Az Aranyember sötét oldala

Az alábbi cikk az Arsboni, a Bird & Bird és a Wolters Kluwer 2018-as Cikkíró Pályázatára készült írás szerkesztett változata.

Jogi és erkölcsi kérdések Jókai regényében

„Bíróság elé állították a gazdasági körökben Aranyemberként ismerté vált T. Mihályt…” – Így kezdődne a bulvárhír, ha Tímár Mihály ma élne, és fény derülne titkaira. Futótűzként terjedne a hír, harsogna a média, mindenki azt találgatná, ki valójában Tímár Mihály? Vesztegető, hazug, tolvaj és házasságtörő? Vagy tényleg egy „aranyember”?

Tímár Mihály akár ma is élhetne, sőt talán él is, csak éppen elvonult a Senki szigetére, ahol burjánzó önfenntartó telepet hozott létre. Persze az is lehet, hogy nagyon is aktív: veszteget, felesége mellett szeretőt tart, hazudós, ármánykodó cselszövő, aki hivatalnokokat „fizet le”, és a legmagasabb körök holdudvarához tartozik.

Adójogban jártas ügyvédet keresünk!

Munkád adójogi fókuszú – elsősorban TAO-val kapcsolatos – lenne, de ha van egy kis polgári jogi vagy tranzakciós vénád, annak nagyon örülünk, hiszen hasznát fogod venni.

Ha Tímár Mihály ma élne (hiszen élhetne), cselekedeteit az elkövetéskor hatályos Btk. szerint bírálnánk el. Lássuk, hogyan alakulna az Aranyember bűnlajstroma jelenleg élő büntető törvénykönyvünk szerint.

Hivatali vesztegetés:

Miközben a Szent Borbála nevű hajó méltóságteljesen úszott felfelé a Dunán, fedélzetén különös dolgok történtek. Tímár megküzdött az elemekkel, a száguldó malommal, ám a bűnt nem sikerült legyőznie. Az első alkalom, amikor Jókai főhősét behálózták a sötét erők, a hajón történő vesztegetés. Euthym Trikalisz (ekkor még nem tudjuk, hogy ő Ali Csorbadzsi) kétszer száz aranyat adott át Tímár Mihálynak, amikor értesült a vizsgáló őrség érkezéséről. Tímár az aranyat a tisztító korsóba helyezte, ahonnan a vizsgálóbiztosok elvehették azt. Lelkiismeretét azzal csitította, hogy nem saját pénzéből, és nem a saját érdekében fizette le őket. Azt sem tudhatta, hogy miért van szükség a vesztegetésre. („Dugáruval van-e rakva a hajó, vagy politikai menekült, vagy regényes kaland üldözött hőse az, aki a siettetett szabadulásért marokkal szórja a pénzt?”) Úgy gondolta, akkor lenne csak bűnös, ha a pénzből magának is tett volna el.

Lelkiismerete gyorsan elcsitult, pedig a hivatali vesztegetés tényállása megvalósult.

A Btk. szerint „aki hivatalos személyt a működésével kapcsolatban neki vagy rá tekintettel másnak adott vagy ígért jogtalan előnnyel befolyásolni törekszik, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő a vesztegető, ha a jogtalan előnyt azért adja vagy ígéri, hogy a hivatalos személy a hivatali kötelességét megszegje, a hatáskörét túllépje, vagy a hivatali helyzetével egyébként visszaéljen.”

A Btk. figyelem kívül hagyja, hogy a nyújtott jogtalan előny, ez esetben a kétszer száz arany eredetileg kié volt. Az, hogy Tímár nem maga érdekében adta át az aranyat, a tényállás szempontjából szintén nem érdemi kérdés.

Embercsempészés:

Romantikusnak tűnhet, hogy Tíméa iránt fellobbanó lángban égve Tímár mindent megtett az utazók Magyarországra történő biztonságos átjutása érdekében, de bizony ezzel kimerítette az embercsempészet tényállását:
„Aki államhatárnak más által a jogszabályi rendelkezések megszegésével történő átlépéséhez segítséget nyújt, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Lopás?

Számomra a regény egyik nagy kérdése az volt, hogy a főhős lopta-e a kincset, amiből a mesés gazdagsága sarjadt?
Tímár Mihály nem tudhatta, hogy a búza között egyéb vagyon is lapul. Ali Csorbadzsi halála előtt azt mondta neki, hogy „a többi vagyonom a zsákokban fekszik, búza alakban.” Többször említette a vörös félholdat, de a méregtől bódult ember szavai már összefüggéstelenek voltak.

Amikor a Szent Borbála elsüllyedt, Tímár Mihály árverésen vásárolta meg a hajó rakományát, ezzel együtt a félholdas zsákokat is. Jogi értelemben tehát a lopás kétségesnek látszik, erkölcsileg ugyanakkor megkérdőjelezhető a cselekedete, hiszen a kincs Tíméát illetné, az ő öröksége (legalábbis Tímár így gondolta, de vajon tényleg Tíméáé?). Tudta ő is, hogy nem tisztességes a kincsek megszerzése, hiszen egy hang azt súgta neki: „tolvaj vagy”. A súlyos lelki terheket enyhíthette volna a józan ész szava: ha átadta volna a vagyont, akkor azt nagybátyja elherdálta volna, összeolvasztotta volna saját vagyonával. A talált kincs megszerzése, eltitkolása egész életében kísértette. Furcsa fintora az életnek: az erkölcsi értékek erősebben hatottak a főhősre, mint a jog. A hivatali vesztegetés, később az embercsempészés esetében néhány gondolattal elhallgattatta bűntudatát, de a kincsek eltitkolását soha nem tudta megbocsájtani önmagának.

Miután megszerezte a hajón talált „kincseket”, nem volt más dolga, csak pénzzé tenni, majd a pénznek „történetet” adni. Ebben az esetben is igaz a mondás: „Csak az első milliómról ne kérdezzetek, a többiről elszámolok!”

Külön figyelmet érdemel a kincs kifejezés:

A Ptk. szerint ha „valaki olyan értékes dolgot talált, amelyet ismeretlen személyek elrejtettek, vagy amelynek tulajdonjoga egyébként feledésbe ment, köteles azt az államnak felajánlani.”

A búza közé rejtett értéktárgyak tehát jogilag korántsem tartoztak a kincs kategóriába, mivel azt nem ismeretlen személyek rejtették oda.

Pénzmosás:

A mesés gazdagság forrása mégsem kerülhet a tiszta ügy, vagy vétlen kategóriába. Vajon jogtalanul sajátította el Tímár a „kincset”, vagy sem? „Aki a talált idegen dolgot eltulajdonítja, vagy nyolc napon belül a hatóságnak vagy annak, aki elvesztette, nem adja át, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” A polgári törvénykönyvben meghatározott találás azonban nem valósult meg, hiszen Tímár a hajó rakománya között nem elveszett dolgot talált, hanem bűncselekményből származót.
Ali Csorbadzsi maga mesélte el, hogy a félholdas zsákokba rejtett kincseket tulajdonképpen lopta, hiszen a szultáni kincstárból hozta el. Igaz, hogy az korábban az övé volt, de kegyvesztetté vált és az állam elkobozta minden vagyonát. Amikor azokat Tímár megtalálta, nem Tíméának kellett volna átadnia, hanem Törökországnak. Ez utóbbi soha nem merült fel benne. Ezzel pedig a pénzmosás bűncselekményét is megvalósította.

„Aki a más által elkövetett büntetendő cselekményből származó dolgot magának vagy harmadik személynek megszerzi, megőrzi, kezeli, használja vagy felhasználja, azon vagy az ellenértékén más anyagi javakat szerez, ha a dolog eredetét az elkövetés időpontjában ismerte bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Az Aranyember gazdagsága tehát valóban bűncselekményből származott, amelyet különböző leplezett ügyetekkel, sokszor nyilvánvalóan veszteséges szerződésekkel mosott tisztára. A regényben különösen érdekes a jog és az erkölcs találkozása, illetve különválása, folyamatos küzdelme. Tímár lelkiismerete állandó harcban állt cselekedeteivel. Jogpolitikailag az erkölcs, az egyéni igazság sokszor szembekerül az írott joggal. Az ideális állapot persze az lenne, ha ezek a fogalmak a valóságban fednék egymást. Mondhatjuk, hogy sajnos ez az ideális állapot nem állt fenn, de míg a jog objektív (legalábbis szeretnénk, ha az lenne) az erkölcs, az igazság általában az egyén szubjektumán múlik, és persze sokszor a tálaláson, amely szimpátiát kelt. Így fordulhat elő, hogy egy büntető tényállást kimerítő cselekedet erkölcsileg nem kelt felháborodást, és fordítva. Senki nem érzi úgy, hogy Tímár a Szultán kincsét helytelenül vonta be a gazdaságba, hiszen a gaz törökök százötven évig tartották Magyarországot megszállás alatt. Ha az értéktárgyak egy számunkra szimpatikus egyéntől származtak volna, bizonyára más lenne a megítélése az Aranyember cselekedeteinek.

Ahogy a jog, úgy az erkölcs is pozitívan értékeli a tevékeny megbánást.

Tímár Mihály aranyemberré válása pedig ebből is fakadt. Nem csak azért volt aranyember, mert hihetetlen méretű vagyont halmozott fel, és minden, amihez nyúlt arannyá változott, hanem mert a szegények és árvák jótevőjeként is kitűnt. Iskolákat létesített, alapítványokat hozott létre.

Éppen ezért a Tatabányai Törvényszék T. M. komáromi lakos ügyében enyhítő körülményként vette figyelembe a tevékeny megbánást. A Törvényszék. 2018. június 29. napján hirdetett ítéletet T. M. vádlott ellen indult büntetőügyben.
A Törvényszék hivatali vesztegetés, embercsempészés és pénzmosás miatt állapította meg a vádlott bűnösségét.

Források, felhasznált irodalom

Jókai Mór: Aranyember

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.