A tömeg közé lőhet-e a kerítést védő katona?

Az alábbi cikk az Arsboni, a Bird & Bird és a Wolters Kluwer 2018-as Cikkíró Pályázatára készült írás szerkesztett változata.

Az erőszak alkalmazásának emberi jogi megítélése tömegtüntetések esetén a Gázai övezet és Izrael határán

Bár első ránézésre akár magyar relevanciája is lehetne a kérdésnek, e rövid elemzés mégis az Izrael és a Gázai övezet határán felállított kerítést, és a 2018 tavaszán ott lezajlott tömegtüntetést helyezi fókuszba, mégpedig Izrael Legfelsőbb Bíróságának (a továbbiakban: ISC) a tárgykörben született legfrissebb döntése tükrében, annak is nemzetközi jogi okfejtéseit vizsgálva.

Az eset tényállása

Lawyer for a Day

Jelentkezz október 23-ig!

Fejts fel néhány érdekes jogesetet, bújj egy napra a legmenőbb ügyvédek bőrébe, és nyerj mindezzel egy hétvégét a festői Milánóba!

2018. március 30. és május 14. között tömegdemonstrációkra került sor a Gázai övezetet Izraeltől elválasztó kerítés közelében. A tüntetések a „Nagy Visszatérés Menete” elnevezésű kampány keretében valósult meg, amely annak szervezői szerint egy békés rendezvény volt, amely néhol erőszakossá fajult. Ezzel szemben a hivatalos izraeli álláspont szerint a demonstrációt az azzal fegyveres konfliktusban álló Hamas szervezte, amelyen azonban civilek is részt vettek. E cikk nem kíván állást foglalni annak kérdésében, hogy a tüntetést milyen célok mentén szervezték meg, az azonban tényszerű, hogy a békésnek indult demonstráció elfajult és a határvédő kerítésre, valamint az Izraeli Védelmi Erő (a továbbiakban: IDF) katonáira is rátámadtak a protestálók. A demonstrációk alatt egyes becslések szerint több mint 100 palesztin tüntető lelte halálát az IDF mesterlövészeinek tüzétől, illetve több ezer ember sérült meg az IDF „less-lethal” azaz kevésbé halálos fegyvereitől. Az eseménysor óriási nemzetközi visszhangot váltott ki.

A kereset és a rá adott kormányzati válasz

A demonstrációkat követően 6 (5 izraeli és 1 palesztin) civil szervezet keresetet nyújtott be az ISC-hez, hogy az semmisítse meg az IDF bármely olyan harcérintkezési szabályát (rules of engagement – a továbbiakban: RoE), amely lehetővé teszi halálos, helyesebben potenciálisan halálos erőszak alkalmazását a palesztin tüntetőkkel szemben, anélkül, hogy azok küszöbön álló és valós fenyegetést jelentsenek mások életére. A civil szervezetek keresetükben megfogalmazták, hogy a jelenlegi RoE lehetővé teszi az IDF számára, hogy a katonák éles lőszert használjanak a fő felbujtókkal szemben, akik arra buzdítják a tüntetőket, hogy közelítsék meg a kerítést, még akkor is, ha ezek nem jelentenek küszöbön álló veszélyt. A civil szervezetek a demonstráció szervezése kapcsán annak békés jellegét emelték ki és azt, hogy ennek féken tartását az emberi jogok nemzetközi rendszerének szabályai szerint kell megszervezni, amelyek nem férnek össze az IDF által jelenleg alkalmazott szabályokkal, illetve ezek alkalmazása nem felel meg sem az izraeli nemzeti, sem a nemzetközi jognak.

Az izraeli kormányzat ezzel szemben jogi érvelésében a tömegtüntetések kapcsán a Hamas szerepét emelte ki. Ebből arra a következtetésre jutott, hogy a demonstrációk részei a Hamas és Izrael között fennálló fegyveres konfliktusnak, hiszen rendkívül erőszakosak, illetve a fegyveres csoport céljait szolgálják. Ennek megfelelően a kormányzati álláspont szerint alkalmazandó jogi rezsim nem az emberi jogok nemzetközi rendszere, hanem a fegyveres konfliktusok joga, vagyis a humanitárius nemzetközi jog. Eddig ténybeli kérdésekből eredő nézetkülönbséget tapasztalhatunk, ami a dolog természetéből fakadóan a helyzet jogi minősítésére is rányomta a bélyegét. A kormányzati érvelés azonban egy jogi bukfencet is vet, mégpedig úgy, hogy azt mondja, hogy a fegyveres konfliktusok jogában két paradigma érvényesül. Az egyik az ellenségeskedés (hostilities), a másik pedig a bűnüldözés (law enforcement) paradigmája, amelyek közül az utóbbi tekinthető „alapértelmezettnek” a jelenlegi gázai konfliktusra. Paradigmaváltásra akkor kerülhet sor, ha valaki közvetlenül részt vesz az ellenségeskedésben. Izrael tehát egy humanitárius nemzetközi jogon belüli bűnüldözési paradigmát hoz létre, amely hasonló, de némiképp eltérő az emberi jogok nemzetközi rendszerének elveitől, ez utóbbi párhuzamos alkalmazhatóságát fegyveres konfliktusok esetén Izrael tagadja, annak ellenére, hogy napjainkra konszenzus alakult ki arra nézve, hogy az emberi jogok univerzálisak, elidegeníthetetlenek és oszthatatlanok egyben.

Mielőtt rátérnénk az ISC döntésének ismertetésére, röviden célszerű összefoglalni azt, hogy miben mutatkozik meg az eltérés a humanitárius bűnüldözési paradigma és az emberi jogok hasonló rendszere között. Minderre a választ a kormányzati álláspontot összefoglaló dokumentum 33. szakasza adja meg, amely kimondja, hogy potenciálisan

halálos erőszak akkor alkalmazható, ha az meghatározható fenyegetést jelent az emberi életre vagy testi épségre.

E fenyegetés származhat személyektől vagy személyek tömegétől, mint amilyen egy tüntetés. Az erőszak alkalmazásának arányosnak, ultima rationak, azaz végső megoldásnak, valamint szükségesnek kell lennie, ami akkor is fennáll, ha maga a veszély még nem öltött testet, így nem is küszöbön álló. A gázai tüntetések kapcsán pedig megjegyzi, hogy a veszély akkor válik küszöbön állóvá, ha a tömegek elérik célpontjukat, amelyet ebben az esetben a kerítéstől néhány mérföldre lévő települések, vagy esetleg az IDF katonái jelenthetnek. Ennek megfelelően tehát a kerítés áttörése előtt is halálos erőszak lenne alkalmazható a tüntetőkkel szemben.

Mindez szöges ellentétben áll az emberi jogok nemzetközi rendszere által vezérelt akciókkal, amelyeknél az élet ellen irányuló fenyegetésnek egyedileg meghatározhatónak, és küszöbön állónak kell lennie a potenciális halálos erőszak alkalmazásához. A kormányzati álláspont szerinti eljárás így egy olyan abszurd szituációhoz vezetne, aminek keretében olyan személyek ellen is alkalmazható lenne halálos erőszak, akik fegyvertelenek, de kárt kívánnak tenni a kerítésben, vagy egyszerűen másokat buzdítanak erre. Támadhatóságuk azon alapulna, hogy saját vagy mások még be nem következett cselekménye esetlegesen a jövőben valamikor fenyegetést fog jelenteni mások életére vagy testi épségére. Ez természetesen nélkülöz mindennemű normatív megalapozottságot. Egy ilyen vagy ehhez hasonló szituációban számos más, kevésbé erőszakos eszköz áll a rendfenntartó erők kezében. Ahhoz, hogy halálos erőszak alkalmazására sor kerülhessen, össze kellene omlania a kerítésnek, amit a másképp meg nem állítható tömegek áttörnek, úgy, hogy céljukat tekintve rá kívánnak támadni a közelben élő izraeli lakosságra vagy helyben állomásozó katonaságra. Bár egy ilyen helyzet nem elképzelhetetlen, számos ponton megállítható az eseménysor, mielőtt valóban szükséges lenne a potenciálisan halálos erőszak alkalmazására.

Izrael Legfelsőbb Bíróságának döntése

Az ISC egy három bíróból álló tanácsa 2018. május 25-én elutasította a keresetet, és nagyban átvette a kormányzat álláspontját, amikor is a helyzet kezelésére egy új hibrid bűnüldözési koncepciót alkotott meg a humanitárius nemzetközi jogon belül. Az ítélet érdekessége, hogy azt az ISC a konkrét RoE ismeretének hiányában hozta meg,hiszen azok titkosított információk, a civil szervezetek pedig nem járultak hozzá ahhoz, hogy távollétükben az ISC betekintsen a titkosított anyagokba. Ebből az apropóból a bíróság az izraeli jogban létező elvet alkalmazta, miszerint az állam aktusait az ellenkező bizonyításáig jogszerűnek kell tekinteni, illetve a RoE-k általános és ismert elveit vették alapul a döntés meghozatalakor.

Az ISC – korábbi esetjogával egyezően – elsőként leszögezte, hogy Izrael nemzetközi fegyveres konfliktusban áll a Hamas-szal, amely így a humanitárius nemzetközi jog alkalmazását teszi szükségessé, egyben elutasítva az emberi jogok nemzetközi rendszerének párhuzamos alkalmazhatóságát. A bíróság emellett azt is kimondta, hogy a Gázai övezet esetében Izrael 2005 óta nem tekinthető megszálló hatalomnak. Megjegyezhető, hogy már e kiinduló álláspontok is vitatottak, például a határon átnyúló elemmel rendelkező, terrorszervezet és állam között fennálló fegyveres konfliktust a nemzetközi jogászok nagy többsége nem nemzetközi fegyveres konfliktusként jellemez, illetve Izrael megszálló státusza sem egyértelmű, legalábbis a szakirodalom fényében.

Az ítélet esetében meg kell különböztetnünk Melcer bíró vezető véleményét, Hayut bírónő párhuzamos indokolásától. Míg előbbi teljes mértékben elfogadja a kormányzati álláspontot és a humanitárius nemzetközi jogon belül különít el egy bűnüldözési koncepciót, addig utóbbi élesebben elhatárolja a két keretrendszert. Tekintettel arra, hogy a végkövetkeztetés azonos, a továbbiakban nem indokolt külön kezelni a két véleményt.

Ki támadható?

A ISC ítéletében meghatározta azt a személyi kört, akik egy tömegtüntetés során támadhatók. Elsőként meg kell emlékezni a Hamas tagjairól, akik a bíróság véleménye szerint bármikor támadhatók, hiszen közvetlenül és aktívan részt vesznek az ellenségeskedésben. Bár az ISC nem hivatkozik a Nemzetközi Vöröskereszt által 2009-ben kidolgozott „folyamatos harci funkcióra”, azzal alapvetően megegyező kategóriát alkalmaz. E körben azonban kitérőt kell tennünk, mégpedig a formális tagság, valamint a funkcionális tagság közötti különbségtételre. Míg előbbi egy fegyveres csoport minden tagját támadhatónak tekinti, tehát adott esetben egy ügyvédet, szakácsot stb., funkcióra való tekintet nélkül, addig utóbbi csak azokat a személyeket helyezi a képzeletbeli célkeresztbe, akik folyamatos ellenséges nexusban voltak a fegyveres konfliktus másik résztvevőjével. A funkcionális megközelítés hívei úgy tekintik, mintha az ellenségeskedésben közvetlen részvételek között beálló szünet valójában a következő akcióra történő felkészülés lenne, ami sok esetben tükrözi is a valóságot. Előbbi, tehát a formális tagság koncepcióját korábban kizárólag az Amerikai Egyesült Államok képviselte, azonban 2014-ben az izraeli kormányzati álláspont is csatlakozott az elmélethez, hiszen felfogásuk megváltozott az ISC 2006-os ún. „Célzott Likvidálások” ügyéhez képest, amely a funkcionális megközelítéshez állt közelebb. Az ISC legújabb döntése ugyan hivatkozik a Nemzetközi Vöröskereszt iránymutatásaira, azonban expressis verbis nem hivatkozik a folyamatos harci funkció kategóriájára, ami a 2009-et megelőző aktivista hozzáállást leváltó, az izraeli nemzeti identitást fókuszba helyező tiszteletben tartási politika egyik legújabb megnyilvánulási formájaként is számon tartható.

A Hamas tagjai ennek megfelelően tehát bárhol bármikor támadhatók, azzal a megválaszolatlan kérdéssel, hogy funkcióból, vagy pedig tagságból eredően. Ettől függetlenül az erőszak alkalmazását a humanitárius nemzetközi jog szabályozza. Ha élünk az egyébként helytelen izraeli koncepcióval, akkor annak is az ellenségeskedésre vonatkozó paradigmája lesz az irányadó. Emellett azonban két másik kategória is nevesítésre kerül, amelyek viszont már a bűnüldözési paradigma keretein belül támadhatók. Ezek a fő felbújtók és a tömegdemonstráció egyéb résztvevői. A két személyi kör között azonban a hatályos nemzetközi jog alapján különbség nem tehető, ahogy Hayut bírónő párhuzamos indokolása helyesen meg is jegyzi.

Utóbbi személyek az izraeli koncepció alapján akkor támadhatók, ha az ultima ratio történik, arányos, illetve szükséges, hiszen valós fenyegetést jelentenek mások életére vagy testi épségére. A bíróság némileg önellentmondásba is került, amikor a küszöbön állóságot szintén követelményként határozta meg, azonban a még nem teljesen testet öltött fenyegetéseket már olyanként aposztrofálja, amelyek alapot adhatnak a potenciálisan halálos erőszak alkalmazására.

A probléma végső soron abban rejlik, hogy

hol húzzuk meg a határt, amelytől már halálos erőszak alkalmazható

olyan személyekkel szemben, akik fegyvertelenül, de a kerítés közelében demonstrálnak. Megtehetjük ezt a küszöbön álló fenyegetés kritériumával. Ekkor még mindig kérdéses marad, hogy egy tömegtüntetés esetén, amiben egy kerítés határolja el egymástól a tüntetőket és a rendfenntartókat, mi tekinthető már valóban küszöbön álló fenyegetésnek. Logikusnak tűnik, hogy addig, ameddig a kerítés áll, valós fenyegetésről egyáltalán nem beszélhetünk. Ez nem azt jelenti, hogy a rend fenntartóinak ilyen esetben tűrniük kellene a kerítés megrongálását, de számos, nem potenciálisan halálos módszer létezik a tömeg kordában tartására. Véleményem szerint semmiképpen sem minősül ilyennek az az izraeli módszer, amelynek keretében éles lőszerrel az alsó testfélre célzott lövéseket adnak le, hiszen a célzás pontosságára való tekintet nélkül, ez még mindig potenciálisan halálos erőszak alkalmazásának minősül. A modern könnygáz és egyéb tömegoszlató eszközök használata mellett még egy esetleges áttörés sem jelenthet olyan küszöbön álló fenyegetést, amely másképpen el nem hárítható veszélyforrásként jellemezhető.

Az izraeli kormányzat ott hibázott, hogy a fenyegetettség mértékéhez nem adekvát válaszreakciókat vindikált magának, nevezetesen a potenciálisan halálos erőszak alkalmazását még nem kellően kiforrott fenyegetettségekkel szemben. Tekintettel azonban arra, hogy a hatályos nemzetközi jog ezt nem teszi lehetővé, a vélt fenyegetéssel szemben szükség volt egy új hibrid rendszer létrehozására, amely ugyan fundamentálisan nem különbözik a kívánatos keretrendszertől, alkalmazási határainak tisztázatlansága miatt mégis súlyosan jogsértő következményekkel járhat.

Következtetések

Mindemellett azonban a valóság az, hogy a gázai demonstrációk során a tömegben nem csupán elégedetlen, de egyben fegyvertelen palesztin tüntetők, hanem a Hamas felfegyverzett tagjai is helyet kaptak. Egy ilyen szituáció komplex mérlegelést és két joganyag, nevezetesen a humanitárius nemzetközi jog, valamint az emberi jogok nemzetközi rendszerének párhuzamos, vagy váltott alkalmazását kívánja meg. Egy ilyen összetett helyzetben, akár azonos eseménysoron belül lehet szükség arra, hogy nem halálos tömegoszlató fegyverek bevetésével állítsanak meg egy fegyvertelen tömeget, és éles lőszerrel, akár potenciálisan halálos erőszak alkalmazásával akadályozzanak meg egy fegyveres csoport által tervezett terrorcselekményt.

Mindez nem a valóságtól elrugaszkodott elvárás. Maga az IDF is képes ilyen és ehhez hasonló mértékű megkülönböztetésre, hiszen a Hamas és Izrael nyilatkozataiból tudjuk, hogy a demonstrációk során megölt személyek túlnyomó többsége valóban a Hamas fegyverese volt.

A helyzet kezelésére tehát nem szükséges új, minden normatív alapot nélkülöző hibrid koncepciók bevezetése, csupán a meglévő jogi lehetőségek pontos és körültekintő alkalmazása.

A címben feltett kérdés tehát akként válaszolható meg, hogy főszabály szerint a kerítést védő katona nem lőhet a tömegbe. Kivételt jelent ez alól, ha az állammal fegyveres konfliktusban álló csoportok tagjai kísérelnek meg katonai akciót végrehajtani a demonstráció során, vagy ha a demonstrálók közvetlen, valós és küszöbönálló fenyegetést jelentenek mások életére. Az ez ellen való fellépés így szükséges, arányos és másképp el nem hárítható.

Irodalomjegyzék

– Amichai Cohen: Analysis of Israel’s Supreme Court Decision Allowing Lethal Force in Gaza

– The case of Yesh Din vs. The Chief of the General Staff HCJ 3003,18, Just Security, 2018. május 27.

– Elena Chacko – Yuval Shany: The Supreme Court of Israel Dismisses a Petition Against Gaza Rules of Engagement, Lawfare 2018. május 26.

– Elias Lieblich: Collectivizing Threat: An Analysis of Israel’s Legal Claims for Resort to Force on the Gaza Border, Just Security, 2018. május 16.

– Halmai Gábor – Tóth Gábor (szerk.): Emberi jogok, Osiris, Budapest, 2008.

– Hannes Jöbstl: Lost Between Law Enforcement and Active Hostilities: A First Glance at the Israeli Supreme Court Judgment on the Use of Lethal Force During the Gaza Border Demonstrations, EJIL: Talk!, 2018. június 4.

– HCJ 3003/18 Yesh Din v. IDF Chief of General Staff, (Héber)

– Izrael Kormányzati válasz 3003/18

– Nils Melzer : Interpretive Guidance on the Notion of Direct Participation in Hostilities Under International Humanitarian Law, International Committee of the Red Cross, 2009.

– Solon Solmon: The Israel Supreme Court Decision on the Gaza Riots: Factual and Legal Confusion, Just Security, 2018. június 5.

– Yahoo Shereshevsky: Targeting the Targeted Killings Case – International Lawmaking in Domestic Contexts, Hebrew University of Jerusal Legal Studies Research Paper, No. 18-13.- Geoffrey S. Corn – Peter Margulies: Use of Force at the Gaza Border: A Hybrid Approach to Tactical Challenges, Lawfare, 2018. június 20.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.