Az anyanyelv használata, mint presztízskérdés az Európai Unióban – Interjú Láncos Petra Leával

Kell-e az Európai Uniónak munkanyelv? Két-három idegen nyelvet beszélő tagállami küldöttség mellett szükség van-e tolmácsokra az Európai Unióban? A sokszínűség ellenére valóban az európai kontinens a nyelvek tekintetében a legszegényebb? Az Európai Unió közös pénzneme, az euró is védjegy vita tárgya volt az Európai Bíróságon? Többek között e témákat mutatta be Láncos Petra Lea a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának docense a Nyelvpolitika és nyelvi sokszínűség című könyvében, amellyel elnyerte a 2015. évi Herczegh Géza Nemzetközi Emlékérmet és Ösztöndíjat.

lancos petra

A tanulmány rendkívül komplex, átfogó mű, tekintve, hogy a nyelv fogalmából kiindulva az Európai Unióban megvalósuló nyelvi és nyelvpolitikai problémákra mutatsz rá. Miért pont ezt a témát választottad, hiszen más területen is sok kutatásod van?

Egyrészt már gyerekkorom óta érdekeltek a nyelvek, és aki tolmács és fordító is egyben, annak kézenfekvő ez a témaválasztás. Egy másik meghatározó ösztönző az volt, hogy a korábbi munkahelyemen, a heidelbergi Max Planck Intézetben a kulturális sokfélésség csoportban dolgoztam, ahol a kutatási szempontok között szerepeltek vallási és nyelvi kérdések is, ami már akkor felkeltette az érdeklődésemet, és elhatároztam, hogy ebben a témában mélyebb kutatásokat szeretnék végezni.

Mindeközben jelen kutatásod ideje alatt is több cikked született egészen más területekről…

Legal Fest 2019 - Megnyílt a Priority Line

Állj be még ma a Legal Fest Priority Line-ba, és nem csak első kézből fogod megkapni az infókat, hanem meglepetéssel is várunk majd a helyszínen!

Igen, mert nem hiszek abban, hogy csak egy területhez érthet az ember – másrészt el is unnám magam. Én a kutatásaimat többféleképpen élem meg. Egyrészt van, amikor jön egy ihlet, annak muszáj utána járni és teljes körű kutatást végezni benne, mert az emberben ott van a késztetés, folyton a kutatásán gondolkodik. Másrészt van, amikor az embert meghívják egy kutatócsoportba, és annak részeként végez kutatásokat. Így Szabó Marcelnek köszönhetem, hogy környezetvédelemmel, Koltay Andrásnak pedig, hogy médiajoggal is foglalkozhattam.

Mekkora kihívás volt, hogy egy ilyen komplex kutatást végeztél?

Igazából a téma nagyon jó, mivel megengedi egy ilyen kompakt és aktuális anyag tömör összeállítását. Hogy miért a nyelv meghatározásától kezdtem felépíteni az anyagot, erre viszonylag egyszerű válasz adható: így tanultam, mindig a definíciótól elindulva kell az előadást és a tanulmányt felépíteni. Ami fontos volt számomra, hogy a nyelvvédelem okaira nagy hangsúlyt fektessek, mert ezt mindenki fontosnak tartja, de hogy valójában miért értékes a nyelvi sokszínűség, azt már kevesen tudják.

Az a kettőség a könyvben is megfigyelhető, hogy az Európai Unió számára fontos a nyelvvédelem, de a gyakorlatban ez kimerül a tanácsi dokumentumokban, hiszen mindenütt az angolt használják munkanyelvként és mindenütt azt részesítik előnyben.

Igen, most jelent meg egy bírósági döntés, amely sajnos már nem tudott bekerülni a kéziratba. A pert Olaszország indította a Bizottság ellen, melyben az uniós versenyvizsgák közzétételét, a pályázókkal folytatott kommunikációt és a pályázat során alkalmazott nyelvi korlátozásokat sérelmezte. Ennek a döntésnek az előzményéről mindenképpen érdemes tudni, hogy a belső nyelvhasználatot az elejétől kezdve végigkíséri az a spanyol és az olasz kritika, hogy ne az angol és a francia legyen a munkanyelv. A probléma onnan fogható meg, hogy meghatározhatók ugyan munkanyelvek az Unióban, de ezek nem kerültek elfogadásra az eljárási szabályzatban, hanem egyfajta szokás és célszerűség alapján az angol, francia és német nyelvet határozta meg a Bizottság, hogy ezeket használja majd a belső kommunikáció során, illetőleg ezeken ír ki versenyvizsgát. A Bizottság egyébként célszerűségi okokra is hivatkozott,minthogy ezt a három nyelvet használják az intézményekben, és ezen állítását statisztikai adatokkal is alátámasztotta, hogy bizonyítsa, a hatékony munkához elengedhetetlen e nyelvek közül az egyik hathatós ismerete. A valóságban azonban, mint ahogy arra a Bíróság is rámutatott, nincsen semmilyen jogalapja annak, hogy az angol legyen a munkanyelv. A tagállamok pedig nyilvánvaló okok miatt nem mennének bele, hogy az angol nyelvet határozzák meg munkanyelvként.

A felvázolt kettőség miatt szerinted más nyelvek is előnyben fognak részesülni?

Nem látok a jövőbe, azonban számomra elképzelhetetlen, hogy az angolokon és a dánokon kívül (akik nagyon ritkán kérnek tolmácsot) más tagállam támogassa, hogy az angol legyen a munkanyelv. A versenyvizsgán mind a 24 hivatalos nyelvet ugyanolyan értékűnek kellene tekinteni. Ez már csak azért sem jelent veszélyt a Bizottság eddigi gyakorlata számára, mert a pályázók túlnyomó többsége angollal fog jelentkezni második nyelvként – erre lehet következtetni az elmúlt években végzett idegen nyelvtanulási adatokból. Az egyik legnagyobb probléma most az, hogy senki nem tudja, hogy a belső nyelvhasználatot hogyan lehet racionalizálni úgy, hogy a hivatalos nyelvek egyenlősége is megjelenjen.

lancos petra 2

Ez érdekes, mert ha az átlag uniós polgár életére kihatással levő két nagy bíróság (EJEB és EUB) döntéseit áttekintjük,a döntések általában azt sugallják, hogy kiterjesztve értelmezik az egyezményeket, és az eléjük terjesztett jogkérdést. Ennek ellenére, a könyvben a nyelvpolitikai feldolgozás során inkább azt sugallod, hogy a Bíróság a nyelvi kérdést szigorúan, szűkítően értelmezi.

Nem hiszem, hogy így lenne. Ebben az esetben szerintem Olaszország meghatározása nagyon jó, ami segíthetne megoldani a problémát. Az olaszok a nyelvhasználatnak 3 szintjét határozzák meg. Az első szint a demokratikus kommunikációt, a második szint a közigazgatásban való nyelvhasználatot, a harmadik szint pedig az intézményi belső nyelvhasználatot illeti. Ez volna a helyes út, tehát az uniós polgár anyanyelvhasználatának joga ehhez a három szinthez kötődne. Véleményem szerint a Bíróságnak a joggyakorlata csak annyiban nem konzekvens, hogy továbbra sincs munkanyelv meghatározva. Az Unió szintjén az anyanyelv használatának jogát ebbe a három kategóriába kellene sorolni és így már egyértelmű lenne, mi a közigazgatási nyelvhasználat és mi a belső kommunikáció. Teljesen egyértelmű, hogy a belső nyelvhasználat nem alapjogi, hanem adminisztratív funkcióval bír, ennek ellenére elképzelhetetlennek tartom, hogy az a közeljövőben meghatározásra kerüljön.

A problémát ezek szerint kizárólagosan a munkanyelv hiányában látod?

Igen, és most már az Európai Unió Bírósága is ezt hiányolja.

Csak ebbe a tagállamok nem mennének bele…

Az olaszok és a spanyolok biztos nem. Azonban ebből a szempontból Magyarország is érdekes, mivel nagyon fontosnak tartja a magyar nyelv használatát és művelését, ami az Alaptörvényben (H cikk) is kimondásra került. Ennek ellenére mi vagyunk azok, akik az egyik legritkábban veszünk igénybe tolmácsolást az Unióban. Ez egy elég rossz gyakorlat, mivel a legtöbb tagállam sem azért vesz igénybe tolmácsot, mert a küldötteik nem beszélnek idegen nyelvet – általában tökéletesen beszélnek angolul, és néhol franciául. A legfőbb ok, hogy a Tanácsban immáron presztízskérdés lett a saját nyelv használata. Fontos a legtöbb országnak, hogy uniós szinten is a saját nyelvét használja és ezzel is érzékeltesse, hogy az ő nyelve is ugyanolyan fontos, mint az angol és a francia nyelvek. Mindennek tehát egy igen komoly diplomáciai üzenete is van a Tanácsban. Nem véletlen, hogy a gyakorlatilag bilingvis máltaiak rendre máltaiul szólalnak fel a Tanács ülésein. Mindemellett fontosnak tartom, hogy nyelvünk használata uniós szinten fennmaradjon, és ne sorvadjon el a magyar nyelvű tolmácsolás.

fide2016.eu_

Nem lehet, hogy a delegáció tagjai inkább a félrefordítástól félve beszélnek angolul, hogy „biztosan átmenjen az üzenet”?

Ez a probléma egyszerűen orvosolható, ugyanis amennyiben az ülés előtt odaadják a tolmácsnak a tárgyalási álláspontot – és ez gyakran meg is történik – akkor a tolmácsnak van ideje felkészülni, és a szakkifejezéseknek utánanézni, utánakérdezni. Másrészt ne felejtsük el, ha a tolmácsoknak nem kell folyamatosan dolgozniuk, akkor kiesnek a gyakorlatból és akkor később sem lesz jobb a magyar kabin. Úgy vélem, hogy folyamatos együttműködésre van szükség a delegáltak és a tolmácsok között, amely megvalósulhat egy-egy bonyolultabb témában történő egyeztetésben, illetőleg néhány találkozóban, hogy megismerjék egymást. Ilyen kezdeményezések jelenleg is vannak a magyar kabin és a brüsszeli Állandó Képviselet között.

A könyvben kiváló tanár módjára rendkívül sok érdekességet hoztál fel, amely lehetetlenné tette a könyv letételét. Gondolok itt például az euró (€) szimbólum védjegy vitájára, amelyben végül az Európai Bíróság döntött, illetőleg a nyelvi megoszlásra, hogy az Európai Unióban őshonos nyelvek 15%-át használja a teljes lakosság 85%-a. A másik „kedvenc” részem, hogy a most használt nyelvek 80%-a 200 éven belül el fog tűnni.

Igen, ez egy érdekes téma, ugye az egész a nagy egynyelvű nemzetállamok létrejöttére vezethető vissza, ahol társadalmi és anyagi hátrányokkal járt kisebbségi nyelvhasználónak lenni. Ez a trend azóta sem csökkent, Európa az egynyelvű nemzetállamok országa, amely a kisebb nyelvek eltűnésével jár. Például 2013-ban kihalt a lív nyelv, mely szerepelt még az értekezésben, de már akkor is csak tíz ember beszélte. Ezzel kapcsolatosan szerintem nagyon érdekes terület a biolingvisztika, amely a nyelv és a környezet egymásra kifejtett hatását vizsgálja. Ennek az egyik megfigyelése, hogy ha az esőerdőben kivágják a fákat, az emberek a városba költöznek, elvesztik a gyökereiket, és elvesztik a nyelvüket is. Tehát a környezet rombolása is hatással van a nyelvre, de természetesen a magasabb társadalmi vagy gazdasági státusz elérése is hasznossá teheti a kisebbségi nyelvhasználó számára nyelvváltást. A nyelvváltás előidézésének erőszakos formája a lingvicídium, melyre a kanadaiaknál volt példa, amikor az őshonos lakosokat áttelepítették északra, majd verték, megerőszakolták és megalázták őket a saját nyelvük használatért. Ezekben az esetekben egy generáció alatt megtörtént a nyelvváltás. Habár manapság vannak kísérletek arra, hogy az őshonos lakosságnak újra megtanítsák a nyelveiket, a traumatizált kisebbségnek nagyon nehéz lett a viszonya a saját nyelvéhez, mely akadályozza annak elsajátítását. Ennek kapcsán érdekes téma lenne, hogy a genocídium és a lingvícidum miképpen függ össze, hiszen mindkettőnek az a célja, hogy eltöröljön valamit a kisebbség identitásából.

Mi volt a legnehezebb része a kutatásnak?

Az idő.

Kutatás során felmerülő nehézséged nem volt?

Nem igazán, mert olyan érzésem volt, hogy csak az eddig felhalmozott kutatásomat kell könyvformába öntenem. Egyedül talán az vett el hosszabb időt, hogy hogyan illesszem egybe a sok különböző részt úgy, hogy ne törjön meg a szövegegysége. De ebben sokat segített a jól ismert jelmondat, mely belengi az egész művet: egység a sokféleségben.

Tervezel újabb könyvet?

Erre a kérdésre nem válaszolok, mert többen ígéretnek vennék. De ha minden jól megy, a médiajog területén szeretnék majd habilitálni.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a Facebookon.

***

Képek forrása: http://jak.ppke.hu/aktualis/aktualitasok/herczegh-geza-nemzetkozi-jogi-emlekerem

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.