Arsbonis sikerek a XXXV. OTDK-n

Idén Debrecen rendezte meg a XXXV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekcióját. Az egyetemi jogásztársadalom legnagyobb eseménye a járványhelyzet miatt online került lebonyolításra, de így is közel harminc tagozatban ötszáznál is több hallgató vett részt a rendezvényen, versenyzőként vagy opponensként. Büszkén jelenthetjük be, hogy az Arsboni Közösség tagjai idén is számos díjat hoztak el a megmérettetésről. 

Az elmúlt OTDK-k legjobb eredményét érte el a volt és jelenlegi gyakornokainkból, valamint közösségi tagjainkból álló “Team Arsboni”. Összesen három első, négy második, három harmadik helyet és több különdíjat gyűjtöttek be az Arsboni család tagjai.

Kovács Zsófia, jelenlegi gyakornoki programunk résztvevője az arisztotelészi etika ítélkezésben történő alkalmazásáról szóló dolgozatával megnyerte a Jog és állambölcselet Tagozatot. Kósa Dorottya, Arsboni közösségi tagunk pedig a Polgári Jogi IV. Tagozatot nyerte meg a szerződési jog információs asszimetriájával foglalkozó tanulmányával. Külön is ki kell emelnünk volt gyakornokunkat, Szabó Patrikot, aki az alkotmányos identitást vizsgáló dolgozatával nem csak, hogy megnyerte az Alkotmányjogi II. Tagozatot, hanem egyben meg is védte két éve szerzett címét, így már kétszeres OTDK-bajnoknak vallhatja magát.

Karácsony Dávid és Lengyel Rita, volt gyakornokaink második helyezést értek el a Római jogi és Egyetemes Jogtörténeti Tagozatban a Liber Singularis Regularum – Fragmentumok című pályamunkájukkal. Szintén második helyezett lett volt gyakornokunk, Szabó Kenéz, aki a tisztességtelenség határán mozgó kereskedelmi gyakorlatokról írta dolgozatát, és a Fogyasztóvédelmi és Versenyjogi Tagozatban szerepelt. Harmadik ezüstérmesünk pedig jelenlegi gyakornokunk, Toplenszki Zalán lett a Polgári Jogi III. Tagozatban, aki dolgozatában az EUB gyakorlatában vizsgálta a designvédelmet. Szintén második helyezett lett Stipkovits Tamás, volt gyakornokunk.

Mostani gyakornokunk, Kiss Rebeka az Alkotmányjogi I. Tagozatban lett harmadik helyezett, a törvények jogalkotási indokolásáról szóló dolgozatával. Őszi gyakornoki programunk résztvevője, Kovács Viktória harmadik helyezést ért el a Pénzügyi Jogi Tagozatban a digitális vállalatok és a robotok adóztatásának szabályozási kihívásairól írt dolgozatával. Szintén harmadik helyezést ért el volt gyakornokunk, Rátkai Márk, aki a munkajog és a mesterséges intelligencia kapcsolatáról írt dolgozatával a Munkajogi II. Tagozatban szerepelt.

Volt és jelenlegi gyakornokaink négy különdíjat is begyűjtöttek: Dörgő Sándor a Munkajogi I. Tagozatban lett első különdíjas, míg Ferenczi Balázs a Pénzügyi Jogi Tagozatban szerzett második különdíjat, ahogyan Handlery Anna is a Nemzetközi Jogi I. Tagozatban. Szakmáry Zsófia pedig az Alkotmányjogi III. Tagozatban szerzett első különdíjat.

A legjobb opponensek között is találkozhattunk volt Arsbonis gyakornokokkal. Kálmán Kinga az Alkotmányjogi II. Tagozatban nyerte el ezt a díjat, míg Springer Bence két tagozatban is a legjobb opponensnek bizonyult (Alkotmányjogi I. és Római Jogi és Egyetemes Jogtörténeti).

Az Arsboni csapata nevében ezúttal is gratulálunk volt és jelenlegi gyakornokainknak a sikeres szerepléshez!

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.