Amikor a méhek agyoncsípik a lovakat

Ez a történet egy másik érdekes karakterről szól, akivel külföldön eltöltött éveim során találkoztam és aki elgondolkodtatott a jogászi pálya egy lehetséges kifutásáról.

Józsi (nem az igazi neve) szerény körülmények közül küzdötte fel magát oda ahol a legnagyobb nemzetközi cégek vezetői és uralkodó házak tagjai keresték a legkényesebb ügyeik megoldásával. Józsi sokszor suttogva beszélt és úgy általában egy mérsékelten gonosz Bond film figura benyomását keltette bennem.

Józsi időnként meghívta az egész peres csapatot (kb. 60 ügyvéd) a házába egy kerti partira. Mivel az egyik ilyen meghívás éppen akkorra esett amikor nemrég csatlakoztam az irodához, elmentem ismerkedni egy picit. 

A vonatút 2.5 órát vett igénybe – 2 átszállás plusz egy busz – mert az ország egyik legelegánsabb kertvárosában volt a ház, ami a városon kívül esett. A ház valójában egy kúria volt medencével, lovardával, saját patakkal és több hektárnyi erdővel. Plusz néhány kaptárnyi méhhel, amik mint utóbb kiderült néha annyira tűntek aranyosnak, mint gazdájuk Józsi.

Éppen valahol a kertben iszogattam egy szmokingos felszolgáló által kevert, szamócával és tört jéggel megrakott dzsintonikot amikor összerezzentem a garázsépületek felől jövő éktelen hangorkántól. Amikor odaértem a garázsokhoz megnézni hogy mindenki jól van-e, azt láttam hogy Józsi – rivalgó és láthatólag feszengő kollégákkal nagyjából azonos arányban körbevéve – kint bőgeti a garázs előtt az egyik Aston Martin motorját. Vrrrááááááámmmmm – nézett körbe hunyorogva a kb 60 éves Józsi.

A mutatvány után nem álltam meg megkérdezni Józsitól hogy a közeli karámban békésen legelésző angol telivérek vajon mit szólnak ahhoz a hangorkánhoz amit a garázs előtti 600 ló ad aki, amikor az autóban sarokkal nyomja padlóig a gázt.

Józsi azt mondta hogy a lovakig ez biztosan nem hallatszik el, de volt korábban egy szerencsétlen incidens a lovakkal. Történt ugyanis hogy az egyik ló „valamitől” megijedt és átugrott a karámot körbevevő kerítésen, majd nekifutott a karámtól nem messze felállított méhkaptárnak. A méhkaptár feldőlt és a feldühödött méhek először a szerencsétlen lovat csipkedték össze, majd berepültek a karámba és az ott lévő másik hét lovat is a felismerhetetlenségig csipkedték. Egyik sem élte túl – de azóta vettek helyettük új lovakat.

Az egész történetben az gondolkodtatott el leginkább, hogy ugyan normális értékrendűnek gondolom maga, de ha én diszponálnék obszcén mennyiségű pénz, vagyon és hatalom felett (ez a veszély egyelőre nem fenyeget), vajon felismerném-e azt a vonalat, amit már nem lenne ízléses az én személyes világomban átlépni.

Ez a vonal nem tudom pontosan hol van, de az a pont ahol a (nem létező) méheim agyoncsípik a (nem létező) lovaimat, biztosan azon túl van.

A cikk Dózsa Dániel Arsbonin induló rovatának második része. Az elsőt itt találod.

A szerző ügyvéd, a Queritius partnere.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.