Állati jogok, avagy mire számíts, ha négylábú vagy.

E dolgozat a Bird & Bird, az Új Jogtár és az Arsboni által meghirdetett 2018. évi Cikkíró Pályázat keretében született.
Szerző: Kasza-Szalontai Éva

A felelősségteljes állattartás a mindennapokban és a ténylegesen büntetett állatkínzás.

„A kutyák beszélnek, de csak azok számára, akik képesek meghallgatni őket.” Orhan Pamuk

Orra estem, majd felálltam, de újra orra estem. Újra felállok, csak a kérdés, mi lesz ezután. Az történt ugyanis, hogy 2014-ben írtam egy szakdolgozatot, aminek címe az volt, hogy „Az állatvédelem jogi és erkölcsi vetületei”.
Orra esésem oka pedig az volt, hogy naivan azt gondoltam akkoriban, hogy a jogalkotókat ennél jobban aggasztja az állatok sorsa és ennél jobban érdekli, hogy az állatok kínzása, bántalmazása ne maradjon válasz, még annyira sem büntetés nélkül. Jó nagyot csattantam és be is vertem a fejem alaposan, mert akkorát tévedtem, hogy az aszfalt adta a másikat. Csalódtam a rendszerben, mert érdektelen az állattartás és állatkínzás szabályait illetően – melyre szeretnék kitérni -, mert nem foglalkozik az egyéni állati sorsokkal sem igazán (cirkusz, állatkert, állatfarm) és joghiányban is szenved, ugyanis van, amit nem is szabályoz (állatpornográfia). Ja és persze azóta sem változott sok minden.

Mint állattartó egyértelműen kijelenthetem, hogy állatot tartani hatalmas felelősség. Könnyen ellehet veszni a jogszabályok között, mint egy hatalmas útvesztőben magam sem tagadom, de azért erkölcsi szempontból is megragadható a kérdés, hiszen az alapvető erkölcsi sémákat már gyermekkorunkban megtanítják nekünk, mint például a „ne bántsd az állatokat”.
Hozzáteszem, hogy az általános iskolai tanterv, illetve tanmenet része, a környezetismeret tantárgy keretein belül, már az első osztálytól kezdve, hogy megvizsgáljuk és megtanuljuk, hogy mit jelent az állat, milyen ismérvei vannak, vagy hogyan viselkednek bizonyos környezeti tényezők hatására. Bár azt továbbra sem, hogyan gondozzuk őket. De emlékszem, hogy rajz órán le is rajzoljuk (rajzolhatjuk) őket, énekórán éneklünk (énekelhetünk) róluk, irodalom órán előtűnhet valamelyik költő tollának koppanásából, továbbá nyelvtan órán mondatba foglalhatjuk őket és mondatelemzésnél elmondhatjuk, hogy ez a szó egy főnév. Ennyi közös nevező már legalább van az „ember” vagy „élőlény” kifejezéssekkel. De pontosan tudjuk mit jelent az a szó, hogy állat és mi a mögöttes tartalom? Csak remélni tudom…

Bizonyított tény, hogy a gerinces állatok rendelkeznek értelmi képességgel, sőt énképpel is, ebből következően pedig képesek érezni és gondolkodni, ezáltal cselekedni. Akkor tudjuk azt is, hogy kell bánni velük? Már az ezzel kapcsolatos legalapvetőbb törvényünk is megfogalmazza az imént említett tényt, amely az 1998. évi XXVIII. törvény az állatok védelméről és kíméletéről. Mellesleg e törvény 1998 óta nem olyan sok változáson esett keresztül és terjedelmében sem változott. Hmmm. Közös pár perces hümmögés következik. Hogy miért? Alapvetően sajnos azt kell, mondjam, hogy az állattartás alapvető szabályaival nem igazán vannak tisztában az emberek. Készítettem felméréseket és mindez gyorsan kirajzolódott. Elszomorító. Persze azzal, hogy van ebadó, meg kötelező évenkénti oltás általában mindenki tisztában van, ami csak egy fizetési kötelezettség és nem a tartás szabályait foglalja magában és persze ezt sem tartja be ám mindenki. Hallottam már a „Minek az az oltás? Úgysem megy a kutya sehova…” kezdetű rövid anekdotát. (Persze, ha tartósan láncon van tartva, de akkor is.)

Adójogban jártas ügyvédet keresünk!

Munkád adójogi fókuszú – elsősorban TAO-val kapcsolatos – lenne, de ha van egy kis polgári jogi vagy tranzakciós vénád, annak nagyon örülünk, hiszen hasznát fogod venni.

A törvény első mondata így szól: „Az Országgyűlés – annak tudatában, hogy az állatok érezni, szenvedni és örülni képes élőlények, tiszteletben tartásuk, jó közérzetük biztosítása minden ember erkölcsi kötelessége…” Nem is mennék most tovább. Csak szemet szúr ez a mondat és közben arra gondolok, hogy a Polgári Törvénykönyvünk, amely 2013-ban vádi új bundát kapott – ha szabad e szóhasználattal élnem – a következőket fogalmazza meg az állatokkal kapcsolatban az 5. könyvben, ami ugye a dologi joghoz kapcsolódó szabályokat foglalja magába:
5:14. § [A dolog] (3) A dologra vonatkozó szabályokat az állatokra a természetüknek megfelelő eltéréseket megállapító törvényi rendelkezések figyelembevételével kell alkalmazni.

Minden alkalommal mikor ezt a mondatot olvasom, egy erős érzés hasít belém, leginkább gyomortájon. Meglátásom szerint a jogalkotók bizonyára már nagyon fáradtak lehettek, mire az 5. könyvhöz értek, hogy mint „dolgok” kategóriába esett az állatok csoportja. Mintha éremfeldobással döntötték volna el. Majd ekkor fogtam és összevetettem az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény első mondatával. Újra és újra.

Na azért, hogy ne legyek telhetetlen, legalább már végre belefogalmazta valahova, mert az előző Polgári Törvénykönyvünk még erre sem vette a fáradtságot, rábízta a kisebb és olykor lagymatagabbul megfogalmazott „törvénykékre”, mindegy alapon. Többször átrágtam magam a PTK. fordítókulcsán nem tagadom, de a mondat, ami összevetette a régi és az új Ptk-t, hagyott némi álmatlan éjszakát mögöttem.
„Az (új) [Ptk.] abban tér el a (régi) Ptk. rendelkezéseitől, hogy kiegészíti az állatokra vonatkozó rendelkezéssel, amelynek értelmében az állatok nem dolgok, de a természetüknek megfelelő eltéréseket megállapító törvényi rendelkezések figyelembevételével rájuk is a dolgokra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni”.

Na és akkor elkezdtem megvizsgálni: ha nem dolog, akkor miért a dologi jogi könyvben kapott helyet? Ésszerűtlen. Miért ne kaphatna, egy saját kis részt mondjuk a második könyvben, az ember, mint jogalany után egy önálló cím alatt? Egy állatnak miért ne lehetne jogképessége, amely konkrét alapvető jogokat juttat számukra? Ami viszont jó hír, hogy a legújabb jogfejlődési tendenciák már hajlanak afelé, hogy részleges személyiségi jogokat ruházzanak rájuk.
De térjünk vissza az állattartás alapvető szabályaihoz, amelyet a már említett 1998. évi XXVIII. törvény az állatok védelméről és kíméletéről fogalmaz meg. A legalapvetőbb a „jó gazda gondossága” megnevezés, amivel visszautalnék a már általános iskolában megtanult alapvető normákra, de a törvény külön kiemeli a megfelelő tartás szabályait, élettani szükségletek kielégítését, rendszeres élelmezést. (4. és 5.§) Természetesen mindez az állatok fajának és fajtájának megfelelően kell, történjen, ami kicsit egyediesíti az eseteket azon értelemben, hogy nyilván állatfaji különbségekből adódóan mások az igényei és a tartási körülményei például egy kecskének és egy kutyának. Előzőnél az is kérdés, hogy kedvtelésből tartott vagy haszonállatról van-e szó, utóbbinál kérdés lehet, hogy kedvtelésből vagy tenyésztés céljából tartják-e. Nagyon tévedünk, ha azt hisszük, hogy a kedvtelésből tartott állatok tartására nincsenek szabályok. Ehhez segítséget nyújt a 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet, amely a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szól, amely kategóriába nyilván nem kizárólag az ebek tartoznak.

De miután ebtartó ország vagyunk, kifejezetten érdekelt az emberek tudása többek között a tenyésztéssel és szaporítással kapcsolatosan – határtalan különbség van a kettő között – és elég barbár tévhitek élnek az emberek fejében. Kétségbeesésem csak fokozza, hogy 2016-tól már nem is tartozik állami ellenőrzés alá, nemzeti ebfajták kivételével. Kétségbeejtő. Miért nem érdeke az államnak, hogy kivédje a szaporítást, ami egyenlő a túlszaporodott és/vagy beteg állatokkal, akik jobb esetben vagy menhelyen végzik de talán szenvednek is, vagy rosszabb és elpusztulnak vagy elpusztíttatanak. Vagy csak egyszerűen kiteszik, valahol két település között. Egyik sem kecsegtet sok jóval. Megoldás? Oktatás, állami kontroll, szigorúbb szabályok, ellenőrzés.
De azért senkit nem beszélnék le a kutyatenyésztésről, pláne ha valaki rendelkezik magas felelősségtudattal és gondoskodástudattal. Van kapacitása, anyagi forrása és bolondul az állatokért. Ezek mind feltételek. Az összes, együtt, kéz a kézben. Egyébiránt a szívem szakad meg a szaporított állatokért, akik úgy jönnek világra, mintha futószalagról potyognának le.
A tenyésztő érdeke az egészséges állat, tovább származási lappal és szerződéssel értékesít és garanciát vállal. A szaporítóé az anyagi haszon.

Másik aggasztó kérdés az állatkínzás. Meddig mehet mindez büntetlenül? A 2012. évi C. törvény, vagyis a Büntető Törvénykönyv hatályos hasábjai kimondják:
244. § (1) Aki
a) gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben indokolatlanul olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza,
b) gerinces állatát vagy veszélyes állatát elűzi, elhagyja vagy kiteszi,
vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha az állatkínzás
a) az állatnak különös szenvedést okoz, vagy
b) több állat maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza.

Rögtön két dolog merül fel bennem: először is, hogy miért ilyen aggasztóan alacsony a büntetési tétel? Másodszor, hogy miért kamu az egész? A második kicsit erősebben. Jelen állás szerint eddig egy ügyben szültetett letöltendő fogházbüntetés. Egy kutyakínzó ügyében. EGY! Szorul a torkom és kiabálni szeretnék, hogy megtanultam anno, hogy a büntető törvény ultima ratio, vagyis, mint végső eszköz, de ennek tényleg így kell lennie? Így is kell folytatódnia? Lesz ez még másként? Hány állatnak kell még meghalnia ártatlanul, hogy végre történjen valami komoly előrelépés?
Nem az a kérdés, hogy “Képesek-e gondolkodni?”, nem is az, hogy “Képesek-e beszélni?”. Sokkal inkább az: “Képesek-e szenvedni?” Jeremy Bentham

Állatkínzás, ha megkötve tartom a kutyámat? Igen! Bűncselekmény? Nem!
Állatkínzás, ha állandóan bezárva tartom a lakásban? Igen! Bűncselekmény? Nem!
Állatkínzás, ha soha sem foglalkozom vele és csak „dísznek” tartom vagy jelzőrendszer gyanánt? Igen! Bűncselekmény? Nem!

Összegzésül elmondható, hogy állatvédelmi törvényünk jelenleg gyenge lábakon áll, az állatok jogai a dologi jogokkal egyenlők és a büntetőjog sem nyújtja a kellő védelmet az állatkínzókkal szemben. Szükséges lenne, hogy az emberek kellő információval rendelkezzenek az állattartás szabályait illetően, ezt az általános és középiskolás oktatás kiterjesztésével tudnám elképzelni.
De nem tagadom, hogy nagyon várom a napot, amikor a jog győz a korlátok felett és segít talpra állítani az új és kifinomult jogot, ami kiválóan és megbízhatóan szolgálja az embert (továbbra is), de mellette védi az állatokat és jogaikat is. A jogvédelmi tendenciák rohamos léptekben való fejlődése a legtöbb területen, némi reményt ad és szinte biztosra veszem, hogy 10-20 éven belül elhozza a változást.
Lehet maradi vagyok, de én hiszek a csodákban és ahogy Audrey Hepburn mondta: „Egy ház nem otthon, ha a gyerekeknek és a kutyáknak tilos bemenni a nappaliszobába.”

Források, felhasznált irodalom
* http://ofi.hu/letoltheto-tanmenetek
* 1998. évi XXVIII. törvényaz állatok védelméről és kíméletéről
* 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről
* Ptk. fordítókulcs
* Szilágyi János Ede: Környezetjog II., Miskolc Novotni Kiadó 2010
* infojegyzet 2016/2. 2016. február 25.
* Kutyaportál – A felelős állattartás – III. fejezet – Tenyésztő vs. szaporító – a különbségek

Tetszett a cikk? Szavazz rá a lenti alkalmazásban!

[shortstack smart_url='[shortstack smart_url=’https://1.shortstack.com/pJ14Jh’ responsive=’true’ autoscroll_p=’true’]

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

MEGOSZTÁS