Az agyimplantátumok fejtörői: félhet a jog Elon Musktól?

Naponta röppennek fel hírek újabb és újabb tudományos vívmányokról, melyek a megfelelő kezekben életmentő segítséget, ellenkező esetben civilizációs veszélyt jelentenek. A legaktuálisabb példák között említhető a Neuralink, egy Elon Musk nevével fémjelzett, fejlesztés alatt álló agyimplantátum.  Az etikai dilemmák ellenére kétségtelen, hogy minden új innovációval az emberiség egyre ismeretlenebb vizekre evez. Ha pedig már olyan sokat eveztünk, hogy a partot nem is látjuk, a jognak is alkalmazkodnia kell az új életviszonyokhoz.

Miért lenne ez másképp a depressziót, bénulást, látássérülést, más agyi eredetű betegségeket, szóval gyakorlatilag az összes létező mentális nyavaját gyógyítani célzó agyimplantátumok, leánykori nevükön BCI (brain-computer interface) eszközök esetén? A technológia lényege, hogy egy agyi jelek feldolgozására, stimulálására és továbbítására alkalmas eszközt helyeznek el az ember fejében. Jelenleg a fejlesztések az első medikai szárnypróbálgatások szintjén tartanak, számos kísérlet zajlik hallás-, látás-, ideg- és egyéb károsodások orvoslásának céljából.

Az agyimplantátumok még nem érték el evolúciójuk csúcsát, de már egyértelműen látszik a bennük rejlő potenciál. Elon Musk, vagyis egyebek mellett a SpaceX és Tesla szellemi atyjának találmánya, a Neuralink a legfrisebb példa a BCI technológia határainak feszegetésére. Az eddigi BCI készülékekhez képest a Neuralink, sikeres kivitelezése esetén, egyfelől az agyi aktivitást mérő elektródák számának megugrása miatt sokkal pontosabb, másfelől, példa nélküli módon a mindennapi használatra is alkalmas lenne. Ennek megfelelően a merész orvosi célkitűzéseken túl, a tervek szerint lehetővé tenné például a telefonunk gondolattal való irányítását, vagy azt is, hogy zenehallgatáskor a „fejünkben” szóljon a zene.

Az persze még várat magára, hogy a sarki gsm-ben lecsaphassunk egy Neuralink féle BCI-re, hiszen például a tavaly augusztus végi bemutatón sem emberek, hanem malacok voltak a tesztalanyok. Ennek ellenére a technológiai fejlődés rohamtempója miatt kétségtelen, hogy az agy-kütyük belátható közelségbe kerültek, így fontos foglalkozni az általuk felvetett kérdésekkel.

Hogyan okoz mindez fejtörést a jognak?

A személyes adatok biztonságos kezelése napjainkban sem fejfájástól mentes, ezt pedig a hétköznapi használatra alkalmas BCI technológia biztosan nem csillapítaná. Épp ellenkezőleg, annak elterjedése az információ soha nem látott típusát teremtené meg: a legintimebb személyes adatok közé többé nem a Facebook jelszavunk, hanem agyi folyamataink, neurális jeleink tartoznának. Ezen minden előzményt nélkülöző és kétségtelenül számos kockázatot hordozó felállás áldása és átka egyszerre az a megszámlálhatatlan kérdés, amit felvet – a tudományon és az erkölcsön túl – a jog számára is.

Annak hallatán például, hogy a Neuralink a felhasználójának emlékeihez is hozzáférne, így segítve feledékenységén, óhatatlanul is az adatvédelem fontossága juthat eszünkbe. Feltehető ugyanis, hogy senki nem szeretné, ha nyilvánosságra kerülne fejének tartalma – ez még akkor is meglehetősen dehumanizáló, ha az kimerül az internet összes cicás videójában. Ugyanígy nehéz lenne megszokni, ha az email fiókunk helyett újabban a fejünkbe érkeznének a társkeresésre bíztató spamek. De nemcsak egyéni, hanem rendszerszintű kockázatokat is tartogat ez a technológia: olyan totalitárius rendszerekben, ahol a mai fapadosabb eszközök is az állampolgárok feletti kontroll megteremtését szolgálják, az agyimplantátumok a manipuláció lehetőségeinek teljesen új tárházát nyitnák meg.

Ahhoz azonban, hogy a disztópikus víziók ne váljanak valósággá elengedhetetlen, hogy a jog se legyintsen a kérdések hallatán.

Ha azt szeretnénk, hogy a jövőben a Neuralink és társai által kínált számtalan újdonság az emberiség előnyére válhasson, feltétlenül szükséges a megfelelő alapjogi védelem. Ha ugyanis az alkotmányos, vagy nemzetközi szinten elismert keretrendszer lehetővé teszi a technológiával való visszaélést, értelmét veszti az innováció. Az viszont, hogy a jelenleg ismert alapjogi katalógus mennyire veszi védelmébe agyunk legmélyebb bugyrait erősen kérdéses.

Gondolatszabadság

A Magyarországon is hatályos Emberi Jogok Európai Egyezményének (továbbiakban: az Egyezmény) 9. cikke kimondja a gondolatszabadsághoz való jogot, teszi azt azonban a vallás- és meggyőződésbeli szabadság kontextusában. Ez arra enged következtetni, hogy a gondolatszabadság magukra a kész gondolatokra, így véleményekre, meglátásokra, világnézetekre terjed ki; mindezzel azonban nem vehetők egy kalap alá az agyi idegpályák működéseire vonatkozó, BCI-k által tárolt információk. Sokkal inkább tekinthetünk rájuk a gondolat megszületésének, a gondolkozás folyamatának részelemeiként, hiszen nem minden ilyen információ éri el a vélemény, lelkiismeret, meggyőződés szintjét.

Ez a különbségtétel azonban a jog számára eddig teljességgel ismeretlen volt, ez a probléma az eddigi joggyakorlatban egyáltalán nem jelent meg, így nem is léteznek egyértelmű támpontok a kérdés eldöntésére. Ugyanakkor aggodalomra adhat okot, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlata már a „teljes értékű” gondolat fogalma kapcsán is szűkítő megközelítést alkalmaz: ahhoz, hogy a 9. cikk hatálya alá tartozzon egy vélemény, egyrészt az emberi méltósággal összeegyeztethető kell legyen, másrészt elégséges fokú fontossággal és kohézióval kell bírjon. Utóbbi feltétel azt jelenti, hogy ha a gondolat nem elég „fajsúlyos”, meghatározó, akkor a rendelkezés védelme nem terjed ki rá.

Kérdéses, hogy ezen értelmezési kerettel mennyire egyeztethető össze az igény arra, hogy a gondolat létrejöttének előfeltételét jelentő mentális állapot, neurális jel is a kívánt szintű védelmet élvezze.

Ha a gondolathoz vezető út, az agyi, pszichológiai és kognitív működés korlátozható lenne, nem tartozna az egyén abszolút szabadságainak körébe, annak meglehetősen orwelli következményei lennének.

Önvádra kötelezés tilalma – jogában áll hallgatni, de az agyát azért megmérjük?

Az Egyezmény a 6. cikkben kimondja a tisztességes eljáráshoz való jogot, amelyhez fogalmilag hozzátartozik, hogy büntetőügy vádlottja nem lehet köteles maga ellen bizonyítékot szolgáltatni. Az önvádra kötelezés tilalma azonban az EJEB értelmezése szerint nem terjed ki olyan anyagokra, melyek kényszerítő eszközök alkalmazásával szerezhetők meg a vádlottól, de a vádlott akaratától független létezésük van. Ennek tipikus példája egy végzésnek megfelelően megszerzett dokumentum, vér-, vizeletminta, szonda megfújása, vagy szövetminta. Látszik tehát, hogy a mérce, ami alapján megítélendő, hogy a vádlottól származó bizonyíték felhasználható-e ellene az, hogy a bizonyíték létezése független-e a vádlott akaratától.

Mindez azt jelenti, hogy amennyiben egy bizonyíték a gyanúsított akaratának köszönhetően létezik, úgy feltételezhető, hogy nem szeretné, ha az fel lenne használva ellene. Ez az értelmezés eddig kielégítő volt, azonban a BCI-kütyük esetleges elterjedése meglehetősen ingoványos talajhoz vezetne, hiszen az egyén agyi működésének ismerete sokkal visszásabb, mint például egy vérvétel. Kétségtelen viszont, hogy a vádlott gondolatai és kognitív működésének bizonyítékai, neurális jelei, akár emlékei is akaratától függetlenül léteznek, így a fentiek értelmében ezek is felhasználhatóak lennének ellene.

A jelenlegi európai értelmezési keretek között tehát alátámasztott lenne ez a gyakorlat. Ebből az következne, hogy a vádlottnak ugyan jogában áll hallgatni, de minden, amit elhallgatott, kihalászható lenne a fejéből. Ez az értelmezés teljesen kiüresítene mindent, amit addig a tisztességes eljáráshoz való jogról gondoltunk. Abban az egyre inkább reálisnak tűnő jövőben, ahol a Neuralink és a hozzá hasonló eszközök valóban tömegek által hozzáférhetőek lesznek, égető szükség látszik tehát a bírósági gyakorlatok ezen dilemmákkal való összehangolására.

Hogy alkalmazkodhat a jogalkalmazás?

Ez az adaptáció már napjainkban sem teljesen példa nélküli: az indiai alkotmánybíróság egy 2010-s döntése megfelelő iránymutatásul szolgálhat a jövő számára. Az állásfoglalás szerint a vádlott hozzájárulása nélkül végzett hazugságvizsgálatok mellett az önvád tilalmába ütközik az ún. brain-fingerprinting körébe tartozó eljárások alkalmazása is. Ilyen volt az az indiai tudósok által kidolgozott technológia, amely segítségével a vizsgálati alany neurális reakciói alapján nagy pontossággal meg lehetett ítélni, hogy résztvevője volt-e az adott bűncselekménynek.

Ennek kapcsán az európaitól eltérő jogértelmezésből fakadóan nem az volt a jogkérdés, hogy a vádlott akaratától függ-e a bizonyíték létezése, hanem hogy vallomásnak minősül-e a fenti módszerekkel való, beleegyezés nélküli információszerzés. Az ítélet egyértelműen a vallomás-jelleg mellett foglalt állást, így

annak ellenére találta az önvád tilalmába ütközőnek a gondolatolvasó tesztek alkalmazását, hogy azok a vádlott akaratától függetlenül létező információkat árulnak el.

Ez a jövőben egy lehetséges értelmezési megoldás lehet az agyimplantátumok által felvetett kérdések kapcsán is.

És a jogalkotás?

Gyakran felmerülő vád, hogy a jog csak kullog az innováció után. Éppen ezért egyesek szerint nem is érdemes a bíróságok komótos fogaskerekeinek forgására várni, márcsak azért sem, mert ahogy láttuk, a jelenlegi európai alapjogi keretek között bizonyos fokig lehetőség is nyílna a gondolatolvasásra. Ezért sokak szerint megnyugtatóbb lehetne, ha a jogalkotó kezébe venné az ügyet olyan új alapjogok bevezetésével, mint a mentális magánélethez (mental privacy), más felvetések szerint a kognitív szabadsághoz, vagy a pszichológiai kontinuitáshoz való jog.

Világos, hogy ezek a jogalkotói megoldások megosztóak, egyáltalán az is megkérdőjelezhető, hogy szükségesek-e. Vitán felül áll azonban a jog azon rendeltetése, hogy igazodjon az új technológiákhoz és megváltozott körülményekhez. A Neuralink magában hordozza a lehetőséget, hogy a BCI-technológia következő generációjának úttörője legyen. Ez végtelen kiaknázatlan lehetőséget és kockázatot egyaránt jelent, így különösen lényeges a jogi keretek megfelelő alkalmazkodása.

*** Wulters Kluwer logo A Jog és Innováció rovat támogatója a Wolters Kluwer

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.