Az okostelefon-munkások

Munkajogi katasztrófa vagy forradalom?

Az alábbi cikk az Arsboni, a Bird & Bird és a Wolters Kluwer 2018-as Cikkíró Pályázatára készült írás szerkesztett változata.

Ugye mindenki emlékszik még arra az időszakra, amikor a telefon, fax, asztali számítógép, televízió és MP3 lejátszó jelentették a telekommunikáció és multimédiás tartalmak fogyasztásának jól bevált módját?

Valószínűleg igen és azért érezzük igazán, hogy milyen jelentős változást hozott hétköznapi életünkben, amikor több mint egy évtizeddel ezelőtt az Apple az Iphone-nal szó szerint újra feltalálta a mobiltelefont, így annak használatáról, képességéről és lehetőségiről, az addigra meggyökerezett képünket teljesen megreformálta;

vacsora és fuvarrendelés, szállásfoglalás, zenehallgatás, sorozatok, és hát végső soron akár telefonálhatunk is vele.

Azonban nemcsak a csak termékek és szolgáltatások fogyasztásának, hanem a munkaerő alkalmazásának módja is példátlan lehetőségek közepette áll.

A Platform vagy „hakni” gazdaság

Segítünk a pályakezdésben, munkahelyválasztásban

Gyere el a legközelebbi dzsemborinkra, és egy habos sör/fröccs és pizza mellett berúgjuk a karrieredet! A HR-es könzervszlogenek helyett mi eszközöket adunk a kezedbe, hogy a hozzád legjobban passzoló állást találd meg pályakezdőként.

Néhány a közel múltban alapított startup-ból lett nagyvállalat, mint például az UBER, az úgy nevezett platform gazdaság meghatározó szereplői. De mi is az platform gazdaság? Olyan szoftverfejlesztők által kialakított digitális piacterek ahol a különböző a fogyasztói igények kielégítése, alkalmi munkaerő bevonásával történik.

A munkaerő alkalmazásának metódusa innovatív, viszont komoly problémákat vett fel a munkajogi szabályozás szempontjából.

A platform gazdaságon belül két nagyon hasonló módszer alapján történik a munkaerő bevonása a termékek és szolgáltatások előállításához, a különbség csak a teljesítés formájában érhető tetten. Az egyik az úgy nevezett virtuális munka a másik az applikáción keresztül történő munkaerő alkalmazás.

Az előbbi esetben a feladatok elvégzése teljes mértékben az online térben megy végbe annak felhasználásával együtt, ilyen például a programozás vagy taggelés (különböző média tartalmak kulcsszakkal történő ellátása a keresés megkönnyítése érdekében), ebben az esetben egy platformon keresztül jön a megrendelés és annak végrehajtása is digitálisan történik, az internetnek hála a tér és idő hagyományos határai nélkül. Az utóbbi esetben viszont konvencionális munkák elvégzése történik, mint termékek vagy szolgáltatások megrendelésének teljesítése például bevásárlás vagy személyszállítás. A teljesítés itt természetesen a valóságban történik viszont a vásárlási folyamat online jellemzően okostelefonon, applikáción keresztül realizálódik.

Szükségszerű feltennünk azt a kérdést, hogy a szoftverfejlesztő és a szoftveren keresztül alkalmazott munkaerő között munkaviszonyról vagy munkavégzésre irányuló polgári jogviszonyról beszélhetünk? A kérdést olyan nehéz egyértelműen megválaszolni, hogy az Egyesült Államokban már arra is mutatkozott jogalkotási igény, hogy egy harmadik,

hibrid jogviszonyt alkossanak kifejezetten a „hakni gazdaság” részére.

Míg gazdasági társaságok többnyire vállalkozóknak tekintik az applikációjukon keresztül alkalmazott munkaerőt, addig a munkavállalók, a jogász közösség és a hatóságok már erősen megosztottak ebben. Azt hogy megértsük miért ilyen komplikált a helyzet a fejlesztő és az applikáción keresztül alkalmazott munkaerő között, a kettejük kapcsolatát kell górcső alá vennünk.

Elsősorban érdemes figyelembe venni hogyan is lépnek kapcsolatba felek!

Személyes állásinterjúról és a jogviszony tartalmát meghatározó hagyományos szerződéskötési folyamatról szó sincs.

Jellemzően a fejlesztő által előre, egyoldalúan meghatározott szerződési feltételek, elfogadásával nyílik meg az opció a munkavégezésre. Fontos tartalmi tulajdonsága az ilyen végfelhasználói licencszerződéseknek, hogy a munkaszerződésektől eltérő módon, sem a munkaidő mennyiségét, kezdetét és a munkavégzés helyét nem szokták meghatározni. Ennek következtében a „hakni gazdaság” munkásai maguk döntik el, hogy kívánnak-e egyáltalán dolgozni, illetve melyik a platform által felajánlott feladatot szeretnék elvégezni, továbbá mennyit is akarnak dolgozni, legyen az időben vagy megrendelésben mérve. Ebből következik, hogy a felhasználói réteg erősen fragmentált, abból a szempontból, hogy valakinek lehet az egyetlen bevételi forrása az applikáción keresztül történő foglalkoztatottsága, valakinek csak kiegészítő keresetet jelenthet, sőt az sem kizárt mivel a lehetőség adott, hogy

valaki szimplán önkéntességből vagy közösség építés céljából használja a hakni gazdaság szoftvereit.

Amennyiben a dolgozni kívánó felhasználó elfogadja a feltételeket, megnyílik a lehetőség az online platform használatára, azaz hozzáférést kap a megrendelések tejesítéséhez szükséges információhoz. Itt érdemes kitérni a munkaeszközök tulajdonjogára, hiszen az innováció itt is tetten érhető. A tényleges fizikai eszköz mellyel a feladatok elvégzése történik, mint például a személygépjármű a végfelhasználó tulajdonában van (vagy legalábbis birtokában), azonban maga a platform a fejlesztő tulajdonát képezik.

Tehát a fejlesztő csak a lehetőséget adja meg, hogy a szoftver használata során részére, és azt munkavégzésre használó személy magának, hasznot termeljen.

Az egyik fő szempont, amiért a hakni gazdaság munkavállalóit vállalkozóknak szokták tekinteni az az, hogy a konkrét munkavégzés során a fejlesztő nem gyakorol utasításadási jogot, viszont ellenőrzi a végeredményt, amellyel kapcsolatban adatok gyűjt, mint például a végrehajtott feladatok száma, mennyisége és a fogyasztók értékelés. Az UBER esetében az első kettő a részesedés számításához szükséges a szolgáltatás ellenértékéből, míg az utóbbi minőség biztosítási szempontok érvényesítése érdekében szükséges, azaz konkrétan arra szolgál a fejlesztő szempontjából, hogy figyelemmel kísérje a fogyasztói elégedettséget, amely ha egy kritikus szint alá csökkent az platform használatából való azonnali hatályú kizárással is járhat. Problémát jelenhet az utóbbi esetben az, ha

a „vállalkozónak” lehetősége sem adatik meg arra, hogy reagáljon az őt ért értékelésre.

2016-ban az Egyesült Államokban keresetet is nyújtottak be az UBER ellen, amiért az eljárás, aminek a végén a sofőröket kizárták a platform használatából, egy szoftver által teljes mértében automatizált folyamat volt.

Az egyik legszembetűnőbb tulajdonsága a felek közötti kapcsolatnak az a példátlan szabadság, amit az alkalmazott munkaerő élvez, viszont ennek a szabadságnak kemény ára is van, hiszen a munkaviszonyban alkalmazott munkavállalókat megillető jogszabályi védelem hatálya sem terjed ki rájuk, elsősorban annak köszönhetően, hogy a vállalatok vállalkozóknak minősítik a már említett felhasználói réteget. Problémás azonban a vállalkozói minősítés, főként azért is, mivel a két fél közötti szerződés közel sem diszpozitív, illetve a szoftverrel kapcsolatban csak használati jog illeti meg a „vállalkozókat” és annak használatából könnyedén kizárhatóak.

Mint láthatjuk közel sem egy hagyományos értelembe vett munka vagy vállalkozói viszonyról beszélhetünk, azonban kérdéses hogy a platform gazdaság karakteressége ellenére lehetőségünk van-e arra hogy a megszokott dichotómia szerint kategorizáljunk vagy indokolt valóban egy harmadik, hibrid jogviszonyt alkotnunk.

A platform gazdasággal kapcsolatban megfogalmazott jogalkotási igény az, hogy

az itt alkalmazott munkaerő egy sajátos jogviszony alatt, joghatásait tekintve a két általános foglalkoztatásra irányuló jogviszony között félúton helyet foglaló kategória szerint legyen szabályozva.

Ehhez a munkajogi irodalomban már létező terminológiát a gazdaságilag függő vállalkozók vagy független munkavállalók megnevezést felhasználva a csoport részére, ezzel is kifejezve a platform gazdaság által alkalmazott munkaerő különleges helyzetét.

Miért nem jó ötlet összeollózni ezt a jogviszonyt?

A félúton elhelyezkedő munkaerő problematikája nem teljesen új, viszont nem meglepő hogy most került újra előtérbe, hiszen csak az Egyesült Államokban 15 millió ember megélhetését jelente a platform gazdaság már pár évvel ezelőtt is.

Olaszországban 1973-ban a „kvázi alárendelt” elnevezéssel sajátos pozitív jogi szabályozást nyertek a gazdaságilag függő vállalkozók. A jogszabály változás értelmében, az utóbbi csoportnak – amit úgy határoztak meg, mint olyan vállalkozók, akik folyamatosan és hosszútávon, elsősorban személyes szolgáltatás nyújtására és együttműködésre kötelesek a megrendelő által koordinálva – lehetőséget nyújtottak többet között arra, hogy a munkaügyi bíróság fordulhassanak a megrendelővel szemben, viszont egyéb munkavállalókat jellemzően megillető jogosultságok (például beteg vagy éves szabadság) nem vonatkoztak rájuk.

A HARMADIK KATEGÓRIA INKÁBB VOLT KATASZTROFÁLIS, MINT FANTASZTIKUS LEHETŐSÉG.

Elsősorban azért mert a munkáltatók, versenyképességük megőrzése továbbá költségeik csökkentése céljából elkezdtek az új kategória alatt alkalmazni és a már meglévő munkavállalóikat is tömeges át minősíteni, így valódi munkaviszonyokat „elrejteni”. Másodsorban azért is mert, bár a probléma súlya végig ismert volt, a jogalkotó csak két évtized után és akkor is sokáig eredménytelenül tudod fellépni a visszaélések ellen, a kiszolgáltatott jogalanyok szociális védelme érdekében. A legutóbbi törvénymódosítások közül kiemelendő hogy „kvázi alárendelt” munkaerőt alkalmazni már kevésbé olyan vonzó lehetőség, mint valódi munkaviszonyt létesíteni. Ironikus módon, a hibrid kategória tekintetében folyamatos szigorítások, míg valódi munkaviszony létesítése érdekében a kedvezmények és rugalmasabb jogszabályok segítettek jogviszony minősítési a probléma enyhítésében.

Egy másik mediterrán ország, Spanyolország is tett egy kísérletet a köztes kategóriával 2007-ben. Az igényt, a gazdasági fejlődés és munkaerő-piaci változások indukálták, a megfelelően szabályozott önfoglalkoztatott munkaerőre és ezzel többek között megalkotva a gazdaságilag függő önfoglalkoztatottak sajátos jogi fogalmát:
Olyan alkalmazott munkavállalók, akik a termelőeszközök tulajdonjogával rendelkeznek és személyes munkavégzésre kötelezettek, miközben a bevételük 75% folyamatosan egyetlen megrendelőtől származik, és a tevékenységük gazdasági kockázata is közvetlenül érinti őket.

A spanyol törvényhozás jóval bőkezűbb volt az érintett önfoglalkoztatottakkal a jogosultságaikat tekintve, ellentétben az olasz megoldással. Nem csak a munkavégzés körülményeivel kapcsolatban található szabályozás (mint a munkavégzés helye és ideje, munkaidőlimit stb.) hanem a szociális háló jelentős részét is kiterjesztették az említett jogalanyokra.

Az anyagi jogi szabályozás oldaláról nézve a „szürke zónás” munkavállalók problematikája megoldottnak látszik, azonban a minősítés megszerzéséhez vezető procedúra – hogy a visszaéléseket megakadályozzák – olyan szigorúra sikeredett, hogy az alkalmazott gazdaságilag függő önfoglalkoztatott munkaerő száma marginális.

Munkavállalókat védelmező adminisztratív „védvonalak”, nem csak a védelmezetteket, hanem a munkaadókat is eltántorítja a harmadik kategóriától.

Ha egy sikeres megoldást szeretnék megtekinteni, akkor a kanadai megoldást kell szemügyre vennünk. A téves jogviszony minősítésekkel kapcsolatban adott jogalkotási reflexió volt a gazdaságilag függő vállalkozok csoportjának elismerése és a megfelelő szabályozás kialakítása.

Az utóbbi személyi körnek számítanak azok, akik a törvény szava szerint, ellenértékért szolgáltatást nyújtanak egy másik személynek olyan feltételek és körülmények mellet, hogy gazdasági függőségük realizálódik, és olyan munkavégzési kötelezettségiek vannak, amelynek következtében a viszonyuk közelebb áll a munkaviszonyhoz, mint a vállalkozó-megrendelő kapcsolathoz attól függetlenül, hogy a rendelkeznek-e a munkaeszközök tulajdonjogával vagy nem. Ezt a csoportot jellemzően alkotják, olyan kisvállalkozók (takarítok, sofőrök) akiknek lényegében a „munkaidejük” nagy részét felöleli egy vállalatnak nyújtott szolgáltatás, ami az elsődleges bevételi forrásukat jelenti.

Hatalmas különbség hogy ebben az esetben, a hibrid kategória nem jár önálló, a másik kettő jogviszonyból építkező jogkörrel, hanem a munkaviszonyban alkalmazott munkaerőt megillető jogosultságokat terjesztették ki a gazdaságilag függő vállalkozókra.

Az eredmény figyelemre méltó, hiszen ezzel a megoldással, nem ütöttek éket a dichotómiát alkotó két jogviszony közzé, hanem az egyikre vonatkozó jogszabály(ok) hatályát terjesztették ki annyira, hogy a kritikus, megfelelő jogi szabályozást igénylő munkaerőt is magába foglalja, mindezt a gazdasági függőségre alapozva.

Van új a nap alatt?

Az előbb bemutatott jogszabály változtatások és azok eredménye még abban, a bevezetőben bemutatott korszakban történtek, amikor az okostelefonok csak sci-fikben, mint a például a Kubrick-klasszikus, 2001: Űrodüsszeia című filmben léteztek.

A probléma, hogy miként szabályozzák a „szürke zónában” található munkavállalókat, már egy ideje létezik, és láthatóan a megoldásokból sincs hiány. Azonban úgy tűnik, hogy nem jelent járható utat egy valódi harmadik típus kialakítása, a munka és polgári jogviszony közé. Célszerűbb a dichotómián belül eldönteni a kérdést, és hasonlóan a kanadai megoldáshoz, azon vállalkozói réteget, akiknek a munkavégzési körülményeik miatt a gazdasági függőségük megállapítható, részesíteni a munkaviszonyban alkalmazott munkavállalókat megillető védelemben.

Megoldás lehet az említett körülmény megállapításában, olyan szabályozás kialakítása, amely elsősorban a figyelem középpontjába helyezi azt az időmennyiséget és intervallumot, amiben a vállalkozó erőforrásait csak egy megrendelő veszi igénybe, és az előbbi jövedelmének egy szignifikáns részét is ez az egy fél jelenti.

Példának okáért olyan különböző végfelhasználói licencszerződések kialakítására kötelezni a szoftverfejlesztőket, és ezzel a szükséges jogi korlátok közé szorítva a feleket, ahol lehetőséget adnak a munkavállalóknak, hogy eldöntsék milyen foglalkoztatásra irányuló jogviszonyba kívánnak lépni a fejlesztővel, és a fejlesztő maga szabályozná, hogy milyen kategóriából mennyit is kíván és tudd foglalkoztatni (például a földrajzi lokáció igénye szerint). Így minősülne gazdaságilag függő vállalkozónak és részesülne munkajogi védelemben, aki licencszerződése alapján vállalkozik arra, hogy egy adott időszakra vonatkozólag, átlagban annyit dolgozik, mint az adott jogrendszerben megállapított teljes vagy rész munkaidős munkavállalókra meghatározott munkaidő mennyisége, viszont ha ennél kevesebb kíván teljesíteni, akkor maradna a polgárjogi szabályozás talaján. Tehát ennek megfelelően az lenne korlátozva, hogy pontosan milyen mértében használhatná a platformot valaki munkavégzésre.

Nem kizárt, hogy egy ilyen megoldás eredményeképpen a gazdaságilag függő vállalkozók, idővel atipikus munkavállalók egyik csoportjaként lesznek szabályozva

ekképpen végleg bekerülve a munkajog elsődleges hatálya alá. A két csoport között már így is elég vékony a mezsgye, a munkavégzés körülményei miatt indokolttá válhat egy ilyen jogalkotói döntés, ezzel megteremtve a jog és szociális biztonságot a „szürke zónás” munkaerőnek. Továbbá ez kiválóan reflektálná a munkajog „magánjogiasodását”, azaz a két foglalkoztatásra irányuló jogviszony egymáshoz történő közeledését is.

Források, felhasznált irodalom

Dr. iur. Merle ERIKSON: Legal Status of Employees in the Sharing Economy. Toronto (2017): Third Labour Law Research Network.

Kgomotso MOKOENA: A consideration of whether Uber drivers are employees in various jurisdictions a comparative analysis.
Toronto (2017): Third Labour Law Research Network.

Labour Relations Act, 1995, S.O. 1995, c. 1, Sched. A. Available at https://www.ontario.ca/laws/statute/95l01

Miriam A. CHERRY and Antonio ALOISI: “Dependent Contractors” In the Gig Economy: A Comparative Approach. In: American University Law Review: Volume. 66: Issue. 3, Article 1. 2017. Available at http://digitalcommons.wcl.american.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=1963&context=aulr

TIME: Exclusive: See How Big the Gig Economy Really.2018. Available at http://time.com/4169532/sharing-economy-poll)/

UBER: Driving with Uber. How much do drivers with Uber make? 2018 Available at https://www.uber.com/info/how-much-do-drivers-with-uber-make/

UBER: UBER EULA. Available at https://www.uber.com/legal/business/usa/en-US/

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.