Abortuszvita jogász szemmel – meddig mehetnek el a jogalkotók?

Május 25-én Írországban egy népszavazás keretében feszülhettek egymásnak a nők önrendelkezési jogáért küzdő és az abortuszellenes nézőpontok. A résztvevők kétharmada a jelenlegi – az EU-ban egyébként második legszigorúbbnak számító – szabályozás enyhítése mellett döntött. Az abortusz kérdéskörét mindig is heves viták övezték, eldöntésük pedig nagyrészt a jogalkotókra hárul. Vajon milyen szempontok mentén alakítható ki valamiféle egyensúly e két kibékíthetetlennek tűnő álláspont között?

A magyar szabályozás előzményei

Az 1878. évi V. törvény (a Csemegi-kódex) alapján az a várandós nő, aki elhajtotta magzatát, két, illetve három évig terjedő börtönbüntetéssel volt sújtható, attól függően, hogy a magzat házasságon kívül vagy házasságból fogant. A Kúria egy 1933-as döntvényével azonban lényegében legalizálta az abortuszt, ugyanis az anya életének megóvása érdekében vagy más egészségügyi okból elvégezhetővé nyilvánította. Mivel azonban ezek az okok nem voltak egyértelműen meghatározva, az orvosok széles mérlegelési körben dönthettek a beavatkozás engedélyezéséről.

Újabb szabályok kialakítása vált szükségessé a szovjet hadsereg által 1945-ben tömegesen elkövetett nemi erőszak miatt, ekkor ingyenesen elvégezhetővé vált az abortusz. 1948-tól viszont – az ún. Ratkó-korszakban – ismét szigorítás következett. Az Egészségügyi Minisztérium utasítása szerint egy bizottságnak kellett vizsgálnia a beavatkozáshoz szükséges egészségügyi okokat, szociális nehézségekre pedig egyáltalán nem lehetett hivatkozni. Ez utóbbi korlátozás 1954-ben szűnt meg.

A rendszerváltás után alkotmányossági szempontból is vizsgálni kezdték az abortusz kérdéseit. Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy az Alkotmányból nem vezethető le egyértelmű szabály a magzat jogalanyiságára vonatkozóan, így annak eldöntése a jogalkotó feladata. Az Országgyűlés ezt követően fogadta el a magzati élet védelméről szóló törvényt, amely ma is hatályos.

A jelenlegi szabályozás

A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény („abortusztörvény”) részletesen rendelkezik a terhességmegszakítás szabályairól. E szerint a terhesség a 12. hétig szakítható meg, ha ez az állapotos nő egészségét súlyosan veszélyeztető okból indokolt, a magzat valószínűsíthetően súlyos fogyatékosságban szenved, a terhesség bűncselekmény következménye, vagy az állapotos nő súlyos válsághelyzete esetén. Utóbbi olyan helyzetet jelent, amely testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést okoz.

A terhesség a 18. hétig szakítható meg, ha az előző négy feltétel közül valamelyik teljesül, és emellett az állapotos nő korlátozottan cselekvőképes (vagy cselekvőképtelen), illetve a terhességet neki fel nem róható ok miatt nem ismerte fel korábban, vagy terhessége az egészségügyi intézmény mulasztása miatt haladta meg a 12 hetes időtartamot.

Kivételes esetben – ha elhúzódnak a diagnosztikai eljárások és nagyon súlyos fejlődési rendellenesség veszélye áll fent a magzatnál – a terhesség akár a 24. hétig is megszakítható. Időtartamra tekintet nélkül is elvégezhető az abortusz, ha a várandós nő életét veszélyeztető egészségügyi ok áll fenn, vagy a magzat valószínűsíthetően olyan rendellenességben szenved, amely az élettel összeegyeztethetetlen.

Az állapotos nőnél, illetve a magzatnál fennálló, a terhesség megszakítását megalapozó egészségi okot szakorvosok állapítják meg. Ha a terhesség bűncselekmény következménye, a bűncselekmény elkövetését, illetőleg annak alapos gyanúját a büntetőügyben eljáró szerv igazolja. Ezen esetekben tehát objektív és egyértelműen alátámasztható indokok alapján kerül sor a terhesség megszakítására, a súlyos válsághelyzet megítélése azonban a várandós nő szubjektív megfontolásán alapszik. Fennállásának igazolásához ugyanis mindössze az szükséges, hogy a kérelmet az állapotos nő, illetve cselekvőképtelensége esetén a törvényes képviselője aláírja.

A jelenlegi magyar szabályozás tehát kifejezetten liberálisnak mondható, hiszen – a fentebb leírt határidőkön belül – súlyos válsághelyzetre hivatkozva lényegében korlátozás nélkül kérhető az abortusz elvégzése. Figyelembe véve, hogy mind az Alaptörvény, mind pedig az „abortusztörvény” kiemeli a magzati élet védelmének kötelezettségét, a jelenlegi szabályozás válsághelyzetre vonatkozó rendelkezései aggályosak lehetnek. Előfordulhat ugyanis, hogy – a törvényben meghatározott célokkal ellentétben – a terhességmegszakítást születésszabályozási eszközként alkalmazzák. Az alapvető jogok biztosa, Székely László álláspontja szerint azonban a terhességmegszakítás hatályos szabályai összhangban állnak az Alaptörvény emberi élet védelmére irányuló rendelkezéseivel.

Nemzetközi szabályozás

Európában rendkívül sokféle az abortuszszabályozás; akár a megállapított határidőket, akár a hivatkozható okokat vesszük alapul. Csehországban az abortusz a terhesség 12. hetéig legális, Franciaországban főszabály szerint csak a 10. hétig engedélyezhető. Ezután csak a magzat súlyos testi fogyatékossága vagy a nő egészségét veszélyeztető ok miatt szakítható meg a terhesség. Németországban a mesterséges megszakítás a terhesség első harmadában engedélyezett, ezt azonban egy hosszú várakozási idő előzi meg. A nőknek kötelező tanácsadáson részt venniük, amelynek célja, hogy lebeszélje őket a terhességmegszakításról.

Az angolszász területeken sincs egységes szabályozás. Angliában, Skóciában és Walesben az abortusz a terhesség 28. hetéig végezhető el, ha az veszélyezteti az anya életét, testi és lelki egészségét, illetve ha a magzat valószínűsíthetően súlyos fogyatékossággal születne. Írország a május 25-i népszavazás előtt csak kivételes lehetőségként ismerte el az abortuszt, mégpedig akkor, ha a terhesség kihordása a nő életét veszélyeztetné. Semmilyen más esetben – akár nemi erőszak, akár súlyosan beteg magzat esetében – nem volt engedélyezett az abortusz. Ennél szigorúbb szabályozás az EU-ban csak Máltán él, ahol semmilyen indok alapján nem engedélyezhető a terhességmegszakítás. A népszavazás eredményeként az ír alkotmány szövegébe új rendelkezés kerül, miszerint „törvényben kiköthető a terhességmegszakítás szabályozása.”

A lengyel abortusztörvény alapján jelenleg három esetben megengedett a terhességmegszakítás: a nő egészségének veszélyeztetése vagy a magzat súlyos testi fogyatékossága esetén, ha a terhesség bűncselekmény eredménye, valamint szülői hozzájárulással kiskorú esetében.  Nemrég felmerült a törvény enyhítésének kérdése. A javaslat a várandósság első 12 hetében teljesen szabaddá tette volna az abortuszt, széleskörű szexuális felvilágosítást és a fogamzásgátló szerekhez való könnyebb hozzáférést tett volna lehetővé. Lengyelországban ugyanis a fogamzásgátlók nagy része is be van tiltva, csak óvszer kapható legálisan. 2018. január 10-én azonban a parlament leszavazta a javaslatot, és enyhítés helyett a jogszabály szigorítása mellett döntött.

A törvénymódosítás ellen országos tüntetéssorozatok vették kezdetüket, ugyanis az minden esetben tiltaná a terhességmegszakítást. A kérdés körül már 2016-ban elkezdtek fellángolni az indulatok, ugyanis ekkor érkezett először javaslat a törvény szigorítására. A tüntetések akkor eredményesnek bizonyultak, ugyanis a 460 tagú alsóházban jelen lévő képviselők közül 352-en ellenezték a javaslatot. Jaroslaw Kaczynski, a Jog és Igazságosság nevű párt (PiS) elnöke azonban úgy nyilatkozott, hogy „törekedni fogunk annak biztosítására, hogy még a nagyon nehéz terhességek is – amikor a gyermek biztosan meghal vagy súlyos fejlődési rendellenessége van – szüléssel végződjenek.”

A képek forrása itt, itt, itt és itt.