Együttműködési megállapodást írt alá Trócsányi László igazságügyi miniszter és dr. Sulyok Tamás az Alkotmánybíróság elnöke, ezzel egy közel 15 évvel ezelőtti kooperáció éled újra.
Fotók: Árvai Károly/kormany.hu
Az együttműködés keretében az AB és az IM egy országos alkotmánybírósági „jogesetmegoldó” versenyt rendeznek, amely a hazánkban is már egyre ismertebb moot court módszerhez (vagyis bírósági szimulációhoz) igazodik.
Az AB teljes ülésének szimulációja keretében az ország összes, a versenyben részt vevő jogi karáról delegált joghallgató „bírák” és az AB tagjai tárgyalnak meg egy az AB által kidolgozott jogesetet az AB elnökének vezetésével.
A teljes ülési tárgyalást az AB eljárásrendje szerint írásbeli anyagok, észrevételek készítése és köröztetése előzi majd meg a csapatok között, amely fázisban a karokon felkészülő csapatok további, a bírókat segítő törzskari (stáb) tagjai is részt vesznek a szóbeli fordulóra delegált bírókkal együtt. Ez a megoldás is mutatja, hogy a verseny a legteljesebb mértékben igyekszik ragaszkodni az AB valós működési módszeréhez és eljárásrendjéhez, ezzel is messzemenőkig biztosítva a moot court jelleget.
A jogi karok csapatainak és oktatóinak tevékenységét az IM a jogászképzés színvonalának emelését célzó programjai keretében támogatja.
A Jogászképzés rovat támogatója az Igazságügyi Minisztérium.
***
Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.