Állatok a vádlottak padján

1386-ban a franciaországi Falais nevű városban a terhelt szétzúzta egy kisgyerek arcát és karját, melybe a gyermek belehalt. A vádlottat bíróság elé állították, majd akasztás általi halálbüntetésre ítélték.[1] Nem lenne érdekes jogeset, ha nem tudnánk, hogy az elkövető egy disznó volt.

A középkorban az állatokat ugyanúgy bíróság elé állították, mint az embereket, ha bűnt követtek el. Az ügyüket rendes tárgyalás formájában bírálták el, a bíró, az ügyész és a védő jelenléte a legtöbb helyen kötelező volt.

Az egyházi állatperek

Az állatpereknek három fajtája volt, az egyházi állatperek, a világi bíróság előtt folyó állatperek, valamint a speciális svájci állatperek.

Az egyházi állatperek a nagy tömegben garázdálkodó, kártékony állatok elűzését célozták meg. Az egyház eljárása nagyon szigorú szabályokhoz volt kötve, nem tettek különbséget ember és állat között. A panaszos jelentette az egyháznak, ha kártevők pusztítottak a házában vagy a földjein. Ezt követően az egyház kiküldött valakit helyszíni szemlét tartani, és ha bebizonyosodott, hogy az állatok valóban kárt okoztak, az egyházi bíróság imádkozást rendelt el, hogy így szabaduljanak meg a kártevőktől. Ha az imádkozás nem vezetett eredményre, az állatokat beidézték tárgyalásra a bírósági eljárás lefolytatása végett. Büntetésként az állatokat legtöbbször az egyházból való kiközösítéssel vagy kiátkozással sújtották.[2] Előfordult azonban az intés és az elátkozás is, mely nem az állat, hanem a démon ellen szólt.[3]

1522-ben, a franciaországi Autun községben patkányok pusztítottak el mindent, ami ehető volt. Mivel az imádkozás nem vezetett ellenük eredményre, a patkánykolóniát beidézte a bíróság. A védőjük nem más volt, mint az egyik leghíresebb állatügyvéd, Chassenée. A patkányok az idézés helyén és időpontjában nem jelentek meg. Chassenée azzal mentette ki őket, hogy védencei azért nem jöttek el, mert minden családtag más helyen lakik, ezért az idézéseket nem sikerült mindenkinek kézbesíteni. A bíróság a patkányokat ezért újból idézte, de azok a második alkalommal sem jelentek meg. Chassenée ismételten kimentette őket, ezúttal azon okból, hogy a városban sok kutya és macska lakik, akik miatt a védencei nem tudtak befáradni a bíróságra, mert az életüket kockáztatták volna. A bíróság ezt az érvelést is elfogadta. Az nem derült ki a dokumentumokból sajnos, hogy mi lett a per vége.[4]

Németországban, ismeretlen időpontban és helyen az egyház azért átkozta ki a fecskéket, mert azok a templom tetőszerkezetében laktak, és minden mise alkalmával az imádkozók fejére ürítettek.[5] 1713-ban, a brazíliai Maranhaoban termeszek pusztítottak az egyik kolostorban. Nemcsak a terményt ették meg, hanem megrongálták a bútorokat is. A védőjük a tárgyaláson akként érvelt, hogy a termeszek ugyanúgy Isten teremtményei, mint az emberek, ezért nem lehet őket bántani. A bíróság az érvelést nem tudta érdemben vitatni, ezért a termeszeket csak figyelmeztetésben részesítette, hogy tartózkodjanak a károkozó magatartástól.[6] Az egyik legérdekesebb ügy azonban a zsizsikek ügye volt 1545-ben, a franciaországi Saint Julien városban. A zsizsikek hosszú ideje pusztították a termést a városban, ezért az egyház eljárást indított ellenük. 1546. májusára a zsizsikek – valószínűleg természeti okokból – eltűntek, ezért az eljárást megszüntették. 30 év múlva azonban ismét zsizsikkel volt tele az összes föld, ezért az ügyüket újra megnyitották. A zsizsikek korábbi védője meghalt, ezért újat rendeltek ki. A védő hasonlóan a brazil kollégájához, azzal érvelt, hogy a zsizsikek is Isten teremtményei, és Isten adta nekik a növényeket, hogy azokat megegyék, ezért voltaképpen az a joguk, hogy a termést megehetik, a Teremtés Könyvéből vezethető le. A bíróság az érveléssel továbbra sem tudott érdemben vitatkozni, ezért a városi tanács azt a megoldást találta ki, hogy elkülönítenek a zsizsikeknek egy termőföldrészt, ahol megehetnek bármit, amit szeretnének. A védő azonban ezt elutasította, mondván, hogy nem jó minőségű földet jelöltek ki a zsizsikek lakóhelyéül. Az egyházi bíróság ezért szakembereket küldött ki, hogy megfelelő minőségű termőföldet keressenek a zsizsikeknek. Több év eltelt, de hála a védői érveknek, az eljárást továbbra sem lehetett befejezni. A sors iróniája, hogy nem lehet tudni, mi lett a per vége, mert a bírósági jegyzőkönyvek és iratok utolsó oldalai a mai napig hiányoznak. Azokat bogarak rágták szét.[7]

A világi bíróságok eljárása

Az állatperek második fajtája a világi bíróságok eljárása szerint folyt, ami mindig az egyes állatok elítélésére és megbüntetésére irányult. Jellemző volt rájuk a szigorú bizonyítási eljárás, melynek során tanúkat hallgattak ki, helyszíni szemléket tartottak, valamint letartóztatásokat foganatosítottak. Érdekesség, hogy a kivégzéseket is csak hivatásos hóhérok hajthatták végre.

Ma már elképzelhetetlen lenne, hogy egy állat vádlott legyen, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy egy olyan korról beszélünk, ahol az öngyilkosságban elhunyt embert is halálra ítélték azért, mert öngyilkos lett. Ilyen viszonyok között pedig az állatok perbe vonása mindennaposnak számított és normális volt.

Fontos megjegyezni, hogy nem csak azokat az állatokat ítélték el, akik testi sértést vagy halált okoztak embernek, hanem azokat is, akikkel a gazdájuk – nyilvánvalóan akaratukon kívül – közösült. Ilyenkor az állatokat, mint társtetteseket mondták ki bűnösnek. 1642-ben, az amerikai Massachusettsben a fiatal Thomas Graungert halálra ítélték, mert közösült a haszonállataival, azonban a kivégzés kiterjedt az állatokra is, mert együtt követték el a főben járó bűnt. 1662. június 06. napján New Havenben egy Potter nevű férfi az állataival együtt ugyanígy járt, mikor kiderült, hogy nem kevesebb, mint ötven éven keresztül fajtalankodott velük. [8] 1750-ben, Franciaországban egy férfit elítéltek azért, mert a nőstény szamarával létesített szexuális aktusokat. A szamárnak azonban egy rendkívül tehetséges védőügyvédet rendeltek ki, aki aláíratott a közösségbeliekkel egy nyilatkozatot arról, hogy a 4 éves szamár mindig jól nevelt volt, sosem keveredett botrányba, és ő „a legőszintébb teremtmény a Földön”. A védőügyvéd ezt tanúkkal is alátámasztotta, ezért a bíróság nem tudta rábizonyítani a szamárra azt, hogy a szexuális aktusokba önként ment volna bele, így végül felmentette őt. Hasonlóképpen részfelmentéssel járt annak a hat malacnak az ügye, akik az anyakocával együtt 1457-ben a franciaországi Savigny-sur-Etang városában megöltek egy öt éves kisfiút. Az anyakocát halálra ítélték és kivégezték, azonban a hat malacot felmentették, mint olyan fiatalkorúakat, akik kizárólag anyai ráhatásra cselekedtek, ezért nem felelősek a tettükért. Érdekességként megjegyzendő, hogy a disznókat általában elítélték, mert a tárgyalás közbeni röfögésüket és azt, hogy unalmukban az orrukkal böködték a ketrecet, amiben voltak, a bíróságok udvariatlannak találták, és ezzel elvesztették a bírók szimpátiáját. [9]

Szintén érdekesség, hogy az állatok a letartóztatásuk során ugyanazokban a büntetés-végrehajtási intézetekben voltak elhelyezve, mint az emberek, és ugyanannyi volt az élelmiszer-fejadagjuk is. Megállapítható tehát, hogy sem az eljárás, sem a fogvatartás, sem a kivégzés során nem tettek különbséget ember és állat között.

A svájci állatperek

Mint korábban említettem, az állatpereknek volt egy speciális fajtája is, ami Svájcban honosodott meg. Svájcban az emberek nagyon féltek a boszorkányságtól, és az állatokat azért vonták perbe, hogy azokat megtisztítsák a bűnöktől. Hogy szemléltessem a svájciak félelmét, 1474-ben Ble községben azért ítéltek és égettek el nyilvánosan egy kakast, mert egy olyan tojást tojt, amiben egy baziliszkusz fejlődött éppen.[10]

Megállapítható tehát, hogy az állatperek a középkorban ugyanolyan gyakoriak voltak, mint az emberek elleni perek, nem tettek különbséget sem az egyházi, sem a világi bíróságok aközött, hogy embert kell elítélni vagy állatot. Nem vizsgálták azonban azt, hogy az állat miért ölt, csak az a tény volt fontos, hogy az állat megölt egy embert, amiért bűnhődnie kell.

Ma már egy állat büntetőeljárás alá vonása elképzelhetetlennek tűnik, azonban a fejlődő országokban a mai napig találunk rá példákat.

Neked is van egy érdekes témád, amit megosztanál az olvasóinkkal? Küldd el nekünk elemzésedet az arsboni@arsboni.hu címre, és nyilvánosságot biztosítunk az írásodnak!

Források:

[1] Jen Girgen: The historical and contemporary prosecution and punishment of animals, 2003. május 12., 98. o., https://www.animallaw.info/article/historical-and-contemporary-prosecution-and-punishment-animals, letöltés dátuma: 2019.11.13.

[2] Jen Girgen: The historical and contemporary prosecution and punishment of animals, 2003. május 12., 100-101. o., https://www.animallaw.info/article/historical-and-contemporary-prosecution-and-punishment-animals, letöltés dátuma: 2019.11.13.

[3] Ráth-Vég István: Az emberi butaság, 1974., Budapest, Gondolat Kiadó, 630.o.

[4] Jen Girgen: The historical and contemporary prosecution and punishment of animals, 2003. május 12., 102 o., https://www.animallaw.info/article/historical-and-contemporary-prosecution-and-punishment-animals, letöltés dátuma: 2019.11.13.

[5] Jen Girgen: The historical and contemporary prosecution and punishment of animals, 2003. május 12., 103. o., https://www.animallaw.info/article/historical-and-contemporary-prosecution-and-punishment-animals, letöltés dátuma: 2019.11.13.

[6] Jen Girgen: The historical and contemporary prosecution and punishment of animals, 2003. május 12., 100-101. o., https://www.animallaw.info/article/historical-and-contemporary-prosecution-and-punishment-animals, letöltés dátuma: 2019.11.13.

[7] Jen Girgen: The historical and contemporary prosecution and punishment of animals, 2003. május 12., 103-104. o., https://www.animallaw.info/article/historical-and-contemporary-prosecution-and-punishment-animals, letöltés dátuma: 2019.11.13.

[8] Jen Girgen: The historical and contemporary prosecution and punishment of animals, 2003. május 12., 108. o., https://www.animallaw.info/article/historical-and-contemporary-prosecution-and-punishment-animals, letöltés dátuma: 2019.11.13.

[9] Jen Girgen: The historical and contemporary prosecution and punishment of animals, 2003. május 12., 110. o., https://www.animallaw.info/article/historical-and-contemporary-prosecution-and-punishment-animals, letöltés dátuma: 2019.11.13.

[10] Jen Girgen: The historical and contemporary prosecution and punishment of animals, 2003. május 12., 115. o., https://www.animallaw.info/article/historical-and-contemporary-prosecution-and-punishment-animals, letöltés dátuma: 2019.11.13.

A kép forrása: itt.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.