésekről, kilátásba helyezni az egyes döntések következményeit.

Ugyanakkor nemcsak a szóbeli kommunikáció tud elcsúszni. Az emberek még az írásbeli kommunikációt is gyakran félreértik, és nem feltétlenül csak egy rosszul megválasztott emotikon miatt. A félreértést pedig az írott és szóbeli kommunikáció esetén sem gyakran ismerik fel.

A minden fontos információt tartalmazó, de kellően tömör és érthető (félreérthetetlen) összefoglalás a figyelmi idő (attention span) magas fokú csökkenése miatt egyelőre csak a kisebb súlyú vagy egyszerűbb megítélésű ügyekben képzelhető el, avagy az ügyek egyes részterületein, de nem az egész eljárásra vetítve.

Mindez nem azt jelenti, hogy a hagyományos bírósági eljárásban vagy alternatív vitarendezésekben a felek teljes egészében átlátnák a folyamatokat, de – elméleti síkon – fennáll a lehetősége annak, hogy a közvetlenségből fakadóan hamarabb felismerjék, ha elcsúszik a kommunikáció, és a formálisabb keretek között kevésbé engedjék meg maguknak a felek, hogy elkalandozzanak a gondolataik.