Az emberiség ellenségei: a tengeri kalózok

A tengeri kalózokra már Cicero is a hostis humani generis, azaz az emberiség ellenségei kifejezést használta. De miért? Kik is valójában a kalózok? Hogyan néz ki egy modern kori tengeri kalóztámadás? Miben változott meg a múlt századhoz képest, és megfelelő-e a jelenleg érvényben lévő nemzetközi jogi szabályozás?

A tengeri kalózkodás a 21. században is problémát jelent, jelentős anyagi veszteséget okozva a világgazdaság és a kereskedelem számára (ez a szám évente körülbelül 1.7 és 16 milliárd amerikai dollár közé tehető). A kereskedelem szempontjából ez azért is nyugtalanító, mert ma a szállítmányozás több mint 90%-a vízen keresztül történik, hiszen ez számít a legolcsóbb szállítási módnak. 

A kalózok forgalmas kereskedelmi útvonalak mentén működnek, ott választják ki az áldozataikat, melyek fedélzetén általában termékeket, energiahordozókat szállítanak. Ezekre a kereskedelmi hajókra jellemző, hogy fegyvertelenek, és ma már egyre alacsonyabb létszámú legénységgel a fedélzetükön közlekednek.

A tengeri kalózkodásnak azonban a nemzetközi jogi vonatkozása is figyelemre méltó, mivel a jelenleg érvényben lévő szabályozása elavultnak mondható. Az első, a nemzetközi közösség által univerzálisan elismert meghatározás az 1958-as Nyílt Tengeri Konvenció során született. Ez az egyezmény hozta létre a ma ismert tengerjogi felosztást is (területek, melyek a parti államok fennhatósága alá tartoznak: csatlakozó övezet, kizárólagos gazdasági övezet, a kontinentális talapzat). Fontos megemlíteni, hogy nem ez volt a legelső szabályozás, de ez volt az első olyan, amit széles körben elismertek és részletesen kitért a kalózkodás fogalmára.

Ez a szabályozás az akkori viszonylatoknak megfelelt, viszont a nemzetközi közösség elmulasztotta a definíció modernizálásának és a hiányosságok kitöltésének lehetőségét, amikor az 1982-es ENSZ Tengerjogi Egyezménybe (UNCLOS – United Nation Convention on the Law of the Sea) szinte bármilyen változtatás nélkül emelte át a korábbi értelmezést. Az érvényben lévő meghatározás tehát egy elavult, 20. századi felfogást tükröz, amit nehéz a 21. századi modern kalózok vonatkozásában alkalmazni. Ezt már az is jelezte, hogy az 1982-es megállapodást nem ratifikálta minden korábbi aláíró (például az Egyesült Államok), viszont ekkorra az 1958-as egyezményben foglaltak már szokásjoggá váltak.

Karrier Kávézz velünk!

Alakítsd karriered ingyenes tanácsadásunk során!

De mit tartalmaz pontosan a kalózkodás definíciója?

A kalózkodás fogalma az ENSZ Tengerjogi Egyezménye szerint a következő: „Kalóztevékenységnek minősíthető bármilyen erőszakos, foglyul ejtésre vagy rablásra irányuló cselekmény, amit a nyílt tengeren egy vízi vagy légi jármű személyzetének tagjai vagy utasai egy másik ilyen járművel vagy az azokon tartózkodókkal szemben, egyéni haszonszerzés céljából elkövetnek. Ugyanígy minősül az egyezmény alapján, ha valaki a tényleges rablásban, fosztogatásban nem vesz részt, „csak” az elkövető járművet vezeti, illetve, ha valaki mást e cselekményre rábír.”

Tehát a jelenleg érvényben lévő meghatározás alapvetően öt elemből áll: valamilyen erőszakos cselekmény, nyílt tengeren történik (vagyis egyetlen állam joghatósága alá sem tartozó területen), magáncélból, magánhajóval, egy másik hajó ellen.

Mint ahogy az UNCLOS-t megelőző szerződések, úgy az UNCLOS is az egyéni haszonszerzést írja le a kalóz cselekmények céljaként, mint sem a politikai motivációt. Ez lényegében az egyik fő különbség a tengeri terrorizmus és a kalózkodás között.

Ezt tökéletesen szemlélteti egy 2000-es támadás az Egyesült Államok haditengerészeti hajója (USS Cole) ellen. A hajót akkor érte támadás, amikor éppen olajat szállított Jemenbe. A támadó hajó fedélzetén robbanóanyagok és két öngyilkos merénylő volt, a merénylők két hatalmas lyukat ejtettek az amerikai hajón, megölve 17 haditengerészeti tisztet. A támadást az Al-Kaida terrorista csoporthoz kapcsolták, és emellett rendkívüli médiafigyelem övezte. Az eset azért is érdekes, mert külsőleg teljesen megfelel a kalózkodás definíciójának, de ezt mégis tengeri terrorizmusként kezelték, mivel az esetnek elsődlegesen politikai indíttatása volt.

Érdemes megemlíteni a Castle John vs. NV Mabeco esetet 1986-ból. Egy Greenpeace-hez tartozó hajó kalózcselekményeket követett el egy állítólagosan környezetszennyezést végző holland hajó ellen. A belga Semmítőszék úgy döntött, hogy ez kalózkodásnak minősül, mivel ezt nem politikai motivációjú cselekménynek tekintették, hanem személyes meggyőződés kapcsán elkövetettnek.

Ezenkívül a Santa Maria hajó esete 1961-ből egy újabb példa, amely jól szemlélteti a definíció hiányosságait. Egy portugál felkelő, Galvao – aki tüntetett a portugál kormány ellen – és társai képesek voltak elfoglalni a Santa Maria nevű hajót, ami Floridába tartott. A hajó körülbelül 600, különböző nemzetiségű utast szállított. A támadás során 8 embert megsebesítettek és egyet megöltek. Holland, brit és amerikai erők folytattak nyomozást a hajó után, mindegyik fél a nemzetközi jogra hivatkozva járt el. A hajót végül Brazíliában találták meg, ahol Galvao-nak politikai menedéket biztosítottak, ezzel az elkövető megmenekült a felelősségre vonás alól. Hiába minősült a portugál törvények szerint Galvao cselekedete kalózkodásnak, mégis megmenekült bármilyen felelősségre vonás alól, hiszen a támadást a nemzetközi jog alapján egy másik hajóról végzik. Viszont az ilyen esetek ellenére sem történt változtatás a nemzetközi jogi definícióban az 1958-as egyezményhez képest.

Az UNCLOS hiányosságait az elfogadását követő, az 1985-ben történt Achille Lauro esete tette egyértelművé. A Palesztini Felszabadítási Szervezet által elfoglalt olasz Achille Lauro hajó Egyiptom partjaitól tartott Izrael felé. Az eset során egy amerikai állampolgárt megöltek, és holtestét a tengerbe dobták. Mivel ez a támadás nem felelt meg a hagyományosan elfogadott kalózkodás fogalmának (Egyiptom parti tengerén belül történt, és politikai motiváció állt a háttérben), így felmerült a hiányosságok valamilyen formában való kezelésének igénye.

Lényegében az említett incidens ösztönözte az 1988-as Tengeri Hajózás Biztonsága Elleni Jogellenes Cselekmények Visszaszorításáról Szóló Egyezmény (SUA – Convention of the Suppression of Unlawful Acts against the Safety of Maritime Navigation) elkészítését, amely abból a célból jött létre, hogy pótolja az UNCLOS hiányosságait. Ezt a megállapodást viszont az IMO (Nemzetközi Tengerészeti Szervezet, az ENSZ egy szakosított szerve) hozta létre, és már nem univerzálisan elfogadott, tehát nem érvényes az összes államra.

Fontos kiemelni azt, hogy

a fogalomban meghatározott feltételek szerint a mai esetek zöme nem minősül kalózkodásnak.

Így az éves méréseket végző szerveztek (IMO és IMB – Nemzetközi Tengerészeti Hivatal) kénytelenek a saját értelmezésüket használni ahhoz, hogy valós eredményeket tudjanak kimutatni. Sokkal célravezetőbb lenne tehát, ha a jelenlegi adatokat alapul véve egy új, a modern kalózkodást tükröző szabályozást alkotnának. Jelenleg számos kalózcselekmény történik az államok parti tengerein belül, így talán az lenne a legésszerűbb, ha valamilyen formában kiterjesztenék a területi hatályt és nem csak a nyílt tengeren történő támadások tartoznának a kalózkodáshoz. Illetve szükség lenne az eljárási kérdések tisztázására is, mivel a kalózok elfogásánál és elítélésénél is sok vitás pont van.

Jelenleg a legtöbb esetben a kalózokat elfogó államok vagy elítélés nélkül szabadon engedik az elkövetőket vagy pedig átadják egy adott térségbeli államnak (ilyen feladatot lát el Kenya és a Seychelle-szigetek is), hogy elvégezze a büntetőeljárást. Ennek nemzetközi jogi legitimitása kérdéses, mivel az UNCLOS szerint az elfogó államoknak van joga az elítéléshez. Ez ugyan nem tiltja a kalózok kiadatását, de a szerződést előkészítő iratokból (travaux préparatoires-ból) az derül ki, hogy a mai gyakorlat ellentétben áll az UNCLOS-ban foglaltakkal.

Azonban egy új szabályozás létrehozásának elég alacsony az esélye kiindulva abból, hogy számos, napjainkban is problémát okozó nemzetközi jelenséget nem sikerült az államoknak egyértelműen definiálnia (ilyen például a terrorizmus). Így talán már ezzel az idejét múlt definícióval is „jól járhatunk”, mivel legalább van valamilyen univerzálisan elfogadott szabályozás az adott kérdésben.

Irodalomjegyzék

http://oceansbeyondpiracy.org/reports/sop/summary

http://www.imo.org/en/about/conventions/listofconventions/pages/sua-treaties.aspx

http://www.un.org/depts/los/piracy/piracy_legal_framework.htm

http://www.un.org/depts/los/reference_files/chronological_lists_of_ratifications.htm

http://www.unodc.org/unodc/en/piracy/index.html?ref=menuside

https://pdfs.semanticscholar.org/5c15/f464b7638152de40c9c3c3777a5caab6e103.pdf

https://www.icc-ccs.org/icc/imb

Dubner, Barry Hart (1980): The Law of International Sea Piracy. Martinus Nijhoff Publisher: The Hague-Boston-London

Lattmann, Tamás (2010):A szomáliai kalózkodás kérdése a nemzetközi jogban és azon túl. Nemzet és Biztonság, 2010. november: Budapest

Pathak, Monica (2005): Maritime violence: Piracy at sea & marine terrorism today. Windsor Rev. Legal & Soc. Issues, Vol. XX.

Shearer, Ivan; Wolfrum, R. (2010): Piracy in Max Planck Encyclopedia of Public International Law. Oxford University Press: Oxford

A képek forrása ittitt és itt.

Gyakornoki Programunk támogatói:

 

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.